Időnként a tévében is látni riportot arról, hogy mennyire nem segítenek egymásnak az autósok, ha valaki bajba kerül. Talán mert nem is tudják, hogy bizonyos helyzetekben még kötelességük is segíteni, esetleg félnek (attól, hogy csalás áldozataivá válnak vagy csak mert szimplán cselekedni kell valamit). Bobolysza viszont tette a dolgát, amit ilyenkor kell. Külön említést érdemel valóban, hogy van, akinek egy baleset sem lehet intő jel arra, hogy óvatosabban kellene közlekedni.
Egy nem éppen kellemes élményemet szeretném megosztani Önökkel és ha érdemesnek találják, akkor másokkal is.
2012 február 17-én, 7óra 30 perc körül történt, s kiválóan bemutatja a legtöbb autós - tisztelet a kivételnek - segítőkészségét és autózási morálját.
Történt, hogy a fenti napon, szokásos munkába menet közben, elég erős szélben, és havazásban a 8-as számú főútvonalon Fejér és Veszprém megye határában autóztam a Székesfehérvár felé vezető oldalon. Előttem és mögöttem is több autó haladt, a tempó megfelelt az útviszonyoknak. A külső sávban haladtam, mivel a belső sáv havas, csúszós, veszélyes volt. Már messzebbről láttam, hogy az út melletti árokban egy sötét színű gépkocsi van szinte "orra bukva", s emberi mozgásnak nincs nyoma. Lassítottam, s mivel a mögöttem haladókat nem akartam vészfékezésre kényszeríteni kb. 40 m-t még továbbmentem jelezve lehúzódási szándékomat, amit fokozatosan, s óvatosan meg is tettem.Amikor már nem volt senki mögöttem, az autóm vészvillogóját bekapcsolva elkezdtem lassan visszatolatni az árokban lévő személygépkocsihoz, majd az úttest szélén megálltam, a vészvillogót továbbra is bekapcsolva hagytam. Kiszálltam a kocsiból mobiltelefonnal a kezemben, hogy megnézzem, mi lehet az árokba borult autóval. Szerencsére, ekkor kinyílt az ajtaja, s a sofőr épen-egészségesen szállt ki belőle. Megkérdeztem jól van-e, van e még valaki a kocsiban, történt-e sérülés stb. Szerencsére semmi baja nem volt, egyedül utazott. Meglepődött, mikor látott megállni. Megjegyezném, hogy sem azok az autósok akik előttem haladtak, sem pedig a mögöttem jövők közül egyetlen egy sem állt meg, hogy megnézze kell-e segítség a balesetet szenvedett autósnak. Mivel az autót másképp nem lehetett "menteni", hívtam a Tűzoltóságot, lévén nekik megvan a szükséges felszerelésük az ilyen helyzetekre. Ezután a láthatósági mellényemet felvéve az elakadásjelző háromszöget kitettem az útra. Mindenki szépen kikerült minket, csupán két autós állt meg, hogy tudnak-e segíteni. Mivel már vártuk a Tűzoltóság kocsiját, így ők, miután meggyőződtek róla, hogy a lehetőségekhez képest minden rendben van, tovább mentek. Nekik köszönöm jó szándékukat.
Itt szeretném külön "megköszönni" annak a "hölgytársamnak" az akcióját, aki az óvatosan haladó autók közül kocsijával a belső sávba rontott, elkezdett gyorsítani, majd mikor odaért kb. egyvonalba velünk, a jeges úton megcsúszott és többször megpördült, mire megállt alig egy méterre az én kocsimtól, ami mellett a balesetet szenvedett autós és én álltam. Ha nincs szerencsénk, ma már csak matricák lennénk egy összetört kocsi hátsó oldalán. A mutatványt végrehajtó hölgy megállás után kényelmesen megfordult, és elhajtott a helyszínről, elég nagy sebességgel. Csak remélhetem, hogy ha oly nagyon sietett valahová, akkor oda is ért, s nem egy árokban vagy fán kötött ki végül. Egy bocsánatkérés jól esett volna.
Hamarosan megérkezett a Rendőrség is, majd a Tűzoltóság is. Az utat lezárták, s megkezdték a mentést.
Talán érdemes lenne elgondolkodni rajta, vajon miért nem állt meg rajtam kívül és később a két másik autóson kívül senki, hogy segítsen egy bajba jutottnak? Ezt nem úgy hívják, hogy segítség elmulasztása? Hol van ilyenkor az emberség, az összefogás, az összetartozás, az önzetlenség? Mondhatják, hogy talán senki sem volt a kocsiban. Mondhatják, hogy sokat hallottak már hasonló helyzetről, ami "csapda" volt. Ha az lett volna, hát pórul járok, de nem az volt. Mi lett volna, ha komoly sérült(ek) vannak a kocsiban, akiknek minden perc számít az életben maradáshoz? Ott maradtak volna a közöny, a hideg, és a nemtörődömség áldozatául. Lassan 25 éve vezetek, s egyre inkább azt látom, hogy az utakon is kezd érvényesülni az erősebb a nyerő szabály, a hulljon a férgese, akit pedig baj ér: pusztuljon. Szégyenlem magam azok miatt is, akik ilyenek, és szégyenlem azt is, hogy ennél csak rosszabbak lesznek a jövő kilátásai ha nem teszünk ellene. Talán az autóvezetési tanfolyamokon egy kis emberséget, egy kis önzetlenséget is kellene oktatni, nem csak azt, hogyan hajtsunk tovább és tovább.
Balesetmentes autózást kívánok mindenkinek!
Az utolsó 100 komment: