Nincs is nagyobb öröm, mint amikor valaki, aki bármilyen okból is, de mozgásában korlátozott, legalább rendezett anyagi körülmények között él. De vajon hová rakja a kerekesszéket? Mai első talányunkat Miklós dobta fel. És lesz még egy pár...
Ha nem lennék ilyen irígy erre a szupersportautóra, nem kaptam volna le ésküldtem volna be a képet - azért azt meg kell hagyni, a Lambo nem semmi jelenség de azért mégsem kéne a mozgássérült parkolóhelyen még nagyobbfeltűnést szerezni ezzel az idegesítő szabálysértéssel.
A képet tegnap készítettem saját kezűleg az újonnan épült Arena Plazában a Stadionoknál.....
Ha nagy leszek, Lamborginis leszek.
Tegnap
Kisikasa emlegette, hogy mennyi mindennel lehetne
csesztetni teljesen jogosan a taxisokat is. Attila jóvoltából folytatjuk most a sort egy újabb mozgáskorlátozottal, igazán nagylelkű cég a Zóna Taxi is, hogy nem diszkriminálja a rokkantakat. A képen az egyetlen szabálytalanság, hogy az olvashatatlanságig mocskos a rendszámtábla. Még jó, hogy van sorszámuk is, az jól látható.
A csatolt képen látható autó a fogarasi úti tesco parkolójában volt módom lefényképezni.
Gondolom elküldöm, hátha egy picit rosszabbul érzi magát. (elküldeném én a Zóna taxinak is, csak valamiért szkeptikus vagyok velük kapcsolatban) :-)
Aztán lehet képes a kolléga láb, fej, kar nélkül kiszolgálni a munkáját. Vagy pénisszel...
Pihenésképpen így félúton jöjjön most szintén egy teszkó előtt egy se nem sportautó, se nem taxi, bár egykoron luxusjárgány lehetett. Lényeg a lényeg, Zsolt rövid kommentárjából azt vettem ki, hogy előle foglalta el a mercis a helyet, amire pedig neki sajnos nagyobb szüksége lett volna.
Egy újabb "kedves" autós, aki miatt többet kell kerekes székkel a Váci úti Tescóban haladni az áruházig. Szívesen átadom neki a kerekes szék lehetőségét, próbálja ki.
És lehet ezt még fokozni. Tamás egy BMW-t fotózott le, aki nem tökölődött sokat kormánytekergetéssel. Érdekességként megjegyzem itt azt is, hogy csakúgy, mint a poszt elején látott Lamborghinin vagy
a múltkor posztolt Hummeren, az alábbi autón is külföldi rendszámot láthatunk. Így meg aztán a bírságok minden következmény nélkül mehetnek a kukába.
Egy igazán szép parkolás, egyszerre két mozgassérült helyére!
És ezzel még mindig nincs vége. Mint tudjuk, a Suzukik nem sűrűn romlanak el. Gergő egy ilyen ritka pillanatot csípett el. Még szerencse, hogy a legközelebbi mozgássérült parkolóhelyig eljutott utolsó erejével.
csak egy képet szeretnék küldeni. Ez a suzuki épp a mozgássérült parkolóban "akadt" el a váci úti tesco elõtt. Igazolvány nem volt.
És végül a némileg szűkszavúnak nevezhető László jóvoltából megmutatjuk, hogy egészen kis autókban is ülhetnek egészen nagy parasztok. A rokkant hely már ez eddigiek után nem lehet nagy meglepetés, de az már némileg mosolyfakasztó, ahogy elképzelem, hogy a nagycsaládos parkolóhelyre beáll a kispolák, aztán kiszáll belőle a hét tagú család, kiveszik a csomagtartóból az ikerbabakocsit, aztán becsattognak a teszkóba...
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.03.04. 08:16:16
Önbeteljesítő jóslat, remélem...
Kötél - nekik!
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 08:45:48
Elkezdhetnének felfesteni SUV -oknak, és széles sportkocsiknak fenntartott parkolóhelyeket is, mert ezekkel tényleg nem férnek el a normál helyeken. A legtöbb plázában már a Suzukimból is alig tudok kiszállni, olyan szűkre méretezik a felfestést!
rcgames.ro · http://rcgames.ro 2008.03.04. 09:00:48
De ez nem jogosit fel arra, hogy bealljak a mozgasserulteknek fenntartott hely(ek)re. En speciel addig erzem jol magam, amig nekem nem szabad oda parkolni...
Kalász 2008.03.04. 09:04:36
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 09:05:50
Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy mi a fenének kell ilyen nagy dögökkel járni a városban, de ha már vannak, akkor igazán csinálhatnának nekik parkolót is a plázákban!
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 09:17:53
Svájcban már az utcán is így parkolok:
kepfeltoltes.hu/080304/svajc_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.04. 09:29:40
Kalász 2008.03.04. 09:32:35
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 09:45:13
tény, hogy egyszer az ablakból láttam amikor mellém parkolt egy anyuka a 3 gyerekével, és a gyerekek békésen ültek addig, amíg az anyuka egyenként ki nem szedte őket a kocsiból, közben pedig kínosan ügyelt rá, hogy az ajtó ne érjen az én autómhoz...
y5 2008.03.04. 09:47:15
Naneeee! Ha a várost igazítjuk a batárokhoz, a végén mindenkinek ilyenje lesz!
Inkább tiltsuk ki őket.
Rocko- 2008.03.04. 09:52:01
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 09:53:57
"Inkább tiltsuk ki őket."
Rendben! :)
izémizé 2008.03.04. 09:57:32
Rendet! 2008.03.04. 10:07:55
sztojanov 2008.03.04. 10:12:21
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.03.04. 10:26:36
Nem kötelező nagy autót venni...
Rocko- 2008.03.04. 10:30:04
storyline :) 2008.03.04. 10:33:40
Néha nehezen kerülhető el a nagy autó vétele. Ha csak városban, meg néhány 10km-t autóznék, akkor 3 ajtós swiftem, esetleg egy új pro-ceed-em lenne. De mint látjuk manapság már ezek is nagy autónak számítanak.
nemmindenki 2008.03.04. 10:33:42
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 10:43:18
Igen, erre akartam kilyukadni, hogy a normál autókra is el van szabva a parkolóhely.
Egyébként meg ha ilyen szempontok vezérelnek, akkor 5 ajtóst vegyél Dövan, mert annak rövidebb az ajtaja, kevesebb hellyel is beéri ki-beszállásnál.
Novi bácsi 2008.03.04. 10:53:55
Hagy legyek egy kicsit OFF. De csak egy kicsit. Talán emlékeztek még egy korábbi posztomra, amit a MOM Park-kal - és forgalommal - szemben, tilosban parkoló rendőrautóval illusztráltam. Amit aztán a megjelent oldal link-jével együtt minden "illetékesnek" - Pokorni, XII. kerületi önkormányzat és rendőrkapitányság, sőt BRFK, ORFK sajtóosztály is! - elküldtem.
Azt hiszitek, hogy valaki is válaszra méltatott?! Hát nem, minden naplopó szarik az állampolgárok pofájába. Soha nem lesz itt rend.
Hacsak a kezünkbe nem vesszük az "ügyek" intézését. Egy dolog egy ilyen pellengér blog, de ahogy a fenti esetem is illusztrálja, a kutya nem törödik vele. De ahogy az állatok is leginkább csak a verésből értenek, azt gondolom, hogy tényleg csak egy komolyabb károkozás - ami ugye rendkívül sok macerával jár - taníthatja meg a prolong-os csávókhoz hasonló köcsögöket, hogy jól gondolják meg, legközelebb mit csinálnak.
Ez az egész el fog egyszer nálam jutni egy "Összeomlás" típusú lelkiállapotig és annak kiscsákány lesz a vége.
Csak ügyesen és hatékonyan kell dolgozni.
A Lambos kretének megy menjenek le a P3-ra és liftezzenek 2 emelettel többet, ha nem férnek el a nagy arcukkal.
storyline :) 2008.03.04. 10:53:55
Secnir 2008.03.04. 10:58:37
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 11:14:38
De majd ő megmondja.
oTTo$$ 2008.03.04. 11:16:07
es aki nagyobbra nott mint az atlag es van mondjuk 2 2 meteres fia az milyen autoba uljon??
suzukiba??? jo fejek vagytok...
UFF
Dezzie 2008.03.04. 11:17:09
hiperbola · http://ujlakas.freeblog.hu/ 2008.03.04. 11:18:29
mxplanet 2008.03.04. 11:22:57
lehet rokkant öreg nugdíjas :))
Rendet! 2008.03.04. 11:23:03
storyline :) 2008.03.04. 11:25:32
Manyizga (törölt) 2008.03.04. 11:27:53
Rocko- 2008.03.04. 11:30:06
Secnir 2008.03.04. 10:58:37
megfejtés a kommentekben:
belsoseg.blog.hu/2007/11/28/gallardo_rozsa
belsoseg.blog.hu/2007/11/07/gallardo_gergoke
belsoseg.blog.hu/2007/09/27/gyongyhazfeher_gallardo
belsoseg.blog.hu/2007/07/30/lovakrul
belsoseg.blog.hu/2007/07/27/gallardo_csepel
EBEUSS 2008.03.04. 11:14:38
hát a foglalkozás az hasonló, de az egyik politikai értelemben az, a másik meg másképpen. :)
mxplanet 2008.03.04. 11:22:57
tuti nem. :]
wagabound 2008.03.04. 11:33:47
És durr egy nagykaliberű ólom a térdébe.
Attól kezdve jogos a rokkant-parkoló használata...
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 11:35:00
Lelki szemeim előtt már látom, amikor a vandalizmussal foglalkozó blogokban olyan fényképek jelennek meg amikor vandálok éppen kulcsozzák a gyönyörű autókat! ;)
Perillustris 2008.03.04. 11:48:35
Nem nagy szám. Oltári tahóság.
dog 2008.03.04. 11:49:44
indafoto.hu/maaszi/image/492447-9ef55619
indafoto.hu/maaszi/image/491397-653f1d90
Kopasz Mercis 2008.03.04. 11:55:30
pendely 2008.03.04. 12:06:00
m-on · http://majdnembs.blog.hu/ 2008.03.04. 12:08:52
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.04. 12:09:23
wagabound 2008.03.04. 12:12:41
Vágod?...
Landy4x4 2008.03.04. 12:13:34
Amúgy Lambo ha jól láttam motecarloi rendszámos, ott meg mint köztudott nincsenek tolókocsisok és ebből adódóan szegény nem tudta mit jelent a piktogram :).
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.04. 12:15:15
Landy4x4 2008.03.04. 12:17:57
Tessen névből következtetni, ha nem sikerül akkor segítségként a terepjárók királya :). És nem a luxushamutartó, hanem a va'lódi...
Butters 2008.03.04. 12:19:01
Kicsit bosszankodjon ő is. De mondanom sem kell, hogy ilyenhez meg nincs bátorságom. Szerintem kőkemény bírság kéne az ilyeneknek. Még akkor is ha van mozgássérült matricája, de látható, hogy nincs semmi baja.
Ismerősömnek komoly gerincproblémája van, simán kaphatna mozgássérült igazolványt, de azt mondja, hogy szeret sétálni, és egyébként sem látszik rajta.
Nem lehet, hogy anyagilag rokkant bele az ember a Lamborginibe :D:D
mxplanet 2008.03.04. 12:19:47
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.04. 12:21:00
Landy4x4 2008.03.04. 12:25:37
és a munkához kell, nem pedig micsodanövelőnek.
és nekem is gerincsérvem van, de nekem sem jutott még az eszembe rokkantkártyát igényelni, pedig valószínüleg adnának...
nekem gyerekkori nagyon jó pajtásom sületése óta mozgáskorlátozott, saját bőrömon tapasztaltam milyen az ilyen emberek élete és szívlapáttal kalapálom el az olyat aki nem tiszteli őket.
Landy4x4 2008.03.04. 12:27:54
na az adventure, bár nem tudom milyen a Hungaroringes
Rocko- 2008.03.04. 12:28:01
haha, gondoltam rád ma. láttam egy új, de ződ swifetet, az elején volt egy kulcsnyom. örülhetett a gazdája!
wagabound 2008.03.04. 11:33:47
szintén ma, szintén suzuki, de vmi SUV féle volt. váltó mellett meg a talon rokikártya.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.04. 12:32:37
Landy: Jó nagyon a Hungaroringes is, főleg télen, mikor jeges a terep! ;)
ON
Landy4x4 2008.03.04. 12:38:48
de azért tengelyig a szántásban az az igazán ütős :) és 5 km-re nincs semmi amihez kikösd a csörlőt :)
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 12:40:00
Minden Swiftről én jutok az eszedbe, vagy csak arról, amit összekulcsoztak?
Legalább sport volt? Bár azt hiszem zöldben nincs.
Helioport · http://nezo.blog.hu 2008.03.04. 12:46:41
mxplanet 2008.03.04. 12:50:49
Order! 2008.03.04. 12:59:59
Szerintem tesz rá nagy ívben. Ezért pártolom a kocsi fizikai megjelölését. Vagy egy kiadós APEH vagyonosodási vizsgálatot! ;-)
Atika!!! 2008.03.04. 13:02:49
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 13:04:05
Egyszerűbb ha elárulom Rockonak a mostanit! ;)
BLA 2008.03.04. 13:06:41
www.tilosbanparkolok.hu ide belehet küldeni tilosban parkolo autók képeit amit rendőrség,bizonyitéknak elfogad...ugyanugy pontot jelente a tilos parkolás + pénzbírságot...
aztán,ha luxus auto akkor mondjuk még egy apeh oldalról egy vagyonosodási vizsgálat...
elöbb utobb rend lenne, de hát senki nem kezdi el,igy nincs büntetés nincs viszsatartó erő..
másik oldalrol nézve(plázáktol tekintsünk el) elég kevés a parkoló hely,erröl meg az önkormányzatoknak kéne gondoskodni...
AvgDvl 2008.03.04. 13:08:04
Rocko- 2008.03.04. 13:12:40
nem midnegyikről, hála égnek! :D
szépen is néznék ki, ha egész nap a fejemben járkálnál! :DDD
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 13:36:36
mxplanet 2008.03.04. 13:50:18
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 13:55:59
mxplanet 2008.03.04. 13:59:21
Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2008.03.04. 14:01:25
indafoto.hu/maaszi/image/491397-653f1d90
Rocko- 2008.03.04. 14:25:18
na jól van, abba lehet hagyni! :D
storyline :) 2008.03.04. 14:49:42
Perillustris 2008.03.04. 15:06:04
Ez igazán kérdésessé teszi, miért kell odaállni.
risso 2008.03.04. 15:07:44
107! 2008.03.04. 15:13:47
Nekem nincs Lambóm, de én sem szeretném, ha meghúznák a kocsim. Aki félti, ne hozza utcára! Nem volt kötelező 120 milláért kocsit venni, ha meg vett, még mindig nem volt kötelező azzal érkezni a plázába. Nincs erre semmi megérthető magyarázat.
A taxis biztosan mozgássérültért jött! Ugye RosszQtya!
Az utcsó képen meg nem veszitek észre, hogy találkozó volt! :-)
107! 2008.03.04. 15:43:52
storyline :) 2008.03.04. 16:34:17
Erre a meghúzás dologra én azt a megoldást találtam ki, hogy van egy jégverte autóm, ami egyébként tűrhető műszaki állapotban van. Bárhol meg merek vele állni, nem érdekel, ha rávágják az ajtót, az sem, ha megkoccolnak. Nem lopják el, nem kell rá biztosítás. Ezért is nem csináltattam meg. Fizessek azért, hogy odalegyen a nyugalmam?? :D
J_W 2008.03.04. 16:39:58
Amúgy valamikor láttam a tvben egy tolószékes srácot, akinek 5ös bmw-je volt. Mondta is hogy többször beszóltak neki, mikor beállt, aztán amikor előkerült a tolószék csak kussoltak. Tudom, nem ez a jellemző, de ilyen is van. :-)
Jack 2008.03.04. 19:31:27
Ma felhomályosítottak az illetékesek, az a lényeg, hogy a roki parkoló ugye jó széles, hogy amikor kiszáll ki tudja venni a széket, mert az ugye csak úgy megy, ha teljesen kinyitja az ajót. Egy normál méretű helyen ezt nem tudja megcsinálni. talán akkor, ha a mellette autóra rányitja az ajtót. De annak meg ugye senki sem örül. Úgyhogy tartsuk tiszteletben a helyüket.
Jack 2008.03.04. 19:51:02
akár még hihető történet is kitalálható, miért áll egy rendőrautó forgalommal szemben tilosban. Pl. megkülönböztető jelzéssel tudtommal bemehet, ha meg éppen a testi épséged megmentéséért rohannak, valószínüleg nem azzal szórakoznak, hogy helyet keressenek...
Hozzáteszem, nem olvastam annó a posztot és nem tudom mi történt, de ez is lehetett.
Hülyeségekkel meg én sem foglalkoznék az illetékesek helyében... Pláne, hogy azzal sem foglalkoznak, ami a dolguk volna...
Gaborchi 2008.03.04. 21:26:41
Nitrious 2008.03.04. 22:01:14
Nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel, de már sok parkolós posztot lehetett itt olvasni!
Én amondó vagyok, hogy általában elég nagyok a parkolók, akarom mondani sok autó elfér benne. Nemde?
Namármost... Nekem nincs sok ideje jogosítványom... egy éve... de amikor Auchanba megyek, vagy Plusba, vagy ilyesféle helyekre, én általában jó messze állok egymagam, ahol senki sem áll, mert urambocsá féltem az autót (nekem nincs, így tehát a szüleimét, s majd a sajátomat is). Nem röstellek elsétálni kb. max. 50 métert az áruházig, majdan vissza.
A másik pedig az, ami a kedvencem, hogy amikor Auchanba megyek ott egyirányu út van, ami két sávos. Itt akarnak a legtöbbször összetörni, mert úgy dönt hogy pl. a jobb sávból akar a bal oldali parkírozórészbe beállni, persze index nélkül.
Végezetül egy kis közhely... mindíg bekötöm az övet, mert nekem így kényelmes, és Apum annó direkt rakott a wareszunkba hátra mert akkor még nem volt.
Balesetmentes közlekedést mindenkinek!
Pá
EBEUSS (törölt) 2008.03.04. 23:19:43
pont így szoktam én is! :)
Soha nem értem miért nem lehet 50-100 métert sétálni a kocsihoz, ráadásul nem is kell cipekedni, mert van bevásárlókocsi...
Vannak emberek akik elvi kérdést csinálnak belőle, hogy a bejáratnál parkoljanak. :(
Múltkor elmentem egy barátnőmmel sétálni az Omszki tóhoz, de be akrtunk menni a Corába is.
Leparkoltam 80 méterre a bejárattól ahogy szoktam, erre elkezdett sipákolni, hogy álljak már közelebb! Oké, persze ott nem igazán volt hely tettünk néhány kört,é s sikerült 40 méterre megállnom. Mit számít az a pár méter, ha az ember úgyis sétálni megy a jó levegőre, na meg a Corában is sétál eleget! Nemde?
Az emberi hülyeség határtalan!!!
Rocko- 2008.03.05. 07:38:27
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.05. 09:44:47
EBEUSS: Hány barátnőd van neked?! ;D
EBEUSS (törölt) 2008.03.05. 11:12:09
Rocko- 2008.03.05. 12:16:01
Triznyai Döme 2008.03.05. 15:22:21
Hát KETTŐ van neki! (Időnként megcsalja a jobbot a ballal)
HEHEHE!
(Igen, Hudegecz községben van állandó bejelentett lakásom)
EBEUSS (törölt) 2008.03.05. 19:34:01
Ő az, aki lesz*p, miközben felváltva csalom az egyiket a másikkal! :DDD
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.03.05. 20:15:29
Triznyai Döme 2008.03.05. 21:00:53
Már abba is fejeztük!
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.03.05. 21:07:10
EBEUSS (törölt) 2008.03.05. 21:11:01
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.03.05. 21:15:42
EBEUSS (törölt) 2008.03.05. 21:22:49
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.03.05. 21:30:05
Rocko- 2008.03.05. 22:07:56
Triznyai Döme 2008.03.05. 23:01:27
Nem pisztergálni az én EBEUSS ecsémet mert horrorisztikus megtorlásokat fogok folyamatba tétetni!
Krilla 2008.03.06. 18:06:50
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.03.07. 17:15:50
A kispolszkik pedig simán lehet, hogy mozgáskorlátozottak, a szegényebb fajtából.
Legközelebb emberrel, sofőrrel együtt fényképezzetek, mert ezek így csak a ti előítéleteiteket, és az irigységeteket mutatja - amely által egy hajszállal nem vagytok jobbak a parkolót jogosulatlanul igénybevevőknél.
ganyager 2008.03.27. 11:14:27
- Ezt teljes szívemből mondtam, mert az ilyen "f....tól" nem tudok beálni a mozgássérült parkolókban. (1 mozgássérlt autóvezető vagyok)
Rokkant 2008.03.28. 00:24:29
Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.04.05. 23:32:59
Sosem állok be mozgássérült helyre, de szarjon sünt, aki a százhalombattai tecsó parkolóját megtervezte. Legalább 30 db mozgássérült parkoló van, összesen nincs ennyi mozgássérült a városban!
Bár megtelni nem szokott, mindig van hely máshol.