Azt kell mondanom, Zsolt nem egyedülálló jelenségről küldött levelet és egy rakás videót, sok alsóbbrendű úton ilyen a helyzet, jellemzően a kis falvakat összekötő utakon, a hétvégén én is hasonló, sőt, rosszabb állapotokat láttam az ország nyugati csücskében, sokadszorra. Ahol van kerülőút, ott szerencsésebbek az arra járók, de gyakoribb ennek az ellenkezője. Többnyire az önkormányzatok is csak a vállukat vonogatják, mert nincs pénz és kész, tavasszal jobb esetben betömik a kátyúkat, de ezek a javítások egyáltalán nem tartósak.
Ha érdekesnek találjátok az alábbi élménybeszámolómat, szíves fölhasználásra továbbítom a blogra. Talán már közhelyesnek hangozhat, hogy Magyarország a kátyúk országa, de én mégis ehhez a témához járulnék hozzá egy videó sorozattal.
Sokatmondó kép az egyik lenti videóbólPersze azt is tudjuk, hogy vannak nálunk rosszabb utakkal rendelkező országok (Ukrajna, Románia, Bulgária stb.), meg azt is elfogadjuk, hogy az autópályák és a főközlekedési utak felújítása fontosabb a harmad vagy negyedrangúaknál.
Azonban számomra meglepően rossz útviszonyokkal, kátyúhegyekkel találkoztam Besenyszög és Jászkisér között, olyan volt mintha a szántásokhoz tartozó földúton mentem volna és traktor vájta nyomokat kellene kerülgetnem.
Ha valaki járt mostanában Besenyszög-Jászkisér vagy Tiszasüly-Jászkisér között, ugyanezt láthatta mint ami az alábbi videókon. Az út tele van 40 km/h és 30 km/h sebességkorlátozásokkal, de volt több hely ahol meg kellett állni és lassan engedve átevickélni, nehogy leérjen az autó alja.
A környéken most építik a „Hanyi-Tiszasülyi tározót”, aminek építéséhez rengeteg teherautó jár az utakon, és ezek sem javítják annak állapotát.
A Volán társaságok buszai már nem közlekednek itt, kerülő úton mennek Jászladány felé, mert veszélyesnek tartották nem vállalták a sofőrök a járatokat, ami érthető. Így viszont van több olyan helység, tanya, ami tömegközlekedéssel nem megközelíthető.
Valamint sok ember napi munkájához tartozik, hogy ezt az utat használják, ők nap mint nap autójuk állapotát és biztonságos közlekedésüket kockáztatják.
SÜN 2010.07.05. 16:15:09
eml 2010.07.05. 16:32:53
szaGértő 2010.07.05. 16:36:47
schnee 2010.07.05. 16:49:53
Most várom a közutkezelő döntését, hogy kifizetik-e a kárt. Egyetlen egy pozitívuma van a dolgonak, hogy 1 hét múlva arrajártam és gondoltam készítek nappali képet a kátyúról, de közben az út autópályává vált az adott szakaszon, minden hibát kijavítottak rajta .....
Sitti 2010.07.05. 17:19:32
Tótkomlós vagy nem emlékszem....
Mindegy is. Lényeg a lényeg, hogy ott olyan brutális kátyúk voltak, hogy egyszerűen megálltam az út közepén és mint a TRUCK TRIALban néztem, hogy én most hogy fogok itt továbbmenni, hogy ne akadjon fel a kocsi alja. :S
Neszójjábe__ 2010.07.05. 17:21:41
Lehet, hogy te is el leszel küldve, mint az alábbi kolléga:
autofilia.blog.hu/2010/07/01/indulj_el_egy_uton_avagy_oda_a_magyar_kozuthoz
röviden: mire a közútkezelő válaszolt, addigra kijavították az úthibát, és megfelelőnek tartották a kérdéses szakaszt.
Tornado86 2010.07.05. 17:51:47
Persze nem ez, sokkal inkább pl. Ausztria v. Svédország kéne legyen az etalon. Lenne itt bõven mit felújítani.
Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.05. 18:36:34
ixub 2010.07.05. 18:42:11
kuki123 2010.07.05. 18:47:54
okadék,
kint a hegyen a szántás melletti út jobb állapotban van...
zala 2010.07.05. 18:49:18
Frigyesmester 2010.07.05. 18:55:41
A 24-es út a Mátrában. A 21-es út és Sámsonháza közötti út. Az út Szabadegyháza és Adony között. Budapest VIII. ker. Bókay János utca, Szigony utca, Tömő utca, Leonardo utca, Práter utca. A 4-es út Fegyvernek és Kenderes között. Pécsen a Misinára (a TV toronyhoz) vezető út. Ercsi Tisztitelep összes utcája. Kóspallag és Márianosztra között az út. Biharnagybajom és Füzesgyarmat között az út. Az út Hajdúdorog és Újfehértó között.
Szerintem százával vannak ilyen "vacak" utak. Kérdés: hol a lé, amit az utak karbantartására-felújítására kellene fordítani. Mi a fenéért fizetünk autósként például súlyadót, és pl. 340 Ft/l benzinárban 145 Ft adót?!
1kutya 2010.07.05. 19:07:55
lehet azóta megcsinálták, de jövő héten megint megyek arra és van egy olyan rossz értésem, hogy inkább Zsadány felé kerülök:-DDD
OkoskaTo:rp 2010.07.05. 19:08:34
Pálinka-fan 2010.07.05. 19:14:47
kuki123 2010.07.05. 19:23:43
RogerNyul 2010.07.05. 20:59:08
troger242 2010.07.05. 21:18:33
Jól mondod: a 24-es az katasztrófa,a nagy "Mátrai Turizmus"-os duma a f@szba sincs!Kritikán aluli az utak minösége,föleg ahol le kell fordulni Galyatetö felé.Most "bekenték" sárral,de azt is szájba rúgnám aki ezt a taknyolást megcsinálta meg átvette.Sokan erröl jönnek fel a Msztistváni Siparkba,gyönyörü látvány fogadja öket!! SZÉGYEN!!!!!!
Marr 2010.07.05. 21:45:16
Бабаяга 2010.07.05. 22:11:00
A posztíró nem sokat tévedt, a traktorok is rendesen hozzájárultak ahhoz, hogy így nézzen ki az út.
igazi hős 2010.07.05. 22:16:28
2. Azért ott fizetjük, mert azt nem lehet elcsalni, ellentétben SZJA-val, TB-vel, vámmal, stb. Demagógia ON: ha feleennyire adókerülő lenne az ország, akkor 0 Ft jövedéki adó lehetne az üzemanyagon, az alkoholon és a cigarettán. Demagógai OFF
misitcom 2010.07.05. 22:38:49
Бабаяга 2010.07.05. 22:46:17
misitcom 2010.07.05. 22:58:33
Nem mindig van fizetőképes kereslet az árura.Ilyenkor nagyduzzogva beleöntik a kátyúba.
Dixi. 2010.07.05. 23:22:10
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.06. 00:49:25
83-asnak meg országos viszonylatban nincs nagy baja,csak keskeny egy kicsit,meg kanyargós a földtulajok miatt,egyedül csak Ménfőcsanak-és Szemere között érdekes az út,itt szoktak lenni a hullazsákok.Amúgy járható,szerintem,nyomában sincs a videókon lévőkhöz képest.
Polos 2010.07.06. 02:19:36
Fehérszakál 2010.07.06. 04:59:51
Lombrágó 2010.07.06. 07:58:45
sirsteve 2010.07.06. 08:21:59
steflac 2010.07.06. 08:34:03
tuono 2010.07.06. 08:35:09
indapass90210 2010.07.06. 08:42:41
Pedig azon a szakaszon simán lehet 150-200-al menni :D
Droidfigyelő (törölt) 2010.07.06. 08:44:35
supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.07.06. 08:54:00
supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.07.06. 08:59:24
komolyan, mi ez a BP központúság itt?
előbb Budapesten kell megcsinálni az utakat vagy he??
plb 2010.07.06. 09:08:51
Droidfigyelő (törölt) 2010.07.06. 09:22:38
Abszolút nem ezt akartam mondani. Hanem azt, hogy mindenkinek az a fontos, ami a közvetlen környezetét érinti. Ez az én esetemben nem a Jászság:) De ez nem azt jelenti, hogy az ottani útállapotok szerintem tök jók lennének. Így ok?:)
paaj 2010.07.06. 09:41:35
Perillustris 2010.07.06. 10:16:31
hbe 2010.07.06. 15:46:37
troger242 2010.07.06. 21:21:45
"Pl. a Kisnána - Verpelét "
Most voltunk arra a hétvégén...hát beszarás!!!
Verpelét elött akkora,öööö minek nevezzem,nyitott "garázs" tátongott,hogy egy kraz belefért volna!!!De komolyan!!A mögöttünk jövö meg majdnem seggbe vert,mert nem látta,hogy majdnem állóra fékeztük a kocsit a "medence" végett.Se tábla,se lóf@sz nem jelezte a kis okosságot.Boldog lettem volna,ha leszakadt volna a fél kocsi,meg még belénk is jönnek hátulról!!
Frigyesmester 2010.07.07. 21:13:37
Megpróbálok minden tekintetben korrektül választ adni arra, hogy miért kellett a Kőbányai úton az a két új jelzőlámpás csomópont.
Egyáltalán nem a "kicsi sárga emberek" és nem a seftelés miatt. Ugyanis mind a megszünt Józsefvárosi Pályaudvar, mind a volt GANZ Gyártelep beépítése, teljes átépítése és funkcióváltozása fog megtörténni egy óriási ingatlanfejlesztési projekt keretében. Ennek előkészítéseként hozták létre a 2 új jelzőlámpás csomópontot.
Az egy dolog, hogy a "kínai piacok" között a Kőbányai úton állandóak voltak ezek az agyament balrafordulások - illetve az is, ahogy sötétetés után városi autópályának vagy gyorsulási verseny helyszínének nézték ezt az útszakaszt "egyesek".
Kedves SilentSound!
Remélem ÍGY már minden tekintetben korrekt a komment, és nem sértem vele senki "érzékenységét".
Mouth Hero 2010.07.07. 21:44:16
Ezekkel a k*rva mutyikkal kellene végérvényesen leszámolni, mert ami pl. abban a fertőben működik évtizedek óta, az minden határon túl megy (szó szerint is).
Persze ahogy egy nyakkendős mondta pár éve: "léte fontos társadalmi érdek, amennyiben csökkenti a szociális feszültségeket, ha a kevésbé tehetősek olcsón vásárolhatnak".
Adómentesen.
Pataki84 2010.07.08. 09:36:44
"azta" 2010.07.09. 10:37:23
szerintem az autóklubbal szövetkezve az útkezelő ellen kellene próbapereket indítani! gondatlan veszélyeztetés vagy valami hasonló címmel (nem vagyok jogász). nos?
eml 2010.07.09. 10:53:16
Egyszer hallottam a kátyú definicióját. Valami 20x20x8 vagy 30x30x10 centi, nem emlékszem pontosan. Éppen Budakeszi Fő utcán haladtam lépésben, mert akkora aszfaltgyűrődések, nem kátyúk vannak az úton, mint a rendőrök, akik a forgalom akadályozásáért meg akartak büntetni, elmondták.
KolomparVinetu 2010.08.02. 14:39:14
Timnorc 2010.08.02. 15:54:44
A múlt héten voltam néhány napig Miskolcon. Amúgy dunántúli vagyok. A miskolci utak állapota nagyságrendileg, szemmel láthatóan rosszabb más, magyarországi, vidéki nagyobb városok útjainál, ahol a közelmúltban megfordultam.
A különbség pedig abban áll, hogyha azokat a miskolci útszakaszokat hasonlítom más vidéki nagyobb város útjaihoz, ahol éppen nincs méretes kátyú, akkor azt kell mondanom, hogy ott sem rosszabb a helyzet, mint máshol. De helyenként akad egy-két olyan kátyú Miskolcon, amit már rég ki kellett volna javítani. De nem tették.
Egy nem miskolci számára, aki amúgy is nehezebben tájékozódik egy idegen városban, különösen nehéz még arra is figyelni, hogy elkerüljön egy köpenyszálszakadást vagy egy felni sérülést.
Ennyi.
Sztbeni 2010.10.10. 19:25:47