Én is tapasztaltam már, hogy a kétkerekűek ott mennek, ahol épp látnak annyi rést, hogy elférjenek. Ez talán fokozottan igaz azóta, mióta álló kocsisorok között előremehetnek, mert egyesek szeretik a szabadabb szabályokat még szabadabban értelmezni. Zsolt rendszerint a szűk kocsibejáratnál szembesül ezzel a problémával, mert csak kicsit balra húzódva tud a kapura ráfordulni és kezd tele lenni a hócipője azzal, hogy neki kell odafigyelnie a szabálytalanul közlekedőkre.
A kerékpárosok és a robogósok tanulhatnának egy kis KRESZ-t, főleg azt, hogy attól, hogy elférnek szinte mindenütt, nem lenne muszáj mindenütt menniük. Vidéki nagyvárosban van az irodám, egy egyirányú utcában. Nem túl széles utca, de 2 autó éppen elfér egymás mellett, bár csak egy sáv van.
Az iroda udvarában van a parkolónk, ahová automata kapun lehet bejutni, mégpedig jobb oldalra kanyarodva. Mivel a kapu nem túl széles, ezért elég nagy szögben kell rákanyarodni, amihez az utca középvonalához közel kell menni, és úgy lehet csak rendesen, egy fordulóval beállni. Ráadásul elég sokszor parkolnak is az utca jobb oldalán, közel a bejáróhoz.
Sokadszor fordul elő velem, hogy megyek az autóval, igencsak időben jelzem a jobbra fordulási szándékomat, majd lassítok, és kezdenék kanyarodni jobbra, a közben nyíló kapu felé. Ha motoros, vagy biciklis jön mögöttem, az gyakorlatilag biztosan elkezd előzni jobbról, pedig feketén-fehéren látja az indexet, a kaput, mindent.
Legutóbb egy motoros még nekiállt mutogatni a középső ujjával, mert rádudáltam, hogy mi a fenét is csinál. Biztos meg volt sértődve, hogy jobbra merek kanyarodni. Robogós tempó. Ha siet a mögöttem lévő autós, szintén nemegyszer megelőz jobbról. Így hetente 4-5 alkalommal kerülök közvetlen balesetveszélybe, ráadásul úgy, hogy mindent teljesen szabályosan csinálok.
Ott tartok már, hogy legközelebb befejezem a fordulót, lesz, ami lesz... Legalább megint lesz mit írnom az "Autózz!"-nak.
Az utolsó 100 komment: