A pár napja defektet kapó és több embert megsebző busz sztorijáról biztosan hallottatok, László is ezzel kapcsolatban küldött levelet, csak épp kicsit más részleteket kiemelve.
Ez az alaptörténet:
Törmelékek robbantak be egy távolsági busz utasterébe a Vas megyei Söpte közelében, miután a busz egyik hátsó kereke durrdefektet kapott. Ketten nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel kerültek kórházba.
Ez meg a mellékes:
Már meg sem tudjuk mondani, hány alkalommal tettük szóvá az autóvezetők reakcióját, amikor balesetek közelében hajtanak el. Ma is különös tapasztalatokat gyűjtöttünk.
Az első esetben egy férfi hajtott el kb. 80-90-es tempóval a bekapcsolt megkülönböztető jelzéssel út szélén álló rendőrautók és a balesetes buszt vizsgáló, sárga mellényes szakértő mellett. A busz hátuljánál álló rendőr állította meg. A sofőr azzal védekezett, hogy nem gondolta, hogy valami rendkívüli történt és ezért neki lassítania kellene.
Néhány perccel később az ellenkező irányból érkezett egy hölgy és egyenesen a vele szemben álló, állj jelzést mutató rendőr felé hajtott. Az intenzívebb jelzésre aztán padlófékkel állt meg a figyelmetlen sofőr, 20 méteres féknyomot húzva. Mint mondta, nem vette észre a vele szemben álló, fényvisszaverő mellényes rendőrt és a közelében álló mellényes embereket, sem az útra kihelyezett bóját.
Leadfoot 2011.03.03. 17:30:29
borso 2011.03.03. 17:32:58
Rock me Amadeus 2011.03.03. 17:51:40
garage 2011.03.03. 18:06:22
Amúgy tényleg gáz sok ember hozzáállása.
szaGértő 2011.03.03. 19:01:26
Integrált Szerverterror 2011.03.03. 19:09:17
Hétfö dél, maribori elkerülőn kint az útfenntartós kocsi a leállón, platóján őrült módra villog a mátrixkijelző, sárga ruhás emberkék futkosnak össze-vissza meg rajta csücsülnek a szalagkorláton mikor éppen előzöm a sort. Leveszem a gázról a lábam, fékkészenlét, a fasztarisznya gráci geci toyotás meg nekiáll tolni meg villogni. Mégis mi az annyát képzelt, azért lassulok, mert kifogyott a benzin? Nem ám azért nehogy az egyik marha elém essen vagy valaki a külsőből nekem rántsa a kormányt, á dehogy! Remélem miután hazaértél azt csináltad apáddal amit mutattam neked te fasz!
hazug fidesznyik (törölt) 2011.03.03. 19:41:12
Nem "gráci" az, hanem román. Ugyanezt csinálják a 4-esen is.
a-kis-herceg 2011.03.03. 19:43:28
gondolta a cigányok rendeztek egy nagy busszal és teherautóval egy nagy balesetnek láccó izét, hogy elérjék, hogy megálljon és lenyúlják...
D4D 2011.03.03. 19:44:11
Mintha nem rajoganál annyira az osztrákokért....
egyittlakó (törölt) 2011.03.03. 19:48:08
Ezért nem figyelnek, sőt még telefonálnak is gyorshajtás közben... A mindennapi élet feszültségeit a forgalomban vezetik le (mintha nem lenne elég a sok hülye bringás, pöcsköszörűs meg puhatestű).
A jövő elkezdődött.
Csúfy 2011.03.03. 19:48:50
tundrazuzmo (törölt) 2011.03.03. 19:49:08
- Asszonyom, miért ült le a földre a forgalmas út közepén, és akadályozta ezzel a forgalmat?
- Elnézést, NEM VETTEM ÉSZRE, hogy nem az autómba ülök be, és NEM GONDOLTAM, hogy az úton más autók közlekednek...
Pofán vágják vascsővel, ÉSZRE-E VESZI?
D4D 2011.03.03. 19:52:01
A posztban leírtak, illetve Szagértő által érintetteken felül létezik még az a kategória rendőr, aki esőben, vaksötétben, fényvisszaverő cuccos nélkül irányítja a forgalmat a Vérmező sarkán, mikor éppen áramszünet van a teljes környéken.
Én cseréltem úgy kereket a lágymányosi lehajtóján, hogy mellényben voltam, háromszög kint volt, vészvillogó és hátsó ködfény.
Legközelebb bal oldali defektet a belsőben cserélek.
Reggie 2011.03.03. 19:57:15
2011.03.03. 20:05:06
egyittlakó (törölt) 2011.03.03. 20:07:47
A kényeget nem mondtad. Megtoltad legalább?
:)
Reggie 2011.03.03. 20:09:35
Inter Face 2011.03.03. 20:16:46
szgy 2011.03.03. 20:17:53
milyen szinten kell mérhetetlen hülyének lenni ilyen megnyilvánulásokhoz...
1kutya 2011.03.03. 20:40:42
minap egy telezöldnél kanyarodok jobbra, szembőljövő - mintha ott sem lennék - kanyarodik balra. satufékkel megáll az ajtómtól öt centire. kiintek, hogy mivan, erre lehúzza az ablakot és közli, hogy: bocs nem láttalak!
a röhej az egészben, hogy egy fullbamatricázott, világoskék-narancs cégesautóval járok!!!
mikor visszaszóltam, hogy ha engem nem láttál, akkor vagy szemészetre kéne menned, vagy visszaadnod a jogsidat, még fel volt háborodva.
Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.03.03. 20:44:50
fidoone 2011.03.03. 21:04:51
Fotósképző · fotoskepzo.hu 2011.03.03. 21:10:02
gpt32 2011.03.03. 21:13:00
Csajszi jön baloldalon, indexelve húzza rám kicsivel előttem és borzasztóan meg van sértődve, hogy nem akarom beengedni.
1kutya 2011.03.03. 21:18:09
Murderface 2011.03.03. 21:35:29
TaZ (törölt) 2011.03.03. 21:40:14
Xezs 2011.03.03. 22:35:28
Leadfoot 2011.03.03. 22:41:34
2011.03.03. 22:43:25
Nem csoda. sofőrök minimum fele teljesen máshol jár agyilag, nem véletlen hogy minden kilóméterre jut egy baleset.
Reggie 2011.03.03. 22:47:18
2011.03.03. 22:47:44
A minap láttam egy egy oktatókocsit, melyben egy kellemes negyvenes oktatott egy huszas csitrit. Na ez a tipikus "Vak vezet világtalant" esete. Női oktató basszus.
Kovacsla 2011.03.03. 22:48:57
www.motor-talk.de/bilder/bitte-wenden-geisterfahrer-mit-ansage-g9929916/das-problem-geisterfahrer-ist-bekannt-i203096476.html
Most tervezik hivatalossá tenni a magyar kreszben a "Ne menj tovább, te barom, akkor se, ha nem vetted észre a rendes behajtani tilos táblát !!!" nevű táblát.
a-kis-herceg 2011.03.03. 22:52:09
hipokrita 2011.03.03. 22:55:13
A baleseteknél ettől még lassítani illik.
Ez végképp nem a "rendőr hibája" eset.
Csúfy 2011.03.03. 22:56:55
Xezs 2011.03.03. 22:59:55
Amúgy szerintetek is könnyű (volt korábban) elnézni azt a Lágymányosi hidas lehajtót? Mert én nem akarom elhinni hogy ennyire balfaszoskodjon valaki de lehet csak én nagyképűsködök itt.
a-kis-herceg 2011.03.03. 23:06:42
összevissza kereszteződnek furcsa szögekben utak...
igaz a keresztező (kis szögben) azt könnyebb elnézni...
de éjjel forgalom nélkül történt velem is...
mellesleg nagyon lepukkant terület. telegödrökkel, foltokkal, felfestés zéró... a nyilak is sokat segítenének, a terelővonalak... ha már az utak íve ilyen abnormális...
könnyen megtudod nézni felülről a hídról...
mellesleg ha logikusan gondolkodsz akkor nem csinálsz ilyet
de ha hat (1) helyismeret nélküli (2) vidéki (3) táncos (4) fiatal (5) ül egy autóban éjjel (6) fáradtan (7) buli után (8) és sietne haza (9) az egyik legramatyabb burkolatú (10), lexarabb vonalvezetésű (11) kereszteződésben, ahol forgalom sincs éppen (12)...
akkor arra 12 ok is van, külön-külön is miért kockázatos...
Kovacsla 2011.03.03. 23:09:25
maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Budapest,+Mexik%C3%B3i+%C3%BAt+2,+Magyarorsz%C3%A1g&aq=&sll=47.511143,19.102054&sspn=0.028407,0.077162&g=Budapest,+Mexik%C3%B3i+%C3%BAt,+Magyarorsz%C3%A1g&ie=UTF8&hq=&hnear=1142+Budapest,+Budapest+XIV.+ker%C3%BClete,+Mexik%C3%B3i+%C3%BAt+2,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.501044,19.115154&spn=0.002511,0.004823&t=h&z=18
Erős hóesésben, összefüggően havas úton fordultam ki a Mexikói útról balra a Kerepesi útra és nem a távolabbi, kifelé vezető pályára érkeztem, hanem a közelebbire, ahol a menetiránnyal szemben mentem, aztán persze rögtön rájöttem, hogy nagyon nem stimmel és a nagy járdasziget végén, az Albertirsai út torkolatánál egy S manőverrel visszatértem a helyes oldalra. Szerencsére az eltelt 10 másodpercben a lámpák megfogták a többi irány forgalmát, így nem történt nagyobb baj.
a-kis-herceg 2011.03.03. 23:11:26
+az eső is esett (13)
E® 2011.03.03. 23:19:04
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/buszbaleset_durrdefekt_sopte
Gyarló Hintaló 2011.03.03. 23:23:48
jééé, hogy mik vannak?!
a-kis-herceg 2011.03.03. 23:29:30
na látod...
Reggie 2011.03.03. 23:48:49
Az oktatod is?:)
A szerelő 2011.03.04. 00:49:03
s_marky 2011.03.04. 00:51:38
Mert ilyenkor is villogóval parkolnak 20-30 percet az igazoltatott autó mögött, amíg hiperszuper gyors adatbázisukból lekérdezik az adatokat.
Ha nem szoknák ezt meg az emberek, akkor ugyanúgy fékeznének és lelassítanának,mint 10 évvel ezelőtt, amikor még képesek voltak parkolóban, akár buszmegállóban/stb. IGAZOLTATNI, KÉK FÉNY NÉLKÜL, NEM AZ ÚT KÖZEPÉN!!!!!!
vasgyuszi 2011.03.04. 00:52:13
Integrált Szerverterror 2011.03.04. 01:58:46
@D4D: Nem erről van szó, olyan volt a rendszáma, ennyi. Maximum turistaként nem tartom őket jó vendéglátónak, olyan semmilyenek. Mint a németek, de ott legalább jó a kaja.:)
daniferi 2011.03.04. 04:47:00
Grg76 2011.03.04. 06:34:27
Négy defektes kerék már csak feltűnik.
farm4.static.flickr.com/3600/3424846310_7f3e1ed637.jpg?v=0
Grg76 2011.03.04. 06:35:17
özsen 2011.03.04. 06:49:02
Nem kötözködésképpen, de ekkora tempó esetén aligha állítja meg a rendőr néhány 10 méterrel odébb...
Lehet, hogy csak hangosabb volt az autó motorja az átlagosnál... De ettől a népmesei túlzástól :) függetlenül jogos a téma felvetése.
Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.03.04. 07:27:32
Múltkor egy 100+ faszi majdnem elbaszott, miközben én a zebrán mentem át, ő meg jobbra rám kanyarodott. 1 centire a lábamtól fordult le, két kézzel a kormányba kapaszkodva, s a szódásszemüvege mögül lesegetve kifelé.
alternat 2011.03.04. 07:39:05
HakapesziM 2011.03.04. 08:14:43
albirea 2011.03.04. 08:25:41
syracusa 2011.03.04. 08:49:27
szerintem is.
dzsaszper 2011.03.04. 09:01:58
Mikrobi 2011.03.04. 09:02:11
Sch32 2011.03.04. 09:17:46
Ez a sietség és érdektelenség kombó nagyon meg tudja keseríteni a hétköznapokat.
eSch
Teker 2011.03.04. 09:37:13
Tron65 2011.03.04. 10:14:27
(Jó)pár éve még volánbusszal jártam magam is, amikor az egyiknek hatalmas dübörgés támadt a hátuljában. A Diósárok magasságában hátranézve olyan volt, mintha sarat szórna a kerék a gép mögé.
Előrementem és megérdeklődtem a soförtől, mi a véleménye az épp szétszakadó jobb hátsó gumijáról Ott is szépen hallatszott a dübörgés még).
Szerinte a hang és a közben elég érezhetővé vált rázás teljesen normális esemény.
Az érdi forgalmistának hálaégnek más volt a véleménye, azonnal levette a kocsit a járatról és garázsbaküldte.
Nem szeretnék ezzel általánosítani, teljesen egyedi eset volt.
ex-dr. vuk 2011.03.04. 10:22:34
Es nem vettek el a jogositvanyat azonnal es kuldtek szemeszhez?..
Megmondjam miert van annyi baleset az utakon vagy tudjatok magatoktol is? ;)
A jogsi meg a rendszam segit, mi? Ehh.
kida 2011.03.04. 10:29:19
az meg hogy egy gyorsforgalmi úton hogy lehet azt hinni, hogy sima úton halad nem tudom felfogni. tábla (ismét) mindíg kint van, nem egy kereszteződésből fordulsz rá, hanem egy gyorsító sávon, van leállósáv vagy murva, míg a másik oldalon elválasztó fémkorlát stb stb.
a-kis-herceg 2011.03.04. 10:33:47
kanyarodtak volna épp fel a hídra (szerintem akkor már a helyzetet felmérték... lehet már épp megfordulni akartak...
aztán két nagy fényszóró 90-nel, pechjükre nem a vonat volt (az két sávval odébb jár), hanem a postás kamion, és sajnos az jó oldalon jött, mert naponta többször megy el arra...
kida 2011.03.04. 10:38:56
1) tranzit forgalom
2) helyi forgalom
3) sokkal több fel/lehajtó sokkal közelebb egymáshoz
4) sokkal több helyi autós aki vagy még nem szokta meg, hogy "városban" is autópályán közlekedik, vagy már nagyon megszokta mint új utat ezért rutinból száguldozik
5) sokkal kanyargósabb nyomvonal pont a városhatás és a agglomerációs települések közötti kacskaringózás miatt.
6) BKV járatok is megfordulnak több szakszán az M0-nak
most hirtelen ennyi jut eszembe, de ha szeretnéd töröm még a fejem
imádom amikor a zemberek azt gondolják, hogy az autópálya elsődleges szerepe hogy gyorsan menjünk (mindíg minden körülmények között:)))
ugyanis nem az
kida 2011.03.04. 10:43:03
nem azt mondtam, hogy imitálták a halált, csak azt hogy nem hiszem hogy a táblák a hibásak, vagy az útfelfestés (bár kicsit bonyolultabb), de ha még ráadásul száguldozik ott ahol fingja nincs mi van, akkor ez történik
Reggie 2011.03.04. 11:36:16
a-kis-herceg 2011.03.04. 11:39:54
szégyelljék azok magukat akik az utakra összeszedett pénzt nem fenntartásra és a biztonságra költik (lásd útdíj, dugódíj stb...)
HakapesziM 2011.03.04. 12:09:23
Reggie 2011.03.04. 12:42:25
a-kis-herceg 2011.03.04. 12:45:16
ajánlom az aircrash investigation sorozatot )
kida 2011.03.04. 12:54:51
A szabály meg egy olyan dolog, hogy valamit ki kell jelölni, mert különben nem lenne szabály, próbálnak a legésszerűbbek lenni, nem bízhatnak abban, hogy mindenki jól ítél meg minden helyzetet. Nem lehet mindenkire külön szabályt kitalálni, érted.
Reggie 2011.03.04. 13:06:28
kida 2011.03.04. 13:09:59
Reggie 2011.03.04. 13:13:02
nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2011.03.05. 07:56:00
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.08. 12:20:11
Cigány oktató purdét oktat?
Hotyhogy 2011.03.10. 10:08:02
A busz üzemeltetője jól tenné, ha biztonságosabb járművet választana. Törmeléket a kerék által a zárt utasteret áttörve bedobni és úgy sebesíteni képes busz kezdetleges és elavult lehet.
A mellékeshez:
Egy tartós és erős rendőri program kell ahhoz, hogy az elterjedt sebességmámor kultúráját és azzal a túlsebességes szabálysértéseket irtsák.
Mindaddig, amig ilyen program be nem indul komolyan, a vétkező közlekedők siralmas védekezéseiket fogják előadni. A pénztárcájukat meg a bevonni való jogosítványukat kellene előadniuk, nem pedig a gyerekes magyarázataikat.
Peetee 2011.03.17. 16:55:34
Amíg nem tér le a megszokott útvonalairól vagy nincs azon különleges esemény nincs gond.
De amint másfelé kell vezetni, vagy mondjuk baleset miatt terelés van potenciális gyilkosokká vállnak.
Ez magyarország.
Xezs 2011.03.17. 20:37:09