Hétvégén talán a hirtelen jött meleg miatt megint meghülyültek az emberek. Nem volt ez másképpen az utakon is. Amíg én bájos szerkesztőtársammal egyetemben próbáltam Páty mellett kievickélni a sártengerből, addig Andris aszfalton szívott egy jókorát egy halom svéd acél gazdájának köszönhetően.

Szombat délután óta emészt engem a következő eset. Ugyanis a mai napig nem tudom eldönteni, hogy én bénáztam-é és ezért akartak megleckéztetni, vagy valaki más szimpla ostobasága sodort veszélybe.

Történt ugyanis, hogy az esedékes bevásárlást abszolváltuk a budakalászi nagybótban. Nem én szoktam vezetni, lévén a bevásárlás, nos az speciel nem tartozik a kedvenc hétvégi elfoglaltságaim közé. Node, a szép napsütéses idő, meg az egyéb elintézni valók és drága asszonykám erős unszolásának hatására mentem én is. Cora délutánra már be is szereztünk mindent, így érthetően boldogan pattantunk kocsiba hazafelé. Hétvége s délután lévén nyugodt tempóban (a megengedett legnagyobb sebességgel) haladt a forgalom a Szentendrei úton. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy a Budai Alsó rakparton akartam eljutni a Margit- hídig, de mivel a rakpartot lezárták visszafordultam és a Mozaik utcánál visszakanyarodtam a Szentendrei útra az Árpád- híd irányába. És itt kezdődtek a bonyodalmak.

Itt ugyanis van besoroló sáv, amit szépen ki is lehet használni, feltéve, ha a velünk párhuzamosan közlekedők jóval nagyobb tömege nem lát ebben semmilyen személyük ellen irányuló támadást. De nem lát, szóval tükörlesés, folyamatos indexelés és már suhanunk is tova felvéve a forgalom ritmusát. Ámde gonosz dolog kezdődik a felüljárónál, nevezetesen a buszsáv. Úgyhogy tükörlesés, index és tükörlesés. Közben ugye szélesedik az út, de úgyis a híd felé kell mennem, és ott a felüljáró előtt meg nem kettesével kéne sávot váltani, sőt az előttem haladó (tényleg csak véletlenül suzukis) bácsi sem egy Bútor Robi már, meg a lámpából is sok van - besűrűsödik ott az élet.

Szóval úgy döntöttem, mint Thürmer Gyula: megyek még egyet balra. Tükörlesés, index, tükörlesés. A következőket láttam: kb 10 méterre mögöttem a középső sávban szép koszosan- komótosan csordogáló Volvo S60 az indexelésem hatására rááll a gázra. Hát akkor gyere, hiszen nyilván alulmotorizált az a szegény Volvo, nem egy T5 R, nem bírja azt a fránya emelkedőt. Szidtam is az eladót, aki ily csúnyán átverte szegény autós kollégát, hiszen eleddig tényleg nem bírt felkapaszkodni. Ámde hirtelen megérkezik is és szépen beáll mellém. Örvendek. Sebaj, nyilván disznóölésről jön, hátul biztos két friss vágás terméke, meg a haverok csatakrészegen fetrengenek és csak most eszmélt az egyik, hogy „ajaj barátom, jó vót az öreg pájinkája, azé tán kapkodni kéne kicsit, mer különben a kárpit bánja a ráérős tempót…".

Rendben, semmi probléma: szolid gyorsítás, tükörlesés, index, Volvo lemarad, mert már a lejtőt sem bírja, besorolok elébe. De Volvótól szokatlan vehemenciával rögtön felfejlődik mögém, sőt élénk villogásba is kezd. Nocsak, rájöttél, hogy gyenge a kocsi és most szabadulnál tőle, azért hirdeted? Hát, bizony mondom néktek, ebben is tévedtem. Sőt, disznóölés sem volt, mert csak ketten ültek a Volvóban: az úriember, aki bizonyosan nagyon beteg, mert az összes haja kihullott, szerintem most is kezelésre siet. Viszont hívő keresztény, mert akkor kereszt lógott a nyakában, hogy akár püspöknek is vélhetném, és hát a keresztség szentsége okafogyottá teszi a biztonsági öv használat, mint tudjuk…

Kedvese, hovatovább élete párja, szeretné, ha hites ura élete hátralévő részét felszabadultan, játékosan tölthetné, csak ezért hagyja vezetni a kórházba menet. Sőt, a kisasszony- urához hasonlatosan- be sem köti magát, mert ha történik valami, akkor beteljesedhet szerelmük és együtt szenderedhetnek jobblétre. Ámen- ám legyen, csak minket hagynának ki ebből. De nem, ugyanis e szörnyű, szenvedéssel teli anyagi világból csak úgy érdemes szabadulni, ha másokat is magunkkal rántunk. Nyilván ez az alapvetően gnosztikus herezis- tan villan át a beteg úriember agyán, midőn egy erőteljes mozdulattal rám húzza, mit húzza!, rántja a kormányt, mikor visszasorolok idősb Bútor Róbert elé.

Ó, óó, óóó, szólok csendben az asszonynak, nem kell-e sürgősen telefonálnia, mert akkor gyorsan tegye meg, mert itt pusztulunk hamarost. Történik ugyanis, hogy engedve az úriember hirtelen sietőssé váló hangulatának (,mert nyilván perceken belül zár a rendelő, vagy magára talált a Volvo), egyrészt ugye visszasoroltam, másrészt a mellém újfent megérkező és tényleg rossz színben lévő sofőrtárs ajkán megjelenő jókívánságokat dekódoltam, ami viszonylag könnyen ment, mert  jó közel jött, hogy láthassam- félig az én sávomban volt már éppen. Biztosítottam afelől, hogy én is hasonló jókat kívánok, sőt, hogy lássa mennyire támogatom gyógyulásában,picit integettem is, hogy időben fékezni tudjon, és nehogy véletlenül betétlapcserébe keveredjen ahelyett,  hogy az orvosához sietne. Merthogy megérkeztünk az első piros lámpához.

Addigra csúnya fájdalmai lehettek már, mert az erek dagadtak a homlokán és rezignáltan bámult maga elé, mikor mellé gurultam. Tán a szeme is bevérzett kissé. Nem akartam tovább izgatni, és ő is inkább telefonálni kezdett, biztos a doktor urat hívta, hogy már tényleg csak pár perc, addig tartsa melegen a katétert. A lámpa zöldre váltott, ő ki is lőtt volna, ha nincs az aljas sor, ami feltartja. De volt.

Így haladtunk nyugodtan, egészen az Árpád- hídig. Már éppen kezdtük volna a mindenkit átjáró béke hangulatát megszokva felkaptatni a felüljárón, mikor megtáltosodott a ménes (vagy rénszarvas csorda) a Volvóban és jobbra kitört az összes ló (vagy rénszarvas).Ez több szempontból is problematikusnak tűnt: egyrészt ugye én, a véletlen furcsa játékának okán, éppen jobbra voltam tőle; másrészt nekem sem volt  sok lehetőségem, mert ugye egy felüljáró előtt az ember már számolhat olyan furcsaságokkal, mint például forgalomtól elzárt terület. Sőt kicsit feljebb mintha némi szintkülönbség is lenne sávom és az esetleges menekülési útvonalam között.

De a Volvo csak jött makacsul jobbra, először keresztül majdnem rajtam (én a féken táncoltam- nyilván örömömben, hogy nem talált el), át a sávomon, majd a forgalomtól elzárt terülten rá a rázókövekre, amelyek hangyányit megdobták a Volvópopót, és szó szerint beesett a Szentendrei út azon sávjába, amely Pacsirtamező út fele halad tova. Minden arra közlekedő kitörő boldogsággal fogadta bátor tettét, gondolom ezt akarta jelezni velem együtt mindenki, aki a fékét csikorgatta és dudált. De ők, a balga népek, nem tudhatták, hogy szegény gyógyulni rohan, így csak én dudálgattam vígan még párat , jobbulást kívánva, felfelé az emelkedőn, míg ő elporzott a naplementébe a Pacsirtamezőn…

Ezúton is szeretnék jobbulást kívánni az úriembernek, remélem időben odaért a kezelésre. Ha találok átültetésre alkalmas agyat, akkor most e közösség színe előtt fogadalmat téve ígérem, hogy megkeresem, és mivel a hétvégén sikerült új fúrófejeket is vásárolnom, a műtétet is örömest elvégzem. De csak ha szeretné...