Nem nagyon ragoznám túl Attila sztorijához a bevezető szöveget hiszen önmagában is elég meglepő az egész. Lassan már azt a következtetést kell, hogy levonjam, hogy egyesek szinte minden kis nüansznyi alkalmat megragadnak a balhé kedvéért. Annyi bizonyos: forgalomban jobb ha magunkra zárjuk az autót, pláne ha ennyi őrült rohangászik a világban...
A következő történet nem csak nekem lesz hihetetlen!
Péntek du.17 óra, a helyszin a Béke út Róbert Károly körút kereszteződése.Itt két sáv kanyarodik balra a vidámparki felüljáró felé, én a szélsőben állok, mellettem két sáv megy egyenesen a Lehel út felé. A lámpa zöldre vált végre(már vagy 20 perce álltam a Béke tér felől akkora dugó volt) elindulok, amikor jobbról elém akar vágni egy piros autó. Hát mondom magamban ez kicsit pofátlanság + záróvonal van tehát itt most én megyek te meg max. mögém jöhetsz.
Így is volt, de ezzel sajnos nem lett vége. A piroska mögém jött villogott, dudált majd a vidámparki felüljárón elém vágott és megállt a felüljáró tetején előttem. Persze mindenki satufék, mögöttem is megálltak.
A piros autóbók kipattant a hátsó ülésről egy alak és egy komoly vadászkéssel nekem rontott és közölte, hogy most szétszabdal. Közben a sofőr is kiszállt aki odarohant az autómhoz föltépte az ajtómat és szó nélkül ütött,szerencsére elhúztam a fejem így csak éppen súrolt az ütés. Körülöttem a dugóban (mert itt mindig az van az M3-felé) mindenki békésen szemlélte az esetet, a mögöttem állók is, én meg teljesen be voltam szarva. Mert mi van akkor ha a szabdalós gyerek szó nélkül egyszerűen odajön és leszúr, hiszen én be voltam ugye kötve még védekezni sem nagyon tudtam volna.
Szerecsére egyre nagyobb lett a dugó emiatt, úgyhogy vissza szálltak az autójukba sűrű anyázások közepette és elmentek. Amugy négyen voltak az autóban még tiszta mázli, hogy csak kettő akart kicsinálni. Este 8 kor még mindig remegtem kicsit az esettől. Bár a kocsi rendszámot megjegyeztem, de rájöttem nincs értelme jelentgetni, mert tanum nincs (gondolom senki nem vállalta volna) meg ha ezek megtudják hol lakom, akkor lehet valóban szétszabdalnak és akkor még a gyerekeimről nem beszéltem.
Miért van az, hogy az ilyenek mindig mindent megusznak?
gravy_t 2008.06.29. 09:26:32
EBEUSS (törölt) 2008.06.29. 09:29:36
Jankó 2008.06.29. 09:42:45
baracklekvar 2008.06.29. 09:54:19
mit csináljon a magamfajta a vascsövek, kések, viperák világában egyedül?
Hege 2008.06.29. 09:58:00
Pedig szerintem egy-két ilyen eset után lehet hogy elgondolkodnának az ilyen bunkók.
Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2008.06.29. 10:27:17
Világváros:DDD A hülyék számában.
mxplanet 2008.06.29. 10:48:36
plusz tégy egy gázpisztolyt az ülés alá, ha képtelen vagy hama eliszkolni
Xebulon 2008.06.29. 10:52:00
Másrészt pedig fel kell jelenteni, azért ússzák meg, mert soha senki sem jelenti fel őket. Szóval magadra vess...
mxplanet 2008.06.29. 10:57:11
amúgy fehéreknél találtam én már macsétát is, telefonkábelt, stbstb..
Szendwich 2008.06.29. 11:11:07
Amugy tipikus magyar mentalitas, hogy ha a masik bajban van - foleg ilyen bajban - akkor ugy csinal mintha ott sem lenne!
Hasonlot dolgot eltem meg nem reg en is. Kulonbseg, hogy kiszalltam az autobol es nem hagytam magam megverni. Az utcan boklaszo emberek, autosok meg az eget neztek es befogtak a fuluket...
kilincs 2008.06.29. 11:35:50
b 2008.06.29. 11:37:49
lonicera 2008.06.29. 11:39:50
? 2008.06.29. 11:41:46
Minden agresszív állatot mindenhova be fogunk engedni, had száguldozzanak a buszsávban, meg amerre csak akarnak, és a törvénytisztelő ember csak üljön a kocsijában bezárkózva, rettegve, hogy ha valami őrültre csúnyán néz, lehet hogy összerugdossák a kocsiját.
És feljelenteni meg senki nem mer senkit, mert ninics értelme és még ő szívja meg.
Nem túl rózsásak a kilátások.
baracklekvar 2008.06.29. 11:42:25
jabba 2008.06.29. 11:45:38
Te meg szüljél sünt!!
Te sem tapsikolnál örömödben,ha már 2 órája
ülsz a dugóban,mert mindenki elöl bepofátlankodik, míg te kivárod a sorodat!!!
gravy_t 2008.06.29. 11:45:50
mxplanet 2008.06.29. 11:46:35
de manapság lehet visszakerül a bézból az autóba.
mxplanet 2008.06.29. 11:47:44
Ursula 2008.06.29. 11:52:42
Mivel a kés halálos fegyver, egy fejlővés jogos önvédelem.
Szerintem.
A szallito 2008.06.29. 11:53:27
Bobby Baccala 2008.06.29. 11:54:15
b 2008.06.29. 11:54:40
kilincs 2008.06.29. 11:56:01
Most megtanultad magad is...mi lehet az ara.
Tobb lehetosged van:
-kussolsz mert gyava vagy
-kepzed magad harcra es nem kussolsz annyira
-mint szavazo polgar KIKOVETELED az utakra REND ŐRSÉGET...ez utobbit javasolnam
Igaz ehhez fletot el kell hajtani kezdesnek...
stanyecli 2008.06.29. 11:56:19
Ursula 2008.06.29. 11:57:52
b 2008.06.29. 11:59:38
Ursula 2008.06.29. 12:00:53
b 2008.06.29. 12:02:48
az van 2008.06.29. 12:10:35
www.youtube.com/watch?v=Z_b67AsM8FM
mxplanet 2008.06.29. 12:15:43
lviz 2008.06.29. 12:27:43
Engedély nélkül beszerezhetők és nem okozhatnak súlyos és maradandó sérülést, mint a vascső, vipera és kés.
volante · http://volante.blog.hu 2008.06.29. 12:42:33
Nem csak a nagyobb autók, már a Renault Clio II is megteszi ezt. A gond csak az, hogy ha megáll az autó, oldanak a zárak is. Az egész csak azért van, hogy menet közben ne lehessen kinyitni az ajtót (és kiugorni).
A levélhez annyit fűznék hozzá, hogy:
- Ezek után tényleg célszerű magunkra zárni az ajtót.
- Szerintem a legtöbben közülünk nem avatkoznának be olyan meccsbe, ahol egy megvadult kisebbségi vadászkéssel hadonászik. Én sem, viszont hívnám a zsarukat, hogy ha lehet, sürgősen kapcsolják le a Béke úton az xxx-xxx rendszámú valamit, aminek utasa egy vadászkéssel az imént megfenyegettek valakit. Ha gyorsan elkapják őket, a kés is ott lesz. Az eljárásban pedig kérem személyes adataim zárt kezelését, oszt reménykedek, hogy úgy is tesznek.
Gárdavárta 2008.06.29. 12:44:33
Bobby Baccala 2008.06.29. 12:51:27
mondom az egészből egy szó sem igaz...
macilaci 2008.06.29. 12:53:09
Remélem egyszer összejön neked is egy ilyen eset...
Botha 2008.06.29. 12:56:59
www.youtube.com/watch?v=LQbHnLSasfQ
topfloyd 2008.06.29. 12:57:19
hoseman 2008.06.29. 12:59:26
Gárdavárta megírta!nem is kell tovább ragozni..ennyi.
Gárdavárta 2008.06.29. 13:04:33
BoLToN® 2008.06.29. 13:08:09
'Amikor állampolgárok ezreit kínozták félholtra'
csak nem neked is nagy volt az arcod esetleg kődobálás közben kaptál egy tockost?
jó reggelt kívánok
Bobby Baccala 2008.06.29. 13:09:42
mhát nem értitek? az egészből egy szó sem igaz... :)))
BoLToN® 2008.06.29. 13:14:31
a népszavazás meg... gratulálok. szavazzunk arról is, hogy tiltsuk ki az olyan ökröket az országból, mint te vagy.
Kangörény 2008.06.29. 13:24:04
potha 2008.06.29. 13:37:37
Én ebből kihagynám a politikát mert engem kb 1 éve is kipakoltattak és megmotoztak, pedig csak a városunk ligetjében üldögéltünk a haverokkal és söröztünk!
persze egyyből azt hitték h drogosok vagyunk, meg bűnözők :)
És ez korményfüggetlen :)
Legutóbb néhány garázssor mellett vitt az utam, erre elkezdtek faggatni, h nem garázsokat török e fel xD mondom anyád persze :D
utána azért mpég a biztonság kedvéért bementek a garázsok közé és körülnéztek :)
mind1 rohadtul ráérnek :)
Furio Giunta 2008.06.29. 13:38:11
DEGEC 2008.06.29. 13:53:02
mxplanet 2008.06.29. 13:58:02
PioDVD 2008.06.29. 14:02:47
(Bár nem tudom, hogy nem jelentett még fel a kilincs, hogy egy nála is kevesebb ésszel rendelkező valami használja a nevét...)
Szóval, szerinted az a módi, hogy az erősebb kutya szarik, a többi meg kussoljon? Legközelebb, ha nem csak elé akarnak tolakodni, hanem megkérik, hogy sz...a le őket, akkor azt is tegye meg szó nélkül, hiszen gyáva ellenállni???
Rendőrség dolga. Ja. Minden 10 m-en álljon 1 rendőr. Ja, nem, inkább 2, hogy a bíróságon el is higyjék neki, hogy tényleg szabálytalankodott az autós.
Aztán, ha csak 1/100 ennyi rendőr lesz az utakon, km-enként 1 (2), akkor már írod is a kommentet, hogy a maszop micsoda diktatúrát csinált, mindenhol rendőrök lesnek.
BoLToN® 2008.06.29. 14:08:52
tockos: te is eltévedtél látom, én nem hitettem el senkivel semmit (nem vagyok politikus) soha nem voltam bűnöző, és rám nem szavazhattál. viszont ha akkora gyökér vagy te is, hogy (ahogy be is vallod) meg lehet vezetni, akkor miért is mást hibáztatsz?
a posthoz meg annyit: amíg mo tele van rinyáló, de cselekedni képtelen alakokkal, ne is várjatok megoldást. rendszám felír, feljelent. majd ha úgy sincs megoldás, utána bőgni.
zaplatyi 2008.06.29. 14:15:18
Esetleg valami pszichmókus hozzászóló megvilágíthatná a dolgot jobban.
avo 2008.06.29. 14:30:31
DEGEC 2008.06.29. 14:35:47
egyetért e ön azzal, hogy a rendőrség nevét módosítsák, kék egyenruhában, rendfokozattal rendelkező az én adómból fentartott, rendet, kreszt, szabályokat, ártatlan emberek éetét mevédeni nem tudó szervezet.
egyébként, nem tudom, hogy ki lenne az aki havi 120 ezeré kockéztatná az életét.
igaz aki kurvának ment ne sirjon ha basszák, de akkor is.
Orsolya 2008.06.29. 14:51:57
TGV 2008.06.29. 14:53:35
peldaerteku az eset, amikor egyszer Parizsban a rohamrendorok uldoztek az utcan egy bolti tolvajt es utanaengedtek egy geppisztolysorozatot, tobb jarokelot is leteritve.
vagy pl, amit a sajat szemmel lattam, 2002-ben egy nagy be nem jelentett spontan tuntetsen, amit aztan nem oszlattak fel, csak kivonultak nagy erokkel, ult 3 fiatal egy telefonfulke tetejen es nezelodtek. Odament hozzajuk nehany rohamrendor, az egyik odalepett a fulkehez es bottal erosen rautott az egyik fiatal terdere!! es utana kezdett beszelni.
vagy vasarnap delelott, amikor lakohaz kapujaban fel vannak sorakoztatva fiatalok, elottuk jarkal peckesen fel, s ala a rohamosztagos es alazza a gyerekeket. pontosan olyan a jelenet, mint egy naci koncentracios taborrol keszult filmen.
ezek eroszakszervezetek es nem veletlenul mennek oda emberek.
teljesen felesleges AVH-zni (arrol nem is beszelve, hogy az AVH is ugy "orokolte" az embereit es a modszereit)
Hal 2008.06.29. 14:57:57
DEGEC 2008.06.29. 15:05:45
teljes vagyonelkobásra itélnék?
megkérdeznék honna van autója? pénze benzinre?
nem!
ebből is az lenne hogy rasszizmusbla bla..és már mennének is dolgozni ezek a kedves és tisztel adófizető polgárok.
ha feljelentené ebből neki lenne csak kellemetlensége...
vagy az én adómból etetnék, itatnék 2 évig baracskán?
szvsz arra kéne lépéseket tenni, hogy ilyen ne fordulhasson elő...és ők géljenek, ne pedig mi.
DEGEC 2008.06.29. 15:08:06
Donor 2008.06.29. 15:24:01
Diktatúráknak van egy olyan előnye hogy ilyenkor lazán megverhetnék a rendőrök a cigányokat, de amiért mégsem szerettük, az hogy sok ártatlant is megvertek mert nem volt sapkája.
Viszont azzal nincs semmi gond ha igazoltat a rendőr gyanús egyéneket. Sőt szerintem ez az egyettlen amit ezek ellen a bűnözők ellen tehet.
lionking 2008.06.29. 15:35:22
A valóban itt most arra értendő, hogy egyébiránt nem volt tanu, és feltételezem, hogy egy hirdetés vagy felhívás esetén azok, akik látták nem fognak tolongani -sajnos- tanuskodni.
Ha van értékelhető felvétel, és van rendszám, akkor esélyes a dolog.
arx 2008.06.29. 15:37:56
Orsi 2008.06.29. 15:52:10
fairplay50 2008.06.29. 16:09:44
Oda bizony hiába is mennél, mert egy ilyen jelenetnél 10 másodpercen belül ott lenne a rendőr és szó nélkül lelőné a támadót. De a lényeg az, hogy ott ilyen nem fordul elő véletlenül sem. Ezerszer magasabb a közlekedési kultúra a tengeren túl, mint itt.
Persze az ilyen állatok csak a náluknál kisebb és gyengébb autós társaira támadnak rá. Én sem engedem be a pofátlankodókat soha, de eddig senki nem próbált/mert megállítani, igaz nem 40 kg-os nő vagyok. A legvisszataszítóbb viszont, hogy az incidenst nyuszimódon végignézték a többi autóban ülő férfitársak. Szégyeljétek magatokat.
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.06.29. 16:15:08
A biztonsagi ov be nem csatolasa mit segitett volna? 10 evente egyszer ha tortenik ilyen az emberrel, emiatt gondolom senki nem akarja veszelyeztetni magat minden nap. Plusz a kicsattolt biztonsagi ov aztan sokat segit, ha beszurkalnak vagy akar csak arcbavernek. Elegge eselytelen vagy, nincs mozgastered, se elmozogni se visszatamadni nem tudsz hatekonyan. A gazpisztoly szinten. Elkezdesz utana kotoraszni? Hadonaszol vele? Akkor aztan tutira beled rakjak a kest, mert bepanikol a masik.
Agresszivitas helyett esszel kene megoldani az ilyen szituaciokat. Es nagyon egyetertek azzal, aki szovatette, hogy ilyenek vagyunk, nem segitunk egymason. Sajnos a tobbseg tenyleg ilyen, pedig hat ehhez nem kell am verekedni, csak a fellepes is segit (megint megemlitenem a mindenki mobiltelefonjaban ott levo fenykepezogepet...)
Bambano 2008.06.29. 16:19:19
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.29. 16:26:29
atleta.hu: Bocs, hogy egy napsütéses hétvégi napon nem görnyedünk egész nap számítógép előtt... :P
Donor 2008.06.29. 16:30:27
Pedig az lenne a megoldás hogy ilyenkor 10-en egyszerre és azonnal kiszálljanak a kocsiból és meginduljanak az ilyen bűnözők felé. Nincs szükség verekedésre, elég ha ott vannak, ez önmagában megoldaná a problémát, hisz túl sok a tanu és így már kockázatos pattogni.
Amikor épült a közeli templomunk, ellopták a frissen lerakott lépcsőről a márványt. Tudta mindenki melyik család volt a környéken. Plébános körbetelefonálta a híveket és vagy 200 fiú és férfi megjelent a putri elött 10percen belül. Szépen félreálltak amikor bementünk és elhoztuk a márványlapokat. Még csak nem is tiltakoztak.
Mondanom sem kell hogy a hívek között nem sok verekedős, agreszív ember van, viszont az összetartásunk nagyon is erős. Szóval ez is bizonyítja hogy igenis elég lett volna a postban szereplő helyzetben ha 10 Nyúl Béla kiugrik a kocsiból és rászól a bűnözőkre, hogy nem szabad ezt.
Hal 2008.06.29. 16:36:01
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.29. 16:38:46
Donor 2008.06.29. 16:49:51
Ja most jut eszembe a FEKETE dobozról írtam, bocsánat nem akartam megsérteni a négereket ;-)
tehát újra
ORSI: Az afroamerikai (fekete) dobozt már kitalálták kocsikhoz is. kb 40ezer forintnak megfelelő dollárért láttam a neten. fél órára visszamenőleg rögzíti egy kamera képét meg talán a kocsi sebességét.
Sajnos a címre nem emlékszem pedig tényleg jó egy ilyen, már csak balesetek utólagos ellemzésénél is. Pl ha bevágnak eléd és besatuznak elötted akkor egyértelmü bizonyíték lehet hogy nem te voltál a vétkes.
Jankó 2008.06.29. 17:08:07
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.06.29. 17:08:42
> előtt... :P
Sorry, elsore ugy lattam, hogy te is belekommenteltel a rasszer csavok koze, aztan most vettem eszre, hogy megsem.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.29. 17:10:30
Jankó 2008.06.29. 17:14:12
Éles helyzetben sajnos az elmélet mindig csődöt mond, meg nehéz is higgadtan leülni és kitalálni mi legyen. Egyébként egy kamerás mobiltelefon vajmi kevéssé riasztó. Ha valaki eltökélte hogy szájbaver, annak beszélhetsz észérvekről. olyankor már csak az ösztönök segítenek. Fellépés, meg a kiállás.
Donor 2008.06.29. 17:19:31
Jankó 2008.06.29. 17:19:43
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.29. 17:30:30
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.29. 17:48:27
Jankó: Még jó, hogy lehet moderálni. :D
volante · http://volante.blog.hu 2008.06.29. 17:55:31
A lényeg: akkor derül ki, mennyire kemény legény valaki, amikor a másik is előhúzza a fegyvert.
mxplanet 2008.06.29. 18:10:00
engem sohasem akartak még kiszedni autóból.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.29. 18:45:20
mxplanet 2008.06.29. 18:48:51
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.29. 18:49:22
a. lefagynak és azt se tudják mit csináljanak (ez a 80%)
b. magukat vágják meg/spriccelik tele a kocsit, mert azt gondolják, most tudom használni (10%)
c. ha eddig csak ökölrázás lett volna 30 centiről a másik féltől, most leboxolás lesz - jó esetben! (90%)
d. a sajátjával verik össze/fújják/lövik le (90%)
e. járhat bíróságra (50%)
Nos?
mxplanet 2008.06.29. 18:54:59
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.29. 18:59:52
mxplanet 2008.06.29. 19:02:12
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.29. 19:14:22
mxplanet 2008.06.29. 19:17:36
/me eldőlt
Lombardhitel 2008.06.29. 19:40:16
A rendőrségtől ne várj segítséget.
Hal 2008.06.29. 21:55:49
DEGEC 2008.06.29. 22:23:47
Bzsolt 2008.06.29. 22:25:10
Petyaaaa 2008.06.29. 22:28:14
Amelyik meg pofánverne, az meg akkor is pofánverne, ha bent ülnék a kocsimban és kussolnék.
Bézbólütő/nagykés/légvédelmi golyószóró kocsiban cipelése szerintem teljesen felesleges, mert akit meg lehet vele fenyegetni, az nagy valószínűséggel egybébként sem ment volna el a tettlegességig. Ha meg mégis addig fajul a helyzet, hogy használni kell a célszerszámot, abból semelyik fél se jön ki jól.
Rocko- 2008.06.29. 23:00:36
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.30. 00:15:06
Mityu 2008.06.30. 07:54:03
Szándékosan elé vágott, majd rálépett a fékre a sofőr, akinek hibájából a szalagkorlátnak csapódott a mögötte haladó mikrobusz az M1-es autópálya Tata és Tatabánya közötti szakaszán.
forrás:
varos.blogter.hu/?post_id=276561
ex-dr. vuk 2008.06.30. 09:32:33
Ilyen miatt plane.
Engem is megfenyegettek h megkeselnek, amikor nehezmenyeztem, hogy kocsival kozlekedik a kerekparuton. De olyan kover volt a faszi h ki se birt volna szallni 1 perc alatt.
acel 2008.06.30. 10:06:03
Ha gyakorlatlan ember mást hsaznál, azt pedig elveszik tőle. Szóval ablak bezár, viszont nyugodtan elhajthatsz.
malterosláda 2008.06.30. 10:16:47
Másrészt meg a rendőrség is tudja úgy kezelni az ügyet, hogy ne derüljön ki a címed az Úriemberek számára...
Én egyszer tanúskodtam két faszkalap ellen, akik leszorították egy német család autóját az M7-esen, az elválasztó bokorba (akkor korlát még nem volt), nem semmi pusztítást végezve az Opelen (anyuciba a mentők tették vissza az életjeleket).
Csávókámék kapásból meg se álltak, csak egy valamilyen sportautó ment utánuk, aki igencsak határozottan állította meg őket, és küldte vissza a balesethez (tolattak egy adagot a leállósávban). Mivel tanuskodni mertem (mindenki más a rendőrök kiérkezésével felszívódott), Fasziék akkor, ott helyben megfenyegettek, hogy Érdig utolérnek (Ladával Passatot), és hasonlóan járok majd + a címemet is tudni fogják.
Miután ezt az egyik rendőr hallotta, közölte a főnökük, hogy innentől kezdve oly módon intézik (nem tudom mi volt az elnevezése az eljárásnak), hogy ne tudhassák meg a Kedves Szimpatikus Emberek a címemet.
Mivel bíróságra nem kellett mennem ezután, és Érdig nem értek utol :), ezért nem is találkoztam velük azóta. Pedig kedves emberek voltak azok is. De tényleg.
titan 2008.06.30. 10:27:12
Rocko- 2008.06.30. 10:59:05
igen, erre céloztam.
Ferinek-nem 2008.06.30. 12:42:52
Newbie 2008.06.30. 14:31:48
Avatar 2008.06.30. 15:46:01
Mégis, hátha valakinek hasznára válik, akár csak egy koccanás lerendezéséhez is...:
1, Renitensek rendszámát felírni - ez meg volt, helyesen.
2, Továbbindulás előtt a mögötted álló sorból 5-10 embert felkérni tanúnak, vagy legalább az autók rendszámait felírni, hogy a rendőrök találjanak tanúkat majd.
3, Helyszínt nem elhagyni! Feljelentést azon nyomban megtenni telefonon ismeretlen tettes ellen! Kiérkező rendőrt megvárni! Ha sietsz valahova, gondolj bele, hogy megér-e 20-30 percet neked, hogy a köcsögöket megszopassák, és kicsit a rend felé mozduljon az ország... Igen, rajtunk is múlik. :)
4, A tanúnak jelentkezett emberek adatait, illetve az összeírt rendszámokat megadni a rendőrnek. Ha van olyan kedves tanú, aki megvárta veled a rendőrt, annak meg köszönd meg szépen.
3, A geospace.hu/map2 címen ellenőrizni, hogy a környéken van e térfigyelő kamera, ami alátámaszthatja a sztoridat. Ha igen, jelezd utólag a rendőrségnek, mert ki tudja mennyire alaposak maguktól.
Avatar 2008.06.30. 15:47:05
AnalfaBela 2008.06.30. 21:14:43
Radical Massza 2008.07.01. 09:45:33
Miért van az, hogy az ilyenek mindig mindent megusznak?
...
Mert ilyen ostoba és beszari birkákkal van dolguk mindig. Fosos népnek nincs hazája, nem mondták még sírókórus?
tehenke 2008.07.01. 11:52:57
Hö... Höhö... Höhöhöhö....
Bocsánat... csak nevetnem kellett kicsit...
P3Dr0 2008.07.01. 11:57:17
Amúgy meg érdekes a történet mert naponta járok arra és általában péntekenként egész járható a felüljáró felé az út.
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.07.02. 00:44:55
Ez nem igy van. Eles helyzetben az mukodik amit begyakoroltal. Gyakorolni lehet fejben is (sot, anelkul semmit nem er az egesz, de ez mar messzire visz). Azt vegiggondolni parszor, hogy ilyen helyzetben hogy reagalj nem nagy kunszt. Mondjuk erdemes olyankor, amikor egy ilyen postot olvas az ember, mert az a legtobbeknek helybol emeli a vernyomasat es az adrenalin szintjet (a reakciokbol is jol latszik), az meg hasonlatossa teszi az eles helyzethez.
Igy persze senki nem fog megtanulni verekedni vagy gyorsan reagalni (pl. hiaba olvasod el 100x, hogy mit kell csinalni ha megcsuszik a kocsi - hogy a temanal maradjunk). De itt azert arrol van szo, hogy van jo 2-3-5 masodperc lereagalni a dolgot. (Bevag eled, lefekez - itt mar lehet gyanakodni - nyilik az ajto, stb.)
> meg nehéz is higgadtan leülni és kitalálni mi legyen.
Ezert kell gyakorolni :), illetve az ilyen dolgokat ugye fejben tobbszor vegiggondolni. Kitalalni nem nagyon van ido, es az tenyleg nem mukodik stresszhelyzetben.
> Egyébként egy kamerás mobiltelefon vajmi kevéssé riasztó.
> Ha valaki eltökélte hogy szájbaver, annak beszélhetsz
> észérvekről.
Nem kell beszelni. Magadra zarod az ajtot. Onnantol kezdve nem igazan tud szajbaverni. Ha eloveszed a telefont, akkor lefogadom, hogy az autodat sem fogja megprobalni szetverni.
> olyankor már csak az ösztönök segítenek. Fellépés, meg a kiállás.
Az oszton eleg keveske foleg ha egy olyan emberrel kerulsz szembe aki gyakorlott. Es aki igazabol belemegy egy bunyoba vagy szurkalasba az az esetek jo reszeben valamilyen szinten gyakorlott. A fellepes es a kiallas nagyon hasznos fegyver, csak minek hasznald azt, ha van biztosabb megoldas? Ha nem jon be a fellepes, akkor kuzdeni kell (kes ellen pusztakezzel - nem jo moka). Raadasul itt most ugye egy konkret szituaciorol (de ha ugy tetszik akkor a tobbsegrol) beszelunk.
Petyaaaa:> A kocsiba zárkózás/kétségbeesés/pánik/zokogás az rohadtul
Szo nincs ketsegbeesesrol. Arrol van szo, hogy ertelmesen vedekezz a tulerovel szemben. Ha jobbnak tartod magad, akkor ugralj ki - meg mielott odaer, mert akkor mar eleg rosszak az eselyeid.
> nem célravezető, mert a közúti Svarceneggerek csak vérszemet kapnak
> tőle, még inkább felbátorodnak, ha olyan az ellenfél, akinek
Na de mire kap verszemet? Te ulsz egy 1200kg-os 80-100 loeros gepben, o meg 80-100kg, es egy okor :). Mit tud csinalni? Verszemet kap vagy agyverzest, te lefenykepezed, esetleg rendort hivsz, ha nem all le.
> helyzeteket (szerencsére ritkán van ilyen) megelőző jellegű
> taktikai kurvaanyázással szoktam kezelni. Ki kell pattani a
> kocsiból, és nagy léptekkel elindulni hangosan
> szidva/fenyegetve a keménycsávót. 65 kiló
Ez addig mukodik amig a masik is csak kakaskodni akar. Valoban van olyan, hogy egy kakaskodasnak indulo balhenak az lesz a vege, hogy leutik a masikat, mert gyava volt, de ez szerintem ritka. A 'megelozo csapassal' - ha nem vagy felkeszulve arra, hogy tenyleg ellasd a bajat - eleg rossz helyzetbe hozod magad. Tok foloslegesen feladod a vedett poziciodat. Persze csinalj amit akarsz, de azt nem bizonyitod be nekem, hogy ez a biztonsagosabb megoldas (foleg, ha alkatilag is hatranyos helyzetben vagy :) ). Az lehet, hogy neked jobban tetszik, mert jobban erzed magad, ha befosatod aki neked akarna ugrani, de az megint egy mas kerdes.
> Amelyik meg pofánverne, az meg akkor is pofánverne, ha
> bent ülnék a kocsimban és kussolnék.
Igen, es hogy? (Zart autoban, persze ahogy irtam.) Amugy nem kell kussolni, felni, meghunyaszkodni, csak bent maradni, ahogy mondtam. Utana van ido gondolkodni, reagalni, cselekedni.
SD · http://totalcar.hu 2008.07.03. 13:40:36
sehol nincs rendőr ebben a tetves mocsok országban.
Ha mindössze csak csupán a legnagyobb kereszteződésekben lenne néhány fakabát, néhány ingyenélő fsz(elnézést, naggggyon elegem van már hogy sehol sincsenek, m7es mellett lakom, egész éjjel megy a gyorsulási bajnokság autóval, motorral, gőzmozdonnyal, mindennel ami csak létezik, minden nap), és oda is figyelnének talán, mert ahol vannak, ott sem történik semmi, akkor ezek az esetek elkerülhetőek lennének, mert NEKIK VAN FEGYVERVISELÉSI ENGEDÉLYÜK, csesszék meg, figyeljenek már oda rám az én adómból, mert ha én elintézek egy ilyen állatot, aki horpadtra veri az autóm mielőtt elkezdené rángatni a kilincset, akkor én kerülök ítélőszék elé, vagy ha törvényen feletti fajból való, akkor másnap véget is ér az életem.
EZ A BAJ, mert ilyenek mindig lesznek, annál is inkább, mert ebben az országban bárki mármit megtehet csessszék meg a brfk-sok(tisztelet a kivételnek ha van). Kártérítést meg senki nem fizet nekem.
Gyáva ingyelélő, tohonya, lusta népség.
Gyertek ki az utakra a francba is és szedjétek a büntetést, akkor majd összejön a benzinpénz a skodákra meg felszerelésre.
És ne a civil besúgó mocsok kgb-s traffikkal szövetkezzetek, hanem dolgozzatok!
Attila 2008.07.03. 14:18:52
Én is naponta arra járok haza az M3-ason!
Nyugodtan elhiheted, hogy ezek már pedig azért pattantak ki amit a postban leirtam.Olyan etnikumhoz tartoztak akik gyakorlottan forgatják a kést.A budapesti utak pedig nem mindig egyformán jól járhatók mint tudjuk.
péntek17 2008.07.03. 15:07:44
Nekem elhiheted, hogy valóban csak a leirtak miatt ugrottak ki a kocsiból!
Ezek egy egy olyan népcsoporthoz tartoztak akik nagyon jól bánnak a késsel.
Aztán meg ha tényleg pesten közlekedsz tudhatod, aazonos utak nem mindig azonosan jól járhatók.Én naponta járok arra,mert a 3-ason megyek haza felé.
Egyébként köszönet mindenkinek a hozzászólásokért sok okosságot tanultam belőle.
péntek17 2008.07.03. 15:10:47