A Blaha Lujza teret szinte mindennap érintem, mivel a közelében dolgozom, és mivel nekem a munkámhoz szükséges, ezért többnyire autóval megyek. Sokszor eszembe jut, hogyan lehetne jobban megoldani az itteni közlekedést, de mivel mostanra már (szerintem jogosan) elvárás lett a szintbeli gyalogátkelőhely és a villamoshoz hangolt lámpa, így sokat javítani nem lehet a csomóponton, maximum egy közúti felüljáróval, ami viszont a városképbe nem illene. Vagy egy gigantikus körforgalommal, középen parkkal és villamosmegállókkal (ide berakva a 28-as végállomását is), ez talán nem is lenne rossz, még ki is nézne valahogy. De hogy kihúzzam a kezemet abból a bizonyos edényből, nézzük meg a kisebb, de talán javítható problémákat.
Mivel már a tanévkezdés óta megint egyre nehezebbé vált a közlekedés a városban, kissé tartottam a körúti vágányfelújítás tovagyűrűző hatásától. Eddig a hétfői és keddi tapasztalataim alapján mégsem volt vészes, a külső körutakon sem tapasztaltam forgalomnövekedést, talán sokan otthon hagyták az autót. Egyébként többektől hallottam, hogy a buszos pótlás aránylag jól meg van szervezve. A legkritikusabb pontnak természetesen a "Blahát" látom. Itt a buszok a Boráros tér felől jőve balra fordulnak a Rákóczi útra, külön buszsávról. Ezzel nincs is semmi baj, de a felfestések és táblák elhelyezése sikerülhetett volna jobban, mivel ezeknek köszönhetően szinte mindenki valamilyen szabálytalanságra kényszerül.
A buszsáv itt belülre kerül, de a kereszteződés után egyből záróvonal van, aki eddig nem sorolt ki, az már csak azon keresztül tud kijönni. Ha még előbb eszmél, akkor gyakorlatilag simán bent ragadhat a kereszteződés közepén, pedig alaposan fel van satírozva. Ez viszont már a buszközlekedést is megakasztja.
A Népszínház utcából kikanyarodva sem jobb a helyzet. A 99-es buszok végállomása elfoglalja a külső sávot, így ezért sokan eleve a belső sávból kanyarodnak (és ideális esetben a belsőbe érkeznek), amikor a körútra kikanyarodva veszik észre, hogy már a buszsávban vannak. És akkor persze mindenki menekülne, mert ki tudja, nincs-e arrébb egy rendőr vagy esetleg kamera. Remélem nincs és nem is lesz.
Talán jobb lenne, ha innentől már inkább két sávon engednék a Rákóczi út felé a körút forgalmát, és a balra kanyarodó buszsáv csak ott kezdődne, ahol kiszélesedik az út és van egy rövidke jobbra kanyarodó sáv. Ez utóbbi lehetne a felújítás idejére az egyenesen menő külső sáv is. Így igaz, hogy nem lenne buszsávval védve kb. 100 m-nyi út a pótlóknak, de a forgalom kevésbé akadna meg és akár a buszoknak sem lenne rosszabb.
Ha ez nem oldható meg, akkor talán ki lehetne táblázni még a Népszínház utcában, hogy a belső sáv buszsávba torkollik, ezt a táblát pedig ott a bal oldalon is kihelyezni. A jobb oldali táblákat ugyanis sokszor nem lehet látni a parkoló buszoktól, sőt sokszor a lámpát sem, mivel azt is kitakarják.
Tehát időszerű lenne ezt a hiányosságot is pótolni, és a belső sáv mellé is kitenni a lámpát. Most sokszor csak a körutat keresztező gyalogosok lámpájából látom, hogy zöldem van vagy nem. Hozzájön ehhez a sok szabálytalan gyalogos is, aki kihasználja a lámpa színében bizonytalankodó autósok lassabb tempóját és lazán mennek át a nekik szóló piros lámpán. Ehhez rendesen hozzá is szoktak, így állandó veszélyforrás lett. Talán oda sem ártana időnként egy-egy járőr, először figyelmeztetés, később csekk.
Ui: ne feledjétek, még van egy teljes nap, amíg jelentkezhettek a Michelin játékra!
Skodakék Fábia 2012.10.17. 10:46:28
borso 2012.10.17. 10:50:51
Alikam 2012.10.17. 11:50:51
Lehet ötletelgetni de itt nem az a lényeg hanem a villamos-zöldhullám, meg a bicikli.
Ennyi, ez egy ilyen roszág, ez a gondolkodásmód, autóra, autós infrastruktúrára senki nem ad pénzt, bicikliutakra szórják. Tessék biciklivel menni, vagy ahogy az első kommentelő írta, a négyes metróval.
Az autó inkább itt már bevételi forrás, adók, díjak, no meg traffipax.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.17. 11:54:34
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.17. 11:57:07
tegnap délután 3 órakkor gyalog hamarabb elértem a Blahára a Mester utcától, mint a busz,mert sok helyen csak egy sáv van a körúton.
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.17. 12:00:35
jo tudod tudom, KELL az oto mert mindenki eppen a vak nagymamit szallitja véradásra, vagy 3 festoletra es 2 mazsa glett van az otoban, vagy eppen apuka dobja szet az oviba a gyerekeket, amiket a gonosz önkuri direkte messzire rakott tole
kihagytam volna valamit? ja kell a sok sutyerak belvarosinak a bolt kulonben ehenhalnanak ha nem lenne a reggelente levo agglo roham
amugy mi lenne ha 500 Ft lenne a behajtas? akkor mar rentabilis lenne egy belvaros alatt huzodo autos alagut, es azt mindenki hasznalhatna akinek nem celallomas a Blaha hanem csak atmegy rajta
anyadmajma 2012.10.17. 12:06:04
Csöndesen jegyezném meg, hogy így október végén, esőben kifejezetten ideális festegetni, a hegesztésről nem is beszélve.
Köszönjük BKK köszönjük Budapest! Majd próbálunk szárnyakat növeszteni
Vad.Korte (törölt) 2012.10.17. 12:12:06
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.17. 12:14:07
Iza Béla (törölt) 2012.10.17. 12:14:35
Nekem csak napi 1,5 órával nőtt a menetidőm.
"A buszsáv itt belülre kerül, de a kereszteződés után egyből záróvonal van, aki eddig nem sorolt ki, az már csak azon keresztül tud kijönni. Ha még előbb eszmél, akkor gyakorlatilag simán bent ragadhat a kereszteződés közepén, pedig alaposan fel van satírozva."
Van hozzá előjelző tábla?
"A 99-es buszok végállomása elfoglalja a külső sávot"
Remélem senkinek nem kell Google térkép vagy Norc ahhoz, hogy egyértelmű legyen, van a kikanyarodás előtt, a buszok elé hova visszatérni. Az, hogy ott is áll busz, más kérdés. ("A jobb oldali táblákat ugyanis sokszor nem lehet látni a parkoló buszoktól") A plusz lámpa kissé költséges lenne, azt nem kéne erőltetni.
"Talán oda sem ártana időnként egy-egy járőr, először figyelmeztetés, később csekk."
Na ez rendben van.
Iza Béla (törölt) 2012.10.17. 12:17:46
@Vad.Korte: Mit csináljanak, hozzanak még egy embert? Vagy adják le, hogy merre mennek és válogatsz közülük?
jarics 2012.10.17. 12:35:13
anyadmajma 2012.10.17. 12:36:11
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.17. 12:42:13
meg a blahának kurvára mindegy , ha rábasznának egy atombombát,az se tűnne fel
Az Utolsó Csillagharcos 2012.10.17. 12:44:56
white zimbabwean 2012.10.17. 12:47:41
Lacaca 2012.10.17. 12:56:37
Ami szerencse a szerencsétlenségben, hogy hétfőn a felújító melósok nem játszották meg azt, amit vasárnap sikerült. A Nap utca után elfogyott a belső sáv, mert oda parkolt egy, a felújításban részt vevő teherautó, amit gondosan körbe kordonoztak, így csak a buszsáv maradt. Rég volt akkora forgalom a Nap utcában, mint akkor, mert kb minden 2. autós azt hitte, hogy itt a vége, és bement az utcába, hiszen egyenesen csak buszsáv megy tovább. Grat ez elkövetőknek, meg annak is, aki visszarendelte a rendőröket hétfőre.
atompyka 2012.10.17. 13:08:39
fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2012.10.17. 13:30:43
D4D 2012.10.17. 14:03:20
A Széna téren a Volánosok kaptak egy időben csekket rendesen.
DemoJoe 2012.10.17. 14:15:31
Terézágyú 2012.10.17. 14:23:17
Don Quixote de la Ferko 2012.10.17. 14:36:59
"amugy mi lenne ha 500 Ft lenne a behajtas? "
A behajtási övezeten belüli 800-1000 forintos kenyérár miatt bazsalyognál.
Nem mindenki békemenetes matolcsista, hogy elhiggye, a megszorítások nem a "zembereket" érintik.
biohazard 2012.10.17. 14:38:23
Don Quixote de la Ferko 2012.10.17. 14:39:03
Pár évtizede még sehol sem volt orbán (akkor még hivatalból is komcsi volt, és a rendszer seggét nyalta), és hű talpnyalója SarlósElvtárs, akik vállt vállnak vetve generálják a hajléktalanok minél nagyobb tömegét. Nem az aluljáróval van a probléma, hanem a benne tapasztalható állapotokkal.
Mayday 2012.10.17. 14:40:21
Jó Estét 2012.10.17. 14:40:46
Don Quixote de la Ferko 2012.10.17. 14:43:29
Vegyük ki a többi ülést?
Imádom ezt a fajta demagógiátokat. Ha átülsz az egyszemélyes bringádról az autódba (ha van, és van pénzed 3 havonta megtankolni), akkor kerítesz magad mellé 3-4 embert? Kétlem, de ugyi hülyeséget beszélni könnyebb.
Don Quixote de la Ferko 2012.10.17. 14:46:46
Engem speciel nem zavar a dugó. Ha 20 perccel később érek oda valahová, baromira nem tudok úgy kiakadni mint a kétkerekű vázdroidok, ha 8 másodpercet késnek.
Viszont ennek köszönhetően kényelmesen ülve, télen melegben, nyáron hűvösben, zenét hallgatva teszem meg az utat.
Ugyi nem gond, ha a te kedvedért ezt nem váltom fel egy imbolygó kétkerekű valamire, tűző napra, felcsapó sárra, hidegre, meg a többi határtalan "kényelemre", amivel a bringa jár.
andd1234 2012.10.17. 15:09:42
persze, nyáron nem lehetett volna megcsinálni a felújítást az iskolai szünet alatt, biztos, hogy mindenképpen most kellett.
aki meg ennek ellenére is arra megy autóval, az megérdemli, hogy szopjon a dugóban...
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.17. 15:56:32
5 zsak lisztbol azaz egy mazsanyi alapanyagbol lenne 200 kg kenyer, na most ez osszesen 2.5 Ft emelkedest indokol
a pék meg ne az agglobol tiplizzen be, hanem vegyek fel a belvarosi gyereket
egyeb kerdes?
metalex 2012.10.17. 16:06:16
ex-dr. vuk 2012.10.17. 17:18:26
ex-dr. vuk 2012.10.17. 17:19:05
Don Quixote de la Ferko 2012.10.17. 17:21:03
Költözz haza.
Élj itt.
Oszt majd megtanulod, miért rakódik rá orbánisztánban 1 forintra még 300 léhűtő forint.
Nem csak megszavazni kell a köcsög csútit, hanem élni is alatta.
atila68 (törölt) 2012.10.17. 17:32:42
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.17. 17:49:26
tudom miert, mert az önkuri nem szeretne megszoritani, inkabb egy lassu es kinszenvedeses tanitasi folyamatot zavar le, aminek a vegen azaz 30 ev mulva kepesek lesznek es belatjak az emberek, hogy nem fernek el olyan sokan a felszinen...
hogy ehhez ki kell halnia a sok ommancsnak vagy eleg ha 80+ lesz azt nem tudom, de jo lenne mar a valtozas :)
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.17. 17:52:55
szoval szerinted egy kilonyi csipsz az most PLUSZBA 120.000 forintocska lenne?
ugye hogy nem, akkor minek kell ilyen butasagokkal hergelni magad?
ork1234 2012.10.17. 18:16:19
a Nyugati felé a villamos megállóval egyvonalben, rögtön a kereszteződés előtt 3 (HÁROM) lámpa van.
1. a zebra előtt közvetlenül
2. a zebra után közvetlenül
3. a kereszteződésben!
aki ezt kitalálta, az biztosan nem volt
normális
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.10.17. 20:53:20
A Népszínház utcánál meg esetleg az is szóbajöhetne, hogy a felújítás idejére a belső sáv a körút külsőjébe kanyarodjon, a külső meg szimplán megszűnjön. Ha a buszok emiatt nehezen tudnának kiállni, kapjanak külön pár másodperccel előbb zöldet, mint az autók.
Egyébként a körúti villamosfelújításoknál mindig azt mondják, hogy 1) halaszthatatlan munkáról van szó, több évtizedes elhasználódást pótolnak 2) most aztán évtizedkre megcsinálják, nem lesz megint ilyen felfordulás többbé.
Kár, hogy ezt párévente hallom...
dzsaszper 2012.10.17. 21:39:56
Nem gondolnak bele, hogy ilyenkor a bekanyarodó annyit tehet, hogy megáll közvetlen a kereszteződés után, és várja hogy beengedik, közben feltartja a buszforgalmat... nemhogy holmi zebra meg gyalogosok eszükbe jussanak :(
Reggie 2012.10.17. 23:31:05
@ex-dr. vuk: Igen. Pl. ilyen, ha nem villany vagy tavfutesed van. (De ezek is szennyeznek valahol.)
Iza Béla (törölt) 2012.10.18. 06:33:37
@white zimbabwean: Igen, így van.
@Terézágyú: Így változik a világ.
@Reggie: Azért szerencsére a KRESZ nem ennyire sarkos. Legalább 1-1 autó minden lámpaváltáskor elfér.
@ork1234: Lehet, hogy nem volt normális, de legalább tervezni tudott. Minimalizálta a közbenső időket, azaz az ürítési idő lett minimális. Ez annyit jelent, hogy 2-vel több autó jut át sávonként minden lámpaváltáskor. Ez a perces periódust és 2 sávot számolva óránként 240 jármű. A Szabadság híd kapacitásának a harmada.
@DemoJoe: Az a néhány éves legjobb esetben 6, legrosszabb esetben 18. Ez karbantartási munka, ilyet előtte fél évente csináltak. Attól van szó, hogy az átjárókban a vágányok melletti aszfalt kirepedezett. Ha a tél előtt nem csinálják meg, a víz lemegy és szétfagyasztja az alaplemezt. Akkor nem csak a tetejét kell megcsinálni, hanem az alaplemezzel együtt mindent. Ezt a szakaszt egyébként is elég régen csinálták meg, elvileg 7-8 éven belül teljes felújítást kell kapjon. Akkor át lehet térni az átjárókban a több helyen alkalmazott betonos-kiöntéses (pl. Edilonos) szerkezetre. Ronda, de működik, a Szabadság hídnál és a budai ex-Skálánál bejött. Kíváncsi vagyok a Szt. Gellért rakpartra.
Iza Béla (törölt) 2012.10.18. 06:36:12
@promontor: Akkor kérdezd meg, hogy mire vonatkozik. A pályához lényegében nem nyűlnak, csak egyes helyeken a keletkezett hibákat javítják.
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.10.18. 07:12:03
Don Quixote de la Ferko 2012.10.18. 07:38:17
Mint látható, téged hergellek.
Mint látható, ki is borultál.
És ez jó így.
Ez a lényeg, mással ne foglalkozz.
dzsaszper 2012.10.18. 09:19:12
dzsaszper 2012.10.18. 09:22:07
ex-dr. vuk 2012.10.18. 10:08:54
Szoval persze a kinai modell szennyez, ahol szenet egetnek hozza, ami rosszabb, mint a kocsik (kiveve h nem az orrod ala fustol). De ha van ennel jobb akkor mar mas a leanyzo fekvese :)
D4D 2012.10.18. 10:32:14
- Éljen a biztonság!
Az ilyen ürítési idő minimalizálások miatt szinte majd minden lámpaváltáskor életveszélyben van, aki a Keleti Károlyból megy a Szász Károlyba.
"az átjárókban a vágányok melletti aszfalt kirepedezett."
- Hungarikum.
"Kíváncsi vagyok a Szt. Gellért rakpartra. "
- Egyenlőre hibátlan.
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.18. 11:10:11
igen szennyeznek csak pl. egy viszonylag uj eromu, az kb. ezred annyit szennyez mint egy legujabb dizel amiben csak 1000 km van, nezd meg a tokeletes egest mint kriteriumot es az 50 meteres kazannagysagot :)
(termeszetesen nem egy az egybe nezve hanem egysegnyi energiara vetitve)
ilyen erovel mondhatnam azt is hogy a szemetemet elegetem es hogy engedjek csak meg nekem, mert pl. te telefingod metannal a levegot es az milyen sok :)))
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.18. 11:19:38
szoval hajra kiscsavo, rombold csak az autosok imazsat :)))
Iza Béla (törölt) 2012.10.18. 12:40:30
A vágányok mellett máshol is reped az aszfalt. Csak ott tavasszal javítják, mert
- van rá pénz
- van rá szerződött kivitelező.
A Szent Gellért azért érdekes, mert a nagypanel is bírta 20 évig. Utána lett nagyon gáz.
@promontor: O.K, nem kell elárulni semmit, szívj és örülj neki.
pengusz 2012.10.18. 16:38:55
pengusz 2012.10.18. 16:47:26
Még az előző munkahelyemen melóztam, amikor ugyanígy cserélték a vágányokat ugyanezen a szakaszon, buszsáv stb. Ez 2.5-5évvel ezelőtti sávban volt. (pontos évet nem tudok)
Minden nap arrafelé jöttem mentem (legtöbbször bringával vagy bkv-val), azért is emlékszem rá.
D4D 2012.10.18. 17:07:22
Nem hiszem el, hogy piroson mennének át. Ilyen sokan. Mindig.
Iza Béla (törölt) 2012.10.18. 19:10:08
@pengusz: A Combinok érkezésekor volt egy kis facelift (2006), utána volt még nem is egyszer átjáró-foltozás több helyen és több szakaszban. Az ilyen átjáró-foltozásoknál a pályaszerkezetet nem változtatják meg, tehát nem építenek be tartósabb átjárót. Azt csak a teljes pálya elbontása és újraépítése mellett lehet megcsinálni.
FDToth 2012.10.18. 23:09:04
2. ha jó emlékszem olyan 2004 környékén volt teljes felújtás a 4-6 vonalán. 7-8 évet bírt ki??? ez azért hihetetlen pazarlás....
3. az autósok xarnak a pótlóbuszokra és abuszsávt sem veszik komolyna. na ide kellene rendőr...
4. 32-esek tere, kb. 15-16 munás volt ott, ebből 1 dolgozott, 4 támasztotta a gyalogosok számára odavitt "hídat" a töbi ült a megálló szélén.
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.19. 00:06:28
Miért, Mr. Bean, mit vártál? Azt hogy senki ne üljön az autóban? Azt csak te tudod megcsinálni...:)
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.19. 00:09:40
Felnyitós híd kellene, mint a Táverbridzs Londonban. Miért is ne illene bele a képbe? Londonban van, itt is elférne.
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.19. 00:52:33
Majom nem vagyok, autó nélkül elképzeltem az életemet. Kezdjük a mai nappal. Ma éppen 7 különböző találkozót kellett megvalósítanom reggel 8 és este 8 között - jó az utolsó már bevásárlás volt. Autó nélkül ez lehetetlen lett volna.
Mond már el, hogy mi a te alternatívád?
- Tömegközlekedés? Nem jó, kb. 14 óra lett volna a 12 óra helyett, nem fért volna bele a napba. Bérletem nincs, a jegyek kb. 3000 Ft-ba fájtak volna. A benzin olcsóbb volt.
- Bicikli? Na ne... 3 órát ültem autóban, nem a dugóban, ez biciklivel 6 óra lett volna. Ez több mint 16 óra lett volna összesen.
- Gyalog? Még most is úton lennék...
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.19. 00:58:01
Mert ha még parkolni sem lehetne, akkor úgy nézne ki mint a Hungária körgyűrű: 3 sávos szörnyeteg, nincs is mellette bolt, egy sem. Na ezt nem akarják a körúton.
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.19. 01:05:26
Kár, hogy ezt párévente hallom..."
Tényleg, ha jól emlékszem a 2000-res évek körül volt kitéve a transzparens: "még X nap és Önöké a Nagykörút!"
Az X először 150 volt, aztán 300 fölé ment. Volt több ütem is. Akkor rakták a villamossínt méregdrága "örök élet plusz egy nap" gumiágyba, hogy ne zörögjön annyira. 10 évet kibírt...
Iza Béla (törölt) 2012.10.19. 06:32:41
A Combinok érkezésekor volt egy megállóhely-átalakítás és egy táphálózat-megerősítés. Ez 2006-ban volt. A MOL előtti ívet (építéskor elcseszték, a kivitelező nem javította ki...) is hegesztgették, de csak a közelmúltban sikerült végre kicserélni.
A napijegy 1550 Ft, érdemes azzal számolni.
@FDToth: Igaz, a jó elrendezés az egy, széles sáv lenne, ahol 2 autó elfér egymás mellett (talán kicsit keskenyebb, mint a villamosmegállók mellett, pl. a Baross utcánál), a szélén pedig ferde parkolás. Sajnos a villamospálya csak úgy lehet lezárva, ha valóban fel van festve 2 sáv. :(
Reggie 2012.10.19. 06:50:16
Reggie 2012.10.19. 06:53:26
@ex-dr. vuk: Ja, csak jellemzoen telen es ejjel, amikor a legtobbet fut az ember, valahogy nem sut a nap.
tundrazuzmo (törölt) 2012.10.19. 08:26:40
Szép amit leírtál, köszönöm. De ez az egy mondat hazavágja az egészet. Mint az előttem szólók is említették: mindenki magasról tesz arra, hogy milyen a villamossín, mindenkit az érdekel, hogy ne zárják le 3 évente a körutat, ha már azt ígérték, hogy 25-30 évre jelent megoldást a felújítás. Magad is láthatod, hogy hazudtak.
ex-dr. vuk 2012.10.19. 09:26:06
nyaron is iszonyu sok energia megy el vizmelegitesre kozlekedesre mindenszarra. Ugye.
D4D 2012.10.19. 11:25:26
"Most csöndesebb, kb. 3-4 évente kell jellemzően az átjárókhoz hozzányúlni. "
Ismerek olyan helyeket, ahol nem kell. Mi miért nem vagyunk olyan hely?
Iza Béla (törölt) 2012.10.19. 14:06:00
"ha már azt ígérték, hogy 25-30 évre jelent megoldást a felújítás"
Aki ezt ígérte az hazudott. A megtérülés volt 22 év, a 23 éves várható élettartam az EIB-hitel miatt került bele. Nem a politikusokat kell hallgatni, ezt akkor is tudhattad. Ha a régi technológiával épült volna újra az egész, akkor Zajosabb lenne, de legalább félévente kellene karbantartani. Ugyanennyiért, csak gyakrabban, azaz többször kell kifizetni.
Amúgy van megoldás az átjáró problémájára is. Kell csinálni a nagyobb, keresztirányú utaknál egy-egy megerősített átjárót soron kívül, a többit meg lezárni. Ugyanennyibe kerül. Csak a dugó ettől folyamatos lesz.
@D4D: Menj vissza az időben 20 évet és kérdezd meg, miért nem azt a technológiát választották, amelyik az építkezés után 4-5 évvel jött ki. Az alkalmazott pályaszerkezetnél annyit lehetett tenni, hogy a rezgéscsillapító anyagot megváltoztatták, az új tartósabb és jobb, illetve más kiöntést alkalmaznak, ami szintén tartósabb. Vagy cseréld ki a pályát. Jelenleg javítanak, karbantartanak.
D4D 2012.10.19. 14:39:18
A Tabánban mikor keresztezem a sínt, olyan hangot ad, mint amikor 3 kg szöget rázok vasvödörben. Ez nem a technológia hibája, hanem a beleszarásé már. A szar technológia szintén a beleszarás kategória, hisz rengeteg példa van rá, hogy máshol nem kell ilyen sűrűn hozzá nyúlni.
Reggie 2012.10.20. 18:02:32
Iza Béla (törölt) 2012.10.21. 08:58:31
Visszatérve a körúthoz. Az ilyen. Lehet, hogy az NDK-ban jól illeszkedtek, de azért Németországban most már vannak problémák. Lehet, hogy ott sincs rá pénz. :)
qwertzu 2012.10.21. 13:03:34
Én készséggel elhiszem, hogy BKV-val nem jött volna ki a dolog, de azért ne vicceljünk már, hogy a BKV drágább.
1:Napijegy 1550, bármennyit mehetsz. 10000-ért havi bérlet. És a 8 találkozó egyikén se kellett a parkolásért fizetned?
D4D 2012.10.22. 03:36:45
Azt nem mondom, hogy ott szalámiból van a kerítés, de hogy minimum krinolinból, az hótziher!
Ott sem tökéletes minden átvezetés, de nem várják meg, míg katasztrófális lesz, hanem megcsinálják. Ha megcsinálják, akkor rendesen csinálják meg.
Jól tervezik, és kifogástalan minőségű a kivitelezés.
Az arányok sem mindegy. Itthon eseményszámba megy, ha hibátlan az átvezetés, míg kint az az esemény, ha szar.
Volt közöm német útfelbontáshoz. A technológia nem bonyolult, csak be kellene tartani a benne foglaltakat, nem kilopni és a hétvégi telkeseknek eladni az aszfaltot.
Budagyöngye kocsiszínnél megcsináltak egy átvezetést. Utolsó pillanatig húzták. A felsőhöz nem nyúltak, pedig látszott, az se húzza soká. Múlt hétig húzta.
Miért nem lehetett egyből mindkettőt megcsinálni?
dzsaszper 2012.10.22. 10:01:34
dzsaszper 2012.10.22. 10:06:11
A BKV díjszabásával az a gond, hogy csak egybefüggő időszakra lehet bérletet venni, ami sokszor nem segít. Már régóta felvetettem más blogokon, hogy a gyüjtőnapijegy bevezetése sokat segítene a BKV versenyképességén az autóval szemben. Meg kellene oldani az érvényesítést ha hirtelen igénybe kell vegyél egy előreváltott napijegyet.
Iza Béla (törölt) 2012.10.24. 05:37:58
@dzsaszper: SMS napijegynek hívják, viszonylag egyszerű lenne, így nem vezették még be.
@D4D: Te is tudod, hogy nem arról van szó, hogy nem akarják megcsinálni. Annyi az egész, hogy a javítás jó biznisz valakinek, aki viszont pontosan tudja, hogy látszik még éppen kijavítottnak a bármi. Ez nem csak a vágánykeresztezésekre igaz, hanem a csatornafedelekre, arra, hogy nincs közműalagút, de ugyanígy érvényes a villamosok pályájára is. Ezek után mindegy, hogy melyikről van szó. Arról nem is beszélve, hogy valamely technológia vagy termék alkalmatlanságának "bebizonyítása" is jó üzlet lehet valakinek.
dzsaszper 2012.10.24. 11:08:33
Szerintem a jegykezelő automatáknak kellene tudni érvényesíteni, persze az SMS is jobb a semminél.
D4D 2012.10.24. 19:25:33
Iza Béla (törölt) 2012.10.25. 20:03:56
@D4D: Mit?! Azt, hogy az a vágány ilyen, amikor megtervezték és lefektették a kísérleti szakaszt Budán (talán a Krisztina krt-on 1993-ban), akkor még nem létezett a jelenlegi, nehezen kijárható pálya, azaz annyit tudnak most elérni, hogy az átjárók újabb 4-8 évet kibírjanak nagyjából használható állapotban. Aztán megint hozzá kell nyúlni, viszont akkor már lehet, hogy az egészhez. Na azt lesz nehéz kivárni.
dzsaszper 2012.10.26. 11:04:26
Én a magam részéről azt javasolnám, legyen valami mini lyukkártya a megoldás, amibe a gép belelukasztja az érvényesítési időt :) avagy csipcsirip :)
D4D 2012.10.26. 18:28:10
amikor megtervezték és lefektették a kísérleti szakaszt Budán (talán a Krisztina krt-on 1993-ban),
NDK-ban már 1983-ban létezett ilyen technológia.
Iza Béla (törölt) 2012.10.27. 22:08:33
@dzsaszper: Nem kell azért ezen ennyit gondolkozni, vagyon hogy van az, hogy pl. Berlinben mindenféle jegyet ki tud adni az automata és érvényesíthetők is az egyféle jegykezelővel (pecsételős). Tömegével gyártják a hasonló készülékeket. 2001-ben a hannoveri csodák érkezésekor azt mondták, azért nem költenek a jegykezelőikre, mert az évtized közepére lesz elektronikus. Jelenleg a következő esélyes évtized közepét 2025-nek hívák...
dzsaszper 2012.10.29. 11:39:33