Pár napja az egyik hipermarket parkolójában figyeltem meg, hogy egy nem kisméretű ember egy A8-as Audival tolat be szépen pontosan becélozva középre a vonalat, mely két mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyet választott el egymástól. Már meg sem lepődtem ezen, és szerencsére tényleg nem volt tele a parkoló, mert eléggé este volt már. Az ilyen jelenséget persze nem lehet ép ésszel megérteni. De az olyat sem, amit Tamás fotózott nekünk. Beszéljenek inkább a képek!
Küldök pár képet egy szépen, szabályosan parkoló Suzukiról, hogy ne mindig csak drága fekete autókról és SUV-okról szóljunk.
A képeket vasárnap délben lőttem Dunakeszin, a bevásárlóközpontnál. Remélem jól látszik, hogy bőven volt hely máshol is.De nehogymá' esetleg sétálni kelljen az autótól a kiszemelt boltig...
Ui.: a gyereket ott ebédeltettük meg a sarokban állva, tehát volt időm meggyőződni arról, hogy nem fél percre ugrott csak ki az autóból a szegény pára...
Hurri Kán 2012.10.14. 11:01:48
Dester 2012.10.14. 12:01:39
Leadfoot 2012.10.14. 12:46:28
Tehát ha a rokikártyás beáll a neki kijelölt helyre, a furgonos nem tud elmenni. Tehát nem nagyon tud odaállni. Viszont a furgonosok effektíve nem állnak a mozgássérülteknek fenntartott helyre, tehát sejtésem szerint nem parkolnak szabálytalanul. Érdekes probléma.
D4D 2012.10.14. 13:12:04
Piliscsabán az Aldi elött egy köcsög annyira a bejárathoz állt, hogy a kocsit sem lehetett kitolni tőle.
halor 2012.10.14. 13:21:26
mennyémá 2012.10.14. 13:35:13
Reggie 2012.10.14. 13:36:17
átlátó 2012.10.14. 13:36:25
Roy 2012.10.14. 13:45:19
a távoli rokon 2012.10.14. 13:47:12
hagyjadmár...
éppen 450 kilónyi szervet hozott az árva gyerekeknek, miközben a hátsó ülésen a terhes felesége.... a beteg kiskutyát
Kepan 2012.10.14. 13:54:36
Teccettek volna széles parkolót csinálni. Hmm... talán ezért állnak a rokihelyre az olcsójánosok! :)
Ha egyszer lesz egy jeep-em, én is vonalra fogok állni.
a távoli rokon 2012.10.14. 14:13:17
értem a problémát, de akkor is annyira kispálya, hogy:D
Környezettudatos 2012.10.14. 14:56:49
Shopping 2012.10.14. 14:58:15
Hol is készült?
Na ott laknak az ilyenek.
Don Quixote de la Ferko 2012.10.14. 15:21:04
Legközelebb állj máshová, és ott fotózgasd az autódat.
vmaast 2012.10.14. 15:41:53
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 15:58:24
Úgy, hogy hülye
Ja, meg mindig a Suzukisok! Ez kötelező asszem.
titokmacsek 2012.10.14. 16:09:47
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.14. 16:18:04
@Környezettudatos: Nekem sem több 10 milliós az autóm, de attól függetlenül félthetem. Sokat törődtem a fényezésével, mire olyan fényes lett, amilyet szerettem volna. És kurvára nem tetszene, ha valami köcsög, aki leszarja az autó állapotát, nekib*szná az ajtót. Úgyhogy ha van elég hely, akkor én is egyesíteni szoktam a két parkolót :) Hogy ez valakinek nem tetszik? L E S Z A R O M .
Reggie 2012.10.14. 16:58:15
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.14. 17:16:03
Sok értelme volt ennek a posztnak - két hét után. Kerékagyon vágták a jó posztokat?
profilanyok.com 2012.10.14. 17:18:21
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.14. 17:33:28
Ez olyan, mint az utcára hugyozni.
Tron65 2012.10.14. 18:36:18
Bunkó? Nem kicsit!
nyuszy 2012.10.14. 19:19:06
(És nem, egy métert sem gyalogolok pluszban, csak azért, mert te máshogy értelmezed a szabályokat.)
dekás dezső 2012.10.14. 19:34:18
hát tessék:)
ajtó nekicsapkodás a lehetetlenül szűkre méretezett parkolókban:
-tökömér' nem gyártják az autókat műanyag oldalvédőcsíkkal manapság? - mer az suttyó, mi? lényeg hogy jól nézzen ki a verda. hát igen:/ pedig 2005-ig az S klasséra sem volt surmóság ilyet rakni...
de rühellem, amikor a design a praktikum rovására megy. ehh, hagyjuk..
Kepan 2012.10.14. 19:41:55
@Környezettudatos: Az ajtóféltős panelpatkány jó szöveg, felvettem a szótárba. :D
Azért hozzáteszem, régebben a Skoda120-as ajtajával/ajtajára is vigyáztam mint a hülye. Hiába ócska vagy sem, a tulajdonomra szeretek vigyázni. Nem minden 10M+ autótulaj cseréli 2 évenként, még ha van rá cash akkor sem.
D4D 2012.10.14. 19:44:18
Én a főnököm 1 éves Audiját, de a muterom 7 éves szarát is egyaránt féltem (ajtóparázok).
GiaMarie 2012.10.14. 19:44:22
kacsa. 2012.10.14. 19:48:08
A sofőr valószínűleg nem fél percre állt meg ott, ugyanis annyit dudaszóval kísérve még várni szoktak a buszvezetők.
miva? 2012.10.14. 19:51:03
Igaz az is, hogy nem akarom két év múlva soké' eladni az ótót, hanem inkább használjuk őket addig a 8-10 évig para nélkül. A gyerekek ehetnek is benne.
miva? 2012.10.14. 20:13:07
Reggie 2012.10.14. 20:32:44
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.14. 20:44:49
nyuszy 2012.10.14. 20:52:11
Nos, szerintem nem az a suttyó, aki a két vonal közé állt be, csak valami magáról túl sokat képzelő egyed autója átlógott.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.14. 20:55:18
golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2012.10.14. 20:56:21
nyuszy 2012.10.14. 21:07:13
Én amúgy nem vagyok a nekinyitás híve, mert az autó nem ártott nekem. De azért remélem, előbb-utóbb majd összefutsz azzal, aki ezt nem értékeli, és nem okoz neki elvi problémát ezt károkozással tudtodra hozni :)
Én személy szerint a bal oldali ajtóra szorosan ráparkolásban hiszek, hadd másszon egy kicsit a kolléga - és igazából még csak nem is reklamálhat, mert ha ő parkolhat úgy, ahogy gondolja, akkor én is. Sőt, én a két vonal között fogok állni, ő áll szarul...
(Sajnos ezt még a munkahelyi parkolóban is kell időnként alkalmazni, mert egyesek még a saját kollégáikra sincsenek tekintettel.)
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.14. 21:21:34
Lehet, hogy az autómon kár lesz, de akkorse én fogok belőle rosszul kijönni :))
"Én személy szerint a bal oldali ajtóra szorosan ráparkolásban hiszek, hadd másszon egy kicsit a kolléga"
Egy normális méretű parkolóban, nem férsz be mellém, akármilyen kicsi is az autód. ha mégis, akkor te is átlógsz a következő parkolóhelyre ;)
nyuszy 2012.10.14. 21:22:52
Mindenkinél van keményebb ember, ezt ne feledd :)
madandcrazybird (törölt) 2012.10.14. 21:23:38
Rokki helyen all ? Nem?
Megallni, varakozni tilos van ott?
Nem.
A rokkik be tudnak allni a szabadon levo 20 masik helyre?
Igen?
A posztiro szokott szamlat kerni mindenkitol?
Es be szokott vallani minden jovedelmet adobevalasnal?
Nem?
Akkor mit jatsza itt a szablykoveto mintapolgart?
madandcrazybird (törölt) 2012.10.14. 21:25:38
En meg az ilyenek raparkolos autok kulcsal valo meghuzasanak , megy visszapillanto letoresenek hive vagyok.
Paprikajancsi vagy e?
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.14. 21:25:53
@madandcrazybird: szuzukid-e van? És tuning lökhárítód? Meg GHS-055 rendszámod? :D Buzievagy?
vmaast 2012.10.14. 21:29:36
Vagy ha én ugyanazon versenyző mellé teszem a vasat 60 centire, és ezzel átlógok, akkor majd te jól belémnyitod az ajtót, hogy megmutasd, mi a rend?
Hát öcsém... Neked is ajánlom azt az 5 mp gondolkodást, hogy ésszel közlekedj, parkolj ;-)
nyuszy 2012.10.14. 21:31:11
Mondjuk úgy, hogy ez ellen szoktam azért védekezni, ha olyan autóval vagyok, aminél ez érdekel :)
@...::: Flúgos Kamionos :::...:
Természetesen ha eléggé ijesztően néz ki az autód vagy te, akkor átgondolom, de azért az így parkolók nagy része nem elég veszélyes :)
Reggie 2012.10.14. 21:33:13
madandcrazybird (törölt) 2012.10.14. 21:35:00
Igen, buzi vagyok.
Van valami problemad vele?
nyuszy 2012.10.14. 21:36:00
Igen, ez valóban probléma. Olyan, mint amikor egy keskeny egyirányú utcában a szokásjog alapján a bal oldalon parkolnak a lakók. Tábla nincs. Az utcában jár a csuklósbusz is. Hol állsz meg? Szabályosan, a jobb oldalon, vagy bal oldalt, a szabálytalanul parkolók között? Hol büntetnek meg előbb?
vmaast 2012.10.14. 21:37:43
vmaast 2012.10.14. 21:40:56
Bakker! Ti tényleg idegből parkoltok, gondolkodás, és a másikra figyelés nélkül?
Még mielőtt mást hinnél, az önkéntes rendőrök jobban lezüllesztik a közlekedést, mint a kopasz hummeresek.
nyuszy 2012.10.14. 21:43:25
Egyszerű a dolog, ha egy hely van szabadon, és úgy álltál be, hogy csak akkor tudok beállni, ha te nem tudsz beszállni, akkor mászni fogsz.
Ha már én is átlógnék, akkor változó a helyzet. Ha előállhat az, hogy a végén én álljak egyedül a vonalon, akkor nem állok oda. Ha az egész parkolóban mindenki balfaszul parkol, akkor nyilván kénytelen vagyok én is.
Amúgy amit leírsz, az a túl keskeny parkolóhelyeken probléma, az eredeti felvetés meg a szándékosan/balfaszságból vonalon állókra vonatkozott.
Ettől függetlenül az egyirányú utcás felvetésem szerintem jó, ráadásul egy valós szituáció :)
nyuszy 2012.10.14. 21:45:23
Ez nem önkéntesrendőrködés, csak ha te leszarod a többieket, ne várd el, hogy a többiek ne szarjanak le téged.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.14. 21:52:41
vmaast 2012.10.14. 21:54:20
Na fussunk neki még egyszer, de figyelj baszki, mert még mindig nem érted.
Ha én csak úgy fértem be, hogy átlógok, akkor rám állsz?
Arra szeretnék már végre kilyukadni, hogy mérlegelsz, vagy nézel ki a fejedből két szemellenző között, és jól megmutatod?
madandcrazybird (törölt) 2012.10.14. 21:55:11
Csak nevrokon.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.14. 21:57:25
madandcrazybird (törölt) 2012.10.14. 21:59:09
Legkozelebb hagyok neki levelet.
madandcrazybird (törölt) 2012.10.14. 21:59:50
Szerintem is.
Legkozelebb hagyok neki levelet.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.14. 22:08:01
nyuszy 2012.10.14. 22:13:03
Ahogy írtam, mérlegelem, hogy az egész parkoló balfasz-e, vagy csak egy ember gondolja úgy, hogy neki bárhogy meg lehet állni.
Én személy szerint az egész parkoló balfaszságának problémáját úgy kezelem, ha van hely, hogy nem állok be a kétharmad helyre, hanem a következő vonal után állok be normálisan.
qwertzu 2012.10.14. 22:57:02
D4D 2012.10.15. 00:13:40
"Személy szerint a bal oldali ajtóra szorosan ráparkolásban hiszek, "
- Engem egyszer próbáltak így nevelni. Közelben lakó haveromat meghívtam pizzázni. Ő állt az oktató másik oldalára, aki így még mászni sem tudott.
(---Flúgos Buszos---) 2012.10.15. 00:16:56
Nem értettem soha,hogy ilyenkor mit old meg a vészvillogó?
D4D 2012.10.15. 00:17:16
"Természetesen ha eléggé ijesztően néz ki az autód "
- Nálunk a HKCS (Helyi kemény csávó) fehér hármas golffal jár.
Nem az autó üt, a gazdája.
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.15. 01:36:24
Egyed meg te, paraszt. Kommunikálni nem tudsz, csak a trágárság esik ki az ujjaid közül a billentyűzetre. Gyere vissza akkor, ha jó modort tanultál, és javult annyit a lényeglátásod, hogy nem generálsz álproblémákat, és nem hagyod magad egy poszt miatt elállatiasodni.
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.15. 01:42:01
Nyuszi vagy te ahhoz! Majd megnézném, hogy mennyire legénykednél egy háromnegyed autónyi helyre beszorulva - ahol az ajtódat sem tudod kinyitni - amikor a szomszédban álló bömös tulaja barátságosan kopogtat az ablakon vascsővel, hogy mért kellett a fényezést megkarcolni.
Bár, lehet, hogy igazad van. Ha az ajtót nem tudod kinyitni, akkor a bömös sem fér oda a vascsővel, szinte biztonságban vagy!
Utóirat: megtelt parkolót még nem láttam ilyen szabadtéri bevásárlócentrumoknál.
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.15. 01:49:49
Rózsadombon (tudom, gazdagok, és van 10 ezer forintjuk festékre) megoldották a kérdést - az egyirányú utca JOBB oldalát végigfestették sárgával, mert ott megy a busz, és ott van a megálló is. JOBB oldalon tilos a parkolás, mindenki a BAL oldalon áll. Erre varrjál gombot.
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.15. 02:13:14
TELJESEN REÁLIS SZITU!
10 óra: a csávó megérkezik a parkolóba, 3 hely van, jobb oldalin jobbra kilógva áll valaki, bal oldalin jobbra átlóg a bömös, mert féltette a tulaj. Kiskocsi kényelmesen beáll közéjük.
11 óra: Kiskocsi tulaja kijön, látja ám, hogy a bömös elment, helyére beállt egy másik kiskocsi, szabályosan. Jobb oldalról szintén kiállt a kilógós kocsi. És ekkor érkezik az önkéntes rendőr, aki igazságot akar tenni, a szegény kiskocsi beszorításával. Mert az olyan trendi.
nyuszy 2012.10.15. 06:23:44
Ha jelölve van, hogy a bal oldalon kell parkolni, akkor nincs kérdés. Az említett helyen viszont tényleg csak a megszokás alapján parkolnak a bal oldalon.
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.10.15. 07:41:08
De mind tudjuk a magyar ember mind nyomorék, nem tud járni. Bent bazi nagy sor (egy pénztár), kifelé jön házaspár, morognak a sor miatt, pakolnak be a kocsiba, ami a legközelebb áll a bejárathoz a parkolóban. Igen, mozgássérült helyen. Nem Audi volt, nem voltak kopaszok, teljesen normálisnak néztek ki. És mégis (természetesen nem voltak mozgássérültek). Aztán jön a garázsszomszédom (kék Opel Meriva), és hova áll? Mint ez a Suzukis, nem a parkolóba (tenger szabad hely, mondtam már), hanem az oszlopok mellé 1 cm-rel. (Ja, ő a házban a gépkocsibejáróban is úgy szokott állni, hogy középre, így nem fér el mellette autó. Pedig simán meg tudna úgy állni, hogy mindkét ajtaja kinyíljon, és el lehessen mellette menni. De nem.)
Az emlegetett Spar parkolóban amúgy szinte MINDIG van, aki így áll meg a bejárat előtt, és nem a félig üres parkolóban (egy hónap alatt pár száz hasonlót fotózhatnék). Szerintem büntetni kéne, ha szabad parkolóhelynél valaki nem oda áll, így csak akkor volna szabad megállni, ha nincs több hely. De hasonló bunkót rendszeresen látok pl. a kisújszállási Lidl-nél is. Csak hogy ugorjunk az országban máshová.
Egyszerűen ilyen a magyar. Pár méter súlyos problémát jelent neki. Szívesebben bunkó, de nem gyalogol tíz métert. Nyomorék, na. Szellemileg legalábbis már biztos.
ex-dr. vuk 2012.10.15. 09:03:27
ex-dr. vuk 2012.10.15. 09:05:30
Szanalmas. Kulon posztot erdemelne, csak nem itt :)
"streetfighter" 2012.10.15. 09:39:29
Sokkal pofátlanabbakkal lehet találkozni nap mint nap.
Az a szomorú, hogy eljutottunk oda, hogy ilyen semmi hírértékű poszt a téma itt a blogon.
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.10.15. 10:24:35
Iza Béla (törölt) 2012.10.15. 10:56:32
@madandcrazybird: Nem játssza. Egyszerűen érthetetlen, hogy aki ennyire nem képes gondolkozni, az hogy kaphat jogosítványt.
ex-dr. vuk 2012.10.15. 11:16:46
De igazabol mindegy is, mert MINDIG sor van, tesznek rola. Arrol is, hogy azok lassan haladjanak. Szoval sparba nem kell jarni, van mas.
(---Flúgos Buszos---) 2012.10.15. 11:32:32
Szép szóból úgysem ért az ilyen,kár vele dumálni.
Skodakék Fábia 2012.10.15. 11:50:53
Környezettudatos 2012.10.15. 12:04:03
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.15. 12:07:02
De ha elmagyarázod nekem azt, amibe nyuszyka is belesült, hogy ha elfoglalok fél parkolót, akkor a maradék fél helyre hogy férsz el, akkor fizetek egy sört.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.15. 12:18:18
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.15. 14:16:22
Reggie 2012.10.15. 15:08:40
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.15. 15:19:26
A másik dolog pedig, hogy épeszű ember ilyenből nem fog ügyet csinálni. Ugyanúgy csak a neten nagy a szájuk, mint ahogy itt mindenki 120 kiló és 203 centi :) Láttál te már olyat, hogy valaki tényleg megbüntette a szabálytalanul parkolót? (a parkolóőrön kívül :))
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.15. 16:09:59
Jó nő az a Csillag Teri? A Zöldfa utca sarkát nem kell megmagyaráznod, azt értem...
;)
qwertzu 2012.10.15. 16:18:12
Van valahol egyáltalán szabályozva, hogy mekkorának kell lennie egy ilyen felfestett várakozóhelynek? Mi lesz ha elkezdenek 1 méter széles szarokat felfesteni, azokra hogy állsz be szabályosan?
FDToth 2012.10.15. 17:27:30
Ha már parkolás/parkoló. Budakalász, felújtott józsef attila utca: múlt héten jártam arra! elég széles út, régebben nem volt a szélén kijelölt pakrolhelyek felfestve. most meg! oyan széles, hogy hihetteen. Ez vicc? két auót simán elfér egyms mellett a festsében!! kár h nem fényképeztem le! Aki ezt kitalálta az 8 általnos...
D4D 2012.10.15. 17:59:35
Télen, mikor a hely végére van kotorva a fagyott hó, és emiatt rövidebb a hely jó 60-100 centivel, mindig ferdén állok, hogy ne lógjon ki a segge.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2012.10.15. 18:45:57
D4D 2012.10.15. 18:50:16
:)))
Reggie 2012.10.15. 19:46:11
Iza Béla (törölt) 2012.10.16. 06:45:43
Van egy adott terület. Arra kell annyi parkolóhelyet elhelyezni, amennyi a kötelező minimum. A parkolóhelynek vannak kötelező méretei, szintén minimumok. A költségvetés, na az felső korlátos. Ami parkoló van, így épült meg.
Iza Béla (törölt) 2012.10.16. 06:46:47
@Reggie: Nemrég változott. Asszem hosszabb lett.
Iza Béla (törölt) 2012.10.16. 06:48:42
A járdát érdemes végignézni...
Kepan 2012.10.16. 18:30:32
Amúgy én azt is szoktam csinálni, hogy a parkolók legvégén - nem a mozgássérülteknek kijelölt részen - szorosan a párhuzamos padka mellé állok (ha van), és így jobbról vagy balról bőven van hely. Esetleg a kocsitárolóknál is lehet alkalmazni, mellettük is van 1/3 parkolónyi széles terület.
qwertzu 2012.10.17. 12:03:32
Ha jól vettem ki, akkor egyirányú helyeken 90 fokos parkolóknál 240 centi a minimum, kétirányú helyeken meg 270 centi?
Iza Béla (törölt) 2012.10.17. 12:19:14
Reggie 2012.10.17. 23:16:14