Mikor először megláttam, amatőr kütyümániásként egyből elkezdtem rá csorgatni a nyálamat, mert ez az autós gps egész egyszerűen - hogy a cím analógiáját vigyem tovább - állatul néz ki. A tesztek már közhelyszerűen a navigációk ájfónjának nevezik, annyira letisztult és elegáns designt alkottak neki a Garmin tervezői. És mivel a forgalmazója, a Navi-gate Kft. is, meg én is jófej vagyok veletek, közületek valaki megnyerheti ezt az egyébként kategóriájából, tudásából és minőségéből adódóan nem olcsó készüléket!
Azt hiszem, nem nagyon tudnám titkolni, hogy már előre irigylem azt a szerencsés olvasót, aki meg fogja kapni, mert azon kívül, hogy szép, még okos is - ami ugye ritka párosítás emberek közt is. Folyamatosan tanul, megjegyzi, hol szokott dugó lenni és hol lehet jobban haladni, hogy ez alapján tervezhessen minél gyorsabb útvonalat, kiegészítve ezzel a TMC forgalomfigyelő rendszert (amire Magyarországon szükség is van), előre szól, hogy melyik sávból kell tovább menned, ha kiveszed az autós tartóból, megjegyzi, hol parkoltál és visszavezet az autódhoz, valamint a gyorsítások és lassítások alapján jelzi, hogy mennyire vezetsz üzemanyagtakarékosan és egyben környezetbarát módon. Aki pedig nagyon 3D-ben gondolkodik, az nézheti ilyen módon az épületeket és a domborzatot, látványos!
Mindemellett pedig bluetooth kihangosító is van benne, hogy ne kelljen headsetet dugdosni a füledbe. Mert ugye kézből nem szokott senki telefonálni. És még mindig sorolhatnám a további funkciókat, a képnézegetőt a 800x480 képpont felbontású gyönyörű kijelzőn, valutaváltót, meg millió más hasznos dolgot. Én sajnos csak tesztelésre kaptam egy ilyet, fájni is fog érte a szívem, ha vissza kell majd adnom. Bár ha volna annyi kütyüvásárlásra fordítható pénzem, akkor mivel autós navim van - egy több éves, de megbízhatóan működő nüvi 660FM -, inkább valami túrázáshoz hasznos gps-t vennék, mondjuk egy Dakotát, ár/érték arányban verhetetlen szerintem és nem kellene azon paráznom, ha beleejtem valami patakba, vagy hogy lemerül az akkumulátora, amikor épp egy erdő közepén vagyok.
Na de elkalandoztam megint egy kicsit, valószínűleg mindenkit jobban érdekel ez a megnyerhető Garmin nüvi 3790T, mint az, hogy egy erdőben ragadok-e teliholdkor vérfarkasok közt, úgyhogy jöjjön a lényeg! Nincsen más dolgod, mint helyesen válaszolni három kérdésre és megadni pár adatot, ami alapján be tudunk azonosítani, ha te leszel a mázlis. A személyes adatokat senkinek nem adjuk át, nem használjuk fel semmilyen egyéb célra. Egy ember csak egyszer töltheti ki a nyereményjáték űrlapot, többszöri próbálkozás esetén az első kivételével az összes többi törlésre kerül. A válaszadásra július 31. éjfélig van lehetőséged, ezt követően fogjuk a - reményeim szerint - mérhetetlenül boldog nyertest kisorsolni és email-ben értesíteni. Annyi apró segítséget adok a kitöltéshez, hogy minden választ megtalálsz a garmin.hu oldalain, de a többi már rajtad és a szerencséden múlik!
[Jelentkezés a határidő lejártával lezárva]
Ha pedig nem akarod a véletlenre bízni a dolgot, vagy másfajta gps eszközt szeretnél magadnak, megveheted itt:
Navi-Gate Kft.
kis- és nagykereskedés
1133, Budapest Visegrádi utca 80/a (Tutaj és Visegrádi utca sarok)
GPS koordináták: N47 31 20.9 E19 03 36.3
Nyitvatartás: H-P: 9-17 h
Telefon: +36 1 801-2830, +36 1801-2831
Mobil: +36 30 211-9507
Fax: +36 1 801-2832
garmin@navigate.hu
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 14:40:13
Dester 2010.07.15. 14:44:53
Dester 2010.07.15. 14:46:14
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2010.07.15. 14:58:49
Danessz 2010.07.15. 15:18:28
Elvinném egy körre, imádkozhatna, hogy kiszálljon :D
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 15:35:37
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.15. 15:59:39
VAn egy rossz hírem,hogy nem lehet nyerni.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 16:05:25
randomburvi 2010.07.15. 16:09:39
SuetiMueti · http://sunbarat.blog.hu 2010.07.15. 16:14:04
...::: Flúgos Kamionos :::... 2010.07.15. 16:45:38
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 16:46:58
...::: Flúgos Kamionos :::... 2010.07.15. 16:50:00
1. Mind elmúlt már 20 éves (van, aki 2-szer is).
2. Jó csajnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek.
3. K.rva drágák.
Amúgy semmi gond nincs velük :)))
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 16:52:04
...::: Flúgos Kamionos :::... 2010.07.15. 16:54:15
Marcellusca 2010.07.15. 17:03:46
Mán a zelső kérdésre a válaszok nem gyók. :)))
Marcellusca 2010.07.15. 17:05:35
Én is ezt mondtam volna. :)))
...::: Flúgos Kamionos :::... 2010.07.15. 17:08:44
Marcellusca 2010.07.15. 17:13:30
Deszkás 2010.07.15. 17:25:48
craft75 2010.07.15. 17:49:25
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.15. 18:19:00
Én nem hiszek ezekben a szerencsejátékosdikban.
Tudod,mennyi pénzt spóroltam meg eddig,hogy egy szelvényt nem adtam fel. Húhúúúúúúúúúúúú
Én csak simán leírtam,hogy nem hiszek benne.
CSAk úgy felajánlgatják,hogy lehet nyerni,mondjuk olcsóbb rreklám,mintha kiraknád ide oldalra.
Inkább egy normális Atlas-t lehet nyerni,az oké lenne,mert sokan Pesten mennek a GPS után,aztán a végén egyzserűbb lett volna,ha megnézi otthon előre az utat.
"gyorsítások és lassítások alapján jelzi, hogy mennyire vezetsz üzemanyagtakarékosan"
Ez meg hülyeség,mert dombon lefelé pl motorfék van és az EURO 4-es motor alapból nem kap üzemanyagot,ha nem nyomod a gázpedált,és attól én gyúrhatom a féket,meg behúzhatom a retardert egy csepp üzemanyagot nem fogyaszt a motor.
Ha ti hisztek benne lelketek rajta,én nem vagyok semminek az elrontója. Üdv. De azért ne vegyétek a szivetekre amit írtam.
Ha ti hisztek benne lelketek rajta,én nem vagyok semminek az elrontója
holex20 2010.07.15. 18:19:28
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.07.15. 19:04:01
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 19:05:16
@Arpsoft: Micsoda felismerés! Hová mehetek kezet fogni? ;P
De cinikus vagyok ma este... :D
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.07.15. 19:07:45
Deszkás 2010.07.15. 19:16:58
Danessz 2010.07.15. 19:27:28
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.15. 19:34:16
Félig nyitva a Laptop teteje,amin semmit nem látni,megkérdi az Évi,minden rendben,válasz igen. Látszott rajtuk,hogy váratlanul érte őket a kérdés.
Amióta a gépi az 5-ös Lottó,azóta meg full kam az egész.
Én a lelkemet nem terhelem elérhetetlen dolgoakkal,fölösleges. Nagyobb a valószínűsége,hogy meghalok,minthogy nyerjek.
Mityu múltkor jól leírta,hogy miért nem jó kiadni a személyes adataid,annyit nem érnek a nyeremények,mint az én nyugalmam. Megfizethetetlen.
szaGértő 2010.07.15. 19:40:23
A videó meg ingyen van, egy néhány fószer azt se hinné el.
Rocko- 2010.07.15. 20:32:58
schdl (törölt) 2010.07.15. 20:37:26
schdl (törölt) 2010.07.15. 20:38:11
schdl (törölt) 2010.07.15. 20:41:24
schdl (törölt) 2010.07.15. 20:45:43
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 20:49:00
@Deszkás: Hát nem volt pofám 3 milliárdot kérni tőlük készpénzben... ;D
old bahaman 2010.07.15. 21:39:58
Silentékről meg annyit, hogy az 1. blogos találkozón kvázi idegeneknek papír nélkül, ingyen és bérmentve "osztogattak" gps-t a játékhoz, akinek nem volt. Tudtommal senki nem volt akkora suttyó, hogy elvigye az egyiket - picit nagyon más az átlaghoz képest az a társaság, aki ide jár. Ennyit arról, hogy mennyire bíznak az emberekben... És majd nyilván úgy fog sorsolni, hogy hátszeles nyerjen... Persze.
Az meg egy másik dolog, hogy 1:2500 az esélye annak, hogy megnyered :))
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 21:57:09
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.15. 22:01:31
SÜN 2010.07.15. 23:50:23
Integrált Szerverterror 2010.07.16. 00:48:12
randomburvi 2010.07.16. 02:08:41
Ha nem érted, a hiba a te készülékedben van.
randomburvi 2010.07.16. 02:13:45
Integrált Szerverterror 2010.07.16. 02:21:56
Oké, hogy térkép, de az egyszeri gyerek megnyeri a suzukiba a fél szélvédőt betakaró csodakütyüt frissítésekre meg nem marad pénze. Szóval én csak a közjó érdekében cselekedtem:)
egyittlakó (törölt) 2010.07.16. 06:32:02
Nem biztos, hogy kamionos, ha tippelni kellene, akkor azt mondanám, hogy bringás.
:)
Lacaca 2010.07.16. 07:16:28
Rocko- 2010.07.16. 07:16:55
cork77 2010.07.16. 08:40:19
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.16. 09:25:17
@Lacaca: Remélem, nem te nyered meg ezt is, mert az már tényleg bundagyanús lenne, akkor is, ha ott se vagyok a sorsolásnál! :)))
@cork77: Mármint most ennél próbáltad meg kétszer? Mert abból úgyis csak az első próbálkozást vesszük figyelembe. :)
cork77 2010.07.16. 09:29:37
Deszkás 2010.07.16. 09:32:37
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.16. 09:37:42
_John_Doe_ 2010.07.16. 10:25:20
Ez egy nem bejelentés-köteles nyereményjátéknak álcázott adatgyűjtési akció.
Akit zavar, hogy az adatai a Navi-Gate kezébe kerülnek, az ne vegyen rajta részt.
Kap évente pár mailt, oszt jónapot.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.16. 10:27:13
Deszkás 2010.07.16. 11:29:54
Olyan 16-18 évvel ezelőtt. :S :DD
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.16. 11:45:05
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.07.16. 11:57:41
randomburvi 2010.07.16. 12:22:29
Tudod, nálunk talán kicsit más a koncepció. Nem gyűjtünk adatot ( hírlevélre tetszés szerint fel lehet iratkozni), mégpedig azért nem, mert én, mint ennek eldöntője úúútálom, ha kéretlen sms, e-mail érkezik hozzám. Szóval gyűjtés nuku. Nyeremény van, játék van, ennek egyetlen célja, hogy szeressétek a terméket, a márkát, legyen jó kedvetek. Nálam ezt hívják jó reklámnak. Még az sem baj, ha nem vesz senki most egy darabot sem, talán majd egyszer, ha kelleni fog egy jó GPS, emlékezni fogtok a márkanévre:)
randomburvi 2010.07.16. 12:25:29
Játék. Lehet nyerni. Nyeréskor örömmel kiabálni, hogy tááádááám, nekem is van Garminom. Tessék mosolyogni:) Nagyjából erről szól. Ahogy a Facebookon is.
randomburvi 2010.07.16. 12:26:16
_John_Doe_ 2010.07.16. 14:28:02
nekem nem kell bemutatni a céget, már majd tíz évvel ezelőtt vettem az első eMap-omat még az internetto(?) mellett, aztán Garmin memória kártyán az első Mo. térképet, majd Quest, Nüvi, Zümo.
Viszont Magyarországtól keletre csak iGo-t használok, mert a Garmin térképalapja khmhm, szóval szar.
randomburvi 2010.07.16. 14:42:18
_John_Doe_ 2010.07.16. 15:20:11
"no, azért a pár évvel ezelőttihez képest már bombajó:))) "
Ha csak főúton (olyanon ami már pár éve is megvolt) közlekedsz.
A zümóval rendszeresen túrázom Romániában, volt jugó államokban, Albániában, Bulgáriában és Görögországban.
Ott a térképalap szerintem szarabb, mint az általatok 2000-es évek eleji Magyarország 1.1 volt.
Viszont tudomásom szerint nincs ma a piacon olyan készülék, mint a zümo, ami BT kapcsolatot épít fel a telefonnal, és a kihangosítóval _is_,
így motoron a BT sisak kihangosítóban hallom a navigációt is, és a zümo képernyőjén tudok hívást indítani vagy fogadni.
Műszakilag pedig sokkal megbízhatóbbak a Garmin cuccai, mint az akár célhardvernek mondott PNA-k is.
Látom, mert a társak jelentős része azt (PDA, PNA) használja, rendszeres az újraindítás, a "nem bír annyit tölteni, mint amennyit használ", vagy felmelegedett, ki kell kapcsolni.
Csak az a térképalap...
Deszkás 2010.07.16. 22:01:04
mr_x 2010.07.16. 23:48:50
pl. ez jonak tunik, de nem jatszik le mp3-at es nincs fejhalgato kimenete. :-(
Most egy nuvi-310T-t hasznalok, a fejhalgato kimeneten keresztul hajtja meg a CD valton keresztul a radiot, de annak is vannak hianyossagai :-(
Raadasul a garmin bugfixing elegge - hogy is mondjam - "hianyos"
Integrált Szerverterror 2010.07.17. 01:49:13
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.17. 09:44:55
Én egy nüvi 660FM-et használok évek óta, abban van zenelejátszó is és a nevéből sejthető, hogy rádióra is át lehet lőni, és bluetooth kihangosítón keresztül a telefonbeszélgetés is szólhat autóhifi hangszórón át. Még autóban nem próbáltam ki, hogy milyen hangereje van a belső hangszórójának, ha az is elég, akkor végülis mindegy, hogy hol szól.
Azt hogy érted, hogy a garmin bugfixing hiányos?
Take-it-Easy 2010.07.17. 11:51:05
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.18. 13:48:31
Viszont van ilyen szép csajos piros ennek a nyerhetőnek az árához képest harmadáért: www.garmin.hu/termekek/nuevi-1245
Jó tudom, az ingyen az jobb lenne... :)
mr_x 2010.07.19. 00:08:32
Lehet hogy csak en szeretem ha minden eszkoz "egyuttmukodik" :-o
Jo (rossz) pelda, az a volvo C30 ami nalam volt egy par napig.
Gyari navi kormanyrol iranyithato, de nem hallani ha szol a radio mert nem halkitja azt le amikor szovegelnivaloja van.
A 310T-rol szol az mp3, de ha jon a leagazas vagy csorog a telefon akkor az szol helyette.
"a 3790T célközönsége meg érzésem szerint az, akinek nem annyira öreg az autója, legalábbis az árfekvése miatt így érzem. :)"
Igaz hogy mar 5 eves a kocsim de legalabb ki van fizetve :-)
"Még autóban nem próbáltam ki, hogy milyen hangereje van a belso hangszórójának, ha az is elég, akkor végülis mindegy, hogy hol szól."
Kinek a pap, kinek a paplan, nekem jobban tetszik ha a zenet is lekapcsolja kozben.
"Azt hogy érted, hogy a garmin bugfixing hiányos?"
Nem ez az elso garmin navim, i3-al kezdtem.
Tobb hibat is bejelentettem mar de valahogy nem javultak meg (viszont nehagy egyszeru "extra" amit javasoltam belekerult vmi ujabb ketyerebe, de az enyembe nem).
A legutobbi bejelentesem akkor volt amikor Mo-on megjelent a TMC, megkerdeztem toluk, hogy mi kell hogy mukodjon az en navimon.
A valasz az volt hogy mukodik, ne aggodjak.
Hat nem. Az alatt a par nap alatt amig hasznaltam volna egyszer sem talalt informaciot (azota lehet hogy hasznalhato, nem jartam meg kocsival otthon)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.19. 11:21:04
Sajnos mivel multicégről van szó, a fejlesztések, hibajavítások nem mennek olyan villámgyorsan, mint amikor beviszed az óráshoz a karórádat, hogy cserélje ki benne az elemet.
Garmin forgalmazóból kettőt ismerek, mindkét helyen csillagos ötös az ügyfélkezelés utólag is, ha már megvetted az áhított gps-t. Nyilván náluk az a szemlélet, hogy a következőt is ott vedd. Vannak ezek a 20-30 000 Ft-os noname cuccok is, amit rendszerint térkép nélkül árulnak webáruházban, vagy tört igo-val, de azok olyanok is, minden baj van velük, garancia érvényesítésre esély nulla, a hibák viszont elég gyakoriak. Persze biztos van ellenpélda is, de ilyesmivel én inkább nem lottózok. :)
mr_x 2010.07.19. 13:01:28
En amikor vettem a 310T-t, ra egy hetre elmentunk Parizsba es a szalloda parkolojaban amig kipakoltam a csomagtartobol, a navit a csomagtarto szelere raktam. Miutan vegeztem, lecsaptam a csomagtarto tetejet. Majd mivel nem csukodott, meg egyszer :-). A tok ugyan kicsit deformalodott, de azota is rendesen mukodik.
"Garmin forgalmazóból kettőt ismerek, mindkét helyen csillagos ötös az ügyfélkezelés"
Mo-on csak a navi-gate-el volt kapcsolatom, akiket egyszer megkerestem, es valoban mindent megtettek hogy segitsenek.
Viszont kulfoldon a garmin cegnel az volt az erzesem hogy csak le akarnak pattintani akarmit akarok.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.19. 13:37:17
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.19. 13:51:03
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.22. 15:05:17
Marcellusca 2010.07.28. 09:49:04
A Főnök is próbálkozott. :D
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.28. 10:35:28
Marcellusca 2010.07.28. 12:16:18
Marcellusca 2010.07.28. 20:31:33
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.31. 13:02:27
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.08.02. 10:11:52
Don Blasius 2010.08.02. 10:42:14
Iratmegsemmisítő? :))) Úgy kell méretezni, hogy pont jól vágja szét. :D
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.08.02. 11:02:06
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.08.03. 09:13:27
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.08.03. 14:37:03
Én már tudom ki nyert, de nem mondom meg! Még... ;P
randomburvi 2010.08.03. 16:07:57
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.08.03. 16:32:29