Örök viták tárgya az autós-kerékpáros viszony, holott nem ellenségeskedésről, hanem partnerségről kellene, hogy szóljon. Való igaz, messze vagyunk Hollandiától, de nem gondolom, hogy zsigerből kellene utálni a kerékpárosokat autósként, főleg, hogy sokan használják mindkét közlekedési eszközt. Pár napja egy kerékpáros szemszögén keresztül olvashattunk az autósokról, most Gyula jóvoltából fordítva tehetjük ezt, talán kicsit kisarkítva, de ő tényleg a problémás jelenségekre hívja fel a figyelmet. Sajnos ilyenek nálunk tényleg sokan vannak, de remélem, fokozatosan javul majd a kerékpáros közlekedési kultúra.

Pár gondolatot szeretnék megosztani az általam ismert kerékpárosokról, az írás saját véleményem, egyetérteni nem kötelező, sőt, vitatkozni kell. Szándékosan nem írtam a kerékpárutakat hiányoló elégedetlenkedő fajtáról, mely általában az útalap, üzemanyag termékdíj megemlítésének hatására természetesen az adófizető mivoltukat emlegeti. Persze, hiszen a csöves is adófizető, hiszen Áfa van a tablettás boron is. Tehát a kerékpáros:

 

Leginkább a kaméleonhoz hasonlító, hol a gyalogosokhoz, hol a járművezetőkhöz illeszkedő, a forgalmat általában bosszantó fajtája az embernek.

 

 

Miért is? A kerékpáros, hétköznapi nevén biciklis mindíg, minden kötülmények között azt az utat választja, ami neki éppen a legrövidebb, vagy legkisebb erőfeszítéssel jár. A kerékpáros vígan kerekezik az út közepén reumás csigákat megszégyenítő tempóval, amennyiben a 8km hosszú kerékpárúton akár egyetlen egy gyalogost, vagy babakocsit toló anyukát észlel. Ugyanilyen vígan hajt be akár 30km/h-s szédítő sebességgel a járdán a gyalogosok tömegébe, amennyiben arra levágva akár 2 egész tizedmásodpercet is megspórolhat. Ilyenkor hangos álljámáférre felkiáltásokkal palástolja hangjelző berendezésének (hétköznapi nevén csengő) hibáját, esetleg teljes hiányát. A gyalogátkelőhöz érve képes betolni első kerekét az egymás kezét fogó szerelmesek közé, hogy alkalmas pillanatban adjkirálykatonát felkiáltással szétválassza az ifjak egymásba fonódó kezét.

 

A kerékpáros a gyalogátkelőnél kerekes gyalogossá válik, gyalogosnak kijáró elsőbbséget kíván élvezni, akkor is, ha nem jelzi átkelési szándékát egyértelműen. Hogyan kell egyértelműen jeleznie? Leszállni és várni a szabad átkelésre, amit a drótszamár áttolásával lehet a KRESZ előírását betartva abszolválni. Amennyiben a kerekes gyalogosnem pattan le a nyeregből, akkor egyszerűen nézelődik, tehát nem kíván a túloldalra jutni, nem kell figyelembe venni.

 

Egyik jellegzetes egyede a kerékpáros néni, azaz biciklus mamikus: a KRESZ teljes ismerete nélkül kel útra, úticélja általában a temető. A sír gondozásához szükséges gereblyét, illetve kapát jó esetben a kerékpár vázához rögzítik spárgával, rosszabb esetben kézben viszik, ebben az esetben valószínűleg biztosan elérik úticéljukat.

 

A vagány kerékpáros, azaz a biciklus béemiksus az a fajta, aki a testméretéhez illőnél jóval kisebb kétkerekűt választ cirkuszi mutatványainak utcai bemutatójához. A közlekedés résztvevői közül szinte kizárólag a gyalogosok testi épségére vannak veszéllyel, ennek pedig egész egyszerű okai vannak: a hiányzó kötelező felszerelések miatt úgy vélik, a járdán közlekedve guruló gyalogosnak minősülnek, ezáltal teljes mentességet élveznek a KRESZ irányadó rendelkezései alól.

 

Az ittas kerékpáros, azaz a biciklus részegusz fellelési helye általában a borospincék és a lakóházak, illetve a sarki kocsma és az otthona közötti legrövidebb út. Rendőrt észlelve azonnal tolni kezdi közlekedési eszközét, amely így legalább biztosítja neki a támaszkodási lehetőséget. Különös ismertetőjelei: az őket követő muslincaraj, napszemüveg szürkület esetén is, eszeveszett tempó az  út szembejövő sávjában, esetleg a járdán. Végállomás az út menti vízelvezető árok, melyből ha segítség nélkül ki tud kászálódni, akkor valamilyen különös oknál fogva visszatér szomját oltani, amennyiben segítséggel tudja csak leküzdeni az árok és a járda közti 30cm-es szédítő meredélyt, általában sikerül hazatalálnia.

 

Az elektromos kerékpáros, azaz a biciklus accumularutus: szédítő tempója feljogosítja a városi közlekedés belső sávjának használatára. Mivel a hajtást általában villanymotorra bízzák, hatalmas, gyakran a kerékpáros tömegét meghaladó táskákat akaszt a kormányra, melyek ugyan befolyásolják egyenesfutását, azonban valami különleges oknál fogva mindig előttem sikerül elesniük.

 

Végezetül a kamikaze kerékpárosról azaz a biciklikus suicidikusról pár szóban: hátulról elég könnyű felismerni fejére hajtott kapucnijáról és vállain ülő őrangyaláról. Mellé érve megfigyelhetjük a kapucni alól kifutó vezetékeket, melyek a fülében lévő hangszórókat kötik össze a kapucnis polóban tartózkodó mp3 lejátszóval. Ezek az egyedek a közlekedés többi résztvevőjének teljes kizárásával közlekednek, egyetlen oka épségben történő hazaérésüknek az őrangyaluk által körülöttük 1m-es sugarú körben létrehozott erőtér, mely képes ellenállni a forgalom átlagos résztvevőinek.

 

A kerékpár után kötött gyermekszállító utánfutót használó szülőket inkább nem jellemezném, mert erre nem találok olyan szavakat, amelyek billentyűzetállók. Saját szememmel láttam ugyanis a következő esetet: a gondos szülő 2 csemetéjét ültette ebbe az alkalmatosságba, amikor a gyalogátkelőhöz érve nem a megállást választotta, hanem az itt még átférek futott át mákszemnyi agyán. Az autós a fékezés és félrekormányzás ellenére elérte az utánfutó sarkát, ami miatt mindkét gyerkőc az úttestre zuhant a bekötetlen, egy gyerekre méretezett ülésből. Szerencsére a tempó nem volt nagy, a gyerekek is karcolással úszták meg az esetet, de félelmetes látvány volt. A gyerekeket biztos ami biztos alapon mentő szállította a helyi kórházba, rendőri helyszínelés után a helyszínelő rendőr csak ennyit jegyzett meg (régi barátom):"Legszívesebben felpofoztam volna ezt a nőt! Anya az ilyen?"

Érdekesség, hogy sem a helyi, sem az országos média nem számolt be az esetről, pedig forgattak tv-stábok is.