
Történt ugyanis, hogy egyik nap érkezett egy e-mail Erdélyi Angelikától, az RTL Klub riporterétől, amiben azt kérdezte, nem beszélgetnénk-e vele a blogról és az autós közlekedés problémáiról. Nem túl sűrűn fordult eddig elő, hogy tévében szerepeljünk, de minden lehetőséget meg szeretnénk ragadni arra, hogy megpróbáljunk hatni az emberekre és ezzel javítani kis hazánk közlekedési kultúráján. Ráfér.
Ma délelőtt sort is kerítettünk a találkozásra és kicsit ki is lettünk faggatva, hogy mit is csinálunk, miért is csináljuk, miről mit gondolunk. De nem akarom előre elmesélni részletesen, nézzétek meg március 27-én (csütörtökön) 23:10-kor az RTL Klub Házon kívül című műsorát, abban leszünk benne, ha nem voltunk annyira szörnyűek, hogy az egészet kivágják.
A végére pedig néhány kép, amin nem szabálytalanul parkoló autók vannak, hanem néhány elcsípett pillanat a délelőtti forgatásról:

Az operatőr féltette a személyiségi jogait, ezért bemozdította a fejét, Angelika pedig fogta a hüvelykujját, hogy el ne vesszen.

Az operatőr itt már nem féltette a személyiségi jogait, aminek a riporter is örült.

Én és a vallatólámpa.

Drukkolunk az operatőrnek, hogy sikerüljön neki az állványra celluxozni az autóskameránkat, ami végül ebből az állásból fel sem vett semmit.

Éppen azon gondolkodott, hogy elcserélje-e velünk a kameráját, de végül nem mentünk bele, mert azt a nagyot nem tudnánk a szélvédő mögé rögzíteni.

Kicsit szűkös volt a hely a pici irodában, de megoldották. Nem véletlenül hangzott el vagy tízszer a "Jéghideg profizmus!" mondat operatőrünk szájából.

Nem mosolyog, mert csak blogot szerkeszteni szeret, az összes eddigi tévészereplésénél nagyon izgult, ráadásul ez volt életében az első. Ezt a képet ráadásul nem is tehetem ki a blogra, mert meg lett tiltva.

Azon gondolkodott, jó helyre bújt-e el, de megtaláltuk végül.

Levezetésként megnéztük a múltkori híradós riportot, amihez tőlünk kérték el a képeket.
Egyelőre legyen ennyi elég, a többi csütörtökön, 23:10-kor az RTL Klubon, a Házon kívülben!
potha 2008.03.21. 17:15:41
Jók vagytok :)
Franc se gondolta a kezdetkor h ez lesz belőle :)
Első? :D
Kardics 2008.03.21. 17:34:24
opera11 · http://opera.extra.hu/ 2008.03.21. 17:34:48
scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.21. 17:57:06
pöpec rob 2008.03.21. 18:00:09
András 2008.03.21. 19:23:05
kacsa! 2008.03.21. 19:32:57
old bahaman 2008.03.21. 19:37:25
bervas 2008.03.21. 19:57:20
Nehogy 50 másodperces kis színes legyen végül belőle.
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.21. 20:19:21
Hétvégén BKV-figyelő pedig a Tényekbe lesz:D
Konkurens csatorákon csapunk össze:D
volante · http://volante.blog.hu 2008.03.21. 20:51:13
Lehet, hogy pont emiatt mozdult a Retekklub az Autózz-ra. Bár valószínűbb, hogy a közterületes fotók miatt. :))
Mindenesetre gratulálok, országos földfelszíni sugárzású csatornára kijutni - hát nem gyenge.
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.21. 21:03:41
NoMojito 2008.03.21. 21:07:51
Eddig gart! Eztán Hajrá!
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.03.21. 21:09:13
fussunk ennek neki újra :o)
Nitrious 2008.03.21. 21:14:55
Hátha vérge eljut az emberek agyáig egy két dolog a közlekedéssel kapcsolatban!
Üdv:
Nitrious
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.03.21. 21:15:13
ígérem hozok még egy rakattal :))
107! 2008.03.21. 21:30:04
Egyébként gratulálok!
IrigyQtya 2008.03.21. 21:31:07
nemá 2008.03.21. 21:36:17
Majd vki vegye fel és tegye ki webre. lécci köszi. :)
107! 2008.03.21. 21:41:48
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.21. 21:58:41
Bervas: Nyilván nem másfél órás riport lesz, talán az 50 másodpercet túllépjük. ;)
BKV Figyelő: Melyik nap leszel a tényekben?
RosszQtya: Kicsit siettem a szöveggel meg fáradt is voltam, ha nem szólsz, észre sem veszem. :)))
A képaláírások is a fáradtságomnak tudhatók be. :)
IrigyQtya: Ezért sajnos nem fizetnek. :)
nemá: Ha lement a műsor, fent lesz neten, majd belinkelem.
107!: Mondtam nekik, hogy a motoros kép unalmas. :)
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.21. 22:03:39
Rocko- 2008.03.21. 22:30:37
Scsi 2008.03.21. 22:39:09
Gratula! A lányokhoz külön is!
Szép lányaitok vannak... :)
IrigyQtya 2008.03.21. 22:56:54
Mityu · http://indafoto.hu/mityu/kozlekedunk/ 2008.03.21. 23:54:18
Helyszín: Bp. I. kerület Budai alsórakpartról a Pala utcával szemben Bem rakpartra feljövet.
Ha nekem elsőbbségadást jelző táblám van, és jobbra kis ívben akarok kanyarodni, a velem szemben balra nagyívben kanyarodónak - akinek szintén van olyan csúcsrajáratott háromszöge - elsőbbséget kell adjak.
Komolyan napi szinten tudok meg "ÚJ" dolgokat. :)
F1Fan86 2008.03.22. 08:17:15
Off: Ha már autózz, láttátok a forma-1 időmérőt? Vélemény?
Off2: Van csapatotok a www.virtualmanager.hu -n? Ha van, örültök, bosszankodtok? Nekem Kubica van a csapatomban, szóval örülök! :)
F1Fan86 2008.03.22. 08:19:10
eszener 2008.03.22. 09:38:38
Gratula!
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.22. 10:26:15
Titi120 2008.03.22. 10:41:38
misi46 2008.03.22. 13:13:25
dwdHU 2008.03.22. 15:42:37
107! 2008.03.26. 13:36:01
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.26. 14:10:48
lengo 2008.03.26. 14:12:04
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.26. 14:14:57
107! 2008.03.27. 14:48:07
Addig jó, ameddig nem vagyok benne. Még felfigyel rám valami vaskalapos tiszt.
Silent! Ki ne add az ip-m! :-)
107! 2008.03.27. 14:51:09
Meg tetszetős a kis kolléganőd is... soroljam még?