Megszoktuk, hogy a taxisok nem minden esetben tudnak rendesen beállni parkolóhelyre, amíg egy megrendelt fuvarnál az utasra várnak. Ha ilyenkor valakit akadályoznának, arrébb gurulással meg lehet oldani egy ilyen helyzetet. Erre számított imittto is, de valahogy ez most nem ment könnyen és elég furcsa magyarázatot kapott a taxi vezetőjétől. 1-2 méterrel arrébb állni nem lenne a világ vége vagy mégis?
Ma (2011. december 18.) délelőtt esett meg velem a következő:Épp hazaértem autóval, szokás szerint a ház előtti parkoló külső oldalán mentem végig helyet keresve (ami a keresztben parkoló lakótársak miatt nem egyszerű feladat, de ezt már több helyen kiveséztük). A sor végéhez közeledve a csatolt képen vázolt helyzettel találtam szembe magam. Én érkeztem az "A" jelű autóval, velem szemben állt a "C" jelű teherautó, épp a szelektív hulladékgyűjtő valamely konténerét ürítette. Pont az orránál állt a "B" jelű autóval taxis barátunk, ha jól emlékszem egy barna Thaliával.
Villantottam, gondolván kicsit előrébb áll, semmi. Rövid duda, kissé intenzívebb villogás, erre elkezd mutogatni hogy forduljak meg, menjek körbe, onnan is meg lehet közelíteni a másik oldalt. Mellégurultam, letekertem az ablakot hogy megérdeklődjem, ugyan miért mennék vissza a világ végére? Azzal kezdte - de már ekkor kiabálva, idegesen - hogy a teherautó az után jött hogy ő odaállt. Mondom oké, de mi lenne ha 2 métert gurulna előre, és akkor ki lehetne őket kerülni. Ekkor dobta be azt, ami miatt elpattant bennem a húr: "Nem állhatok előrébb, pontos címre jöttem!" Ekkor sok olyat mondtam amit utána a hátul ülő három éves fiamnak még negyed órán át magyaráztam...Nagy nehezen előre gurult, kikerültem őket, majd a tükörből láttam hogy visszaállt ugyanoda. Tényleg nem találja meg az utas ha a lépcsőház bejáratától két méterre kell keresni?
indapass90210 2011.12.19. 08:07:38
Szőke nő volt a fuvar?
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2011.12.19. 08:13:32
2: taxissal, szőke nővel, suzukissal nem vitatkozunk, örök szabály...
Marcellusca 2011.12.19. 08:25:09
(Pont az ilyen és hasonló dolgaik miatt.)
Meg azt is, aki nem utálja őket! :D
froton 2011.12.19. 08:36:10
Toxxxi 2011.12.19. 08:40:09
Tomi1973Wien 2011.12.19. 08:49:04
a taxist meg elkuldeni a sunnyogoba :-D
Reggie 2011.12.19. 09:34:26
Alikam 2011.12.19. 09:41:05
Amúgy ezek a taxisok már annyira lent vannak, hogy igazából betiltanám az egész taxis bizniszt.
Skodakék Fábia 2011.12.19. 09:46:23
De a kékekről igenis mintát lehetne venni!
huspotyolo 2011.12.19. 10:08:38
@petrócselly: Továbbá a lilákról, sárgákról és a Thalian kívüli barnákról is. Sőt a fekete Audisok/BMW-esk is jól álltak meg.
dr. _mmm_ 2011.12.19. 10:21:13
Miért nem száltál ki és fényképezted le? Azt nagyon tudják utálni ha te csak úgy fényképezgeted őket. Mert nekik jogaik vannak.
Skodakék Fábia 2011.12.19. 10:47:05
És mik azok a kis négyzetek? Azok a szelektív kukák? Mert azok is jól parkolnak
Tibi88 2011.12.19. 11:08:29
Ezüst: merci
Fekete: bmw
Zöld: skoda
Fehér: focus
Kék: opel
Barna: renault
Lila: opel/mazda
Ebből látszik hogy a kisautósok meg a mercisek parkolnak parasztul. Vagyis a suzukis a hibás, mert ha nem 2 helyre áll, akkor a posztoló el sem jut a szemetesautóig.
fidoone 2011.12.19. 11:28:33
Viszont az is vicces, hogy egyesek thalia, ignis és egyéb játékautó méretű izével "taxiznak". Én egy thaliába nem férek be, előre is csak préselve és akkor még hol a család? Szóval ha játékautóval jön akkor mehet is tovább fizetés nélkül. Ha nagyon pattog kaphat esetleg egy kis csokipénzt.
Reggie 2011.12.19. 11:32:51
imittto 2011.12.19. 12:40:34
dr. _mmm_ 2011.12.19. 12:45:45
Halkan kérdezem meg, hogy ha pl egy mentő jár arra, akkor azt sem engedi el, mondván utasra vár??
imittto 2011.12.19. 12:49:40
kolompár szmélgol 2011.12.19. 12:54:36
Buszvezető 2011.12.19. 12:54:38
imittto 2011.12.19. 12:59:56
''autónepper.'' 2011.12.19. 14:18:18
és mért magyarázol te a 3éves gyerekednek hátsó ülésen? sokkot kapot vagy mi ? add ide azt gyerket majd én életre nevelem:DDD
imittto 2011.12.19. 14:43:20
Flugos furgonos 2011.12.19. 14:53:36
Flugos furgonos 2011.12.19. 15:00:09
Tibi88 2011.12.19. 15:52:48
Kék skodából nem sokat láttam, inkább a zöld a divatos :D
Fehér peugeot? focusból több fut :D
@imittto:
A zöldet is odaírtam a suzuki mellé, mondjuk világosnak vettem, de az árnyalat az már nem számít :D
pengusz 2011.12.19. 16:25:43
2011.12.19. 16:30:56
2011.12.19. 16:31:56
2011.12.19. 16:32:36
Flugos furgonos 2011.12.19. 16:36:40
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/33/Peugeot_J5_a_Wissembourg.JPG
Tibi88 2011.12.19. 16:49:55
Ilyenekkel van tele a parkoló? :D
@kolompár szmélgol:
Múltkor a szomszéd metróvezető jött haza műszak után a munkaeszközével... és persze 2 helyet foglalva parkolt le a 6 kocsis szerelvénnyel. Reggel meg arra keltünk hogy elkezdett füstölni az utolsó vagon, mint a hírekben :D
FDToth 2011.12.19. 17:25:31
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.19. 18:10:53
ganyager 2011.12.19. 19:07:42
D4D 2011.12.19. 22:20:27
Mielőtt porig galulom a taxist, érdekelne, van-e valamilyen indok erre a pontos címre jöttemre, vagy hanta.
Melyik társaság volt?
igazi hős 2011.12.20. 00:04:00
Amikor a mosolygó hároméves a nagymamának visszamondja: "A véredben fürödnék, elvágnám a torkod, néznél rám, de nem értenéd a dolgot." Na, ekkor raktam ki a Tankcsapda CD-ket az autóból.
imittto 2011.12.20. 05:25:24
kolompár szmélgol 2011.12.20. 07:22:35
misi107 2011.12.20. 08:16:00
imittto 2011.12.20. 08:17:38
[mike] 2011.12.20. 13:37:53
LAPE 2011.12.20. 14:19:54
(---Flúgos Buszos---) 2011.12.20. 17:32:13
droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.12.20. 19:42:27
:D modorosblog?
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.12.20. 22:09:07
Tibi88 2011.12.20. 22:20:01
Jól emlékszem hogy múltkori tanácsod is ilyesmi volt? (álló f*sszal pisálni)
Mondjuk ez legalább kivitelezhető, azt meg azóta se sikerült megcsinálnom :D
Hojlele 2011.12.21. 03:44:04
- Tudod melyik címre kellene sietned?
- A g.cimre.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.12.21. 08:30:49
Ajánlott elhagyni a helyszínt, amíg próbálja elkapni az üveget.
kolompár szmélgol 2011.12.21. 08:35:48
Ezert elpazarolni egy kolat? Valsag van vazze! Inkabb fatestapoloval megkinalni a tükröt, vagy szelvedöt. Azt kesöbb is fel lehet hasznalni :)
B.GY. 2011.12.22. 14:18:13
mohopasi 2011.12.30. 13:19:18