Volt már néhány kisebb karambolom, amikben nem én voltam a hibás. Ezekben az esetekben a kitöltött baleseti bejelentővel a szervizbe beballagva, kárfelmérés után egy-két héten belül kijavított autót kaptam vissza, úgy hogy nem kellett semmit sem fizetnem a szerviznek, hiteleznem a károkozó biztosítójának. Gondolom, mindenki egyetért abban, hogy ez lenne a normális. Pedig időnként hallani olyan történeteket, hogy a baleset utáni ügyintézés rémálommá vált, mert a károkozó vagy a biztosító, esetleg a szerviz vagy a rendőrség nem volt együttműködő. Dolfin esetében ez mind összejött, így hosszas pontokba sorolta, miért lett egy tortúra az egész eljárásból, holott a balesetben elég egyértelmű volt, kié a felelősség.
Még nem volt autóbalesetem, és remélem nem is lesz újra és mással se legyen, de az ügyintézés és a balesetet okozó hozzáállása kapcsán sok tapasztalatot gyűjtöttem, amit meg szeretnék osztani mindenkivel, hogy más már több tudással tudjon eléállni a várható nehézségeknek.
A történet:
Hazafele tartottam a barátnőmtől egy esős nyári kora délután, amikor a védett útról (ahol 40 km/h-s a sebességkorlát) be akartam fordulni balra. Ebbe a kereszteződésbe nem lehet belátni, mert a sarkon egy patika áll és a kereszteződés is 90 fokos. Szóval visszapillantó tükör, index balra, elhagyom a patika oldalát nézek balra és paff.
Az idióta vadbarom, majdnem fékezés nélkül (kb 5 méteres volt a féknyom) belevágódik a Sokda Fabiám bal első ajtajába a Peugeot 206-osával, pont mellém. Az idiótája csupán csak az elsőbbségadás kötelező táblát és az előtte kb 50 méterrel előjlzést nem vette figyelembe. Szerencsére senki sem sérült meg. Rövidgatyában kiszáll, mellőle kiszáll a barátnője, és kérdezi hívjunk e rendőrt. Én még nem tudtam kiszállni, mert az övfeszítővel és a beragadt ajtóval kísérleteztem (ajtó nem nyílt ki, jobb oldalin másztam ki), mondtam neki hogy hívjunk. A barátnője váltig állította, hogy az ő hibája volt (nem ő vezetett, nem tudom mit csinálhattak a kocsiban, ami elvonta a sofőr figyelmét).
Rendőrök kijöttek és ekkor már minden fojt a maga módján. Szerencsére az illető elismerte a baleset okozását, de innentől kezdve olyan tapasztalatokat szereztem, amit sose gondoltam volna, hogy Magyarországon így történik az eljárás.1. Ugye nem kötelező rendőrt hívni, ha nem történt személyi sérülés, és ha nem vitás a helyzet. A rendőr elmondása szerint (aki kijött) jobb ha nem hívjuk ki ugyanis abban az esetben rendőrségi szakértői eljárás történik, ami 3-9 hónap, addig nem kapok pénzt a biztosítótól az autó javítására, ezért inkább hívjuk fel a rendőrséget és mondjuk azt, hogy nem kell kijönniük, megoldottuk.
2. Ilyenkor a vétkest nem bírságolják meg, lévén, hogy ki se jöttek. Ha viszont azt mondjuk, hogy itt voltak akkor 300 000 ft bírság + a vétkes jogsija bánja. (később bántam, hogy inkább nem vágták meg)
3. Kitöltöttük a Kék-sárga baleseti bejelentőt, és a biztosítót is felhívtam (mert van kiegészítő biztosításom, és ilyenkor azt kell). Viszont nem elegendő, ha a vétkes a kék-sárga lapon aláírja, hogy elismeri a baleset okozását. El kell menni a biztosítóhoz a vétkessel, és az ott található formanyomtatványt is alá kell íratni vele. A biztosítós viszont váltig állította, hogy olyat nem kell, viszont a szerviz kérte később.
4. Az én autóm "saját lábán" jutott el a kb 45 km-re lévő szervizbe, az övét vontató vitte el, mégis az én autómra akarták azt mondani, hogy totálkáros.
5. Ha vétlen vagy, és összetörik az autódat, a biztosító nem fizeti a kárt, csupán az autó aktuális értékének (amit ő állapít meg) 40-50%-át (ha nincs Cascod), ha annál több a kár fizetheted zsebből, vagy polgári peres úton perelheted a vétkest (3-12 hónap ha nem több).
6. A szervizben olyan irdatlan és irreális összeget mondtak a kárra, hogy az autód biztosan gazdasági totálkáros legyen. Szerencsére belső ismeretség miatt, a kifizetett összegbe belefért a javítás (2 ajtó csere + B oszlop csere, bár hogy a hátsó ajtót miért kellett kicserélni nem értem). Fele annyiért megcsinálták mint amennyit elsőre kárnak mondtak, azért ez érdekes dolog.
7. A szervizes a telefonban azt mondta, hogy 1 hét alatt kész lesz az autó, a szervizben 2 hetet mondott rá, és a 3. héten mondták még neki sem álltak (Porsche szerviz).
8. A szervizes nem szólt, hogy mi az ami nem fért bele a keretbe, és nem cserélték ki (pl. a biztonsági öv, amit ugye nem ártott volna és csak később derült ki).
9. Én az autómmal járok dolgozni (napi 100 km), a bejárást bérautóval akartam megoldani, de mivel az már nem fért bele a biztosító által kifizetendő keretbe, saját pénzből kellett megoldanom. Perelhettem volna érte a vétkest (3-12 hónap), mert magától nem volt hajlandó 40 000 Ft-ot erre adni (holott megmentettem 300 000-től + a jogsija elvételétől).
10. Utólag csak 1 hónapon belül jelentheted fel a vétkest (ügyvédnő monda), ha a helyszínen nem tették meg, de én várni akartam még kész lesz az autó, így kifutottam az időből.
10 + 1. Utólag polgári perrel kérhettem volna kártérítést, amennyiben igazolom a káromat (bejárási költségek, kereset kiesés...) de inkább úgy gondoltam, hogy nem ér ennyit a procedúra (kb 100 000 Ft volt a károm)
Az autó kész lett, a hülyegyerek is megcsináltatta a sajátját, látom a városban többször is, csak a szénszálas matrica nincs rajta (gondolom motorháztető csere volt), ott furikázik holott már jogsija se lehetne. Többször próbáltam vele beszélni, de egy kanyi petákot nem volt hajlandó fizetni.
A történethez még hozzátartozik, hogy ő autószerelő műhelyben dolgozik, gondolom olcsóért megcsinálták az autóját, de mondta hogy vigyem el őhozzájuk, ők megcsinálják az enyémet is. Azért az pofátlanság, hogy az én káromból még ő keressen. Ha lett volna 3-400 ezer Ft-om akkor inkább elfogadtam volna a gazdasági totálkárt, mert akkor megkapom az autó aktuális értékét és tudtam volna venni egy új használtat.
Mindenkinek biztonságos autózást és "éljétek túl a hülyéket".
Komojtalan 2013.01.09. 08:48:12
zar116 2013.01.09. 09:45:40
Krunpli · http://www.mobilize.hu 2013.01.09. 09:50:12
dzsaszper 2013.01.09. 09:50:14
Érthető, ha a yard akit lehet lebeszélni. Gondolom ők is túl vannak terhelve, főleg ha minden csip-csup ügyhez is őket hívják, és van aki meg is teszi...
2. @Komojtalan: ez nem szimpla elsőbbségadás elmulasztása, hanem baleset okozása elsőbsbségadás elmulasztása által.
3. Ezzel kapcsolatban tényleg nagy a kavar, nem tudom, a jogszabályok vagy a biztosítók miatt-e, de tényleg az a tuti, ha a vétkes külön is elismeri a felelősségét. Talán kétséges, hogy közvetlenül a baleset után teljesen beszámítható-e?
4-5 a totálkár tényleg nem feltétlenül azon múlik, saját lábán elhagyja-e. A GTK meg pláne: többe kerül kijavítani mint amit azzal vesztesz, ha eladod. A biztosító számol, és úgy dönt, ahogy kevesebbet kell fizetnie, ez érthető is. (Ide kapcsolódik, hogy az eurotax ár mennyire reális, és mennyire tudják figyelembe venni, mennyire volt karbantartva az autó -- mondhatni ökölszabályok alapján döntenek).
Elég régi autó esetén igen könnyű gazdasági totálkárt elérni, mert eleve nem túl drágán tudod eladni az autót. Viszont ott tudod bukni azt hogy te jobban karbantartottad az autódat, ezért az eurotax áron nem adnád el...
6. ez tényleg a magyarországi gyakorlat, gazdasági totálkár vagy majdnem az. Ez ellen a biztosítók nem tudom, mit tudnak tenni, ha a kárszakértők a helyzet magaslatán vannak, akkor esetleg elvitatkozhatnak a szervízzel az alkatrészek állapotán... Illetve az sem mindegy, milyen állapotot kell elérni (sok autó rohangászik pl. 1-1 más színű lemezzel spórolásból)
7. ez a szervízt minősíti...
8. nem árt rákérdezni, már csak a 4-6 miatt is. A biztonsági öv elég csúnya, ha sérült az öv, vagy vélelmezhetően sérült. Akár közlekedés biztonsága elleni vétség is lehet gondatlanságból...
9,11: létezik fizetési meghagyás is, ami persze perré alakul, ha a másik fél ellentmond és vitatja a felelősségét.
10. igen, ezt fontos tudni, és ezt nem ártana, ha a rendőr aki lebeszél és a biztosító is közölné.
Krunpli · http://www.mobilize.hu 2013.01.09. 09:52:13
YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2013.01.09. 10:50:23
lényegtelen, nem is szoktam szólni ilyesmi miatt, de ez azért nekem nagyon fályt.. :)
Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2013.01.09. 12:28:03
prérikutya 2013.01.09. 12:57:43
Javaslom a BTK gyakoribb olvasását. Akkor közúti baleset okozása, ha 8 napon túli sérülést okoz. Itt meg 8 napon belüli sem volt. Addig "csak" szabálysértés, Szabs. tv. 218.§.
prérikutya 2013.01.09. 13:00:43
Egyébként 150 ezer. Nézd át az összegeket, nehogy meglepődj egyszer. ;-)
...::: Flúgos Kamionos :::... 2013.01.09. 13:04:35
prérikutya 2013.01.09. 13:07:47
Mert össze-vissza volt húzva, horpadva. Egyébként legközelebb el kell menni egy bontóba, ott meg kell venni az ugyanolyan színű karosszéria elemeket és a fényezést már meg is spóroltad (még az a veszély sem áll fenn, hogy szarul keverik ki a színt és elüt az eredetitől). Ráadásul nem kell szakszervizbe vinni. Egy komolyabb, ne szakszervizben is ugyanolyan jól dolgozhatnak, fele annyi pénzért. Egyébként a B oszlop cserét már nem erőltettem volna, ezért volt az GTK.
Az előző autómhoz egy hátsó gyári fényezetlen lökhárító volt 110 ezer Ft, amikor az autó éppen ért 6-700 ezret. Felszereléssel, fényezéssel együtt lett volna vagy 150 ezer. Vettem a bontóban egyet 15 ezerért, meg színre fújattam egy 20-asért(2009 körül volt). A felszerelés meg ajándék volt. Azt meg nem részletezem, mennyit fizetett a biztosító. :-)
"streetfighter" 2013.01.09. 13:12:37
Egyébként szerencséje volt a 206-sal.
Rosszabbul járt volna, ha ebben az esetben is egy Tuareg jött volna. Nem valószínű, hogy megírta volna ezt a levelet. :(
fda 2013.01.09. 13:15:14
2. Ez a 300 ezer meg a jogsi talán a maximális tétel lehet. Tény, hogy feljelentik, aki balesetet okozott. Egyszer belémjött valaki, azt 10 ezerre akarták büntetni, de lebeszéltem őket, mert normálisnak látszott, készséges volt a károkozó.
3. "kék-sárga lapon aláírja, hogy elismeri a baleset okozását."
Azon az van, hogy a kitöltéssel NEM ismeri el...
4. A totálkárhoz semmi köze annak, hogy guru-el az autó. Elég olcsó autód van a fotó alapján, sajnos a javítás simán százezres tétel lehet a fotó alapján is, tehát drágább, mint maga a kocsi. Ezt a gazdasági totálkár tipikus esete. A 10 ezret érő telefonodat sem javíttatod meg 20 ezerért, ha beleejted a vízbe.
6-7. A márkaszervíz igen jól él az ilyen javításokból, ez nem új infó sajnos. Lehúznak ahogy tudnak, persze a biztosítót is.
8. nincs olyan hogy "keret", megtéritik a károdat.
Az egyedüli csont az "avultatás" aljas intézménye, emiatt mindig balhézni kell, mert úgy számolnak, hogy a 10 éves kocsidon az ajtó már csak felét éri az újnak, ezért csak a felét akarja kifizetni: ez a te meccsed, mennyire hagyod ezt rá a biztosítóra.
9. A kapcsolódó költséget is fizeti a biztosító. Nekem fizettek telefonköltséget, bérautót, (azonos kategória a javítás napjaira) AVULÁST.
10. A vétkest nem kell feljelentened, ő nem tehet semmiről (azon kívül hogy figyelmetlen volt). Ő kötött biztosítást arra az esetre, hogy helyette egy cég fizesse, ha kárt okoz.
Miért fizetne most zsebbe neked.
A biztosítójával kell balhézni, mert ők beszedték a biztosítási díjat, káreseménynél meg nem akarnak rendesen fizetni
D4D 2013.01.09. 13:35:22
A poszter biztos benne, hogy nem vágta le a balkanyart? Az mostanság nagy divat.
PITTA 2013.01.09. 13:58:00
bbppoo 2013.01.09. 14:24:20
Asszem itt többről van szó, hogy a poszter mennyire bf vagy nem bf.
rbalint88 2013.01.09. 14:24:45
ez egy golf 2 esetében így nézett ki: eurotax 267e Ft (lol)- 78e Ft= 189e Ft kártérítési összeg.
tomraider 2013.01.09. 14:26:53
okostojgli (törölt) 2013.01.09. 14:27:07
A történet kerekebb lett volna ha ismert az autó -baleset előtti- értéke, illetve a biztosító által gazdasági totálkár címén fizetni szándékozott összeg.
PITTA 2013.01.09. 14:45:16
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.01.09. 15:53:00
metal · http://electric.blog.hu 2013.01.09. 16:04:36
Ezt nem értem, a GTK-nak pont az a lényege, hogy megkapod az autód "értékét", és vehetsz helyette másikat, sőt még az "új" átírását is fizeti a biztosító. Minek kellett volna ehhez 3-400K pénz?
BA2017 2013.01.09. 16:14:39
B oszlop sérült=totál kár. Ez az eleje. A hátsó ajtó ennek a következménye. Hülye voltál, fel kell jelenteni. Hosszabb idő, de a végén rövid perben megnyered a biztosító által kifizetett összeg és a javítás ktg-e közötti difit...ha nem sufniszervizbe viszed.
metal · http://electric.blog.hu 2013.01.09. 16:47:34
Nem nyert volna meg semmit, ami a jog szerint jár, azt a biztosítónak kell kifizetnie, a kárt okozó azzal, hogy megkötötte a biztosítást eleget tett a kötelességének. Max. a biztosítót érdemes perelni, ha nem fizetett ki mindent, ami járt volna. Ebben azért nem lennék biztos, a posztból süt, hogy a posztolónak fogalma sincs, hogy egy GTK-s autóval mit kell (kellett volna) kezdeni.
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.01.09. 17:41:15
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.01.09. 17:45:13
de hogy pontosan milyen is a kiscsoka, hogy eleve abbol indul ki hogy 300e + jogsi megtartast adta oda ajandekba a masiknak, az fura...
kb olyan mint amit a stohlbuci aldozata jatszott el...
marmint hogy nem nyomja fel ha tejel, az meg hogy a tibbi ayutosokkal mi tortenik, az szamara coki, csak legyen meg neki akarpotlas...
hozzatennem a sündörgésre mindketten rab@sztak
Dolfin 2013.01.09. 18:00:06
@metal: Ez így igaz, nem tudtam mit kell kezdeni egy GTK-s autóval, ezért is írtam a posztot. Azért kellett volna + 300-400 ezer mert az eurotax szerint kaptam volna a kocsi árát, ami kb. ennyivel kevesebb mint a hasonló korú (6 éves) autó ára. Ráadásul az LPG üzem is bele lett szereltetve 8 hónappal előtte, arra meg nagy ívben szarnak az ár kiszámolásánál.
@Bullshit generátor: Nekem az autó kb. másnapra kellett volna, mert másnap mennem kellett volna dolgozni, két napra rá meg balatoni apartman volt foglalva. Ha nekiállok rendőrözni, meg perelgetni még mindig autó nélkül állnék.
@okostojgli: Az autót 1 évvel a baleset előtt vettem 1.05 millióért. Az eurotax szerint (a biztosító szerint) 870 ezret ér az autó (LPG-vel együtt) és csak 540 ezeret hajlandó a biztosító fizeni összesen. Ebben benne van az is, ha bérautót fizetnek. Ha bérautót fizetnek, akkor annyival kevesebb összeg megy a javításra, mert 540-nél nem fizet többet, vagy GTK.
GTK esetében meg pár hétig gyalog jártam volna napi 110 km-t a munkahelyemre mire a procedúra lezajlik és tudok venni másik autót.
A rövid gatyás sztori azért lényeges, mert az anyósülésről kiszálló csaj váltig állította hogy az ő hibája. (Innen mindenki arra gondol amire akar)
Elnézést a "fojt" szóért, az valahogy elkerülte a figyelmemet, de ezért nem kell megfojtani ;)
A B oszlop alsó felét levágták, kivágták és kicserélték. Megnéztem amikor egy másik szervizben kicseréltettem a biztonsági övet (csak félig hegesztették össze, azzal is spóroltak)
Remélem minden kérdésre válaszoltam.
Ja, azt a kanyart nem lehet levágni, ha látnád tudnád hogy értem, egyébként meg meg kellett volna állnia, mert beláthatatlan a kereszteződés, ő pedig fékezés nélkül akart átvágni rajta(m).
BA2017 2013.01.09. 18:07:12
A postban azt írtad, hogy így is 2-3 hét volt...tehát...ha pedig ekkora úr vagy, hogy nem állsz ki magadért, akkor ne keseregj digitálisan, mert úgy jársz, mint orbán viktor, nevetség tárgya leszel.
BA2017 2013.01.09. 18:08:46
D4D 2013.01.09. 18:09:39
Balra kanyarodni úgy kell, hogy a kereszteződés középpontja végig a bal oldaladon legyen.
Rengeteg olyan hely van, ahol vágják a balkanyart a delikvensek. A beláthatatlant is. Nem egyszer úgy, hogy már a megállás helyét jelző vonal előtt vészfékeznem kell, mert a semmiből feltűnik valaki 40-el.
Mostanában kezdek leszokni erről a fékezésről, ugyanis amíg nem léptem át a vonalat, addig nincsen nem megadott elsőbbség.
mojoking77 2013.01.09. 18:17:43
-Elsobbsegadas elmulasztasa+ kozuti baleset okozas: 30000 Ft +4 bunteto pont
-mindenki gondol amit akar: Segitek, valoszinuleg veszekedtek, ez vonta el a srac figyelmet az utrol. Az, hogy te min jaratod az eszed, egyedul teged minosit.
Semmi gond, baleseted volt, mint irtad is, elso az eletedben, de teljesen feleslegesen dramatizalod tula a dolgokat. Nalad sokkal rosszabbul is jartak mar emberek es tueltek. A rendor valoszinuleg nem akart tulsagosan dolgozni, te meg elhitted az osszes hulyeseget. (Nem egy masfel ev a polgari peres ugyek atlagos hossza pl ). Kaptal volna 540 000-et, plusz eltolod a roncsot masik 200-ert, ha nem akarod megcsinaltatni abbol a penzbol, es a maradekra pereled a sracot. Ennyi nagy vonalakban. Udvozollek a valo vilagban, a dolgok nagyjabol igy mukodnek mindenhol..
Dolfin 2013.01.09. 19:43:29
@mojoking77: A baleset után nem igen értem rá a jogszabályokat olvasgatni, hogy mi mennyi. Ha rendőr mondja, nem vagyok én jogász hogy ellentmondjak neki. Ha veszekedek akkor sem veszélyeztetek mást.
@Bullshit generátor: Bullshit, már a neved is... na mindegy. 5 db szervizet hívtam föl, hogy mennyi idő alatt lesz kész. A fent említett 1 hetet mondott, naná hogy oda vittem, annyi szabadságom még volt, de mire odaértem 2-3 hét lett belőle, törött ajtóval, öv nélkül nem akartam átfurikázni még 150 km-t a másik szervizhez. 2 hétig a munkahelyem jóvoltából sikerült megoldani a bejárást illetve a szállást.
metal · http://electric.blog.hu 2013.01.09. 20:09:44
Már miért ne fizetne rá a kötelező? Ha igazolni tudod a kárt, akkor azt ki kell fizetnie a biztosítónak (valószínűleg magától nem fogja, de perelni érte lehet).
A perben nem MÁV volt a biztosító véletlenül?
@Dolfin: "mert az eurotax szerint kaptam volna a kocsi árát, ami kb. ennyivel kevesebb mint a hasonló korú (6 éves) autó ára."
Az eurotax érték nem kőbe vésett dolog, ha igazolni tudod, hogy az autó többet ért, mint az eurotax értéke, akkor azt kell kifizetnie (ha az azonos korú, azonos felszereltségű autók drágábbak, az már bizonyíték). Láttam már egy pár autó eurotax értékét kiszámítva, de 1misi körüli autóknál sose volt még 3-4k a különbség a valós értékhez képest.
Ha az autó járásképtelen lett (a biztonsági öv miatt az lett) a baleset napjától a kárrendezésig a biztosítónak kölcsönautót kell fizetnie.
BA2017 2013.01.09. 20:24:25
@metal: Nem MÁV volt és én a másik felet pereltem...az lehet, hogy a végén a biztosítója fizetett...homály már, mert régen volt. A lényeg, hogy tűrhetően jöttem ki a kalandból.
D4D 2013.01.09. 21:06:19
Mióta vezetsz? Láttál már kereszteződést? Tudod, hol a vonal?
(---Flúgos Buszos---) 2013.01.11. 01:00:09
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.01.11. 10:14:27
faternak volt rendorsegi ugye egyszer
ott is a helyszinen levo rendor mindenfelet pofazott, ezert apukam ragaszkodott a birosagi eljarashoz, vegul nem az lett amit a helyszinen levo rendor mondott
mas kerdes?
a zsaru meg akarta gyozni a baleset okozojat hogy jobban jar ha a kotelezot alairja, es igy mukodik egyutt, gyakorlatilag nyomast helyezett ra hogy a rendornek kevesebb munkaja legyen
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.01.11. 10:17:51
"a zsaru meg akarta gyozni a baleset okozojat hogy jobban jar ha a kotelezot alairja, es igy mukodik egyutt, gyakorlatilag nyomast helyezett ra hogy a rendornek kevesebb munkaja legyen"
a poszthoz van
punciuspilatus 2013.01.11. 22:45:43
(---Flúgos Buszos---) 2013.01.12. 00:57:17
dzsaszper 2013.01.14. 11:15:59
viszont alighanem más szabálysértési tétel
dzsaszper 2013.01.14. 11:16:55
zaki82 2013.01.14. 11:17:53
van kotelezo biztositasa ami arrol szol, h ha o hibazik a vetlen sofor karat megteritsek...
az, h agyarorszagban ez pukkasztott egyeses, avultatos, hetekig-honapokig szopatos, stb, azaz meg vetlen sofor szamara is egy remalomma aljasult merenylet a befizetett penzekert a rendszer hibaja es a biztositok+szervizek gyokersege, nem aze aki hibazott es letorte a kocsid...
nem rokonom, h vedjem... azert posztoltam ezt ide, h felhivjam a figyelmet, h szetmagyarkodos majomkodas helyett lassuk mar, h ki es mirol tehet, mi kinek a sara. hibazni es torni pedig elobb-utobb te is fogsz, ha tetszik, ha nem. en 15 evig rendben voltam, 3x tortek a kocsijaimat (en voltam a vetlen sofor...), tavaly viszont zsinorban 2x en benaztam - ez van...
egyik esetrol se gondolom amikor szivas lett, h a masik sofor hibaja, h buziskodik a biztositoja (mert tortenetesen megteheti)
dzsaszper 2013.01.14. 11:23:45
Az oktató is mondta, hogy talán a (halszálka) záróvonal jobb oldalán kellene közlekedni a balrakanyar befejeztével...
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.01.14. 15:50:26
Aki ilyen fórumot (mit ez) olvas, az nem küldi haza a kiérkező rendőrt. Szépen dolgozzon, ha már fizetést kap. Az meg téged mit érdekel, hogy a vétkest menyire büntetik meg?
Gondolom még jobban ideges lennél, ha a vétkes másnap bemegy a biztosítóba és nem ismeri el a felelősségét. Mert volt már ilyen.. keres csak rá.
Te valamit nagyon félreértettél a biztosítós roncs értéknél. Nekünk 2 éve volt egy hasonló. És még több pénzt kaptunk mint az az autó piaci értéke. (biztosító + eladva a roncs)
B oszlop sérülésnél alap a TK. Gondolom Te sem vennél egy olyan autót, amiben azt hegesztgette józsi az iparos.. (Bár Te most is ilyennel jársz.. kíváncsi leszek ha majd el akarod adni akkor bevallod-e vagy szépen hallgatsz róla)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 16:32:24
de ha kicsi nagyon a kocc akkor is akarjak, es az megy, vagyis jon, tehat a rendor
a legkisebb koccnal is kihivjuk
ez a dolga /is/
ez egy
ott fel is veszi ki mit mond stb.
addigra mar ott van az automento is, nincs ilyen hogy serult kocsival ellavirozgatunk es
elviszi
a hibazo biztositoja, meg a vetlene, rogton felveszik a kapcsolatot
itt sajnos nalunk is beugrik a GTK, nem szeretnek a biztositok varialni a javitasokkal es a kek konyv szerinti erteket mar fizetnek is
termeszetesen meg aznap vagy legkesobb masnap felveheted 3-4 napra a cserekocsit, semmi munkaltatoi igazolas nem kell, hogy kell-e a munkadhoz stb
a vetkes biztositos ugynoke altalaban mar masnap reggel megjelenik es elmondja, hogy ad pl 2000 dollar fajdalomdijat, ha lemondassz minden masrol, korhaz stb / na ezt nem szabad itt alairni, mert kocsi kek konyvi arabol nemigen veszel ugyanolyat, ilyenkor ki kell harcolni egy normalis osszeget
/ ha szemelyi serules is van, az kulon tortenet/
ezt cask ugy informaciokeppen, hatha valakit itt er baj
horex · http://horex.uw.hu/ 2013.01.15. 15:51:39
Azért tart ott AZ az ország ahol
Nálunk, kultúrált országban meg így
FDToth 2013.01.18. 11:32:38
Budapest, Pesti alsó rakpart (Carl Lutz), centrum felé, közvetlenül a Dráva utca után (2 sávos az út) mennyi a max megengedett sebesség? Én 70-re emlékeztem, most jött bünti ismerősömnek h 50 ott a max, ő pedig 76-tal ment... megnézem majd én is a szakaszt, de hátha vki előbb meg tudja majd mondani:)
köszi!
dzsaszper 2013.01.18. 22:56:32
D4D 2013.01.19. 17:47:12
misi107 2013.01.19. 23:36:04
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.01.21. 13:42:54
Don Blasius 2013.01.21. 22:51:34
Én is 50-re emlékszem, noha mindenki szeret ott gyorsabban menni.
dzsaszper 2013.01.22. 08:21:11
tataugebu 2013.01.23. 11:01:05
Rendőrt hívtunk, polgártárs volt a hibás, csak nem ismerte el.
Helyszínelés stb.
Másnap szervíz, cascóra megcsinálták 4! nap alatt. (A kocsi bal eleje és az eleje, fényszóró, kerék, 500.000 FT)
Nekem "csak" az önrészt kellett fizetnem.
8 hónap múlva határozat: nem voltam hibás. A károkozó biztosítója kifizette az én biztosítómat és nekem pedig az önrészt.
Végeredményben jól alakult minden, csak a rendőrség iszonyatos lassúságát nem értettem.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.01.24. 08:55:49
Ez olyan, mint amikor az anyósom megkérem valamire. Megcsinálja, de úgy, hogy még véletlen se legyen többé kedvem kérni Tőle valamit. Így áll ehhez a rendőrség is. Akinek volt már dolguk vele (vagy bármily más hatósággal) az elkerüli, hacsak lehetősége nyílik rá. Persze, feladatuk, megcsinálják, de úgy, hogy még azt is megbánd, hogy eszedbe jutottak.
Bármit, csak dolgozni ne kelljen.
tataugebu 2013.01.24. 09:46:24
FDToth 2013.01.25. 09:21:20
D4D 2013.01.25. 09:59:03
Látod te miért.
Persze a hivatalos magyarázat az, hogy fel szokott torlódni a gépkocsiforgalom, és a balesetmegelőzés miatt......
Bazmeg! Az autópályán is van néha stau, de az sincs 50-re letáblázva!
FDToth 2013.01.26. 15:57:30
és még szigorúbban fogják ellenőrizni és büntetni a "gyorshajtókat"...
sztem autópályán egyébként nem is a gyorshajtással van a legfőbb gond, hanem azokkal akik nincsneke tekinettel a többi közlekedőre (lassú előzés a beslő sávban, középső sáv indokolatan hazsnált és a tükörbenézés teljes hiánya)
a pályákon (már ahol) 80 a max uh közeledünk az 50 fele:D
dzsaszper 2013.01.28. 19:22:13
nem egyértelmű ennyire. Két csoport van, akik valahogy vonzzák egymást, illetve kiprovokálják a többiek egy részéből a másikat:
1. akik nem tudnak jobbra tartani, illetve önkéntes rendőrök akik 130-cal mennek belül...
(nem az autópályacsomópontok előtti 1-2 kilóméterről beszélek, az első előjelző tábla után számítani lehet azokra, akik már besoroltak, az rendben van, feltéve hogy a leendő útirányának megfelelő sávoknak megfelelően jobbra tart)
2. a mennyémá és cikázó lámák, akik meg követési távolságot nem tudnak tartani...
A balesetek jó részéért, és a balesetveszély sokszorozásáért (egymásrafutás, tömegbaleset) a 2. csoport a közvetlen felelős. Az 1. meg a többiek akadályozásáért.