Attila alábbi sztorija kellőképpen árulkodik a közlekedési morál egyik alapvető problémájáról, ami erősen kötődik ahhoz a tényhez, hogy ki milyen ember és mennyire drága az élete, ebből kifolyólag pedig hogyan befolyásolja a többi közlekedő biztonságérzetét.

Egy sajnos nem ritka történetet szeretnék megosztani veletek, mely az elmúlt hétvégén esett meg velem a kies Komárom városában, bemutatandó, hogy a példaként rendszeresen felhozott német urak/hölgyek milyen úriember módra tudnak viselkedni, ha kiszabadulnak a "gyarmatra".

Ugyanakkor az előítéletet az is erősítheti, hogy kint dolgozó honfitársaink előszeretettel vagiznak nyugati rendszámú verdákkal. Ezek külön megérnek egy misét... Történt az eset délután egy óra körül, kellemes kirándulóidőben. Az 1. sz. főút Tatabánya felől bevezető szakaszán a szintén 1. sz, Budapest-Győr vasútvonal kereszteződésében szokás szerint a sorompó leengedve, tilos jelzés villog. Nagy forgalom nincs, mégis egy-kettőre focicsapatra való autós összegyűlik a vasúti pálya mindkét oldalán. Elhalad a vonat, a sorompó megindul felfelé.

Elindul a forgalom, az első két-három kocsi át is hussan. Ekkor észreveszem, hogy a villogó fehér kialudt, és a jelzőlámpák (a szembelévő oldali, és a kerékpárutat biztosító is) sötét. Nos, van ilyen, ilyenkor előírás szerint igyekszem eljárni. Lehet, ostobaság, de úgy vélem, noha kicsiny porszem vagyok a világegyetemhez képest, mégis szeretnék még egy-két dolgot tenni az életben, többek között kistafírolni a hátsó ülésen utazó lányomat. Véleményem szerint nem kell komplikált statisztikai elemzés, hogy a Siemens Taurus vagy egy V43-as által rámpréselődő karosszéria esélyeimet jelentősen csökkentené.

Épp emiatt gázt elveszem, laza fék, és a kereszteződés előtt megállással (eddig kb. 5 km/h-val haladt a sor) körülnézek, hogy rejt-e veszélyeket az áthaladás. A történet itt kezdődik. Dudaszó, hátulról. Az irány miatt nem pánikolok, jobbról-balról érkező jármű nagyobb meghatottságot hozna rám, a fentebb említett tervek okán. Belenézek a tükörbe, és látok egy öreg, bordó BMW-t, benne egy korombeli, 35-40 körüli szakállas emberrel. Emberünk éktelenül hadonászik és mutogat, közben jár a szája.

Az első ötletem az volt, hogy nagyon siet, sürgős orvosi kezelésre van szüksége. A tünetek alapján agyműtétre tippeltem... Mutatom neki barátságosan a jelzőlámpát, hogy sötét. Hamar kiderült, hogy e téren rokonok lehettek...

Ugyanis innentől kezdve habzó szájjal óbégatott, én meg örültem, hogy két szélvédő állt köztünk, nem szívesen bonyolódtam volna vele cseppfertőzésbe, bár a kergekór nem biztos, hogy fertőz ily módon. A diagnózis később vált bizonyossá. Alig áthaladtunk az átjárón, próbált furakodni jobbról-balról, de folyamatosan jöttek szembe. Rövidesen le kellett a főútról kanyarodnom balra. Miután sok hülyét láttam már az utakon, igyekeztem felkészíteni beteg autóstársamat: óvatos fékezéssel, időben kitett irányjelzővel és a felezővonalra sorolással jeleztem bekanyarodási szándékomat.  A manőver megkezdése után - szerencsére mindig benézek a tükörbe - látom ám emberünket balról kivágni, és óriási zajjal előzésbe kezdeni. Több autót, gyorshajtva, tilosban, szembejövőket rémisztgetve. Kis híján belénkcsapódott balról.

Miután pillanatok alatt folytattuk utunkat Győr felé, hamar utolértük barátunkat, aki ezúttal megállt a piros lámpáknál. Lakott területen kívül kiderült, hogy ott is furcsa taktikával irányítja gépét: itt is az előzései komoly veszélyt jelentettek másokra. Miután pedig ő nem érezte úgy, hogy lakott területen kívül és belül szignifikánsan eltérő sebesség a helyes (50 vs. kitáblázott 100), itt már én előztem meg, amennyire lehet, szabályosan.

Többé nem láttam, bízom benne, hogy odaért időben, és a sikeres homloklebenymetszés után csökkent közveszélyessége, és ha legközelebb feltűnik az RT-XU-588-as BMW kombi, nem kell az elhalálozásomból eredő kényelmetlenségek miatt aggódnom...