Ideggyenge anyukákkal már engem is hozott össze a sors, legutóbb néhány napja voltam külső szemlélője egy jelenetnek reggel nyolc után néhány perccel, amikor a drága édesanya több ízben lebunkózta és parasztozta a 8 éves körüli lányát, mert az nem ismeri az órát. Neszta közelebbről is megismerkedett egy stresszes anyukával, aki nekiállt hisztizni, mert szerinte nem hagytak elég helyet az autója mellett.

Nem is tudom hol kezdjem, talán ésszerű ott, hogy én nem szoktam vezetni (részben mert még túl fiatal vagyok, részben pedig mert előre tudom hogy csak öregbíteném a férfiak "csak a női sofőröktől ments meg uram" című általános igazságát...).

Ma délután édesanyámmal hazafele egy közeli boltnál álltunk meg. Gondolom többen szembesültek már azon két ténnyel miszerint 1. Az emberek nem tudnak parkolni. 2 Minél kisebb a teljes parkoló területe annál kevésbé tudnak. Na mármost mindenki összevissza állt, de volt még egy hely, sikeresen le is parkoltunk, bár felmerült, hogy ha a mellettünk állók bénák ők nem tudnak kiállni, de úgyis csak egy két percről van szó.

Anya ki is tudott szállni (hozzá kell tennem, hogy ő egy kicsit széles, ezzel is jelezném hogy azért volt elég hely, főleg mivel a tükrök között ment ki)...

A vezető ülés felőli autó tulajdonosa (egy kissé szétszolizott vékony nő) hamarosan megjelent és ingerülten beszólt, sőt valósággal beugatott hogy "mikor jön vissza a sofőröd?!" közben nagyobbacska gyerekét (már stabilan áll a lábán,  megy és valszeg beszélni is tud) be akarta ültetni a kocsijába... nem ment neki - számomra érthetetlen okokból. Válaszoltam neki, hogy nem tudom. Fél perctől egy percig tenném azt az időt amíg várakozni volt kénytelen nagysága...

Ezalatt folyamatosan puffogott valamit. Megjelent édesanyám, másik oldalról is probléma nélkül befért és be is tudott szállni. Ekkor következett hogy a nő hisztibe fogott, anya lehúzta az ablakot.

- Elnézést, van valami probléma?
- Igen, nem tudtam betenni a gyereket mert rám tetszett állni! (megintcsak roppant idegesítő hangnemben mindezt)
- Hát a másik kocsihoz közelebb kellett volna állnia és akkor nem lenne probléma.
- De így álltak be a másik kocsival is úgyhogy csak így tudtam beállni! (vagyis az, hogy ő úgy állt be ahogy az lényegtelen, de anyám miért állt be ugyanúgy?)
- Hát innentől nincs mit beszélni. (Erre elkezdte csapkodni a motorháztetőt, másik kezében a gyerek, idillikus kép volt...)
- Majd akkor lesz miről beszélni ha szétverik a kocsit, meg lett jegyezve a rendszám!

Na ezen a ponton elszakadt a cérna nálam de csak annyit kérdeztem hogy és ezt ő egyedül gondolja gyerekkel a kezében? a "sofőrömet" pedig főként szórakoztatta ez az egész helyzet, de azért neki is volt egy két keresetlen szava. Elhajtottunk, a nő nem sokkal utánunk és végigdudálta az utcát...

Megértem én, hogy mint fiatal anya sok stressz van az életében... De ha már van egy gyereke, akkor erőt vehetne magán és bemutathatná neki, hogy lehet emberként is viselkedni és nem kell csapkodni és fenyegetőzni, bár lehet naív vagyok. Azért felmerül bennem hogy ha fél perc várakoztatás egyeseknél már rögtön olyan késztetést éleszt fel hogy szét kell verni/veretni más kocsiját, akkor reméljük ritkán ülnek a szép új debreceni buszokra...