Laci leveléből jól látszik, hogy nem mindig történnek a valóságban úgy a dolgok, mint ahogyan azt elképzeljük. Csak az adott helyzetben derül ki, hogy reagálunk. Persze biztos lesz most is olyan, aki szerint hülye a posztoló, mert a földbe gyökerezett a lába ahelyett, hogy elugrott volna a közeledő autó elől, de nekik javaslom, hogy próbálják ki ezt élesben is, hasonló körülmények között. De inkább senki ne üttesse el magát, mert akkor esélye sem lesz megírni a saját sztoriját és blogpólót nyerni!

Gyalogosként voltam kénytelen átélni a következőt: leszálltam a Nyugatinál a villamosról és a Jókai utca irányába tartottam. Zöldre váltott a lámpa (mielőtt valaki belekötne: nekem volt zöld, nem az autóknak), úgyhogy leléptem az úttestre.

Sajnos nem néztem körül, mert azt gondoltam, hogy zöld jelzésnél nyugodtan átsétálhatok az út másik felére. Viszont egy lépés után arra lettem figyelmes, hogy tőlem olyan 20 centire épphogy megáll egy fehér kisautó, és nem 20 Km/h-ról lassított le, szóval nem arról volt szó, hogy előrearaszolt. Nem tudom ki élt már át ilyet, de őszintén szólva nagyon megijedtem. Lefagytam és úgy maradhattam egy-két másodpercre.

Mindig azt képzeltem, hogy én majd gyorsan félreugrok, mint Bruce Lee. No persze… A valóság egész mást mutatott. Ha kicsit hosszabb a féktáv, akkor valószínűleg most még kórházban pihennék.

Nos, mindezek után benéztem az autóba, hogy felvegyem a szemkontaktust a kedves sofőrrel és egy kicsit csúnyán nézzek rá. De azt kellett látnom, hogy két suttyó ül bent és baromi mulatságosnak tartják, hogy az imént majdnem összeszartam magam, úgyhogy egy kézmozdulattal megmutattam nekik a gyalogosoknak szóló zöld jelzést, majd visszanéztem a srácokra.

Ezt még az eddigieknél is viccesebbnek találták, úgyhogy a középső ujjammal megmutattam nekik a nemtetszés nemzetközi szimbólumát, és mentem a dolgomra. Már jóval odébb voltam, amikor látom, hogy nagyon ráfeszültek a témára és az anyósülésről kiugrik az egyik pöcs (bocs, eddig bírtam türtőztetni magam), és a felmenőimet kezdi szidni.

Valamit visszakiabáltam én is, és folytattam az utamat. Utána még egy órán keresztül remegtek a lábaim, tényleg nagyon ijesztő volt a helyzet egy puhatestű számra.

Kicsit nehezemre esik felfogni, hogy ha valaki majdnem elüt egy gyalogost, akkor azt miért tartja tréfásnak, és miért nem a sűrű bocsánatkérések halmaza az első reakciója, illetve ha nem is, akkor legalább ne én legyek a paraszt a történetben könyörgöm. Sok fasz van az utakon, na.

U.I.: az eset idején még nem volt hóesés, sőt eső sem, az utak tök szárazak voltak, szóval arra sem lehet fogni a hibát, hogy megcsúszott a hirtelen csúszóssá vált talajon a két lelki szegény.

Köszönöm a figyelmet, kellemes ünnepeket és balesetmentes közlekedést mindenkinek!