A posztban szereplő helyszín környékén évekig naponta rendszeresen jártam, időnként parkoltam is az érintett utcában. Zoz levelét megkapva azonban elbizonytalanodtam, hogyan is volt korábban. Arra emlékszem, hogy a Gönczy Pál utca mind a két oldalán lehetett parkolni. Szerintem akkor is bal oldalt félig a járdán állt a sor, de önmagában nem büntettek érte, persze parkolási díjat kellett már akkor is fizetni. Persze változnak az idők, a belvárosban egyre szűkítik a lehetőségeket, illetve amit korábban elnéztek, megtűrtek, azt most már nem. Ez persze kellemetlen meglepetést jelentett az ide parkolóknak.
Szerencsére nem lettem érintett az alábbi kerékbilincses témában, csak mint csodálkozó autóstárs ámultam ma egyet. Úgy esett, hogy a héten többször is jártam a Kálvin-tér környékén, ahol - gondolom nem mondok újat - igen nehézkes parkolóhelyet találni. Bekanyarodtam a Lónyay utcába, majd onnan, az egyirányú Gönczy Pál utcára.
Itt szépen sorakoztak az autók mindkét oldalon, hely sajnos nem volt, mentem még egy kört, de valahol máshol álltam meg. Ez történt szombaton. Ma ugyanezt a kört tettem meg, de feltűnő volt, hogy a Gönczy utcában a bal oldalon csak 2-3 autó áll. Közelebb érve láttam, hogy azok bizony meg vannak bilincselve. Leraktam az autót és visszamentem megnézni az utca elejére, hogy hogy is van ez. A csatolt képeken remélem látszik: semmi, azaz semmi nem utal arra, hogy abban az utcában a bal oldalon tilos lenne megállni. Egy fia tábla nincs az utca elején, az egyirányú kék nyilacskásat leszámítva. Kérdem én WTF?
Körbesétáltam az utcát, a járdán hagyott megsűllyedt keréknyomokból ítélve igenis rendszeresen és nagy mennyiségben állnak autók a bal oldalon... csak ezen túl már csak bilinccsel... de miért is?
Rock me Amadeus 2011.06.06. 08:40:14
Rock me Amadeus 2011.06.06. 08:42:19
metal · http://electric.blog.hu 2011.06.06. 08:42:51
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.06.06. 08:51:00
nincs tábla, ami engedné a járdán parkolást...
te is vajon az ecserin vetted a jogsit?
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.06.06. 08:53:59
Vadász, vadász.... :P
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.06.06. 09:15:17
Alikam 2011.06.06. 09:23:24
Én pl. olyan helyen lakom, ahol egymás után 5 társasház van és egy előtt sincs szabályos parkoló!!!
Az első az egy kilométerrel odébb egy panelnál van.
Most akkor a realitás talaján maradva, ez normális?:)
Leadfoot 2011.06.06. 09:23:56
A posztoló a hülye. Nem kérdés.
.lll. 2011.06.06. 09:27:02
Tron65 2011.06.06. 09:46:59
Kérdés: amikor a társasházakat megépítették akkor még volt parkoló?
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.06.06. 09:50:50
Zozzancs · http://fitprogramokregivel.hu/c9 2011.06.06. 10:09:41
.lll. 2011.06.06. 10:14:17
nem a szabály a lényeg,hanem az,hogy az autósokat szopassák
Rock me Amadeus 2011.06.06. 10:14:50
Rock me Amadeus 2011.06.06. 10:15:21
tundrazuzmo (törölt) 2011.06.06. 10:19:40
Egyszerű, nem?
Az időzítésről pedig: harangtoronyba sem szabad felmenni, pedig jó sok ideig nem történik semmi, de aztán jön a harangozás, és rosszul jársz.
borso 2011.06.06. 10:24:04
.lll. 2011.06.06. 10:30:59
nálad a pont
metal · http://electric.blog.hu 2011.06.06. 10:32:24
Zozzancs · http://fitprogramokregivel.hu/c9 2011.06.06. 11:16:58
[off] kösz, van pendrive-om, nem arra hajtottam
Zozzancs · http://fitprogramokregivel.hu/c9 2011.06.06. 11:22:02
Más: pár méterre van egy tér. Na ott tessék egyszer körülnézni mi van. Ott kb amelyik autóra csak szeretnének arra raknak bilincset. Van átépített, félig lezárt egyirányúsított, használaton kívüli = lezárt zebra és útszakasz, régebben használható, de már korláttal félig elzásrt parkoló, elforgatott tábla, minden lóf@asz. Na oda kéne 3 vödör festék, de nem, így jobb, mert ahogy borso is mondta, így lehet büntetni.
maps.google.com/maps?q=47.486541,19.059933&num=1&t=h&sll=47.498406,19.040758&sspn=0.371331,0.635554&ie=UTF8&ll=47.486618,19.060877&spn=0.004291,0.004823&z=18
mohopasi 2011.06.06. 11:26:31
Tower13 2011.06.06. 11:53:52
charliefirpo1 2011.06.06. 12:20:14
ex-dr. vuk 2011.06.06. 12:20:15
Erdekes, amikor kerekparos tema van akkor kevesbe megengedoek az emberek. Hogy van ez? :D
ON:
jardan tilos parkolni, hacsak tabla meg nem engedi (plusz egy csomo feltetel). Ha nem jardan parkolsz akkor pedig nem marad eleg hely, tehat ott sem szabad. Ergo: itt a hely szuke tiltja a parkolast, nem tabla. De ujabban ezeket mar nem ismerik, csak a tablat.
Kovacsla 2011.06.06. 12:53:41
Perillustris 2011.06.06. 12:57:46
.lll. 2011.06.06. 14:49:35
Balkán az Balkán
Reggie 2011.06.06. 15:49:34
golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2011.06.06. 16:29:41
Na, már most ez így is van egy darabig, amíg a parkolóhelyek el nem fogynak, ugyanis többen kitalálták, hogy előbb kelnek, előbb indulnak, így értelemszerűen bizonyos helyekre előbb is jutnak el, kihasználva a parkolóhelyeknek azon elidegeníthetetlen tulajdonságát, miszerint azok elfoglalása kizárólag az érkezés sorrendjében lehetséges. És ez alól persze a rokkant-kártya, a CD-matrica de még a DT-s kék rendszám sem kivétel.
Minősíteni a posztot ezentúl már nem is akarnám.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.06.06. 17:39:57
D4D 2011.06.06. 17:45:37
D4D 2011.06.06. 17:49:34
"kerekparos tema van akkor kevesbe megengedoek az emberek."
Elnézem, hogy szabálytalanul parkolj a bringáddal, feltéve ha nem akadályozod a forgalmat.
[mike] 2011.06.06. 17:50:59
D4D 2011.06.06. 17:52:46
Azontúl ha mindenhol betartatjuk a szabályt, akkor nemhogy a sokat szidott agglmereknek sem jut hely, de az őslakosoknak sem marad elég.
lordjim 2011.06.06. 18:11:29
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.06.06. 18:25:39
jelentéktelen alak 2011.06.06. 20:27:21
"Elnézem, hogy szabálytalanul parkolj a bringáddal, feltéve ha nem akadályozod a forgalmat"
Itt sem volna baj, ha nem tartaná fel a forgalmat, csak hát vagy a gyalogosnak veszi a járdáját, vagy az úttesten nem marad elég hely, hogy a másik autós a szabályosan jobb oldalon parkoló és ő közötte elmehessen.
Tehát szerintem mások is elnézik -sőt lehetővé is teszik- hogy ilyen módon parkoljál, feltéve ha azzal nem akadályozod a forgalmat...
D4D 2011.06.06. 20:32:58
Én ahol most melózom, ha szerencsém van, és a Renault Espace-t meglátom, akkor beállok mögé, és megvárom a 7:30-at, míg elmegy, mert az tuti hely. Amúgy marad a keringés.
D4D 2011.06.06. 20:37:34
Mi a helyzet azokkal az utcákkal, ahol eleve úgy van felfestve a parkolóhely, hogy a járdából 30 cm marad? Ha ezeket a helyeket megszüntetjük, akkor háztömbök mentén nem lehet majd megállni, főleg a VI-VII-VIII belső részein.
jelentéktelen alak 2011.06.06. 21:50:03
Könnyen beszélek, mert nem ilyen helyen lakom. De nem tetszik, ha egy járdából csak 30cm járható. Akár legális, akár nem. De felteszem, hogy olyan helyen ahol nagyobb a gyalogos forgalom, nem alakítanak ilyet ki. Ha meg igen, az sem meglepő. Magyarország.
Van itt egy ördögi kőr.
Ha elnézik a tilosban parkolást, akkor ezzel élnek is a parkolóhelyet kereső emberek. Ezzel is fennmarad az illegális helyzet. Ha szankcionálják, akkor kevesebb lesz a tilosban parkoló, de nyilván parkoló hely is. Ennél fogva értékesebb lesz a parkolóhely. Egy ilyen értékes dolog, vonzani fogja a parkolási szolgáltatókat. Így előbb, vagy utóbb garázsok, parkolóházak fognak épülni, ahol nem drágább a parkolás, mint legálisan az utcán. Ha elegendő ilyen parkoló kapacitás lesz, teljesen meg is lehet szüntetni az utcai parkolást és a parkoló autók helyén akár zöld felületet is lehet kialakítani.
Nem hiszem, hogy csak nekem tetszene jobban a füvesített, fákkal szegélyezett belvárosi utca az egymás hegyén hátán parkoló autókkal tarkítottól.
Ám amíg lehet illegálisan parkolni, aránytalanul drága lesz a parkoló ház és nem lesz vonzó ilyet építeni a befektetők számára.
Bárminek az értékét, a kereslet-kínálat határozza meg. A parkoló hely is ilyen.
Ha több hely van, mint autó, akkor nem tudsz pénzt kérni érte. Ha több az autó, mint a hely, akkor viszont annyi pénz kérhetsz érte, amennyit csak kiadnak rá. Lásd Tokiót!
Perillustris 2011.06.06. 22:30:38
Nagyon egyszerű: azokon a helyeken jogszabályellenesen festették fel a csíkot, tehát ugyanúgy szabálytalan megállni, ha van ott csík, ha nincs. A KRESZ erősebb (még ms. kártyával sem állhatsz meg úgy, ha nincs meg a másfél méter).
@jelentéktelen alak: "De nem tetszik, ha egy járdából csak 30cm járható. Akár legális, akár nem."
Ld. feljebb, nem az, sehogysem.
Az más kérdés, hogy a helyi parkolóőrök nyilván a festést veszik alapul, de ha jön egy külsős, vagy akár egy rendőr, az simán büntethet.
jelentéktelen alak 2011.06.07. 00:09:44
Csigorin 2011.06.07. 09:34:05
1. kulon tabla vagy utburkolati jel azt engedelyezi
2. a gepkocsi tengelyterhelese az 1500kg-ot nem haladja meg.
3. a gyalogosok szamara szabadon marad a jardanak legalabb a fele, de minimum masfel meter.
A feltetelek kozott logikai ES kapcsolat van, tehat mindegyiknek kulon-kulon teljesulni kell, kulonben a jardara parkolni tilos. Szoval a bilincs teljesen jogos.
Aki meg nem allt fel a jardara, arra meg vonatkozik azon passzus miszerint a baloldalon egyiranyu utcaban akkor szabad parkolni, ha a parkolo auto szele es az ut masik fele kozt 5.5 m hely marad szabadon (illetve ha ott parkol mar valaki akkor ertelemszeruen 3m a masik autoig szabadon marad, mert felfestes hianyaban annyit kell egy savnak tekinteni).
Szoval a bilincs megint csak teljesen jogos.
A tabla nem arra valo hogy segitseget nyujtson azoknak akik nem tudjak a kreszt.
Szvsz majd ha fizeti a huszezres birsagokat akkor megtanulja, ha mar sajnalta a parezret annakidejen kresz potorara.
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.06.07. 09:56:15
Devil 2011.06.07. 11:33:45
(2) Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik - akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.
Tehat ha meg akarsz allni, MINDIG van nalad egy tablazat arrol, merre, hany metert kell hagynod (zebratol, keresztezodestol, jardan mennyi helyet kell hagynod etc.), van nalad egy kb 10 meteres meroszalag, es LEMERED mekkora hely van. Mindig. Mert a KRESZ igy irja elo.
Ahoj- 2011.06.07. 20:45:07
Perillustris 2011.06.07. 21:18:35
metal · http://electric.blog.hu 2011.06.07. 22:56:17
Ha van jogosítványod, akkor ezzel tisztában vagy! Persze, ha puszira vetted, akkor nem.
cso zsi 2011.06.08. 12:34:04
Akkor kezdődött, és a Vámház körúti parkolóhelyek megszűnése miatt azóta is tart ez az állapot.
Perillustris 2011.06.08. 13:44:01
Rock me Amadeus 2011.06.09. 08:12:45
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.06.09. 08:41:33
Perillustris 2011.06.09. 10:59:21
wowerman 2011.06.15. 01:54:15
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.07.10. 23:21:26
Nekem már leesett: Tiltott Várost akarnak csinálni Budapest belvárosából, ahová a méltóságokon és az eunuchokon kívül a légy sem mehet be.
Baromira nem értem én ezt. A belvárosi üzletek lerongyolódtak, kevés a vásárló is. Betereltek minket az üzletközpontokba, mint a birkákat, mert csak ott lehet ingyen vagy olcsón parkolni. Hej, a szép idők, amikor a fiatalság kimentem a gardedámokkal a dunaparti Korzóra, és ott kiszemelte magának az élete párját...
Ma csak a plácába mehetsz, ahol árukat kell nézegetned, majd fizetned kell értük. Fogyasztó vagy, nem korzózó. Az anyád ilyen-olyan teremburáját!
Ui.: És még csodálkoznak, hogy nincs népszaporulat.
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.07.10. 23:24:44
Régen volt olyan, hogy közraktár. Köztér. Közpark.
Miért ne lehetne teleszórni a belvárost ingyenes parkolókkal? Mindjárt élettel telne meg az a sivár kutyaszaros, kerékbilincses belváros is, és nem kellene a divatboltokat a külvárosokba telepíteni? Megjegyzem, a külvárosok is alvóvárosok, semmi korzózás, semmi közösségi élet. Mindenki elmegy a plácába, bevásárol egy hétre, oszt mehet a tévé elé, mint a fejőstehén az istállóba. Jól van ez így?