A 17-es villamos vonalával van talán a legtöbb baj az összes budapesti vonal közül, mivel a macskaköves úton úgy néz ki a sín, mintha azt sok éve nem is használnák. Legtöbbször abból adódik probléma, hogy nagytudásúak a villamos útjában parkolnak le, fél-háromnegyed órára is megbénítva ezzel a forgalmat. András ezúttal nem ilyet látott, de többekkel együtt eléggé felmehetett az adrenalinszintje.
Sokat közlekedő létemre láttam már jó pár dolgot ami elgondolkoztatja a jóérzésű és főleg jog követő vezetőt autós társai evolúciós fejlődését illetően, de a csütörtökön tapasztaltak még engem is megleptek.
Nem tartozom azok közé akiknek a fenekükhöz van nőve az autó, így amikor lehet leteszem és ha megoldható gyalog megyek vagy a BKV szolgáltatását veszem igénybe.
Ezen a szép napon is ezt tettem.(2009. 06.11) Óbudán a Bécsi úton igyekeztem a 17-es villamos Zsigmond téri megállója felé, hogy elcsípjem a Margit híd felé menő járatot ami éppen beért a megállóba. Megáll, ajtók kinyílnak sietősre veszem, hogy elérjem erre a villamos mögött álló autók közül kivág egy ezüst színű merci és jobbról megelőzi a 17-est!!!
Úgy hogy az utasok éppen szállnának le én mennék az ajtóhoz, az év sudribunkó paraszt sofőrje meg elszáguld padló gázzal köztem és a villinger közt. Az éppen leszállóknak épphogy sikerül vissza húzni magukat a lépcsőre, csak a jó reflexnek volt köszönhető, hogy nem gázolta el az embereket. A vezető hölgy csilingel tehetetlen kínjában hátha észreveszi magát a bunkó de persze semmi reakció, csak elhajt, mert ugye rohadtul sietős neki. Az eset kb. 16:25 körül történt.
A slussz poén az esetben, hogy a villamos utolérte "barátunkat" a Lukács fürdő megállójában amint éppen a Török utcában araszolgat, hogy ráhajtson a Margit körútra. Ekkor sikerült a rendszámot megnéznem: KKT-800 ezüst Mercedes. Sajnos nem volt időm leszállni és megkérdezni, hogy ugyan már mi volt ennyire sűrgös, hogy megérte jó pár ember testi épségét kockáztatni, ráadásul kb. 1 percet nyert vele. De talán jobb is tekintve, hogy valószínűleg annyit adtak volna érte mint egy rendes emberért. A vezető egy átlagos fazon mellette egy átlagosan buta fejű szőke hölgyeménnyel.
További bunkó mentes közlekedést mindenkinek!
insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.06.20. 12:47:18
Dancso 2009.06.20. 12:51:29
schdl (törölt) 2009.06.20. 12:58:40
Integrált Szerverterror 2009.06.20. 13:08:39
Ej bakfitty!
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.06.20. 13:16:58
Nem mindig működik, mert karbantartanak.
na__most__akkor 2009.06.20. 13:55:10
Nem tudom, miaf@$2 probléma van még mindig a +15 milla verdákkal. Azok ott mennek, ott állnak, OTT SÉRTENEK MEG MINDEN SZABÁLYT ahol akarnak.
Halló, halló, itt Magyarország. Helyszíni közvetítést adunk az utcáról.
Bármelyikről.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.06.20. 14:02:14
kerdesek05 2009.06.20. 14:05:28
- Rendi - 2009.06.20. 14:10:39
Jó a kép, csak szerintem az egy földalatti :)
-on-
A posthoz sokat nem lehet hozzászólni, az ilyentől élből el kéne venni a jogsit és az autót.
Aggie 2009.06.20. 14:13:49
kepem nincs, a gond az, hogy a villamosnak nincs sajat peronja, hanem az autok savjat hasznaljak a gyalogosok le- es felszallashoz.
A villamos marha lassu, 3 megallon keresztul nincs peron, nem tudod megelozni - ezert szoktak ilyen helyzetek eloadodni.
casey rybak 2009.06.20. 14:16:02
ha jöhetnek szembe velem,max. visszatolatnak szépen a villamos mögé.
casey rybak 2009.06.20. 14:16:37
Goyo 2009.06.20. 14:16:52
rakpartiróka 2009.06.20. 14:24:10
Az emberünk egy paraszt, de miért baj, hogy mercije van?
Savanyú a szőlő?
Mondjuk azt, hogy bunkó a sofőr, de ne predesztináljunk a kocsi miatt, pls!
ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.06.20. 14:25:36
A gyökeret meg meg kellett volna agyalni.
mnandy 2009.06.20. 14:43:30
A tahó az tahó. Az itt leírt eset főszereplője pedig különösen bunkó volt.
A parasztozó urak (és úrhölgyek) szívélyes figyelmébe ajánlanám az alábbi tényt:
Ha a paraszt nem szarik, akkor az urak (és úrhölgyek) éhen vesznek.
Még akkor is, ha a teszkóba járnak. Akár a madarasba is.
szürke_tag 2009.06.20. 14:43:30
russell 2009.06.20. 14:53:27
suzuki volt, bugyipiros, vagy foszöld, Ignis esetleg "vagonír" a plusszos változatból vagy céges Punto, Corsa szigorúan fehérben és klíma nélkül. aki nyugodt körülmények között vezet, csendben hallgatva a zenét, kényelmesen ülve a kellemes huszonkétfokos szellőztetett ülésben, az nem csinál ilyet. a frusztrált ilyen olyan futi - üzletkötő-anyagbeszerző bassza az anyját akinek időre kell odaérni különben kirúgják a munkahelyéről.
valószínűleg a posztíró is éppen egy ilyen dolgozik csak már leadta a műszakot a társának!
Egy Dagadt Patkány (törölt) 2009.06.20. 15:19:42
Secnir 2009.06.20. 15:27:11
húsz utas már tud olyat tenni, ami a mercis számára jelzésértékű...
Integrált Szerverterror 2009.06.20. 15:29:15
Integrált Szerverterror 2009.06.20. 15:36:25
Integrált Szerverterror 2009.06.20. 15:39:01
gpetersz 2009.06.20. 15:48:36
tiborc2008 2009.06.20. 15:51:16
Nzoltan 2009.06.20. 15:58:35
Dohányzó Zsiráf 2009.06.20. 16:00:15
AZso.hu · http://www.azso.hu 2009.06.20. 16:00:58
Vagy fejlődtünk, csak ugyanazok a hülyék mindig kinevelődnek? Ki tudja!
szcsongor 2009.06.20. 16:06:16
egyébk. tudom, hogy nincs itt helye a posztok nyelvtani kritikájának, de ez már a sokadik blog sokadik posztja ahol látom, hogy egyszerűen nem megy az egybeírás-különírás...
nem jog követő, hanem jogkövető
nem autós társ, hanem autóstárs
és érdekes módon csak ebben az irányban látok hibát, sokan inkább különírják a szavakat bizonytalan esetben.
na jó, bocsi, most hogy ezt is kiírtam magamból, már jobban érzem magam :)
Nzoltan 2009.06.20. 16:06:27
Nos, a szemből jövő sittel megrakott kamazos fazon nem ijedt meg, dalépett a gépnek, ami csak úgy köpte az olajos füstöt. Fószer asszem összeszerta magát, mert olyan kapkodással ment a helyére, hogy majdnem egy másik teherautó alá tolta a gépet. Kb öt centin múlott, hogy nem lett totálkár.
A teherautósofőrön látszott, hogy röhög.
rakpartiróka 2009.06.20. 16:06:54
Miért kell általánosítani? Ha van az embernek elég pénze és rendes kocsit vesz az baj?
Egyébként jól felszerelt új SX4 áráért kapsz remek 4-5 éves C Mercedest. Rendes dízel motorral, automata váltóval, 2 zónás klímával és csenddel. Te melyiket választanád?
Ugye ugye...
JGabor · http://segitazautoszerelo.hu/ 2009.06.20. 16:25:19
Nem vagyok kimondott Merci rajongó, de a márkának az ilyen arcok miatt van olyan rosszhíre, amilyen. Ettől függetlenül, az utasok gyakorlatilag az úttestere szállnak le. Nem szerencsés megoldás...
ahha 2009.06.20. 16:25:28
russell 2009.06.20. 16:30:30
Normális vagyok? 2009.06.20. 16:37:19
changebug (törölt) 2009.06.20. 16:39:32
APEH+minden létező hatóság kiszáll és a szarrá szopatja a köcsög parasztját.
Ha kell legyen ez a lakossági bejelentés.
Ez a történet nem az autózásról szól.
Több ember ellen irányuló gyilkossági kísérlet. Minden megengedhető ellene.
JGabor · http://segitazautoszerelo.hu/ 2009.06.20. 16:48:05
hawkeye 2009.06.20. 16:58:47
Szinte ugyanezek a tapasztalataim.
hawkeye 2009.06.20. 17:04:14
DE ÉRTSD MEG, Ő A KIVÉTEL!!!
Hallanod kellene, hogy vezetés közben miket mond, ha egy hasonló árkategóriájú autóban ülő génhulladék játssza az eszét...
Sztem az utakon a mások életét veszélyeztető nagyképűség - kevés kivétellel - típus ill. árfüggő.
hamisnero 2009.06.20. 17:11:59
ha az urak, hölgyek nem adóznak, ugrott a szubvenció, oszt éhenhal a paraszt
Integrált Szerverterror 2009.06.20. 17:13:26
DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.06.20. 17:29:26
szürke_tag 2009.06.20. 17:33:44
szürke_tag 2009.06.20. 17:40:12
Aurora Tussand 2009.06.20. 18:09:08
privateer 2009.06.20. 18:16:01
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.06.20. 19:29:57
Ennyi irigy embert...csak azért, mert mercivel volt egy köcsög, attól még nem kellene általánosítani. Ha skodás, opelos, barkasos, zaporozsecos lett volna az illető, akkor azok lennének a hülyék, akik ilyen autókkal járnak.
Minden autómárkában ülnek tahók. Én ugyanannyi normális vezetőt látok Merciben, BMW-ben, Audiban, mint a többi autóban, szerintem az arány nagyjából ugyanakkora, mint a többi autóban. AZ, hogy általában gyorsabban járnak, az amiatt van, mert egy JÓ autó van alattuk, ami erős, gyors, biztonságos, stb. Akik itt leköcsögözik a merciseket, azok is biztosan kihasználnák az autó képességeit, ha ilyen kocsijuk lenne.
Itt csupán irigységről van szó, mert ugye nálunk, ha valakinek egy kicsit is jobban megy, akkor az már köcsög, meg csaló, meg minden. Volt itt már egy nagyokos, is, aki APEH ellenőrzsét akart ráküldeni a rendszám alapján. Hát mi ez, ha nem irigység? Mi köze van másnak ahhoz, hogy miből vette az autót?
Félreértés ne essék, nem a köcsögöt védem, de szerintem itt csak sima irigységről van szó. Le merem fogadni, hogy a posztban szereplő történet egyáltalán nem úgy történt, mint ahogyan itt le van írva, sőt, abban sem lennék biztos, hogy egyáltalán megtörtént...
toyotaska 2009.06.20. 19:53:51
russell 2009.06.20. 20:08:21
mwolf (törölt) 2009.06.20. 20:09:58
Nem csak azért mert jók a reflexei, hanem azért is, mert nem volt a keze-ügyében kamerás mobil.A mergás meg vagy egy szabadnapos készenlétis volt, vagy egy bodzás. Esetleg mindkettő.
különvonat 2009.06.20. 20:21:43
@na__most__akkor: neked tényleg ebből áll az életed, hogy ide is behozod a politikát? az angol terminológia erre azt mondja, hogy "get a life looser "
az loser te béna
Kis Hableány 2009.06.20. 20:24:29
Kis Hableány 2009.06.20. 20:25:23
mwolf (törölt) 2009.06.20. 20:36:58
indapass90210 2009.06.20. 21:04:21
KKT-800 KKT800 KKT 800 szamárszex
vjalle76 2009.06.20. 22:13:07
indapass90210 2009.06.20. 22:50:54
Lips 2009.06.21. 14:49:38
jónévez 2009.06.21. 16:01:35
De attól ez a szabály, hogy a megállóban álló villamos mellett -amelyről az úttestre szállnak le az utasok- nem szabad elhajtani, olyan ősrégi, amilyen a villamos, az ezt be nem tartók nem valók közlekedésbe. Ez nem egy sima táblabenézés, ez közlekedésre alkalmatlanság. Ha megáll egy, az úttest közepén haladó villamos, alapvető, hogy ha nem is látok megálló táblát, akkor sem megyek el mellette, amíg nem vagyok teljesen biztos benne, hogy már nem nyitja ki az ajtaját.
Lips 2009.06.21. 23:01:52
TH 2009.06.22. 12:37:06
Egyébként meg a villamos előzhető jobbról, csak nem a megállóban...:)