Fene tudja, mikor volt utoljára olyan, hogy nem a könnyebbik végét fogtam meg a blogolásnak ahogy szoktam és saját történetet osztottam meg veletek. Én sem emlékszem rá, gondolom más sem nagyon jegyezte a dátumot, mindenesetre nagyon régen volt, úgyhogy itt az ideje a következőnek.

Mai kalandomat annak köszönhetem, hogy a nagy zenehallgatás és éneklés közben elnéztem az M0 kijáratot és a 4-es útra való rátérés helyett tovább mentem a nulláson és a gyáli-vecsési letérőn jöttem le, hogy minél kisebb kerülővel visszakeveredjek az Üllői út környékére.

A letérő után átmentem a körforgalmon, ami után nem sokkal az út mellett félreállva láttam egy hat-nyolc évesnek kinéző, egyáltalán nem szakadt mercit, résnyire nyitott ajtóval. Lassítottam, nehogy pont előttem vágja ki és levigyem az egészet, vagy netán elüssem aki kiszáll belőle. Mielőtt még odaértem volna, már ki is pattant egy pocakos, szakállas, középkorú, teljesen ápoltnak kinéző ember és integetni kezdett gondterhelt arccal.

Nem vagyok az a beleszarós fajta ember, de a falvédőről sem mostanában másztam le, ráadásul még a Totalcaros Papp Tibi beszivatása is élénken él az emlékeim közt, úgyhogy a biztonság kedvéért ajtók bezárva, ablak félig le, oda is jött az anyósülés felőli ablakhoz és kézzel mutogatva meg egy-két szóval elmagyarázta, hogy azért áll ő itt, mert kifogyott az autóból a benzin és tudnék-e adni neki egy litert, hogy elmehessen egy benzinkútig.

A legelső kicsit gyanús jel egyébként az volt, hogy az elakadásjelzője nem villogott, mégis csak akkor szállt ki az autóból, mikor látta, hogy jövök. Annyira nagy útpadka pedig nem volt, hogy szükségtelen legyen a villogó, tehát jó eséllyel egy ideje már ott állhatott és nem akarta lemeríteni az akkumulátort. Ez még ugyan nem kongatott semmilyen vészharangot, de óvatosságra intett.

Valahol itt történt

Visszatérve a benzinkérésre mondtam neki, hogy az én autómból nem tudok adni, mert nagyon kevés van benne (ez amúgy igaz is volt, nem sokkal később már világított is a kis sárga lámpám), de van pár kilométerre Gyálon benzinkút, szivesen odaviszem és vissza is hozom. Itt jött az, ami már gyanút ébresztett bennem, mert szándékosan hosszú magyar mondatokban mondtam ezt el neki és láthatóan tökéletesen értette annak ellenére, hogy ő maga elvileg nem tudott magyarul, csak egy-két szót.

Hogy értett mindent, az hamar ki is derült, amikor elkezdte mondani, hogy az nem jó neki, mert a card expired, meg hogy no forint. Aha. Eljön külföldre lejárt bankkártyával meg minden készpénz nélkül ide, ahol alig van olyan üzlet, ahol elfogadnak kártyát, ennek ellenére elég neki egy liter benzin, hogy eljusson a következő benzinkútig. És ott mit fog csinálni pénz nélkül?

Itt volt az, amikor már elég egyértelmű volt, hogy nem stimmel a sztori és mondtam neki, hogy bocs, de akkor nem tudok segíteni. Egyesbe is raktam a váltót és indexeltem kifelé, amikor előhúzta az utolsó lapot is a pakliból, belógatott az ablakon egy aranynak látszó karkötőt, hogy ezt odaadja benzinért cserébe. Nem vagyok ékszerész, de még nekem is sötétnek tűnt az az "arany", meg amúgy is indultam, úgyhogy erre már csak egy "bocs, nem" volt a válaszom és már indultam is.

Gondolkodtam rajta utána, hogy mi van, ha tényleg csak egy kétségbeesett szerencsétlen külföldi volt, akinek összejött minden ami rossz, de a fentiek tükrében erről nem sikerült meggyőznöm magam. Érdekelne a ti véleményetek erről, tapasztaltotok hasonló helyzetekről!