Az akciófilmekben mindig meg tud kapaszkodni a világ megmentője egy százhatvannal szlalomozó autó tetején is, de a valóságban ez azért nem egészen így működik. Don Blasius látott egy esetet a múlt héten, ahol a munkadíját követelő szerelő a testével próbálta megállásra bírni a lelépni készülő autóst.
Betértem a Nagykőrösi úti benzinkútra (befelé vezető irány), hogy ellenőrizzem autóm gumijait. A keréknyomás-ellenőrző egyik fele szabad volt, a másik felén egy piros Seat (azt hiszem Altea) állt, kicsit arrébb állt egy Nissan vagy Mitsubishi pick-up.
Két férfi beszélgetett a Seat mellett és valamit szereltek is. Egy-két perc telt el, amikor a Seatos beült a kocsiba és a másik ember elkezdi mondani: "De uram, hogy képeli, hogy elhajt fizetés nélkül? Ez a megoldás?"
A Seat-os elkezdett tolatni, a másik ember utána szaladt, majd eléállt. A sofőr ennek ellenére elindult a kocsival, az előtte álló pedig ráfeküdt a motorháztetőre. Erre én is odaszaladtam, de már csak a jobb hátsó ajtót tudtam elkapni és kinyitni, rászóltam a sofőrre, hogy álljon meg, ezt nem teheti, ez már szándékos veszélyeztetés, bármi baj történhet.
Ez nem hatott, a sofőr továbbhajtott, úgy, hogy a motorháztetőn kapaszkodott a másik ember. Durva volt. A kút kijáratánál megállt a Seat, nem mert kihajtani a Nagykőrösire, talán akkor rájött, hogy nagy baromságot csinált.
Még vitatkoztak ott pár percig, majd a károsult ember feladta a harcot, leszállt a kocsiról és visszasétált a pick-uphoz. Megkérdeztem, mi volt ez pontosan. Elmondta, hogy ő autómentős és kihívták, mert a Seatba bezárták a kulcsot. Mondta is, hogy normális jól szituált úrnak (kb. 50-60 éves) tűnt, Szentesről jöttek, elszúrták, bezárták a kulcsot. Van ez így.
Kinyitotta az autót, majd a tulaj közölte, hogy nincs nála elég pénz (5000 lett volna a munka kiszállással együtt). Erre a szerelő mondta neki, hogy semmi gond, zárja be, elmennek együtt automatához. Ezek után inkább úgy döntött, hogy nem fizet, inkább elhajt. És onnantól kezdve már az sem érdekelte, hogy valakinek a testi épségét veszélyeztesse. Nem sérült meg senki, nem folyt vér, de nem sokon múlott.
Rendőrt végül nem hívott a szerelő (már nem akart ügyet ezek után), de a kamera felvette a jelenetet, még elővehető, rendszám is megvan.
Nem értem. Normálisnak kinéző idősebb vagy középkorú ember és 5000 Ft-ért képes eljátszani a becsületét és veszélyeztetni mások testi épségét? Nem számított neki az sem, hogy ezt látta még rajta kívül 4-5 ember és egy kamera?
szaGértő 2011.01.17. 16:59:49
Balage85 2011.01.17. 17:05:56
Én tuti rendőrt hívtam volna, hogy picsázzák csak meg amennyire lehet...
hawkeye 2011.01.17. 17:17:06
Valóvilág generáció, az ötvenes - hatvanasok is nézik.
Ilyenek lettek tőle, ennyi futja nekik.
Ráadásul az is elképzelhető, hogy a fatornyos Szentesen ő egy lótuszfaktusz, ahogy Hofi szokta volt mondani.
Hozzá van szokva, hogy mindenki bokázik előtte.
A szerelő tehát vegye megtiszteltetésnek, hogy megjavíthatta felséges autójának fényességes zárját... :)
Marcellusca 2011.01.17. 17:20:08
Mer', mit nyitogattya egy mozgó ótó ajtajját? :D
@szaGértő: De, akkor nem volt ennyire kristálytiszta a történet. :DDDD
Inter Face 2011.01.17. 17:23:15
Take-it-Easy 2011.01.17. 17:25:53
@szaGértő: én már tudom, ki fogja elsőnek lehülyézni a posztolót :DD
5000 forintért...?!?
Take-it-Easy 2011.01.17. 17:27:11
szaGértő 2011.01.17. 17:29:45
Marcellusca 2011.01.17. 17:34:27
2011.01.17. 17:36:59
Rock me Amadeus 2011.01.17. 17:57:36
cork77 2011.01.17. 18:00:52
(---Flúgos Buszos---) 2011.01.17. 18:07:06
Mi is kocsikáztunk úgy régen a töltésen,hogy a régi Bömös motorháztetején ültünk 2-en,és bömbölt a zene és lazultunk.
Az nincs benne a posztba,hogy ki kell-e kalapálni a kalapos Seatos motorháztetejét majd.
D4D 2011.01.17. 18:08:35
Pityubácsi 2011.01.17. 18:13:45
kb. 8-10 "miakurvaanyádvan" kezdetű társalgást kezdeményeztek velem szemben a fent említett típusok pályafutásom alatt.
kopaszköcsögbéjemvésaudis meg egyet sem.
be kellett volna baszarintani a szélvédőjét, akkor eléggé vacogva ért volna haza szentesre.
Hurri Kán 2011.01.17. 18:14:40
dr. _mmm_ 2011.01.17. 18:18:46
Ami meg utána volt az szándékos veszélyeztetés..
Én simán rendőrt hívtam volna.. akár a posztoló helyében is.. (lehet magyarázni, hogy a szerelő azért nem akart mert sokkos állapotban volt az eset után)
Kis szerencsével kifogunk egy olyan rendőrt aki beviszi és 72-ben bent is tartja.. rabosítás stb.. minden joga meg is van hozzá.
"streetfighter" 2011.01.17. 18:36:58
Szomorú, hogy ilyen férgek élnek közöttünk.
Én is ismerek egy párat. :(
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.17. 18:59:12
rendort mindig lehet hivni
en is siman hivtam volna
/azert annyira hulyenek ne nezd, hogy meg kier a rendor nem ir egy szamlat/
vagy be kell menni feljelenteni ha a rendor nem megy ki
az 50-esek nem nyuggerek, nem neznek VV-t es mar nem parttikarok szentesen:)
ps. egyszer MAry is bezarta a kulcsat, volt vagy 50 dollar
, sot egyszer en is, de bementem egy aruhazba es levettem ilyen fembol hajtogatott ruhatartot, azt kihajtogattam es azzal kinyitottam
mondjuk kuzdottem vele vagy fel orat....
[mike] 2011.01.17. 19:23:54
A faszi nem véletlenül szart bele... Valami nagyon nem stimmelt ott. Ha ennyire fontos volt neki, hogy ráveti magát a kocsira, akkor tudott volna várni még fél órát, mire kijönnek.
Reggie 2011.01.17. 19:28:09
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2011.01.17. 19:43:14
qwertzu 2011.01.17. 19:46:34
Itt baszta el. Legalább meg kell próbálni. A tetű kurva anyját annak, aki nem akar fizetni.
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2011.01.17. 19:47:24
Aláírás: WildCard
qwertzu 2011.01.17. 19:49:06
ex-dr. vuk 2011.01.17. 19:56:16
Emiatt lesz legkozelebb is ilyen eset, mert megusszak.
1kutya 2011.01.17. 19:57:49
menjen az ilyen szarrágó a jó édes a...kájába!
Reggie 2011.01.17. 20:10:26
ex-dr. vuk 2011.01.17. 20:14:52
oke nem kotelesseged csak hulye balfasz kocsog vagy ha nem teszed :)
az eredmenye megvan: mindenki meguszik mindent ezert egyre tobb ilyen lesz. jo nem?
Don Blasius 2011.01.17. 20:22:55
Felajánlottam a szerelő srácnak, hogy hívjunk rendőrt, leszek tanú, de nem akarta, azt mondta, nem pöcsöl már ezen annyit. Bevallom, én is lesokkoltam és inkább örültem, hogy nem lett nagyobb baj. Mondtam még a srácnak, hogy még ha bármikor úgy dönt, hogy feljelenti a Seatost, akkor vállalom a tanú szerepét, megadtam neki az elérhetőségemet. Ezt az eshetőséget végülis nem zárta ki.
Egyébként az 5000 tényleg baráti ár ilyenért, nekem anno 8 éve az Autóklub nyitotta ki valami 10 ezerért, úgy hogy, ott nála beléptem a klubba, mert különben drágább lett volna.:P
Reggie 2011.01.17. 20:26:48
ex-dr. vuk 2011.01.17. 20:31:35
abban a pillanatban kell kerdes nelkul hivni amikor meglatod, hogy a motorhazteton utaztatnak valakit.. persze lehet, hogy maskepp velekedunk. tanuskodni pedig igenis elmesz, mert ezzel embertarsadat (es kozvetve magadat) is segited.
ex-dr. vuk 2011.01.17. 20:37:14
Reggie 2011.01.17. 21:05:55
Tornado86 2011.01.17. 22:10:09
2011et írunk, az állampolgárnak joga van felügyelve lenni, így alsóhangon fél évig ellenõrizhetõ a hívás + ott a kamera képe is.
Tornado86 2011.01.17. 22:11:27
Avagy mire lehet jó 1 pótkulcs a zsebben :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.17. 22:46:34
Tampa Bay Buccaneers drukker vagyok
a masodik csapatom a steelers, igy nem ertem a kerdest?
bar nem orultem hogy kikaptak, mert a Jets-t kifejezetten ruhellem
@Tornado86:
nekem is van 1 db kulcs pluszban a zsebben
oreg hal vagyok mar:)
mikor bezartam a kocsiba, akkoris azert nem volt mert nem az en kocsim volt
furkóúr 2011.01.17. 23:14:36
a szerelő volt a hüje!véltlenül a 36-os villáskulcsal be kellett volna verni a szélvédőt,meg behorpasztani a motorháztetőt.a javítás biztos van 5000ft..
amatőr 2011.01.17. 23:19:34
Kihagytad a lényeget: járó motorral.
''autónepper.'' 2011.01.17. 23:25:09
''autónepper.'' 2011.01.17. 23:27:26
D4D 2011.01.17. 23:29:09
A beszállítóid?:)))))
''autónepper.'' 2011.01.17. 23:35:01
''autónepper.'' 2011.01.17. 23:43:24
_ng_ 2011.01.17. 23:50:52
Kowalski76 2011.01.18. 00:28:36
Ne farasszatok mar... :D
huspotyolo 2011.01.18. 00:29:01
"autónepper autónyitodája" lehetne az iskola neve. :-D :-D
2011.01.18. 01:16:46
Integrált Szerverterror 2011.01.18. 01:43:14
@Tanácstalan: Nagyon kösz vazze, már majdnem sikerült elfelejtenem...(módfelett morcos szmájli)
@Tornado86: Az kéne még csak! Ha netán nadrág nélkül ébredek az árokparton hogy használom a kocsit ezentúl?
Tornado86 2011.01.18. 01:45:30
Tolva :)
ne most 2011.01.18. 02:05:59
Integrált Szerverterror 2011.01.18. 02:42:19
ezso1 2011.01.18. 02:59:40
Nos, lehet, hogy itt nem volt teljesen őszinte a szaki. Nem tudom, hiszen nem voltam ott, DE ehhez kapcsolódóan leírnám a saját történetemet.
Röviden: Beszálltam a kocsimba és nem fordult el a slusszkulcs. Hívtam egy szakértő embert, aki megérkezett, 2 perc alatt kivette a zárbetétet, átvitte a műhelyfurgonba, ahol befujkálta WD40-nel és visszarakta. Az egész nem tartott tovább 10 percnél és 17.000Ft-ot kért számla nélkül! Ráadásul, mindez Budapesten belül, kb. 5 éve.
Szóval el tudok képzelni egy olyan verziót is, hogy azaz 5000 nem 5000, hanem sokkal több volt.
Persze ezért nem kell a motorháztetőn cipelni a szakit (el is lehet ütni, 3x), de lehet, hogy az ártól ment fel a Seatos vérnyomása.
Hozzáteszem, mikor nálam volt a gond, megkérdeztem előre az árat és megmondta, hogy 15 körül lesz. Nem örültem, de a kiszolgáltatottságot jó egyeseknek kihasználni.
butyko 2011.01.18. 03:21:59
Ha másfél óráig szarakodik,és feltart téged,pedig sietnél,akkor jogosabb lenne a 17ezer?
Van akinek az idő pénz,és inkább fizet többet az azonnali munkáért.
Budapesten-még nagyon régen-volt egy fotóműterem.Készítettek igazolványképeket is.
Az árlista: Ha azonnal kell,és megvárja 150%
Ha még ma visszajön érte:100% Ha holnap jön vissza érte,75%.Ha öt nap múlva jön vissza érte,ingyen van.
dekás dezső 2011.01.18. 06:06:08
Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2011.01.18. 07:05:30
Szerintem Te lehettél az, aki felhívott karácsonykor, hogy szerinte olcsóbb lehet darus autómentővel felhozni a bezárt autóját Szentesről Budapestre, mint amennyibe a vonatjegy kerül oda-vissza a pótkulccsal. Nagyon el volt keseredve, amikor kiderült, hogy nem olcsóbb...
Az esetleg fel sem merült benned, hogy aki kinyitotta az autódat, nem pont ott lebzselt körülötted, és a nyitás után sem maradt a parkolóban? Azaz: nem ott lakik hivatásszerűen, neki oda is és el is kell menni valahogy, ami idő és üzemanyag, valamint egyéb költség.
De jobb itt sírni, hogy valami pénzbe kerül, mint gondolkozni kicsit. Vitted volna a háza elé az autódat, kinyitotta volna neked is ötezerért. Pont olyan, mint a "csak 2 utcát kell vinni" típusú ember: eszébe sem jut, hogy amiatt pont kétszer kell átmenni a városon, csak én vagyok a rabló azért az egy kilométerért, és nem érti, hogy miért 'majd egy óra mire kiérünk.
Van olyan lakatos barátom, aki ilyen esetben azt mondja: 4.500-ért tudom hova kell ütni, 500-ért meg oda is b@szok a kalapáccsal: no, ettől 5.000.- Ft a mutatvány.
Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2011.01.18. 07:07:54
Viszont a pótkulcsért vonatozás szerintem Nyíregyházáig meg vissza is belefért volna...:-)
avram iancu 2011.01.18. 08:10:17
Hát basszátok meg az anyátokat, ehhez nem tudok jó képet vágni, ennyiért nagy valószínűséggel a szakszervízben is megcsinálták volna. Na mindegy, most nyertetek, de részemről nem lesz legközelebb.
Medencefűtés · http://sun-pool-heating.com 2011.01.18. 08:23:12
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.01.18. 08:55:11
Don Blasius 2011.01.18. 08:56:16
Ne ez lehetséges, bár a szaki nekem ezt mondta. Előfordulhat, hogy valójában többet kért. De ez lényegtelen abból a szempontból, hogy a seatos mire vetemedett.
puffancs 2011.01.18. 09:17:14
SereG 2011.01.18. 09:29:38
Ez soha nem fogom megérteni. Amíg ilyen mentalitással tetszenek kezelni ezeket a dolgokat, addig bárki, bármikor és bármit megtehet és meg is tesz, bízva abban, hogy ő jön ki belőle jól. Legyen csak egy szimpla tilosban parkolás, vagy a mellékelt ábra szerinti veszélyeztetés. És tényleg.
2011.01.18. 09:34:17
Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2011.01.18. 09:36:08
Igazad van, elnézést tőled, és SilentSoundtól is, mert kicsit off voltam. Való igaz, hogy a poszt témája szempontjából az összeg irreleváns, csak felidegesítenek az ilyen okos megállapítások, amikor az embernek eszébe sem jut, hogy azért kerül ennyibe a kenyér, mert abban benne van a liszt ára mellett a gázszámla, a sütödét is meg kellett venni valakinek, az alkalmazott fizetése, stb.
Visszatérve a Seatra: sajnos vannak ilyen emberek, még akkor is, ha előre megbeszéljük az árat. Ebben az országban egyvalaminek nincs ára: az emberéletnek. Érdemes csak abba belegondolni, hogy országúton/autópályán mennyivel is mennek el az ott dolgozók mellett? És mennyire is tőlük? Lesz@rja mindenki, hogy egy rossz mozdulat, megbotlás, akármi bekövetkeztekor az autója elé eshet valaki.
Ez ugyanaz: a Seatos végig sem gondolta akkor, hogy mit kockáztat ezzel az akcióval.
bunkó · http://bunko.blog.hu 2011.01.18. 09:37:09
Ha viszont nem voltak zúzódások az illetőn, akkor az egész sztori kamu.
Don Blasius 2011.01.18. 09:43:12
Ahogy a kocsi megmozdult, a szerelő srác megkapaszkodott a motorháztetőben. Így kivédte, hogy elcsapja. Az meg elindult így.
bunkó · http://bunko.blog.hu 2011.01.18. 09:46:12
bunkó · http://bunko.blog.hu 2011.01.18. 09:50:21
Ugró mozdulat nélkül lehetetlen. Akkor viszont már nem elütötte őt valaki, hanem ő okozott kárt valakinek (mert pl behorpasztotta/összekarcolta a motorháztetejét).
Ettől függetlenül nyomban meg kellett volna állni (gondolom ez is volt a cél).
Alf (törölt) 2011.01.18. 09:55:56
Észtországban lezártak egy utat rendezvény miatt, és emberek terelték onnan a forgalmat más irányba.
Egy ford mustangos csávónak ez nem tetszett, és behajtott a lezárt útra. A terelőember elé állt, de a csávó nem állt meg, a terelő nem tágított, ráfeküdt a motorháztetőre.
A mustangos csávó nem volt ennyire belátó és simán hazament, 1.5 km-re lévő lakásához, a másikkal a kocsiján.
Utána jött a rendőrség, bünti, stb, természetesen bunyó nem volt.
Az észtek kemény csávók, ez nagyon tipikus, hogy egyik sem eneged, de nem is bunyóznak.
:)
google transtateval esetleg:
www.tallinnapostimees.ee/?id=52453
pengusz 2011.01.18. 09:57:12
Teljesen életszerű viselkedés :)
@''autónepper.'': Te suzukimániás :D
Egy ismerősnek meg a Lexusát vitték el pajzzsal :P
:D
Alf (törölt) 2011.01.18. 09:59:04
jerk-off (törölt) 2011.01.18. 10:20:00
teabore 2011.01.18. 10:48:45
Don Blasius 2011.01.18. 11:06:21
Valóban a célja ez volt, hogy megállítsa. Hogy esett-e kár a Seatban azt nem láttam.
@pengusz:
Hát ha az életszerű viselkedés, hogy valaki elindul annak ellenére, hogy nem fizetett és ezek után fel akarják tartóztatni...
Empirikus kritikus 2011.01.18. 11:37:35
azemberekembere 2011.01.18. 12:05:32
Itt a cikk google translate-tal:
translate.google.com/translate?hl=hu&sl=et&tl=hu&u=http%3A%2F%2Fwww.tallinnapostimees.ee%2F%3Fid%3D52453
"Aztán arra gondoltam, hogy majd ugrani az útból, de az oldalon csak egy troll." :))
''autónepper.'' 2011.01.18. 13:28:43
@pengusz: alap :D hát a mi autónk :D:D:D
huspotyolo 2011.01.18. 14:13:09
Jelentkezők tuti lesznek, velem mindenképp számolj. :D Esetleg ha mégsem menne ez az üzlet én BMW-s vezetéstechnikai tréningre is elmennék (buszsáv- és refihasználat, sebességkorlátozó táblák valós értelmezése, gesztikulálás és mimika járművezetők közt).
mohopasi 2011.01.18. 15:19:07
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.01.18. 15:37:29
Nincs , mer vákumozzák, nem kalapálják
:)
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.01.18. 15:39:59
Most hogy indenki állampolgár lehet, el fognak szabadulni az indulatok az utakon
Mer' eddig olyan békésen elvoltunk, de most jönnek a világbol mindenhonnan, nem tudni mire számiccsunk
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.01.18. 15:42:40
Höhö, rendör kijön, a szerelő és a seatos egymást ölelgetve letagadnak mindent és lehülyézik a "szemtanút"
Jó balhé, 1x +kéne csinálni
:)
Alikam 2011.01.18. 15:47:17
Már biztos készült a párbeszédre, hogy minnyivel tartozom? Semmivel..., jaj ne, de komolyan, semmivel.
El lehet képzelni ezek után milyen trauma érta amikor az 5000 forint elhagyta a szerelő száját. Biztos azt gondolta, hogy ennyiért jobb ha betöri az ablakot.
Nem szabadna ilyen egyszerűen jogsikat osztani...
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.01.18. 16:00:40
Azért a szerelő se semmi
Nem jelenti fel azonnal, ez a fickó más területen is igy viselkedik
Igaz, amilyen vontatott és hulye a rendőrség munkája a szerelőnek megy el több ideje rá
A végén még azAPEH is megszállja
Igaz is, adott a szerelő számlát?
Merakkor megértem hogy nem jelentett
Alikam 2011.01.18. 16:12:03
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.01.18. 16:24:47
És ezt ki az a hülye, aki el is hiszi?
ganyager 2011.01.18. 20:41:52
- Ebben az esetben nincs jegyzökönyv, amit már a kocsi kinyitás elött megtörténne?? - Ill. a tény, hogy a kocsi tényleg az övé?? - Személyit, meg ugy tudom, hogy rendör kérhet adat egyeztetés céljábol???
Hmm.
passz nem tudok okosat mondani! :(
''autónepper.'' 2011.01.18. 22:14:09
KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.01.24. 15:13:29