Érdekes kérdést vet fel Zsolt, de talán nem is ez az egyetlen ilyen jellegű kereszteződés az országban. Hogyan is közlekedjen az a biciklista, aki egy kerékpárút nélküli úton közlekedik, majd a keresztező kerékpárútra balra kíván felhajtani? Valami azt súgja nekem, hogy a balra kanyarodó sáv ki is jelöli a kötelező haladási irányt, miszerint a kerékpárútra nem, csak a közútra szabad kanyarodni, de ezt meg a bringás nem teheti, ha szabályosan akar közlekedni. Tehát a megoldás az lehet, hogy felhajt jobbra a bicikliútra, megfordul, majd zöld jelzésen halad át. Ekkor biztosan elsőbbsége van. Az igazi megoldás persze az lenne, ha a kereszteződés előtt közvetlenül kialakítanának egy kerékpáros kanyarodósávot, amit külön lámpa szabályozna. Hasonló működik Budapesten a Deák Ferenc térnél, ahol az Astoria felől egy külön lámpa ad zöldet az Erzsébet tér felé kanyarodó bicikliseknek és külön egy másik a Nyugati irányába egyenesen haladóknak.
A kép Debrecenben a Honvéd utca - Bethlen utca - Egyetem sgt. kereszteződésében készült. Mint látható, ha a kerékpáros a Honvéd utcáról érkezik és az Egyetem sgt. felé akar balra kanyarodni, akkor az úttest menetirányszerinti bal (azaz "irányhelytelen" oldalán vezetett egyoldali kétirányú kerékpárútra kell felhajtania. Az Egyetem sgt. felől a Honvéd utcára jobbra kisívben kanyarodóknak kiegészítő zöldjük van ilyenkor és a két útvonal keresztezi egymást.
A KRESZ két oldalról közelíti meg a kérdést:1. A jobbra kisívben kanyarodónak elsőbbsége van a balra nagyívben kanyarodóval szemben. Nekem eddig mindig ez volt az irányadó (csak ilyen helyzetben először arra járva nem számít az ember a másik kanyarodására). Ebből az következik, hogy balra kanyarodás közben zöld jelzésnél meg kell állni kerékpárral. Aminek az lehet a veszélye, hogy a mögöttük lévők nem igazán számítanak erre a megállásra.2. Ha a kerékpáros az elsőbbséggel rendelkező út mentén halad, akkor a kerékpárúton közlekedőnek ugyanolyan jellegű elsőbbsége van, mint annak, aki az elsőbbséggel rendelkező úton halad.Azaz:
- Az egyenesen haladó kerékpárosnak elsőbbsége van a kanyarodó járművel szemben. Ha tehát a főútról lekanyarodik a jármű, akkor a vele eddig párhuzamosan haladó kerékpárosok számára elsőbbséget kell adnia.
- Ha a mellékútról a főútra kíván kihajtani a jármű, akkor elsőbbséget kell adni a főút mentén lévő kerékpárúton haladó kerékpárosnak is.
- Ha a kerékpáros a mellékútról érkezik, de a főúti csatlakozásnál rátér a főúttal párhuzamos úttorkolati átvezetésre, akkor elsőbbsége van.
- Nincs elsőbbsége a kerékpárosnak, ha olyan zebrán halad, ahol nincs számára kerékpárút jelezve. Gyalogosként áttolva elsőbbséget élvez.
(Ez a szöveg nem a KRESZ-ből, hanem egy tervező által kiadott közleményből származik. Az 1-es, 2-es, 4-es pont egyértelmű volt eddig is számomra, de a 3-asba még nem gondoltam bele.)Ebből pedig az következik, hogy hiába balra nagyívben kanyarodik a kerékpáros, a jobbra kanyarodó járműnek kell elsőbbséget adni számára.Szerintem alapvetően egy kiegészítő zöldnél nem számítunk keresztező forgalomra, mint ahogy egy ilyen kereszteződésnél sem számítunk balra kanyarodáskor ilyen módon jobbra kisívben kanyarodókra (legalább is az első alkalommal...). A kép streetview-vel készült, ekkor még telezöldes forgalomirányítás volt a kereszteződésben, azóta átalakították.Lehet azt mondani, hogy kerékpárral húzódjon ki az ember a jobbra kanyarodó sávba, és onnan keresztezze a kerékpáros zöldnél az utat. Ezzel a probléma:1. Ha balra akar valaki kanyarodni, akkor a balra kanyarodó sávba sorol be.2. Nincs kialakítva semmilyen felhajtó a kerékpárúthoz.Szerintem ez az egyik alapvető probléma sűrűn lakott területen az egyoldali kétirányú kerékpárutakkal. Egy kis gondolkodással a tervezők megelőzhetnék az ilyen helyzeteket. Másik gond, hogy nagy az esély rá, hogy egy pár rossz tapasztalat után még azok is a járdán fogják megközelíteni szabálytalanul az ilyen kereszteződést, akik egyébként törekednek a szabályos közlekedésre.Normális kommentelőknek: Meglátások, vélemények? Hogy lehetne ezt ésszerűbbé tenni?Trolloknak: ennek a közlekedési helyzetnek a tárgyalásakor kérem mellőzzük a következő témák említését: az üzemanyagban lévő adó mértéke, az ételben lévő ÁFA nagysága, a rendszám szabályozása, illetve a bármelyik járművet használók vélt vagy valós közlekedési morálja, személyes sérelmek.
Az utolsó 100 komment: