Erősen olvad ez a maradék kis koszos hó is, úgyhogy még ezen a télen valószínűleg utoljára jöjjön egy havas, káromkodós poszt. Kíváncsi leszek, Tréfi kapja-e a fejéhez a több szidalmat, vagy a fele szemben érkező értetlenkedő autós, mert a gyerekek füle hallatára történő szülői káromkodás igen gyakran vált ki felhördülést a blogot olvasó erkölcscsőszökből. Talán egy picit jogosan is, fene tudja.
Ezúton szeretnék elnézést kérni annak a fehér kisteherautónak a sofőrjétől, akivel kapcsolatban február 3-án, 1/4 5 körül, a IV. kerület Munkásotthon utca - Kassai utca sarkon az "anyád p*ja" népies megnyilvánulás hagyta el az ajkamat. Az illető valószínűleg nem helyi lakos, tehát nem feltétlenül tudja, hogy a Kassai utca derült időben, 20 fokban, 75%-os páratartalom mellett is maximum másfél sávos, mert mindkét oldalán parkolnak.
A másfél sávból a lehullott hó és a fiatalos lendülettel el nem végzett kotrás nyomán fél sáv marad, tehát lendületből behajtani minimum érdekes megoldás. Emberünk, aki minderről vélhetőleg nem tudott, a Munkásotthon utcából (főútvonal) hajtott be balra a Kassai utcába, miközben én épp megérkeztem a sarokra (amennyire csak lehetett, a jobb oldalon), hogy majdan balra kiforduljak.
Ő lehúzta az ablakot és kézzel-lábbal ordított, hogy húzódjak le jobbra és menjek el mellette, én meg szintén lehúzott ablakból próbáltam magyarázni, hogy az Opel nem egy Knight Industries Two Thousand, és nem fog tudni átugrani az egy méteres hófalon, amit a Munkásotthon utcából odadózeroltak. (Lehet, hogy profilból úgy nézek ki, mint David Hasselhoff???).
Szívesen hátratolattam volna, hogy beengedjem, de mögöttem is álltak. Végül kénytelen volt szegény visszatolatni, és amíg elhajtottam mellette, még abbéli óhajának adott kifejezést, hogy vegyek inkább lovat. Ekkor találtam azt mondani, amit, a hátsó ülésen utazó két csöpp gyermekem pedig azonnal olyan szélesen kezdett vigyorogni, hogy olvasni lehetett volna a fogsoruk mellett.
Visszafelé jövet még egyszer megnéztem, hátha én tévedek, de azon a sarkon fizikailag nem lett volna lehetséges, hogy a két jármű elhaladjon egymás mellett.
FaZon 2010.02.20. 17:16:15
-d(-_-)b- 2010.02.20. 17:19:45
FDToth 2010.02.20. 17:36:56
sosem 2010.02.20. 17:37:02
misitcom 2010.02.20. 18:01:40
''autónepper.'' 2010.02.20. 18:07:29
"streetfighter" 2010.02.20. 18:07:29
A kisteherautós arra gondolt, hogy a ló keskenyebb és a hó sem akadály neki. Simán elfértek volna egymás mellett.
Ezen miért kell megsértődni?
sosem 2010.02.20. 18:08:20
"streetfighter" 2010.02.20. 18:08:53
Honnan tudod, hogy volt rajta óra???
''autónepper.'' 2010.02.20. 18:10:03
ági anyu 2010.02.20. 18:10:42
''autónepper.'' 2010.02.20. 18:10:43
misitcom 2010.02.20. 18:13:12
sosem 2010.02.20. 18:18:22
''autónepper.'' 2010.02.20. 18:20:07
cork77 2010.02.20. 18:23:27
''autónepper.'' 2010.02.20. 18:25:31
1kutya 2010.02.20. 18:44:01
PitBuli 2010.02.20. 19:48:26
hamisnero 2010.02.20. 22:17:39
"streetfighter" 2010.02.20. 22:23:58
Szerintem te összetévesztesz valakivel.
Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.02.20. 22:26:02
"streetfighter" 2010.02.20. 22:29:29
Egyébként te most autó vagy fegyvernepper vagy? Netán mindkettő?
implacabile 2010.02.20. 22:37:02
misitcom 2010.02.20. 22:37:41
igazi hős 2010.02.20. 22:58:34
Ibn al-Haiszam 2010.02.20. 23:38:33
2010.02.21. 01:21:08
Banonym 2010.02.21. 01:45:43
Nyilván csak egy bizonyos szervének, a kisgyerek anyatejről történő leválásának késleltetését szolgáló oktatási célú bemutató prezentálásának megvalósíthatósága miatt javasolta. :)
Mike36 2010.02.21. 03:11:06
repecs 2010.02.21. 05:16:29
Lacibetyár 2010.02.21. 07:59:04
blacklord 2010.02.21. 08:08:32
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 09:52:01
Ezt úgy bírom, amikor valaki a saját tudása alapján ott elmenne úgy, hogy 2cm marad a két autó között, de nem fogja fel, hogy a másik sofőr esetleg nem olyan gyakorlott mint ő.
És gondolom a hisztizéssel-ordítozással több időt vesztett, mint ha hamar visszatolatott volna.
Esetleg az utcában veszteglő kocsisor férfi tagja kissé megverhették volna a furgonost :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 09:53:53
Azt se értettem sose, hogy havas-trutyis latyakban miért kell "lendületesen" közlekedni?
kadsikoooo · http://tinyurl.com/yldy9sj 2010.02.21. 13:47:30
sorica123 (törölt) 2010.02.21. 17:36:38
@ColT: közlekedjenek bokáig érő latyakban lendületesen a finnek. Állítólag azért van náluk annyi jó ralis, mert eleve csúszós, havas-felhomokozott majd lefagyott utakon tanulnak meg vezetni. De mi nem vagyunk finnek, ez van. Az autó meg nem tud repülni.
A káromkodásra meg pont ilyen helyzetben van az a magyarázat, hogy ha az embernek *ekkora* a feje, előfordul, erre való a káromkodás, kedves gyerekek. (És nem arra, hogy kötőszó szinten bazmegolva szidjunk mindent és mindenkit mer az milyen őszinte dolog.)
Geli. 2010.02.21. 20:01:32
kedvenc helyeim: imagerz.com/QENBCktvAwINVVgcQwVR
lehet szavazni h kinek van elsőbbsége...
a legjobb a középső kép, amikor a kanyar közepén szűkül be az út, semmi jelzés nélkül, természetesen még felfestve sincs..
titan 2010.02.22. 09:34:52
@Geli.: izé, csak nekem tűnik egyértelműnek mind a három forgalmi helyzet? Na mindegy :)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.22. 09:43:32