Az igazat megvallva, a napokban a TotalCar-on megjelent pályázati felhívásig nem hallottam erről az oldalról, de az ottani linken keresztül "áttévedve", kb. 5 perc böngészés után, mondhatni, otthon éreztem magam... Úgy látom, az itt feszegetett problémák mindenkit érintenek, akik valaha is kapcsolatba kerültek a közlekedéssel: lássuk be, kevesen vannak azok, akik így vagy úgy, de ne tartoznának bele ebbe a "csoportba". Ezúton szeretnék gratulálni az oldalhoz!
Az olvasottakon felbuzdulva, nomeg az említett pályázatot átböngészve, gondoltam, én is hozzáteszek valamit a "közkincshez". Az alábbi poszt nem kimondottan egy konkrét témára fókuszál, hanem egyetlen este (kb. 3 óra) tapasztalatait foglalja össze néhány pontban, a budapesti csúcsforgalomban egy átlagos napon, egy autó kormányánál ülve. A pontok nagyjából a történések időrendjét követik...
Tehát, a tapasztalatokból levont alapvetések, avagy egy kis budapesti "how (not) to drive" 23 pontban:
1. Az autósok 34,57%-a fél a sötétben. Más magyarázat nem lehet arra, hogy miért közlekednek felkapcsolt utastérvilágítással. Esetleg nagyon büszkék az autójukra, és azt akarják, hogy sötétben is mindenki jól lássa az arcukat. Rejtély.
2. A "Városi Vagány Csávó" cím elnyerésének alapvető feltétele, hogy sötétedés után világítás nélkül kell közlekedni. A helyzetjelző is jó, de nem annyira gizda. Esetleg adhatunk némi támpontot ahhoz, hogy autóstársaink merre keressenek a sötétben, ha felkapcsoljuk az utastérvilágítást, ld. 1. pont.
3. Ha nem a lazaságra, hanem inkább a biztonságra törekszünk, különösen, ha egyébként 12=egy tucat autónk vagy szakadt kisteherautónk van, akkor a legjobb, ha ködfényszóróval és ködzárófénnyel emeljük ki járművünket a tömegből (időjárásra, napszakra, lakott területre való tekintet nélkül. Köthetjük direktre is a ködlámpákat, akkor nem kell folyton a kapcsolóval vacakolni). Folyománya, hogy mindenki tisztában lesz azzal a városban, hogy nekünk ilyen extrákra is telik. Képzettebb felhasználók ne törődjenek a ködfényszórók valamelyikében kiégett izzóval, mert a másikra így rá lehet mondani, hogy kanyarfényszóró.
4. Az index használata a gyengeség jele. Ráadásul orvosi tény, hogy a villogó fények egyeseknél epilepsziás rohamot válthatnak ki, ami súlyos balesethez vezethet. Ezért ne kockáztassunk, se sávváltáskor, se kanyarodáskor.
5. A sávváltás két biztos módszere:
a) a mellettünk haladó autóra ráhúzzuk a kormányt, fakultatív indexhasználat mellett. Úgyis jobban félti a tulajdonosa, majd szépen beenged...
b) lassan, de határozottan elkezdünk "átcsorogni" a kiválasztott sávba. Ha bizonytalanok vagyunk, nyugodtan haladjunk néhány 100 métert a felezővonalon. Vigyázat! Az indexhasználat tönkreteheti a manővert!
6. Ha valaki elénk kéredzkedve próbálna sávot váltani, akkor illesszük autónk orrát kb. a besorolni kívánó kocsi B oszlopa mellé, és igyekezzünk ott tartani. Ha szerencsénk van, nem vesz észre a holttérben, és belénk jön. Máris kijavíttathatjuk az ő költségére/biztosítására a lökhárítónkat, amelyet a múltkor a mozgássérült-parkolóban koccoltunk le. Ha nincs szerencsénk, akkor észrevesz, és nem mer elénk húzódni. Ilyenkor kettőt visszagangolva száguldjunk el mellette, és közben igyekezzünk tudtára adni, hogy milyen béna, pedig mi udvariasak voltunk.
7. A sávelválasztó útburkolati jelek szerepe a város esztétikai szépségének fokozása, a nagy szürke aszfaltfelületek egyhangúságának megtörése. Kanyarodásnál ne figyeljünk rájuk, csak összezavarnak. Érkezzünk abba a sávba, amelyikbe csak jólesik. Ha esetleg ott már lenne valaki más, akkor referáljunk az 5. a) pontra.
8. Mindenki lehet busz, aki eléggé elhivatott. A buszsáv használata a legtöbbek szerint nem más, mint találékonyság és innováció.
9. A forgalmas útszakaszok mentén elhelyezett "megállni tilos" jelzőtáblák csak az ott lakókra vonatkoznak. Ha ilyen helyen hagyjuk az autónkat, akkor mindenképpen kapcsoljuk be a vészvillogót, ez ugyanis mentesít a tiltó tábla, és a mögöttünk feltorlódott sorban veszteglők átkainak hatálya alól.
10. Ha a dugóban a sarkon nem férünk be az utcába, akkor se álljunk meg a kereszteződés előtt (ha esetleg valaki erre vetemedne előttünk, dudáljunk, és villogjunk, ez megoldja minden gondunkat), inkább menjünk be, és álljunk meg keresztben. Önérzetünk több százalékpontot javulhat, ha ezzel nemcsak a többi autóst, hanem mondjuk a BKV buszt is feltartjuk (utóbbit semmiképpen se engedjük a megállóba be-, illetve onnan kihajtani! Hagy szívjon, akinek csak bérletre telik!). További százalékpontokért megállhatunk a villamossínen is.
11. A gyalogátkelőhely másik elnevezése nem "zebra", hanem „Mercedesek számára fenntartott parkoló".
12. Ha motoros futárként dolgozunk, nyugodtan cikázzunk a járdán a járókelők között. Ha meguntuk a babakocsis kismamák és járókeretes bácsikák rémisztgetését, lehetőleg a parkoló kocsik takarásából forduljunk ki az úttestre, kizárólag a forgalommal szemben. Nyugtázzuk elégedett mosollyal a kormányt rémülten rángató autósok küzdelmét, miközben próbálják megmenteni az életünket. Ez pont jó elégtétel azért, hogy ők fűtött utastérben meresztik a s*ggüket, miközben nekünk a tökeink a nyereghez fagynak.
13. Ha meguntuk a buszsáv használatát, továbbléphetünk: először csak a jobbra kanyarodáshoz, később, kellő gyakorlat birtokában bármely, dugó melletti továbbhaladáshoz használhatjuk a motoros futároktól ellesett trükköt, azaz mehetünk a járdán. Közben a kanyarodási/kikerülési szándék jelzésére használhatjuk az indexet, de a gyalogosoknak úgyis mindegy. Konzervatívak, illetve akik gyerekkorukban is szívesen játszottak mentőautósat, ehelyett a zárt villamospályát is igénybe vehetik.
14. Ha Hondát vezetünk, minden lámpától-lámpáig tartó száguldásnál pörgessük tiltásig (10.000+ rpm) a motort. Örüljünk minden 10 méternek, amit a következő pirosig ráverünk a Fabia kombis anyukákra. Ezzel megspórolhatjuk egy péniszhosszabbító műtét árát is.
15. Széles, legalább 2x2 sávos külvárosi útszakaszokon, ha gondunk adódik a haladási sebesség megfelelő megválasztásával, a következőképpen járjunk el: ha tudunk olvasni, keressünk az út jobb szélén egy kerek, nyalókára emlékeztető objektumot, aminek széles, kör alakú felső részére piros karikába egy fekete számot festettek. Jegyezzük meg jól a számot, majd adjunk hozzá 40-et. A kapott értéket állítsuk be a sebességmérőnkön. Vigyorogjunk gúnyosan azokon a szerencsétleneken, akik a fenti számítási módszert rosszul értelmezve kb. annyival hajtanak, amennyit a táblán látnak. Akkor se veszítsük el optimizmusunkat, amikor 10 perc piros lámpánál történő ácsorgás után előbbiek pont a zöldre odaérve szépen állva hagynak. Ilyenkor nézzünk buta arccal magunk elé, és induljunk síkító gumikkal, majd alázzuk le őket újra.
16. Vegyük rá aput, hagy a nekünk néha kölcsönadott alapfelszereltségű, családi járgányra dupla DTM-kipufogóvéget tetethessünk a zsebpénzünkből. Persze abból csak a leggagyibb anyagból készült sufnira telik, de az is +10 mentális lóerő. Dögösített járgányunkat vezessünk F1 pilótákat megszégyenítő sebességgel. Időnként cikázzunk a sávok között, hogy mindenki tisztában legyen a képességeinkkel.
17. A telefonkihangosító és a hedszet használata nem célszerű, mert úgy kívülről senki nem látja, hogy mobiltelefonálunk. Inkább bal kézzel tartsuk a fülünkhöz a készüléket (hogy mindenki lássa az olalablakon át, bónusz pontért a rendőrök is), közben terpeszkedjünk el az ülésben, mint otthon a masszírozós tv-fotelünkben, és a jobb kezünkkel gesztikuláljunk. Esetleg lábainkat is használhatjuk erre, ha a kezünkre néha az autó irányításához is szükségünk lenne, de kellő gyakorlással erre egy idő után nem fogunk rászorulni.
18. Céges kisteherautónk valójában tank. Ne féljünk használni a képességeit, ha csak egy fél sáv, vagy egy-két parkolóhely szabad a kocsisor kikerüléséhez. Az általunk letört visszapillantó tükrök maguktól újranőnek.
19. A rendőrautókra nem vonatkoznak a szabályok.
20. Mivel a taxik tetején is van valami bóbita-szerű képződmény, ezért rájuk sem.
21. A "kötelező haladási irány: jobbra" és a középen felfestett záróvonal csak a friss jogosítvánnyal rendelkezők számára készített figyelmesség. Ha ugyanitt mi balra akarunk fordulni, akkor álljunk meg az út közepén (indexet ne használjunk!!!), és ne is törődjünk a sok tanulóvezetővel, akik így jobbra nem tudnak kifordulni mögöttünk. Megvárnak. A villogásuk és dudálásuk a tapasztaltságunk elismerése.
22. Ha Suzuki taxinkkal egy másfél sávos kétirányú mellékutcából hajtunk kifelé, amelynek két oldalát parkoló kocsisorok foglalják el, nyugodtan kikerülhetjük a szembejövők oldalán a jobbra forduló teherautót. Ha véletlenül valaki ebbe az utcába próbál szemből befordulni, akkor a kialakult se előre-se hátra helyzetet kezeljük 10 centis állkapocsmozgással járó rágócsócsálással és őszülő, az egész napos zabálás maradványait viselő zsíros szakálunk kurkászásával. Néha nyugtatásképpen emeljük fel a bal kezünk mutatóujját, jelezve, hogy vettük a szemből érkezett autó sofőrjének kétségbeesett villogását, és mormoljunk el vele együtt egy imát, így talán nem szakítják le az utcából kilógó autója farát az arra járó bútorszállító kamionok.
23. A közlekedési lámpa piros jelzésének jelentése: (a zöld jelzéshez képest) legalább kétszeres kezdősebességgel közelítsük meg a kereszteződést. Ne álljunk meg, az torlódást vagy balesetet okozhat!
Ha valaki egyik-másik pontot esetleg humorosnak találná, felhívom a figyelmét, hogy ezeket mind a véres valóság, a nagybetűs élet, stb. szülte. És ez csak egy csepp a tengerben, a jéghegy csúcsa, és hasonló közhelyek. Lehet folytatni...
Budapesti autósok 23 pontja
2008.02.13. 08:20 :: SilentSound
Öcsy olyan hosszú levelet írt, hogy alig merek bevezetőt írni hozzá, nehogy leálljon a böngészőtök időtúllépéssel. Na jó, volt már máskor is hosszú poszt itt nálunk, arról nem is beszélve, hogy kommentek formájában úgyis hozzátesztek mindig rendesen a témákhoz!
168 komment
Címkék: budapest közlekedés autó hülye sztereotípia béna kresz
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
EBEUSS (törölt) 2008.02.13. 08:56:25
Na majd később, 2. nekifutásra! ;-)
Shadkar 2008.02.13. 09:31:16
_laze_ 2008.02.13. 09:36:00
Radical Massza 2008.02.13. 09:59:51
Johnny336 2008.02.13. 10:08:13
fm! 2008.02.13. 10:23:38
Kilgore Trout 2008.02.13. 10:45:18
isti77 2008.02.13. 11:08:10
- "a mellettünk haladó autóra ráhúzzuk a kormányt, fakultatív indexhasználat mellett. Úgyis jobban félti a tulajdonosa, majd szépen beenged..." kivéve, ha a másik fél céges autóban ül, lásd még 18.pont
- "Ha Hondát vezetünk, minden lámpától-lámpáig tartó száguldásnál pörgessük tiltásig (10.000+ rpm) a motort." Lehet, hogy ez szükségszerű. Alatta ugyanis nem húz. Több benne a lóerő, mint a newtonméter.
EBEUSS (törölt) 2008.02.13. 11:13:07
Olyan nincs, hogy valaki jobban lát világosból szürkületbe, mint sötétből szürkületbe. Ez szimplán fizika. Azért kapcsoljáék fel, mert olvasgatni úgy tényleg könyebb, de az utat már nehezebben látja. Kinek mi a fontosabb?
TH 2008.02.13. 11:42:43
TH 2008.02.13. 11:47:19
Hát nem tudom...ha én sávot akarok váltani, és a 2 sáv egyforma tempóval halad, van egy fél-3/4 autónyi hely mellettem, akkor én kiteszem az indexet, remélem, hogy beengednek, de ha nem, akkor is általában megkezdem az átsorolást - "majd beenged" felkiáltással. És valóban! Van, aki ilyenkor villog, meg dudál, de vazzeg: még fékezni sem kell, csak a gázt egy picikét elengedni: márpedig a KRESZ előírja, hogy segíteni kell a többiek közlekedését is, tehát ez a minimum, amit elvárhatok tőle. Szóval van, aki tényleg aggresszív, tahó és tolakvó, de van, aki meg a "csakazértsemengedlekbetebüdösparaszt" elv alapján közlekedik - én ez utóbbiakat jobban utálom.
Ocsy 2008.02.13. 12:17:33
Csak reagálnék az irományomman kapcsolatos kommentekre... :-)
A dícséreteket köszi. :-)
_laze_: Sajnos igazad van. Csak a hitelesség kedvéért írtam meg, hogy kb. mennyi időt töltöttem a fentiek megtapasztalásával, de nyilván gyorsabban is "be lehet gyűjteni" őket... :-(
Kilgore Trout: A Honda csak azért került be a történetbe, mert konkrétan akkor és ott nálam így jelentkezett az "anomália" :-), de természetesen más típus is lehet.
isti77: Az első ponttal tulajdonképpen semmi baj, csak egy megfigyelés, amit nem értek. Engem marhára zavar, ha sötétben autózva ég a belső térben a világítás, mert pl. az asszony olvas valamit mellettem, vagy ilyesmi. Szerintem a fény elvonja az ember figyelmét, akaratlanul is kicsit arra néz. De kinek a pap, kinek a paplan...
Ja, egyébként a céges autó nem feltétlenül jelenti, hogy a vezetője magasról tesz mindenkire, mert történetesen én is cégest hajtok, mégis úgy vigyázok rá, mint a sajátomra, és egyáltalán nem tolom neki bátrabban csak azért, mert céges.
TH: Szerintem Te nem értetted meg a lényegét a dolognak: ez egy ironikus, vagy inkább cinikus írás akart lenni, ami egyrészt arra szolgált, ami ennek a blognak az egyik mozgatórugója, hogy kiírja magából az ember a bosszúságot, másrészt, hogy valamennyire szórakoztasson (sajnálom, ha szerinted unalmas, de legalább szerinted is igaz :-). Egyébként én is szeretek Budapesten autózni, de én inkább a késő esti órákat, és a hétvégi délutánokat kedvelem, amikor haladni is lehet, nem csak ülni a kocsiban, és hallgatni a rádiót. De nem is azzal van gond, hogy Budapest, meg vidék, mert bénák, bunkók, erőszakosak, vasárnapi vezetők mindenhol vannak. Ez csak egy rövid "életkép", arról, amit naponta átélünk a fővárosban, nem más. Görbe tükör, ha úgy tetszik.
A második posztodban említett besorolásos megjegyzésed alapján Te biztos bátrabban váltasz sávot, mint én... Ha én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a másik lát, és tisztában van azzal, hogy mit akarok, akkor inkább járatom az indexet még egy ideig, hogy biztossá váljon a dolog, és csak azután sorolok be (és persze meg is köszönöm). Rengeteg bamba vezetőt látok nap mint nap, akik mintha tudomást sem vennének arról, hogy mi történik körülöttük. Az ilyeneknél könnyű beleesni abba, hogy azt hiszed, beenged, behúzódsz elé, az meg fékezés nélkül neked megy. Másrészt annál jobban kevés dolgot utálok, mint amikor én szépen kivárom a sorom a lámpánál, majd megjelenik mellettem a kanyarodó sávban nagy gázzal bunkó elvtárs, és már húzza is rám a kormányt. Az ilyeneknek igenis levillogom és ledudálom még a hajukat is, mert ez azért már túl van az általad említett minimálisan elvárható egymást segítésen, de ettől függetlenül beengedem, mert annyit nem ér meg, hogy összetörjenek.
További jó blogolást mindenkinek! :-)
TH 2008.02.13. 12:22:43
"Szerintem Te nem értetted meg a lényegét a dolognak: ez egy ironikus, vagy inkább cinikus írás akart lenni"
Azért ezt értettem, bár szerintem semmiképp nem cinikus. De vicceskedő volt a stílus, ez tény.
Viszont amit írsz, az így kerekíti a dolgot, és persze a túlzás eszköze is indokolt ebben az esetben, úgyhogy akkor egy kritikai megjegyzésem maradt már csak: túl hosszú volt az írásod! :)
A sávváltós dologban meg egyetértünk, én is csak akkor váltok sávot, ha látom, hogy lát a másik (5 mp indexelést csak észrevesz), a bunkókkal kapcsolatban meg totál igazad van, azokat én is levillogom: ilyet én sose tennék, mint amit egyesek megengednek maguknak, és ez valóban nem a másik segítéséről szól, ha az a másik egy paraszt, tolakodó kis pondró.
Griml0ck 2008.02.13. 12:24:23
Charlie Drop 2008.02.13. 12:28:40
pl 24. Ha éppen a dugóban araszolsz és a dugóban álló sáv éppen a mellettük lévő kanyarodó sáv után folytatódik, akkor uccu neki és a kanyarodósávból egyenesen kell menni. Sőt, ha a kanyarodó sáv végén már áll a sor, akkor pofátlanul padlógáz és az éppen meginduó sorba be ott ahol van egy kis hely...
TH 2008.02.13. 12:43:00
Miért kéne ezért lenézni Téged???
Nyilvánvaló, hogy elsősorban mindenki a lakóhelye környékén vezet. Az olvasólámpával kapcsolatban meg igazad van, engem is zavar, bár városban, ahol jó a közvilágítás, ott annyira nem vészes...
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.13. 12:48:33
EBEUSS 2008.02.13. 12:57:44
Johnny336 2008.02.13. 13:20:24
EBEUSS 2008.02.13. 13:22:47
Idegen helyen vagyok, és nem akarok rendesen belépni. De én vagyok! :)
Johnny336 2008.02.13. 13:28:13
EBEUSS 2008.02.13. 14:08:49
hattyú 2008.02.13. 14:57:26
"Azért ezt értettem, bár szerintem semmiképp nem cinikus. De vicceskedő volt a stílus, ez tény."
Vagyis nem értetted meg :) Legalábbis abból amit újra reagáltál ez derül ki. :)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.02.13. 14:58:19
cliffbarnes 2008.02.13. 15:04:46
isti77 2008.02.13. 15:09:30
Furcsa, de ha egyszer ez a dilije... ő tudja, hogy látja-e rendesen az utat, meg a forgalmat, ha mellette ég a lámpa.
EBEUSS (törölt) 2008.02.13. 15:11:42
hawkeye 2008.02.13. 15:13:03
Goldi 2008.02.13. 15:15:44
FlybyWire 2008.02.13. 15:17:42
Haha, és még nem is vezettél pl. Írországban! Ahhoz képest budapest az autósok mekkája... komolyan egy kész felüdülés.
Bognár Zsuzsanna 2008.02.13. 15:18:02
Ez rohejes.
A tobbi meg sajna veszelyes.
TH 2008.02.13. 15:19:15
hattyú 2008.02.13. 14:57:26
Szerinted mit nem értettem meg? Világosíts fel engem, tudatlan lelket!
hawkeye 2008.02.13. 15:13:03
Szerintem aki elolvasta, értette.
cliffbarnes 2008.02.13. 15:04:46
Ez tényleg nagyon gáz. Egyrész kibaszottul égő egy gyenge kocsit sportosnak mutatni, mert magadat járatod le, másrészt a felesleges hangzavar jobban zavarja azokat, akik a te autód útvonalán laknak...
FlybyWire 2008.02.13. 15:21:49
Nem személy szerint, de sötétben normális ember nem égeti a belső világítást, mert akkor *nem lát ki* - ez sima fizika! Aki képes lenne este/éjjel így autót vezetni (életemben tán egyszer láttam), azt azonnal megbüntetném iszonyú sok pénzre és jogsielvonásra. Ekkora baromságot is rég hallottam, komolyan.... elképesztő!
TH 2008.02.13. 15:23:08
Igen, Írországot már sokan dícsérték! :)))
Ficere 2008.02.13. 15:21:49
Igen, tök sötétben meglehetősen zavaró. A buszokon sem véletlenül van sötétítő függöny vagy valami a sofőr mögött...
Dester 2008.02.13. 15:25:13
FlybyWire 2008.02.13. 15:26:10
Szóval csak ne panaszkodjatok, magyarok :))
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2008.02.13. 15:28:07
FlybyWire 2008.02.13. 15:29:00
Az övet nem rég óta kötelező használni. A szondázást 2006ban vezették be először (mindenki iszik+vezet).
Bambi 2008.02.13. 15:33:56
snblnd · http://digitalsport.hu/ 2008.02.13. 15:34:46
FlybyWire 2008.02.13. 15:35:07
szerintem kimaradt a lámpa zöldre váltásakor a hetven pacit meghaladó autókkal kötelező a kövér gázzal (amolyan "nikilaudás") indulás, hadd röhögjön még a leglassúbb, időközben kétszer lefulladó tanulóvezető is, aki a következő piros lámpánál úgyis utolér (már ha az a lámpa össze van hangolva az elzővel) . "
Benne van, 15-ös pont 2. fele.
diktatorikus kleptokrácia 2008.02.13. 15:35:25
grat :)
eléggé életszerű. csak nem büdipesten közlekedsz?
EBEUSS (törölt) 2008.02.13. 15:38:34
csoni 2008.02.13. 15:39:30
Mostanság peugeotclubos autokon és suzukikon vélem látni ezt a "kitűnő" megoldást.
TH 2008.02.13. 15:41:09
Én is pont így szoktam tenni, örülök, hogy egyetértünk! :)
Ficere 2008.02.13. 15:26:10
Bizony, messze nem ez a legrosszabb!
Bambi 2008.02.13. 15:43:46
Gilderoy 2008.02.13. 15:45:37
Sam8888 2008.02.13. 15:50:09
Ha jóhangú kocsit akarsz, vegyél vmi sportgépet. Ha fontos a fogyasztás, ne érdekeljen a hang... Én inkább a sportkocsit választanám.
Old George 2008.02.13. 15:53:44
dts 2008.02.13. 15:56:45
movhu 2008.02.13. 15:57:50
Carnivora (törölt) 2008.02.13. 15:59:07
John Beehive 2008.02.13. 16:06:52
komolyan, tudja valaki, hogy mi ennek a háttere? mármint annak, hogy sokan a vezetőülés háttámlájának jobb szélére támasztják a gerincüket. nincs meg a balance gomb a levehetőelőlaposon? vagy mi? tök kényelmetlen, próbáltam!
TH 2008.02.13. 16:07:05
Mindenesetre az a tapasztalatom, hogy ezeken a dolgokon főleg azok rágóznak, akik nem régóta vezetnek Pesten, és előzőleg inkább az ország más részeit járták autóval. Nekem ezek a dolgok viszonylag természetesek , bár ettől még zavaróak persze, de egy csomó más dolgot tartok idegesítőbbnek (a bénázást, a meredten maga elé bámuló, de semmit észre nem vevő autóst, az út közepén trécselő vagy sötétben fekete ruhában ténfergő gyalogosokat stb.).
rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2008.02.13. 16:07:25
Ha kicsit is úgy érzed, vonatkozik Rád valamelyik és/vagy mindegyik pont, akkor Te egy nagy seggfej vagy, és nyomás vissza a távirányítós autód és/vagy Barbie-babád mellé!
Akik útmutatót akarnak ezekhez a seggfejekhez, a blogomban találnak ilyet.
mxplanet 2008.02.13. 16:08:45
TH 2008.02.13. 16:09:07
Én ezt csináltam már párszor, amikor előttem még tiszta jég volt az ablak, de középen már ki lehetett látni. Akkor középre húzódtam, és óvatosan elindultam, mert a környező kis utcákban forgalom úgyis 0, és menet közben kicsit gyorsabban melegszik a motor. Mire elértem a főutat, már csak egy gyors félreállás kellett, a maradék jeget pikk-pakk le lehetett kaparni, és így már tökéletesen kiláttam, mire elindultam...De addig mókás látvány lehettem a külső szemlélő számára...:)
rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2008.02.13. 16:11:18
Sam8888 2008.02.13. 16:11:37
Másik kedvencem a koppanásig letekert ülés. A fickó meg úgy fekszik a kocsiban, hogy kisem lát belőle.
Az ilyeneknek kéne megmutatni, hogy az autósportban milyen ülések/ülőhelyzetek vannak és hogy miért...
TH 2008.02.13. 16:13:21
Tedd a szívedre a kezed: minden alkalommal használsz irányjelzőt elinduláskor v. kanyarodáskor? akkor is, ha te vagy az egyetlen élőlény több mérföldes körzetben? De TÉNYLEG mindig használod? Mert ha egyszer is kihagytad, akkor 1 hét autóelkobzás és kötelező csikkösszeszedés lesz.
Sam8888 2008.02.13. 16:15:27
Én már láttam olyant, aki mindig indexel. Tanulóvezetőnek hívják. Kihalt utcákon pl énsem indexelek. De ha van a környéken autós, vagy gyalogos (mondjuk aki átakar kelni), akkor szoktam.
enen 2008.02.13. 16:19:11
Johnny336 2008.02.13. 16:19:56
TH 2008.02.13. 16:22:49
Nekem is természetes, és én még üres utcában is szoktam. De nem mindig. MErt van, amikor belegondolok, hogy mennyire felesleges, hiszen a kutya sem látja, és akkor szándékosan kihagytam. De rutinból mindig kapcsolom az indexet, mert úgy szoktam meg.
John Beehive 2008.02.13. 16:24:06
biciklis: kiépített bicikliúttal párhozamosan, az út szélén haladva... dudálok mindnek. egyszer egy ilyen az felső rakparton a Margit-hídnál utolért és majdnem kiszedett az autóból. elmondtam neki, hogy mi a bajom de csak kurv@anyázott.
Béla 2008.02.13. 16:25:19
mxplanet 2008.02.13. 16:25:28
Devil Inside 2008.02.13. 16:25:51
Mondjuk Budapesten nem látom értelmét, elég nagy a külső szórt fény, máshol is ritkán használom mostanában, de volt, hogy kb. 100 km -nyi kellemesen forgalmas szimpla országutat így sikerült nyugisan levezetni, míg leoltott belső lámpánál a pupillám szinte folyamatosan próbált alkalmazkodni, alig láttam valamit az útból...
TH 2008.02.13. 16:26:17
Mindig? Kivétel nélkül? Soha nem volt, hogy nem? Ha kiállsz egy parkolóházból a helyedről, ahol te vagy az egyetlen ember akkor is? mindig? Ne haragudj, hogy kételkedem, de egy picit hihetetlen számomra...
TH 2008.02.13. 16:28:49
Hát te valami csodalény vagy. Én nem látom azt, hogy mi történik odakünn, ha ég bent a lámpa. Persze a szembejövő autót látom, de az elém ugró őzet, nyuszit és gyalogost már nem...
Béla 2008.02.13. 16:25:19
Lehet, hogy csak picit túlzol, de ez alapján a beírás alapján Téged a hülyefaszparaszt autósok közé sorollak, kérlek ne haragudj rám emiatt...
FlybyWire 2008.02.13. 16:31:46
Devil Inside 2008.02.13. 16:32:22
"különben is mi a baj azzal, ha kanyarodóból megyek egyenesen?"
Neked sem lehet fogalmad róla, hogy aki a lámpánál az első sorban áll, az még piszmog-e a váltóval vagy nyom egy kövéret zöldnél és az utóbbi qrvára nem számít arra, hogy a kanyarodóból egyenesen akarsz tovább menni. Balesetveszélyes, mint ahogy szinte mindig a hasonló szabályok mindegyike.
Devil Inside 2008.02.13. 16:35:26
Minden bizonnyal függ a belső lámpa fényerejétől is a dolog...
FlybyWire 2008.02.13. 16:36:56
"különben is mi a baj azzal, ha kanyarodóból megyek egyenesen?"
Pont egy ilyen pöcsparaszt törte össze a kocsimat, mert a balrakanyarodóból ment tovább egyenesen, miközben én vele szembe akartam balra kanyarodni szintén (a szemből egyenesen jövőből ugyanis villogtak, hogy elengednek (szép nagy kereszteződés).
Idióta meg a kanyarodósávból "kiugrott", neki a jobb oldalamnak.
TH 2008.02.13. 16:43:06
Arra nem akartam reagálni, meg remélem csak viccel...:)
Devil Inside 2008.02.13. 16:35:26
Az enyém igen halvány, de akkor is a szemed ahhoz a fényerőhöz áll be, amit a lámpa produkál. Márpedig akkor a kivilágítatlan akadály kevésbé fog feltűnni. Higgy nekem, nem viccből mondom!
Ficere 2008.02.13. 16:36:56
Remélem nem téged hoztak ki hibásnak a balesetben!
Johnny336 2008.02.13. 16:44:09
Legalabb a szabalyosan halado ott maradt tanuskodni a rendornek, hogy te megadtad az egyenesen haladoknak az elsobbseget, csak az idiota volt faszparaszt, es minden felelosseg ot terheli?
Egyebkent en szoktam parkolohazban kiallasnal is indexelni, es ugy kocogtatni ki az orrat a kocsinak, plane ha nem latok ki, es csak erzesre gurulok. Jobb az, legalabb ha valaki jon, feltunik neki (egyebkent nem biztos, elvegre a parkolohelyeket bamulja, hogy hova fer be...).
FlybyWire 2008.02.13. 16:45:14
Remélem nem téged hoztak ki hibásnak a balesetben!
De, engem... mivel ő egyenesen ment, én meg balra. Azt pedig nem lehetett bizonyítani, hogy a kanyarodóból jött.
Szerencsére nem volt személyi sérülés és az ő kocsija alig tört meg (az enyém sokkal jobban).
Ezér különösen utálom a szabálytalan sávtrükköző barmokat!
(mxplanet pedig sajnos szerintem nem viccel, a korábbi kommentjei alapján....)
nitro 2008.02.13. 16:49:00
Johnny336 2008.02.13. 16:49:30
1. ok ne lassanak, tehat nyuodtan uzzek tovabb a leder tevekenyseget.
2. hogy jobban lass, kulonben felkapcsolt lampanal csak a sajat bucid fog tukrozodni az arcodba az ablakrol, es lemaradsz a cicikrol...
Ugyanez igaz kocsiban is. Kinn kukksotet. A szembejovo lampaja talan nem eri olyan traumakent a szemedet, de szegeny eledugro bambi meleg barna szemparja nem fog feltunni annyira, ugyanis a szemed a fenyhez van szokva (tudjatok: palcikak, csapok aktivizalodasa... mint tudjuk az eros fenyhez gyorsabban szokik hozza az ember szeme egy kis hunyorgas segitsegevel, mint a dobbenetesen tok sotethez).
FlybyWire 2008.02.13. 16:49:35
Ficere 2008.02.13. 16:36:56
Legalabb a szabalyosan halado ott maradt tanuskodni a rendornek, hogy te megadtad az egyenesen haladoknak az elsobbseget, csak az idiota volt faszparaszt, es minden felelosseg ot terheli?
Túrót, ment mindenki a dolgára, nem állt meg senki (simán kerülgettek, még be is szóltak hogy mit akadályozzuk a forgalmat). Ez mondjuk tipikus magyar mentalitás :(
Mellesleg a csávók (ketten) valami vagyonőrök voltak, cégautóval mentek riasztásra, ezért mindenképpen rendőrt kellett hívni. A csávót simán kirúgták volna a cégtől ha ő jön ki hibásnak, nekem meg így csak pár 10 ezer forint volt. De mondom, az utálat megmaradt!
TH 2008.02.13. 16:52:23
Ez baromi jó hasonlat volt! :D
Ficere 2008.02.13. 16:49:35
Hát részvétem, ez tényleg durva eset...
Johnny336 2008.02.13. 16:54:34
Lofaszjoskak. Aztan ha veletlenul szajbavered, hogy mi az anyjat csinal, figyeljen mar oda, akkor radverik, hogy hivatalos kozeg elleni eroszak... :)
Ocsy 2008.02.13. 16:54:45
TH!
"Mindenesetre az a tapasztalatom, hogy ezeken a dolgokon főleg azok rágóznak, akik nem régóta vezetnek Pesten"
Relatív. Jogosítványom lassan 15 éve van, Pesten 7 éve lakok. Ha már nem veszed észre ezeket a dolgokat, akkor belefásultál. Ami sajnos nem sokkal jobb, mint "rágózni" rajtuk :-(
"Tedd a szívedre a kezed: minden alkalommal használsz irányjelzőt elinduláskor v. kanyarodáskor?"
Lőjetek agyon, de én az esetek 99%-ában szoktam. Akkor is, ha látszólag senki sem látja (éjjel, mellékutcában). Mert mi van akkor, ha én nem látom, hogy valaki látná, ha én látnám, hogy ő látja...? :-) Szóval megeshet, hogy azt hiszed, nincs szükság rá, pedig de. Én már csak ilyen régimódi vagyok: övet is kapcsolok, sávváltáskor nemcsak a tükröt nézem, hanem a holtteret is, meg ilyenek, ráadásul lakott területen belül, fényes nappal, napsütésben is tompítottal közlekedek. Pedig egyesek szerint szörnyű fogyasztásnövekedést okoz, nem beszélve a drága izzókról... :-) Mea culpa.
enen!
:-) A kerékpárosok azért maradtak ki, mert a történet valós eseményeken alapul, egy hideg, téli estén, amikor legfeljebb a bringás futárok kóricálnak, de ők se nagy tömegekben. De egyébként én is marhára örültem neki, amikor valamelyik elmebeteg városi antivezető egyszer péntek délután adott engedélyt biciklis tüntetésre, nekem meg pont akkor kellett volna átrohannom a város másik végébe kocsival. Nem kicsit káromkodtam, pedig egyébként bringáztam én is sokáig, szóval nagyjából megértem őket is. De könyörgöm, melyik idióta találta azt ki, hogy a városi dugók és a környezetszennyezés ellen úgy kell tiltakozni, hogy egy monstre városi dugót generálunk biciklis felvonulás címszó alatt, ezáltal még jobban szennyezve a környezetet??? Szóval értem én a célt, de ez minden esetben szentesíti az eszközt...?
Az meg a másik, hogy a kerékpárút mellett közlekedő kerékpárosok állandóan anyáznak, ha rájuk dudálok, hogy legalább tudják, hogy szeretném kikerülni őket (mert visszapillantójuk általában nincs, és soha nem is nézik a mögöttes forgalmat, pedig előbb meghalhatnak, mint az autóban ülő...). Nekem is vannak ilyen tapasztalataim. És nem akkor, amikor az autósok ráparkolnak a kerékpársávra, hanem némelyiknek egyszerűen derogál, hogy a kerékpárutat/-sávot használja. Én meg az ő testi épségüket próbálom védeni azzal, hogy hangjelzést adok (egyébként a Kresz szerint lakott területen kívül megengedett a hangjelzés az előzés jelzésére), hogy legalább tudják, hogy jövök, mégis az én anyámat szidják...
Egyébként a rossz sávból rosszfelé továbbhaladás az már kispálya, mert mostanában a villamossínről kifordulás sokkal menőbb. Engem már párszor próbáltak úgy összetörni, hogy csávókám balra fordul a középső sínpályán keresztül, de nem várja meg a neki jobbról érkezőt, hanem elindul a villamospályán, aztán kivág, amikor neki úgy tetszik. Legutóbb egy pénzügyőr autó játszotta meg ezt velem. Bár a pénzügyőrök amúgy is érdekes figurák: kedvesemmel a zöld jelzésen baktattunk át a zebrán, erre majdnem elsodort minket egy RR-es rendszámú kocsi. De csak pár méterre jutott, mert odébb már állt a sor egy parkolóba toligáló autó miatt. Utánamentem, és ráordítottam, hogy mi a fenét képzel magáról, mire a résnyire nyitott ablakon, majdnem az ülés alá lapulva csak annyit tudott kinyögni, hogy ő nagyon siet. Ha nem indul el a sor, kitépem az ülésből...
FlybyWire 2008.02.13. 16:56:27
Heh, persze, ketten voltak és mindkettő jóval nagyobb darab mint én, majd biztos szájba verem :))
Kata 2008.02.13. 16:58:47
Ficere, remélem, volt nálad fényképezőgép, és lefényképezted az autó sérüléseit, meg a környéket, ugyanis ha egy teljesen egyértelmű esetből téged hoznak ki mégis felelősnek, akkor lehet a képekre fel apellálni. Ismerősöm megtámadta a rendőrök által felvett jegyzőkönyvet, hogy basszus nem úgy van az, aztán a végére csak sikerült a valóban bűnöst falhoz állítani. Ja, és ne hagyd magad, ha biztos vagy benne, hogy a másik volt a balfasz.
FlybyWire 2008.02.13. 17:02:42
Sajnos nem volt egyértelmű az eset. Telezöld mindkét oldalon, az egyenesen menőknek volt elsőbbsége. Azt pedig nem lehetett bizonyítani, hogy ő nem az egyenesen menő sávból vágott elém. Elvileg én szabálytalan is voltam, az más kérdés, hogy a szembejövő elengedett volna. Ezt sem lehetett volna bizonyítani.
Szóval bukta.
De legalább tanultam belőle, remélem ti is hasznát veszitek :)
TH 2008.02.13. 17:02:49
Szerintem most tök nyugis a hangulat.
És nem, nem fásultam bele, csak itt már a legtöbb dolgot sokszor kitárgyaltuk, sokmindent nem lehet hozzátenni.
Én a maradék 1%-ra kérdeztem rá. Az esetek 99%-ban ugyanis én is használom.
A többi kis megjegyzésed, hogy Te mit szoktál, remélem nem nekem szólt, mert képzeld, azokat én is szoktam...:)
Viszont az király, hogy beszóltál a pénzügyőrnek, ez nagyon tetszik! :D Főleg, hogy meg is szeppent, lehet, hogy még értelme is volt annak, hogy leüvöltötted az arcát!
TH 2008.02.13. 17:05:01
Esetleg szemtanú segíthetett volna. Mondjuk ha a másiknak az állása függ ettől, akkor felebaráti szeretetből nem érdemes ezen szőrözni, ha neked nem okozott anyagi csődöt a dolog...
EBEUSS (törölt) 2008.02.13. 17:05:40
Én annyit tanultam belőle, hogy nem nézem a szembejövőt hogy milyen sávban van, inkább azt várom meg hogy elhaladjon!
snblnd · http://digitalsport.hu/ 2008.02.13. 17:15:18
... apropó ... nem tud valaki kukihosszabbítást akcióban valahol?
rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2008.02.13. 17:25:30
Oké, szívemre teszem a kezem, és ha belegondolok az elmúlt évben valóban volt néhány alkalom (kb. 5), amikor nem használtam. Olyan hajnal 3 körül melóból hazafelé éjjel a semmiből felbukkanő őzek meg rókák kikerülésekor, és emlékszem, egyszer pályáról lehajtásnál sem indexeltem, szintén hajnalban. Nálam ez amúgy lelkiismereti kérdés, úgyhogy használok mindent, amit kötelező, meg ami életet ment. Nehezen viselem, hogy akár km.-ekkel odébb is, de valaki bunkónak tart. Amúgy nem 1-2 eseti indexkimaradás itt a fő téma, hanem a hozzáállás. Ez pedig sajnos borzalom. Gondolok itt pl. a Budapesti Kölcsönös Egymástleszarási Egyezményre.
TH 2008.02.13. 17:27:37
OK, akkor így egyetértek Veled.
FlybyWire 2008.02.13. 17:30:46
Ja, kb. ez volt a szempont végül...
John Beehive 2008.02.13. 17:39:07
Devil Inside 2008.02.13. 17:42:10
Az elméletet én is remekül tudtam, meg is lepődtem, hogy nem teljesen így működik a dolog, legalábbis nálam. Amúgy először teljesen véletlenül felejtettem feloltva a belső világítást (térképet néztem), egy háromnegyed óra után az tűnt fel, hogy nem készült ki úgy a szemem és még mindig épeszű idő alatt reagálja le a fényerő változásokat - miközben nem igazán volt nagy különbség abban, mennyit láttam a kocsin kívül.
Amúgy a belső világítás és a között, hogy hátulról belevilágítanak a (nem sötétíthető) visszapillantótba, nincs nagy különbség, csak az utóbbi kellemetlenebb.
John Beehive 2008.02.13. 17:46:08
pont ugyanígy vagyon ezzel én is.
rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2008.02.13. 17:48:20
És ha már itt tartunk, azt is csípem, amikor valaki éjjel (amikor a vadak bátran mozognak az utakon) vadveszélyt jelző tábla után 130-cal manőverezget kanyargós úton, mert hát ő mindent lát, az állatok eg ugye ki a f**t érdekelnek. Na ezeknek mrg egy nagy kivilágítatlan szarvast kívánok. :-)
repecs 2008.02.13. 17:49:38
AP (törölt) 2008.02.13. 17:50:09
volt egy időszak, olyan jó két hét, amíg nem volt működőképes index a kocsimon.. természetesen akkor kellett budapesten járkálnom. nem lógtam ki túlságosan a tömegből, de így is halálra spannoltam magam. nekem ne jöjjenekmá
Zombika 2008.02.13. 17:52:37
Más: körforgalomba befelé és kifelé nem indexszel, bennt viszont igen, csakhogy balra (saját szememmel láttam a 4-es úton)
Más: széles egyirányú utcában parkolóhelyet kereső. Index nélkül, 20-25-tel gurul, nagyjából középen. 2 autó simán elférne egymás mellett. Egyszercsak kihúzódik jobbra, te elmennél éppen mellette, erre index nélkül bekanyarodik balra, mert meglát egy helyet.
Más: aki nagyon jobbra húzódva ül az ülésben, az azért teszi, mert a tökig hátradöntött (lazán, hanyagul fekszem) testtartás miatt középen ülve nem érné el a váltót harmadikban és ötödikben.
TH 2008.02.13. 18:01:23
OK, elhiszem. És melyik bolygóról jöttél? ;)))
rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2008.02.13. 18:01:42
Ettől sokkal bosszantóbb a hetek óta kintfelejtett útépítés tábla fölötti 30-as karika. Budaörsön sportot is űztek belőle a rendőrök, hogy mértek alatta. Csak akkor nem állítottak meg embereket, amikor épp foglalkoztak valakivel. Én is belefutottam 41-gyel egyszer, mert évekig arra jártam, és tudtam, hogy kész az út hetek óta, a tábláról meg csak az álcaháló jiányzott amúgy.
Még aznap kipróbáltam a szakaszt 30-cal (város széle, kb 200 m-re az első életjeltől), anyám meg hívott utána, mi a baj, mert csuklik :-)
TH 2008.02.13. 18:04:10
Esmét tökéletesen egyet kell, hogy értsek veled. Pedig oly jó kötözködni, de ehhez itten nincs mit hozzáfűzni, tökre igazad van.
Devil Inside 2008.02.13. 17:42:10
Én gyakorlatból beszélek, mert kipróbáltam.
Egyébként ha hátulról belevilágítanak a tükrömbe, én bizony éjszakai módba billentem a tükröt, mert különben rohadtul zavar (sajna automatikusan nem sötétedik a favoritban :) ).
rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2008.02.13. 18:56:36
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.02.13. 19:01:53
ultramega o.k. 2008.02.13. 19:04:42
a 16.-hoz szeretnék hozzászólni.. nekem is van sportkipufim, mert szeretem a hangját, egy 1.1-es kis pözsóm van, nem vagyok rallis, de szerintem sokkal jobban hangzik ez az öblös hang, mint a gyári kipuffogó.. már sokszor, sokan írták, hogy ez mennyire gáz, meg minden, de sajnos nem értem, hogy miért..
Ugyanazért, amiért gáz zoknival kitömni az alsónadrágodat.
cso zsi 2008.02.13. 19:06:36
A forgalmi vizsga előtt, még a rutinpályán kellett egy orral beparkolás járda mellé, majd kihajtás, és egy Y forduló után irány az úttest.
Ekkor megszólal a hátam mögött a vizsgabiztos, hogyha meg tudom mondani, hogy mit hibáztam, mehetünk a forgalomba. (Már amúgy is "jó hangulatban" voltam, mert előző nap az oktatóm szerint dodzsemezni sem lettem volna jó. Pedig akkor már egy éve a szántóföldi út réme voltam, amit egy 100-as Skodából ki lehetett hozni, azon mind túl voltam)
Lesápadok, "kattognak a fogaskerekek" -mi a bánatot hibáztam? A zindeksz!! Elinduláskor elfelejtettem a beparkolás után.
1 hibaponttal levizsgáztam.
Nemhogy a kihalt utcán, apósom telkén indexelek elinduláskor.
mz1234 2008.02.13. 19:08:12
X 2008.02.13. 19:54:10
24. (pl. az) M1M7 kivezetőn a középső sávban megy, az istenért sem menne szabályosan a jobb szélső sávban, jóllehet jobbról balról előzik folyamatosan, néha még villogás is van... Miért nem a legbelsőben megy akkor (lassan) a hülyéje? bár lehet, csak egyszerűen fél a szalagkorláttól és fél az út szélétől - bár akkor meg miért vezet az ilyen? ááááá. a hülyék köztünk élnek.
X 2008.02.13. 20:04:57
A behajtásnál jobbra index viszont BŰN lenne, ha nem megy ki az első kijáraton, mert csak akkor szabad behajtásnál jobbra indexelni!
Krisi 2008.02.13. 20:45:35
Meg persze hogy körforgalomból kifele TILOS indexelni, de nincs is értelme, mert mindenki tudja, hogy merre fogok menni. Egyébként ez azért szar komolyra fordítva a szót, mert mejdnem belémjöttek egyszer egy körforgalomban, mert előttem 4 autó index nélkül ment ki, én meg mentem tovább kanyarodva, de a körforgalomba bemenő kocsi meg azt hihette, hogy majd én is szabálytalanul kimegyek, pedig nem. Szóval szopjon lovat aki nem indexel kifele menet. De tényleg. És nem utolsó sorban kapja be.
De mellesleg nagyon jó kis elemzés, majdnem minden benne van. Régebben azt hittem, hogy csak engem idegesít a ködlámpa, de nem vagyok vele egyedül.
A Hondáson pedig leestem a röhögéstől :)
Johnny336 2008.02.13. 21:12:19
Ami a legdurvabb. Utkeresztezodes. Stop tabla. MINDEN SARKAN A KERESZTEZODESNEK! Neztem, hogy ez meg mi a picsa? Aztan rajottem, hogy valszeg vmi jobbkezszabaly dolog lehet benne, csak velunk ellentetben kotelezo megallni, es ugy meggyozodni az elsobbsegrol (aztan ha tevedek, akkor jol osszebasznak majd...jeee).
Vladimir Harkonnen 2008.02.13. 21:35:55
- Az 1-es ponttal mi a gond? Kérdezem annak ellenére, hogy én nem gyakorlom ezt a szokást. Ha valaki csak olvasólámpa mellett tud közlekedni...
EBEUSS 2008.02.13. 11:13:07
isti77,
Olyan nincs, hogy valaki jobban lát világosból szürkületbe, mint sötétből szürkületbe. Ez szimplán fizika. Azért kapcsoljáék fel, mert olvasgatni úgy tényleg könyebb, de az utat már nehezebben látja. Kinek mi a fontosabb?
Mellesleg a KRESZ is tiltja!
Laposmacska 2008.02.13. 21:43:32
A debreceni közlekedésről egy teljes posztot lehetne írni. Én sem járok Pesten, de az biztos, hogy Debrecenben sajnos nagyon elkurvult a közlekedőtársak nagy többsége.
Ma munkába menet (csak oda):
- megelőztek a villamossíneken, zárovonalon
- megelőztek jobbról kétszer
- A Teleki utca bejáratát (maps.google.com/?q=47.52722809496205,21.6365754604339) álandóan elállják, mikor szabályosan megálltam a kereszteződés előtt, ketten vágtak be elém. Persze ők ketten voltak azok, akik a következő zöld után még átmentek a piroson :)
Hazafelé úgy éreztem magam az úton, hogy versenypályán vagyok, mindenki a sávok közt cikázott, ha volt egy kocsinyi hely, akkor bevágtak. Előttem, mögöttem, teljesen mindegy.
Sajnos egyre türelmetlenebbek az emberek. Így próbáljon meg az ember szabályosan közlekedni.
Amúgy egyszer nálunk is úgymaradt az olvasólámpa, csak a garázsban vettük észre, hogy valami még világít... :)
Rocko- 2008.02.13. 21:47:59
én jobban látok, ha a kocsiból bentről érkezik egy szórt fény, mint sem kintről pont a szemembe jön 2-4-6 erős fénypont. ezért hunyorít az ember vakuzáskor ugye, nappal meg nem igazán.
rszarvas · rszarvas.blog.hu 2008.02.13. 17:25:30
igen, így van. az ember nem magának indexel, hanem másnak. aztán ki tudja, h más mikor és honnan kerül elő.
rszarvas · rszarvas.blog.hu 2008.02.13. 17:48:20
melyik pontja tiltja?
AP 2008.02.13. 17:50:09
ilyenkor kötelez a kresz a karjelzés használatára. mondjuk a jobbra indexet megnézném kispókon és trabanton kívül hogyan oldják meg. :D
N 2008.02.13. 22:15:45
Johnny336 2008.02.13. 22:28:44
X 2008.02.13. 23:49:35
(Sok esetben a sárga vége és a piros-sárga nagyon közel van egymáshoz...)
És vigyázzatok, mert ha én magáncég lennék és 300e-ért kaphatnám el a tilosba behajtókat, akkor itt kezdeném. Lehet, hogy erre ők is rájönnek majd!
Johnny336 2008.02.14. 00:24:18
X 2008.02.14. 00:53:16
Ocsy 2008.02.14. 09:16:21
Köszönet az újabb elismerő szavakért mindenkinek. :-)
TH 2008.02.13. 17:02:49
"Szerintem most tök nyugis a hangulat."
Nem is azt mondtam, hogy veszekedés van... Csak arra gondoltam, hogy egyre több a komment. Olvasgatok néhány fórumot, és nagyon utálom, amikor minden apróság miatt egymás torkának esnek a népek. A nyugi az jó, és ez így is van rendjén... :-)
"A többi kis megjegyzésed, hogy Te mit szoktál, remélem nem nekem szólt, mert képzeld, azokat én is szoktam...:)"
Nem, nem Neked szólt, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy én egy eléggé konzervatív és általában szabálykövető ember vagyok. De ezzel nem azt akartam mondani, hogy bárki más esetleg nem ilyen.
Érdekes, hogy mennyi komment jött erre a belső világítás-dologra, pedig azt hittem, ez senkit nem érdekel, csak egy érdekes megfigyelés volt a részemről. Talán azért, mert, ahogy TH is mondta, a legtöbb téma már ki volt tárgyalva egyszer-kétszer, ez viszont új.
A biológiai-fizikai oldalához én annyit tennék hozzá, hogy elvileg ugye a szem az érzékelt fény mennyisége alapján állítgatja a pupillát, és ezáltal a fényérzékenységet. Kevés fényben a pupilla kitágul, hogy minél több fényt legyen képes felfogni a szem, ami a környezetről verődik vissza, erős fényben meg összeszűkül, mert kevesebb fény is elég, vagy éppen már védeni kell az idegeket az erős fénytől. Namármost, ha az utastérben, egész közel a szemünkhöz van egy fényforrás, akkor az abból érkező fény miatt a pupilla összébb húzódik, ahhoz képest, mint ha csak a külső fények jutnának a szemhez (mondjuk egy sötét országúton a pupilla totál kitágul). A szűk pupilla miatt a külső környezetből így jóval kevesebb fényt fog fel a szem, mivel a világos utasteret érzékeli inkább, tehát egyszerűen és magyarul: mivel a belső tér fényviszonyaihoz van "beállítva" a szem, így a külső, sötétebb térből sokkal kevesebbet fog fel az agyunk. Ezzel magyarázható, hogy miért kevésbé fárasztóak ilyenkor a fényváltások, mert nyilván, a belső világítás miatt amúgy is szűk pupillának sokkal kevésbé kell összeugrania a szemből hirtelen megjelenő reflektor miatt. Tehát ez a része stimmel, valóban kevésbé megeröltető a szemnek, de semmiképpen nem lehet, hogy a külső környezetből így ugyanennyit lássunk, mint belső világítás nélkül. De javítsatok ki, ha tévedek... :-)
Én egyébként nem találtam arra vonatkozó szabályt a Kresz-ben (de csak átfutottam, lehet, hogy mégis el van dugva valahol), hogy ne lehetne használni a belső tér világítását menet közben. Ami viszont nem jelent semmit, mert pl. arra is csak nemrég jöttem rá (ha már a jobbratartást valamelyik kommentelő társ felvetette az M1/M7 kivezetőn), hogy a jobbra tartás szempontjából a kapaszkodósávot figyelmen kívül kell hagyni. Tehát, ha a kapaszkodósáv elején általában táblával jelzett, vagy annak hiányában a Kresz által meghatározott minimális haladási sebességet tudja tartani egy jármű a többi haladó sávban, akkor nem kötelező a kapaszkodósávba húzódnia. Tehát, ha mondjuk az van kitáblázva, hogy a belső sávban min. 100, a külsőben min. 80 km/h a megengedett legalacsonyabb sebesség, akkor hiába villogjuk le az emelkedőn 81 km/val a külső (a kapaszkodósávval együtt a középső) sávban bénázó teherautót, neki van igaza. Ez sztem mondjuk így baromság, de ez a szabály.
A másik, ami még felvetődött, a körforgalom. Ez azért nem szerepel a posztban, mert történetesen emlékeim szerint egyetlen körforgalom sem akadt az utamba, amikor az iromány készült. De egyébként igaz. A körforgalom szabályairól a legtöbb autósnak fogalma sincs, vagy nem indexelnek, vagy összevissza (a magyar szabályok szerint egyébként csak kihajtáskor kell, jobbra). A másik, amit nem tudunk használni, az a többsávos körforgalom, bár ebből viszonylag kevés van (ha ehhez még hozzátesszük, hogy körforgalomban tilos előzni, akkor aztán totál a káosz).
További szép napot!
Radical Massza 2008.02.14. 09:59:45
Erről jut eszembe, ha valaki nem tudja, miért áll a Szentendrei és az Árpád híd, mint a szög, köszönje a három tahó édesanyjának, akik a kéttoronynál a szélső sávban sokkal jobb reflexekkel és autóvezetői képességekkel rendelkeznek, mint a fizikai törvényekből eredendeztethető volna.
Azaz belerohantak hátulról egy szerencsétlenbe, aki csak lassított a lekanyarodás miatt. De ők biztosan sokkal jobb sofőrök az átlagnál, ezért nem kell megfelelő követési távolságot tartani, mert szuper a fékjük ésatöbbiésatöbbi...
Ti meg szopjatok.
bence 2008.02.14. 10:52:29
magichoose · http://legyozod.freeblog.hu/ 2008.02.14. 11:09:16
bence 2008.02.14. 11:19:08
Jani 2008.02.14. 15:02:26
Johnny336 2008.02.14. 15:10:57
Mellekesen talalkoztam mar az enyemnel szarabb kocsival is, ami nem indexelt, es annak is ugyanolyanokat kivantam, mint az ML Mercinek, meg Bentley-nek, ha nem indexel...
Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.02.14. 15:12:03
TH 2008.02.14. 15:31:48
Ez akkora volt, hogy még most is röhögök rajta! Mondd, hogy csak iróniának szántad! :)
Rocko- 2008.02.14. 16:17:34
és remélhetőleg egy KAMAZ lesz, aminél gyorsabb az autója.
Jani 2008.02.14. 16:18:04
Johnny336 2008.02.14. 16:24:30
Te idaig a cseh kettot nezted? Olvasd vissza az elozo postokat, mirol van bennuk szo...
De mi a banatert irok...fentebb mondtad, hogy csak provokalod a nepet...
Jani 2008.02.14. 16:32:21
Rocko- 2008.02.14. 21:46:31
"mennyi baleset történik azért mert nem indexelt valaki?"
konkrétan belém már jöttek, mert a faszparasztya elfelejtette, h sávváltáskor kell indexelni.
X 2008.02.15. 01:16:09
Parasztját előztem útkereszteződésben, amikor hirtelen balra fordult. Kormány index egyszerre én meg már mellette. A hülye ahogy jött én fék + balra húzódva felhajtottam a zöldterülettel leválasztott külön kerékpárútra jobb kerekekkel, bal kerekekkel a járdára. Nos, kár nem volt, mert a járda és a kerékpárút is szintben volt az aszfalttal. Két kerék között pedig szegély, de az nem játszik, mert elmentem fölötte.
Na ha szabályosan, azaz időben indexel, akkor nem kezdem előzni. Mondjuk részletkérdés, mert a balesetet ő okozta (volna) azzal, hogy megkezdte a balra fordulást anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy előzi-e már valaki őt...
Johnny336 2008.02.15. 09:20:22
Bocs, ezen az cikken felhaborodtam.
index.hu/politika/bulvar/emegybaleset/
"Hárman haltak meg egy balesetben péntek éjszaka az M1-es autópályán. Egy előző személyautó elé vágott a kamion. A tragédiát feltehetően gyorshajtás okozta."
Gyorshajtas a lofulet! A kamion rahuzta a kocsira a 30 tonnat. Mi ez, ha nem szandekos? Innentol mindegy, hogy az auto 160-al ment-e (szabalyt sertett, igy van), de az allatja el kezdett onbiraskodni. Na ezek utan mondjatok, hogy jo dolog, ha valaki viperaval fenyegeti a tilosban parkolot...
cso zsi 2008.02.15. 10:05:09
Mindenki a szélső sávban van.
A teherautós esetleg lehúzódott, elfogadom.
De a fejnélküli, bekötetlen mercisek ezt elég nehezen tették meg.
www.langlovagok.hu/html/galeria/1645_0.shtml
Johnny336 2008.02.15. 10:10:48
cso zsi 2008.02.15. 10:22:20
De fénysebességgel kellett mennie ahhoz, hogy ne tudjon normális korrigálást csinálni, akár a leállósávba.
Johnny336 2008.02.15. 10:30:19
Ezt unom mar, a kurva kereszteshadjaratot az autosok ellen, vagy pl. a dohanyosok ellen...
Szerintem ennel sokkal fontosabb dolgokat kene rendbe rakni, nem a dohanyosokat uldozni, mint eretnek szemelyeket. Vagy folyton az autosokat szidni, hogy miattuk van minden...szegeny Kovacs neni fekelye is attol van, hogy en gepkocsival kozlekedem Pesten, es nem vagyok hajlando igenybevenni a szervezetlen, koszos, budos, igenytelen, amde megis draga BKV-t...
Visszaterve a cikkre...millio ilyen tortenik naponta, hogy valaki el kezd biraskodni, meg jopofizni. Aztan egyszer a kamionos szivja meg (szetlovik a fejet), maskor a szemelyautos (csatt a masik kamionba...).
Ket lehetoseg van:
1. Rahuzos kamion elozte a masik kamiont, nem gyozodott meg arrol, hogy szabad a belso sav. Merci nagy svunggal megjott, de mar eselytelen volt, hogy kikerulje oket a leallosavon.
2. Rahuzos kamion haladt, meglatta a gyorsan kozeledo bi-xenon szempart, es gondolta moka-kacagas lesz...
Aztan lett belole siras-rivas...
cso zsi 2008.02.15. 10:47:49
Meglehetősen sokat autózom, ennek negyedét autópályákon.
Hazánkban nem egyedi eset a "kamionverseny" amikor a 85-tel haladót 90-nel "előzi" a másik úgy két percen keresztül.
Hazánkban nem egyedi eset, hogy nagy értékű autóval rendelkezők közelebb járnak a 200-hoz, mint a 130-hoz.
(Igen, én is mentem már gyorsabban, épp a másik topicban írtam róla)
A német autópályákon engedélyezett az "eszméletlen sebesség".
Ahol háromsávos, és egy "kamionverseny" (ami igen ritka volt) sem jelent problémát, mert szabad útja van az alacsonyan szállónak.
Ahol kétsávos, ott helyenként 80-100-as korlát is van kilométereken keresztül.
Csak a románok, és a magyarok nem tartották be.
A gyorshajtók, legyen az autós, vagy motoros, nem tudják megitélni, hogy látják-e őket egyáltalán.
A mai modern autókon piperetükör van visszapillantó helyett. A kamionon is elég nagy görbülete van, nem mondani meg belőle, hogy 500-800 méternyire mennyivel is közelít feléd a xenonos.
160-nal 44 métert másodpercenként.
180-nal 50-et, 130-cal 36 métert.
Nemhogy élnének, nem ütköztek volna.
TH 2008.02.15. 10:59:57
Jani 2008.02.14. 16:18:04
Ezen a blogon volt már szó mindenkiről: a béna tatáról, a szőke nőkről, a telefonáló autósokró, az ittas vezetésről stb.
Nem értem az indulataidat, hiszen ezen a blogon minden témát meg szoktunk beszélni. Az indexelés csak az egyik probléma, vannak annál sokkal fontosabbak is: tényleg vissza kéne olvasnod a korábbiakat.
Ha viszont baszol elolvasni a korábbi témákat, akkor minek járatod a pofádat?
Johnny336 2008.02.15. 11:06:23
Teljesen jogos. Nem mondom, hogy vetlenek voltak. De elkerulheto lett volna a baleset, annak ellenere, hogy a Merci rohant. En is akadalyoztam mar meg sok csattanast, mindossze azert, mert lattam, hogy rohan a barom, es nincs tisztaban a sajat kepessegeivel, vagy az utviszonyokkal. Errol szol a vezetes sajnos nalunk. Szerintem nalunk akkor jo vezeto valaki, ha tudja korrigalni a sok tulok baromsagat...
EBEUSS (törölt) 2008.02.15. 11:13:07
Azt én sem értem, hogy miért nem vette igénybe a leállósávot, vagy akár ki a mezőre! Egy teherautó seggét soha nem szabad bevállalni, főleg nagy sebességgnél!
Engem is idegesít, hogy mindenre a sebesség túllépést húzzák rá! Az is igaz, hogy ha csak 60 -al megy, akkor tuti nem halnak bele. Ha meg nullával, és otthon maradnak tévézni, akkor tuti el lehet kerülni minden közúti balesetet! Bár néha memegy az Ifa a házba is, egy elvétett kanyarnál...
Más:
Pár hete engem "megtréfált" egy kamion a Lágymányosin. Kezdem azzal, hogy szabálytalan voltam, mert a belsőben haladó kistehert jobbról kezdtem előzni a külsőben, amikor úgy ítéltem meg, hogy lesz elég hely a kisteher és a külsőben haladó kamion között visszatérni a belsőbe a kisteher elé... De!!! A tök üres Lágymányosin a kamionnak eszébe jutott fékezni egyet, amikor éppen a "réshez" értem. Szerencsémre mindig túlbiztosítom magam, és így is elég volt a leszűkített rés, illetve, lehet hogy a kisteher rendes volt, és lassított is, ezúton köszönöm neki, ha így tett! Azt pedig nem tudtam eldönteni, hogy a kamion minek fékezett be, mert előtte legalább 500 méterig senki nem volt, a legkorábbi lehajtási lehetőség is még párszáz méterre... Szóval csak arra tippeltem, hogy meg akart szivatni!
Johnny336 2008.02.15. 11:19:54
Valszeg atfutott elotte egy kobor vad, es nem akarta elcsapni. Mas eshetosegre nem tudok gondolni... :)
TH 2008.02.15. 11:23:23
Ezért is mondom én, hogy a MAI MAGYAR autópályaviszonyok mellett értelmetlen gyorsan száguldozni. Egyrészt ugye semmi időt nem spórolsz, a fogyasztás viszont megugrik, másrészt veszélyes, harmadrészt meg nem is élmény, hiszen nem sokkal izgalmasabb 180-al az autópálya, mint 120-al szerintem...
EBEUSS (törölt) 2008.02.15. 11:30:27
Ezzel nem értek egyet!
A tükröt folyamatosan használni kell!
Pár másodpercenként illik belenézni! Nem PERC, hanem másodperc!
Nem egy nagy dolog, mert úgysem egy pontra fókuszálsz az úton, hanem nézegetsz mindenfelé, persze előre! :) A tükör is elől van, úgyhogy ebbe a folyamatos pásztázásba könnyen bele lehet venni a tükröt is! Persze az legyen jól beállítva, és ne kelljen keresgélni a látnivalót benne!
Ha ilyen sűrűn visszapillantasz, akkor ezek a 200 -al közeledő járművek sem közvetlenül mögötted fognak feltűnni, hanem először egy halvány pont lesz csak a tükörben, aztán amikor megint visszanézel, akkor meg már sokkal jobban látod. Ebből kell következtetni, hogy itt egy "állat" jön, és jobb lesz felkészülni rá... De elévágni egyáltalán nem célszerű!
Szóval szeintem igenis fel lehet mérni a hátulról érkező sebességét! Persze nem km/órára kell megmondani, hanem a saját sebességhez lehet viszonyítani, és érzésre kell hogy működjön! Aki ilyen alapvető képességgel nem rendelkezik, akár a szeme, vagy akármi más miatt az ne vezessen!
cso zsi 2008.02.15. 11:32:51
Valami ilyesmi miatt is élek még.
Sajnos rengeteg hülyét húztam ki a sz@rból, úgy, hogy lehet, nem is tud róla, hogy kis híján meghalt, vagy küldött temetőbe másokat.
A fék nem elég, ezért tartom, hogy kell a teljesítmény is egy autóba. Sok balhét azzal lehet elkerülni, ha ki tudsz lőni, mielőtt csattannátok.
TH
Az autópálya nem az izgalmakról, meg a látványról szól.
Tájat nézni lehet 70-nel, 90-nel az egyszámjegyű főutakon. Ott kevesebbet fogyaszt az autó, igaz, van, hogy kétszerannyi idő kell a célbaéréshez. (csak szabályosan, 130 vs. 90-ről beszélek)
EBEUSS (törölt) 2008.02.15. 11:36:30
Hídon viszonylag ritka a szarvas, de még a macska is! :)
TH,
Szerintem a 180 és 120 között egy ilyen mercinél nem az izgalmasságról van szó!
Ennek ez az utazó tempója. Fogyasztása meg nem hiszem hogy annyira érdekli, ha ilyen autóra fussa...
TH 2008.02.15. 11:41:10
OK, ez kétségtelen, de ez itthon igen veszélyes mutatvány tud lenni, mint a mellékelt ábra mutatja. Nem lenne gond a 180-al, ha nem közlekednének ugyanott a 2 sávos úton 80-al totyogó járművek is...
Johnny336 2008.02.15. 11:41:57
Az eloremenekules valoban az esetek 50%-ban hatekonyabb szerintem is, mint a ket labbal satu, kormany szoritas, sikitas trio alkalmazasa (kozben ima mormolas...).
Ha sztradan folyamatosan elore nezel, es egy pontot bamulsz (mondjuk az elotted halado segget), akkor ugy beall a szemed ket perc utan, hogy a helyzetjelzot is feklampanak nezed, es el kezdesz fekezni (tapasztalat). Jaratni kell a tekintetet. Es figyelni a forgalmat, minden iranyban...
TH 2008.02.15. 11:45:52
Hát ezért mondom, hogy mivel a pálya nem az izgalmakról szól, ezért nem érdemes a tempó növelésével izgalmasabbá tenni. De EBEUSS-nak igaza van abban, hogy egy nagyobb autóval tényleg 180 körül van az a sebesség, aminél autó és utasai egyaránt jól érzik magukat, csak ennek megfelelő út is kell. A magyar autópályák erre korlátozottan alkalmasak, és igen éber sofőrt kíván a feladat...:)
EBEUSS (törölt) 2008.02.15. 11:48:10
A fékről azt tartom, hogy arra van kitalálva, hogy megálljak a piros lámpánál.
Minden esetben kormánnyal oldható meg a vészhelyzet, és az adhat segítséget egy lassítás fékkel, vagy gyorsítás motorral.
Majdnem mindig van menekülési útvonal, és ezt kell megtalálni! Az egyetlen koccanásom az autópályán olyankor törtönt amikor orbánék éppen felújították az M7-est, és át volt terelve a szembe forgalom. 4 sáv a 2+leállóban! Nos itt tényleg csak fékezni lehetett amikor megállt a kocsisor... nem is volt elég! Kocc lett a vége.
Ja, és nem szabad szívbajosnak lenni! A balesetelhárításban a fokozatosságot kell betartani! Előznek, és jönnek velem szembe. Ha látom hogy simán befér, akkor nem csinálok semmit. Ha necces, akkor leveszem a lábam a gázról, ha ez keváés, akkor fékkel lassítok, és kihúzódok az út szélére, de még a betonon. Ha nem elég akkor vészfékezés, és kihúzódok az út szélére, de még mindig a betonon (aszfalt). Közben ugye folyamatosan közeledik a járgány, és ez az egész 1-2-3 másodpercig sem tart. Aztán jön, hogy lemegyek a padkára, bár tudom, hogy kárt tehet az autómban... ha meg kell akkor irány a mező, és kezdődhet az ottani lavírozás, hogy lehetőleg oszlopokat, fákat kerülümk. Ekkor már az jár a fejemben, hogy nem baj, majd a casco fizet, le van szarva! :D
Nem tudom ezt miért írtam le, de olyan jólesett! :)
Az a fura, hogy soha nem volt ilyen balesetem, de mégis annyira benne van a fejemben... Remélem hasznát veszem majd ha egyszer szükség lesz rá! :)
Johnny336 2008.02.15. 11:52:20
EBEUSS (törölt) 2008.02.15. 11:52:22
Szerintem nem az a baj, ha 80 -al totyognak, hanem az ha esztelenül átjönnek a belsőbe!
A Váci úton mész 70-el, zavar az téged, ha az út szélén (járdán) gyalogosok sebessége még a 3 km/h -át sem éri el mert közben kirakatokat is nézeget...
Külön útnak kell kezelni a két sávot, és akkor nem lehet baj. Illetve sávváltáskor nézzen mindenki annyira körül, minth a Váci úton akarna átszaladni keresztbe!
EBEUSS (törölt) 2008.02.15. 12:01:25
Történt egyszer, hogy álltam a lámpánál, és a szemből jövő motoros elcsúszott, és elkapta a bal első elemet az Astrámon. Álló helyzetben nem sok mindent tudtam csinálni, de azért leraktam a fejem a jobb1 -re a párom ölébe! :) Persze nem volt semmi értelme mert kismotor volt, és éppen csak okozott valami kárt, meg a szélvédő magasságáig nem is jutott el, de örültem, hogy azért ott is megtettem mindent az "életemért", és működött az előre betanult reflex.
cso zsi 2008.02.15. 12:14:55
Egy orosz oldalon találtam vagy fél éve egy képsorozatot, ahol a sofőr megúszta az autószállító hátuljával való találkozást.
Az elöl és hátul ülő utasok állagát így ebédidőben nem részletezem.
EBEUSS (törölt) 2008.02.15. 12:24:25
Ezért is ússza meg sűrűbben a sofőr, főleg a vétkes sofőr, mert fel tud készülni!
Ő 2 tized másodperccel előbb tudja, hogy mi fog történni, mint szegény felkészületlen utasok, illetve vétlen autóban ülők....
Johnny336 2008.02.15. 12:32:54
Mondjuk o marha jol vezet, iszonyat rutinja van, es nagyon jo erzeke, tehat eleg egyedi eset vezetes tekinteteben, de akkor is...
cso zsi 2008.02.15. 18:48:57
Az utolsó ilyen esetem az volt, amikor az alárendelt útról kijött a kamion, pedig látta, hogy jövünk.
Ekkor mondtam az utasomnak, amit ő is látott: B*** meg, ez kijön...!
A nekem szembe jövő forgalom miatt nem tudott volna továbbmenni, bár a rendőröknek azt mondta, hogy ő jobbra akart kanyarodni.
Azok meg nézték, hogy hogy sikerült a hűtővizét máshová eldobni, mint amit mond.
Nekem csak annyi dolgom volt, hogy a négy sávnyi autóból másokat ne nagyon vonjak bele a kasznihorpasztásba.
Rocko- 2008.02.16. 15:42:58
ehh. :/ és az utas meg pusztuljon meg?
ha bunkó taxis lennél, akkor még elnézném, de így? legalább szólnál, h "bukj le!".
és használd a féket is nyugodtan a kocsiban, arra van. :)
EBEUSS (törölt) 2008.02.16. 16:02:11
írtam, hogy kamion hátuljába soha, tehát mindent elkövetnék hogy inkább máshova érkezzek. Ha ez annyira reménytelen, akkor meg nem lesz időm egy mukkot se szólni.
Különben meg ha ő is lebukik, akkor jól összeverjük a fejünket! ;-)
Rocko- 2008.02.16. 16:51:08
és még mindig jobb két összekoccolt fej, mint egy fej minusz.
EBEUSS (törölt) 2008.02.16. 17:10:44
Rocko- 2008.02.16. 17:36:31
Johnny336 2008.02.16. 23:19:06
EBEUSS (törölt) 2008.02.17. 11:02:58
www.police.hu/data/cms496420/2007_baleseti_statisztika.pdf
BlaC 2008.02.20. 22:14:23
az összeset megverném:)