Kaotikus fővárosi parkolási rendszerünk egyik jelensége, hogy a fizető övezeteken belül egyes főútvonalakon ingyenes a parkolás, míg a mellékutcákban már a kerület és egy-két magáncég szedi a díjat. Biztos csak összeesküvés-elmélet, de az utóbbi időkben mintha elkezdtek volna fogyni ezek a potyahelyek. De nem parkolóautomatákat telepítettek ide őrökkel, hanem hirtelen megállni tilos táblák nőttek ki a földből, vagy buszmegállót csináltak belőlük. Ilyet fotózott nekünk B. is, de a csak leszállásra használt megállót mi indokolja, ha pár méterrel arrébb amúgy is van egy buszmegálló?
Tegnap este, miközben parkolóhelyet kerestem a XI. kerületben, a Fehérvári úton az Allénál, arra lettem figyelmes, hogy a Szabolcska Mihály utca sarkánál (ahol a Fehérvári úti részen ingyen lehet parkolni, az utcákban fizetős este 6-ig) kitettek egy megállni tilos táblát. (kép 1).Miután ez már a kezdetektől ingyenes, aki szerencsés csillagzat alatt született, az pont talál ott helyet és akár egész nap hesszelhet az Alléban (ahol 2 óra ingyen parkolás van). Mikor odaépült a bevásárlóközpont, akkor még kb. 10 autónak volt ott hely, mióta azonban megnyílt, kb. 3-4 hellyel csökkentették a helyek számát. Na ezt most pont nullára redukálták ezzel a táblával. Miért is? Mert odatettek egy 'szükség leszállóhelyet' (kép 2), mely pont semennyire nem látszik a fáktól (kép 3.), viszont ahogy odatették a táblát, azonnal (!) szétbüntették azokat, akik az addig ingyenes helyen álltak. (megjegyzem, hogy onnan kb. 10 méterre van az éjszakai busznak a megállója, szóval a villamospótló busz, amit ma reggel fedeztem fel - a villamos mellett - simán megállhatna ott is)Tudom, hogy a fővárosnak mindig igaza van (nem) és akiket megbüntettek, azokat jogosan büntették (nem), de kérdezem, hogy ilyenkor nem kell valami 'forgalmi rend változás' táblát kitenni? Vagy legalább türelmi időt adni és nem azonnal büntetni ahogy megszárad a beton a tábla talpazatában?További jó parkolást mindenkinek!
Leadfoot 2011.07.30. 15:34:18
Miért nem? Akinek nem tűnik föl egy tábla, ne vezessen.
Ha így gondolkodom, akkor ha olyan helyen járok, ahol azelőtt soha, akkor ott nem vonatkozik rám a KRESZ, mert még nem szoktam meg? WTF?
"ilyenkor nem kell valami 'forgalmi rend változás' táblát kitenni?"
Miért kéne? Mert egyesek figyelmetlenek, és/vagy szarnak egy tiltó táblára? Így jártak...
Ezzel az erővel tegyünk ki még egy táblát, ami a 'forgalmi rend változás' táblára figyelmeztet, mert hiszen az is új tábla.
Leadfoot 2011.07.30. 15:36:05
Jól értem, hogy a poszt toló azt szeretné, ha minden közlekedési tábla kihelyezése meg lenne indokolva?
Vicces...
Hurri Kán 2011.07.30. 16:01:35
tundrazuzmo (törölt) 2011.07.30. 16:19:51
Egyébként ha nem tetszik, akkor tessék az Arénába menni. Ott ingyenes a parkolás, és elég szép a választék is, lehet egész nap ott járkálni.
Ha meg a Allé mellett a piacon vásárolsz, akkor 2 óra parkolás elég.
ahha 2011.07.30. 16:37:34
A forgalmi rend pedig nem változott meg, csak nem lehet ott parkolni. Ez utóbbit pedig jelezték is. Persze ha rögtön a tábla kihelyezése után büntettek, az elég nagy parasztság, ebben egyetértünk.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.30. 16:57:15
ez eleg konnyen megoldhato
D4D 2011.07.30. 17:30:12
dekás dezső 2011.07.30. 17:53:48
a profi mindig figyel, mint az állat és sosem lepődik meg semmin:P
K0vasz 2011.07.30. 18:36:49
(persze ha a táblák kihelyezésével párhuzamosan már büntettek is, az más tészta, de könnyen lehet, h akik ott álldogáltak, azok is "rutinból" álltak meg ott)
Riska 2011.07.30. 18:57:41
Ja de, mégis leírtam.
egyébként meg botrány hogy mennyi pénzt elkérnek már egy óra parkolásért.
cso zsi 2011.07.30. 20:20:09
Az meg oké, hogy nem kell lukat fúrni a táblának (tehát egy fél méterrel magasabban van, mint pl. a megállóé), de az a gyorsbilinccsel Demszky-karóhoz kötözés is megér egy misét.
A héten a Váci úton láttam egy kidöntött Kresz táblát "eltűnni". Napokig hevert a fűben, majd "lábra kapott". www.norc.hu/pano/GNOoSq9z/
Ez ugyan az autósoknak szól, míg ezt a magasra helyezett tiltást www.norc.hu/pano/vcuAMfkC/ a kerékpárosok nem látják.
Asztalos Gábor 2 2011.07.30. 21:03:19
Ha meg amiatt rakják ki 2 héttel korábban, hogy legyen türelmi idő meg megszokási idő, akkor amiatt reklamálnál.
Egy forgalmas villamosvonal pótlásához meg gyakran dupla-tripla megállókra van szükség, mert amúgy nem férnének el a buszok.
Aki meg nem vesz észre egy táblát és megszokásból vezet, az járjon inkább bkv-val!
Leonard Zelig 2011.07.30. 21:22:08
Asztalos Gábor 2 2011.07.30. 21:55:04
Ott van a Alléé, de az nem jó mert csak 2 órát ingyenes.
Pár villamosmegálló távolságra rengeteg szabad parkolóhely ingyen, de az sem jó.
Mégis mi a faszt akarsz, ingyen parkoló, ahol bikinis csajok ingyen lemossák a kocsidat? Ha meg egy buszmegálló miatt tilos a parkolás, akkor kárpótlásul szopjon le az egyik?
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.07.30. 22:40:43
P.Zoltan 2011.07.30. 22:40:52
danixxx 2011.07.30. 23:36:39
BKV reszelő 2011.07.31. 06:52:20
atta_troll 2011.07.31. 06:54:16
atta_troll 2011.07.31. 06:54:57
dekás dezső 2011.07.31. 08:34:37
de azért basszák meg, leterítem a pokrócot a kedvenc helyemre ott a dombtetőn, kirakom a bográcsot, meg a kisrádiót, a geci rendőr meg elzavar, hogy autópályán nem lehet tüzet rakni.
mondom neki: öcsém, amikor te még kisiskolás se voltál mi már akkor itt szoktuk hallgatni a a szabó családot, erre ideépítitek az autópályát.
milyen kreszről beszélsz?, régen itt erdő volt...
Karipapa01 2011.07.31. 09:59:37
Karipapa01 2011.07.31. 10:05:42
Egyetértek! Már éppen ideje lenne hozni egy olyan Kresz-szabályt, hogy az egy napon túl parkolóknak joguk van a buszmegállót használni. Tüntessünk!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.31. 11:15:47
De, az minimum kéne...
Még akár érthető is lenne a szükségmegálló, mert amikor egyszerre több buszmány érkezik, akkor ugye csak a megállóban lehet leszállni, és gondolom azért a szükséghely, hogy ott is lehessen. (Persze gondolom nem, de indoknak elfogadható, legyen.)
Csak megint a módszerrel van a baj.
mement 2011.07.31. 11:40:51
Eleve ut szelen hagyni az autot, foglalni a helyet a kozlekedes feluletebol, mindezt ugy eloadni, mintha misem lenne termeszetesebb,(sot ugye ez _jar_) erosen megkerdojelezheto mentalitas
lyken 2011.07.31. 11:44:11
B. nem érti a városi dörgést.
1. Ha 20 kocsi ingyen parkol, akkor 20-al kevesebb ember fizet a 11. kerület új (mostmár hálistennek ner konform)wiesztjánosának a zsebébe.
2. A táblakihelyezésből jól járt a BKV táblakihelyezési zsírfejcsoport 3-as alfőnöke és alvállalkozó unokaöccse és népes családja.
@danixxx: Nyujts be panaszt. Bár manapság lehet, hogy nincs értelme, mert mostmár divat visszamenőleg törvénykezni.
Kicsi Kacsa 2011.08.01. 08:54:38
Kicsi Kacsa 2011.08.01. 09:04:32
nemsissi.blog.hu/2010/06/22/teruletfoglalas_i
fatia-negra 2011.08.01. 09:24:30
Magyarisztánban a Meggebedeusok földjén a zemberekre az őserdő dzsungeléből állandó veszélyek leselkednek. a fa mögül bármikor kiugorhat 1 emberevő parker... javaslom karddal és lóval járj... tovább élsz...
ha meg nem teccik ott van a haldokló nyugat...
mohopasi 2011.08.03. 11:27:23
Skodakék Fábia 2011.08.03. 12:10:16
Ha belvárosban van dolgom én mindig ott parkolok