Több kevesebb rendszerességgel előfordulok az Önök blogján is, és végignyálazva a monitort jókat derülök és/vagy bosszankodom az itt olvasottakon. Talán befér a keretek közé ez a történet is, ami noha nem nyüzsgő nagyfárosi frogalomról szól, ám vannak benne kerekek...

 
Jön a nyár. Túraszezon. Hogy-hogynem a hideg hónapok alatt észrevétlenül beburkoltam kockás hasizmaimat jó vastagon. Diszkrét, ám kifejezett úszógumim nőtt, amit szeretnék eltüntetni (már apad). Erre a futás az egyik legjobb módszer, mindenki azt mondja. Azonban futni utálok, lassú, meg unalmas, meg stb. Ja és a lejtőket sem lehet kihasználni. Úgy döntöttem, hogy görkori lesz a futásból. Sport ez is, és formában hoz. Tavasszal el is kezdtem a felkészülést. Előbb a helyi Kisparaszti Egyetem kiváló minőségű aszfalttal rendelkező parkolójában, majd, amikor már kanyar-biztos voltam, akkor barátnőm (tanítóm) vezetésével a várost egy kedves tóval összekötő mintegy 3.7 km-es kerékpárúton igyekeztem kerekeken maradni.

Izgalom volt bőven. Hogy az aszfalt ott hihetetlenül gáz minőságű, gondolom nem meglepő. Hogy televan kutyaszarral, az engem meglepett (elcsúszik a kori a frissebbjén, és alig lehet csak kipucolni). Hogy gyalogosok, meg biciklisták közlekednek az úton, az oké. Hogy robogósok, az sem bántott. Hiszen ott ők is szabályosan teszik ezt. És ráadásul igen kevés kivétellel ők is figyelembe vették létezésünk. A maradék meg ha addig nem is mellettünk full-gázon igyekezett tova jutni... Ám ez mind megszokható. Viszont arra nem tudok mind a mai napig gombot varrni, amikor egy FordKa dudált le eléggé ellentmondást nem tűrően a max 140-150 cm széles útról... Még ő sem fért el rendesen. hova mentünk volna mi?...

Az az igazság, hogy kicsit önérzetes, és a magyar virtust igen bíró ember volnék. Nem riaszt vissza egy kis veszekedés, ha ki kell állnom az igazamért. Ám ekkor szó nélkül belegyalogoltam a gazba, és a döbbenettől kb 1 percig szólni sem tudtam. Ezalatt a Ka-ban a sofőr srác (kb 17-18) meg a két csaj (kb 14-20) vigyorogva tovagurultak.

Csak percekkel utána durrant el az agyam. Akkor már tudtam, mit kellett volna tennem. Szépen, nagypapás tempóban kellett volna mennem előttük. Vagy megkérdezni, mégis mi a lópikulát settenkednek ezzel a kocsival KERÉKPÁRÚTON? És tutter beszóltak volna valami pofátlant, és akkor tutter belerúgtam volna a korival a padlizsán színű kiskocsiba....
 
Kicsit most is ideges lettem. Ám ma már inkább attól, hogy ennyire nem érdekli az embereket a szabály. Kisvárosban dolgozom. Olyan kicsiben, hogy csak na (Kaposvár). Ez a város a Szökőkutak, meg a szökőkutas körforgfalmak, ja és persze a határtalan lehetőségek városa. Itt csak indexelni nem tanítottak meg senkit sem. Mici néni a kispolákkal, meg Ferkó bácsi a Ladával tudja, hogyha elhagyni készül a körforgalmat jelezze ezt, a taxisok, meg a buszsofőrök meg nem tudják. Érdekes. Akik hivatásosak, azokra jobban kell figyelni.

Gyanítom nincs összefüggés, de a kaposvári hiperintelligens sofőröknek tú bonyolult egy mai nyugati kocsi. Ladától felfele nem találják az irányjelzőt. A rendőrök meg nem veszik ezt észre, mert állandóan telefonálnak, miközben tépnek keresztül a városon.
 
De jó volt kipanaszkodni magam!