Péter és kedvese sikeresen kiprovokált akaratlanul is egy újabb intelligens cselekedetet egy szimpatikus bálnamercis fiatalemberből, aki amellett, hogy szóban is kinyilvánította véleményét, azt is megmutatta, hogy mekkora ólmosbotja van.
Olvasom a blogot és nagyon egyetértek egyes felháborodott autóstársammal. Valóban katasztrofális a helyzet, fõleg fõvárosunkban, ahol naponta több bunkóval találkozik az ember ahoz, hogy mindegyikre emlékezzen. Mégis vannak esetek, amik emlékezetesek. Az alábbi egy 12 órás munka után történt, pénteken, és még aznap este le akartam érni idõben a Balatonra, ha legalább a meccs elsõ félidejét nem láthatom, legalább a másodikat egy hideg sör mellett, a várostól és hülyéktõl távol nyugalomban megnézhessem. A lényeg, hogy siettem egy picit, szem elõtt tarva a többiek biztonságát, de néhány helyzetet kihasználva, tempósan haladtam a Váci úton.
A mellettem lévõ sávban haladt egy lesötétített vadiúj fekete 500-as "csillaghajó". Éreztem, hogy át fog jönni az én sávomba, dehát már rég tudom, hogy az ilyen autóban a visszapillantó csak egy dizájnelem az indexkar meg el van rejtve valahol, mert sohasem találják. A konfliktus abból adódódott, hogy a mellettem ülõ barátnõm nem olyan tapasztalt a budapesti közlekedésben, mint én, így ijedtében tett egy meggondolatlan kézmozdulatot.
Fékezés, ablak lehúz, integet, hogy menjek csak nyugodtan mellé. Persze. Szeretem a barátnõmet, de lelövetni nem fogom magam miatta, ezt neki is cifrán taglalom, õ csak egy utas, ha nekemjönnek az az én hibám, stb.. Ekkor már barátnõ sír, nem tudom mi vár rám a fekete mercibõl és a meccs/sör is egyre bizonytalanabb.
Várok.
Nem megyek mellé, szeretek élni.
Ismét elindulunk: egy "vipera" megnevezésû ólmosbottal nyomatékosítva elküldenek az egyetlen, imádott édesanyámba.
Apám határtalan bölcsességei jutnak az eszembe:
Gazdag ember bármelyik parasztból lehet. Az utak televannak bunkókkal, akkor is te vagy a hülye, ha felveszed az õ viselkedésüket. Érkezz meg egyben!
Cyric 2008.06.26. 13:12:46
Cyric 2008.06.26. 13:17:02
Más.
Fekete csillaghajó, ólmos bot, ultra paraszt, remélem egyszer találkozik egy hasonló kaliberrel, és kiverik belőle a kakit is.
Viszont azt bírom az ilyen sztorikban, hogy "csak véletlenül bemutatott". Aha.
Ha kemény vagy és mutogatsz másoknak akkor bizony nem sírni kell, hanem vállalni a következményeket...
Zsé 2008.06.26. 13:34:22
Davids 2008.06.26. 13:35:28
bahaman 2008.06.26. 13:36:04
gravy_t 2008.06.26. 13:37:38
kulcs a lábtörlő alatt.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 13:38:14
bahaman 2008.06.26. 13:38:52
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 13:41:57
- mennek 2 sávban egymás mellett
- mercis index és tükörbenézés nélkül sávot vált, ahogy szoktak a hasonlók, majdnem meghúzza a levélíró autóját
- levélíró barátnője megijed, mutatja az egyezményes kézlejet mert a mercis fasz volt
-mercis óberkodik
Mi nem tiszta ezen?!
bahaman 2008.06.26. 13:42:47
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél 2008.06.26. 13:46:13
Business as usual
Mondjuk elég nagy baj ez :(
Inkább 2008.06.26. 13:48:30
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 13:49:03
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 13:50:34
dsdsd 2008.06.26. 13:52:28
540i 2008.06.26. 13:53:01
Atya-úr-isten...
Magyarul toltad neki, mint a disznó, a csajod meg vagánykodott, aztán befostatok mindketten...
Respekt a mercis kollégának. Ilyenek között próbálja meg az ember megőrizni a hidegvérét...
Na ezért 2008.06.26. 13:53:11
bahaman 2008.06.26. 13:54:26
Megállunk, mert meg kell, anyáznak, lóbálnak, és mindenki megy a maga útjára.
Tanulság, ettől bölcsebbé válok. Kommentelek.
Jól értettem?
Secnir 2008.06.26. 13:56:32
-hátszóval a barátnőm tett egy meggondolatlan mozdulatot a NAAAGY gonosz fekete csillaghajó felé...
Kedves:
-Hüp-hüp, én csak annyit akartam csinálni, hogy... ..hogy. brühühü.. az orromat akartam túrni egy kicsit, és a középső ujjamon már lejött a körömlakk, meg amúgyis az a leghosszabb, ezért azzal akartam túrni, és -kis szipogás- elfordultam a Pétertől, hogy ne lássa, és akkor a bukkanó miatt kiesett a feltartott középsőujjam az orromból, és félreértette az a bunkója...
Péter:
-...és akkor a NAAAGY fekete csillaghajó be akart engedni maga mellé, és kimutat az ablakon, hogy menjek csak bátran, és én, aki rutinos meg pesti én akkor oly nagyon, de oly nagyon...
Kedves:
-..és pesti, de még nem rutinos közlekedés, most keltem fel Csipkerózsikának az álmából, és én be de nagyon. sírtma. brühühü. még mostan is...
Péter:
-...és én erőt vettem, és be mertem állni mellé, meg elnéztem jobbra, és akkor láttam hogy mutogat vipera! áááááh, én mostmár nagyon félek!
Kedves:
-...és mellérve bemutatja.. ..neki botja nagydarab.. ..szörnyű! Sírok! Brühühühü!
Naplórészlet a ZX5004SE felségjelű csillaghajóból:
-...és akkor én, és BXXCFuD az űrkomppal felvettük egy helyi közlekedési eszköz alakját, mely fekete volt. A korábban leolvasott információk alapján BXXCFuD volt a "sofőr" én pedig az "utas", és a jármúnek a "KRESZ" nevű dokumentáció szerint kellett közlekednie. Ezek szerint megpróbáltuk csillagidő 1432234234:23423423-5435 szerint felvenni az első kontaktust a földlakókkal. az egyik mellé repültünk, és felvettünk vele a kontaktust. Leolvastuk az üdvözlési formulájukat (egyik végtag utolsó darabkájának felmutatása), amire válaszoltunk egy előre kódolt válasszal, gondolva, hogy nem lőhetünk vele olyan nagy argdvarkot. Ezért BXXCFuD bemutatta az erre a célra legyártott eszközt, majd az "üdvözlöm édesanyádat" enyhén gurgulázó alacsony frekvenciájú hangfolyammal válaszolt. (itt szeretném megjegyezni, hogy véleményem szerint BXXCFuD nagyon rosszul választotta meg a frekvenciát, ezért megrovásban részesítettem). Ezekután a két földlakó mindenféle nyílásaiból folyadék tört elő, majd a földlakók nagy sebességgel távoztak. a folyadék előtörésének okait még elemezzük.
véleményem szerint az első kapcsolatfelvétel részben sikeres volt, de átláttak az álcánkon, ezért további utasításig visszatértünk az anyahajóra....
540i 2008.06.26. 13:58:04
Kés 2008.06.26. 13:58:25
bahaman 2008.06.26. 13:58:41
:D
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2008.06.26. 14:00:44
megalol
fleto 2008.06.26. 14:01:17
L68 2008.06.26. 14:02:37
Zoe23 2008.06.26. 14:03:26
Asus EEE 2008.06.26. 14:04:11
:DDD
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.26. 14:04:23
Hoppázó Beléndek 2008.06.26. 14:04:48
a paraszt betonon is paraszt.. gondolom ez a tanúság :)
fabot 2008.06.26. 14:05:20
Secnir 2008.06.26. 14:09:15
Én lennék terrorista! 2008.06.26. 14:13:57
Secnir 2008.06.26. 14:14:42
hoppá. legközelebb majd jobban figyelek, és minden poén után írok egy gyors kijózanító sort is.
Silentsound:
igyál egy sört hamarjában.
OFF:
as ASUS EEE valóban olyan jó, mint mondják?
Sergei 2008.06.26. 14:14:52
Peti meg a picsa szerintem örüljön hogy nem baszták meg azzal a viperával hanem csak lóbálták. Legközelebb biztos okosabb lesz, picsát pedig meg kell nevelni hogy tudjon viselkedni az autóba.
Illetve javaslom hogy fóliáztatsd körbe az autódat, akkor nem látják a hülye mutogatást és nem kell postot irnod róla.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 14:16:20
szsrobert · http://szsrobert.fw.hu 2008.06.26. 14:18:16
Ólmosbot úr sem gondolt még rá,hogy a botjával együtt veri szarrá egy 60 kilós ember,akinek ehez még botra sem lesz szüksége?
Emberek!Minek generáltok magatoknak szándékosan problémát?
Deneware 2008.06.26. 14:20:30
Reggie 2008.06.26. 14:21:40
Rocko- 2008.06.26. 14:22:30
Charlie Drop 2008.06.26. 14:24:00
Goldrussssh 2008.06.26. 14:30:33
Ugyanez volt a szitu, mentek a gitárossal vmi kamu fellépésre, x5-ös, vagy hasonló idétlenkedett előttük 3-4 csúnykopaszerős úrral, akik hol lassítottak, gyorsítottak, hasonlók. Végül sikerült megelőzni őket és a kisasszony persze középsőujj + anyázás. Következő megállónál vendéglőbe be, kopaszék szintén, hiperbrutál dramaturggal kiscsaj befenyítése, stb.Totál életszerű volt, látni kellett volna.
Egy tipikus nap 2008-ból.
bugyifiú 2008.06.26. 14:32:03
lehet, hogy holnap meg valaki be fog írni, hogy nemrég egy autós sietett egy picit,persze szem elõtt tarva a többiek biztonságát, de néhány helyzetet kihasználva, tempósan a Váci úton,és bunkó volt...
Tehát a lényeg: Te úgy érzed nem vagy hibás csak a másik, más meg úgy érzi, hogy Ő nem hibás...
Csak mi a *#@@>%/"??/% kell ezt kitárgyalni???
hottentotta 2008.06.26. 14:36:56
KopaszMercis 2008.06.26. 14:37:02
ennyi
540i 2008.06.26. 14:42:55
Átlagpóóógár 2008.06.26. 14:45:15
Riker parancsnok és én lesugároztunk egy ismeretlen "M" tipsú bolygóra ahonnan humanoid élet egy eddig ismeretlen tipusát észleltük. Kicsit hasonlít a Terra XXI. századi élőlényeihez igaz ennek a fajnak sokkal alacsonyabb az adrenalin/dühroham-küszöbe. Utazásunkhoz igénybe vettük e bolygón sokak által használt közlekedési eszköz replikátor által gyártott mását - igaz ebben nem robbanómotor hanem anyag-antianyag meghajtó volt.
Miközben haladtunk az uticélunk felé a szenzorok észlelték, hogy mögöttünk elfogó pályán érkezik egy másik jármű, melynek ablakából egy nő a középső ujját mutatja. Mint köztudott ez a mozdulat a Terrán arra irányuló segélykérés, hogy az adott jármű vezérlő rudazata meghibásodott. Riker parancsnok elővette a nálunk tartalékban lévő vezérlőrudat és megkísérelte ezt a bajba jutottaknak átadni. Az őslakosok ezt a mozdulatot nyilván félreértették mert a nő sírva fakadt a járművezető pedig elsápadt.
Tanulság: itt is érvényesül az 1. sz. irányelv. Semmilyen esetben sem szabad beavatkozni egy bolygó lakosainak életébe. :))))
Más: ha mindannyiszor leírnám, hogy én hányszor akadok össze ilyen motorizált "agrárral" akkor másról sem szólna ez az egész. Ha pedig még a rendszámát sem írja le a postoló akkor mi értelme van a közlésének.
Egyetértek a néhány sorral előttem szólókkal: Business as usual 2008. Sajnos.
Üdv
Szalahadin 2008.06.26. 14:46:54
Fsblack 2008.06.26. 14:48:03
Secnir 2008.06.26. 14:48:54
a baratno kezenek mashol van a helye"
az orrában, mint fentebb leírtam
panda 2008.06.26. 14:50:04
tangara 2008.06.26. 14:52:48
Cyric 2008.06.26. 15:02:09
Köszönöm, de teljesen értettem a sztorit. Viszont továbbra is fenntartom, hogy az egész egy összevetett hányadék, és neked(tek) kellene visszamenni az általános iskolába, úgyanis lehet, hogy a ti csökött IQ szinteteknek ez egy szépirodalmi mű, de attól függetlenül ezt az egészet egy 10 éves kisgyerek is jobban le tudta volna írni.
Vagy ha már nagyjából érthető, akkor örülünk? Ide süllyedtetek...
Más.
Az is lejött, hogy a lány mutatott be, viszont az is, hogy ezután a bátor tette után elkezdte a bőgést (gyanítom nemcsak a fejmosás miatt, hanem mert be volt szarva mellé rendesen...).
És a véleményemet ezek után is fenntartom, hogy ha mutogatni mersz, akkor vállald a következményeket...
maki 2008.06.26. 15:07:26
www.youtube.com/watch?v=WH-nys6AN3o
www.youtube.com/watch?v=OJsBDtY6Be4
csak nézek ki a fejemből 2008.06.26. 15:09:41
Szellemileg szőke barátnő.
Értelmezhetetlen.
Attila 2008.06.26. 15:10:10
Minden szavaddal egyetértek!
PequalNP 2008.06.26. 15:10:42
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 15:18:42
Ez így szimpla keménykedés volt, ennek nem volt értelme, nem annak hogy leírta.
Majd ha te postolsz be valamit akkor sem fogjuk érteni, mert az sem lesz akkora gond :)
A véletlenül bemutatásról meg annyit hogy errefele ez egy tök átlag reakció, aki ezen kiakad az vonuljon egy tanyára, de legfőképp ne azzal mutassa hogy ő mekkora kemény hogy elővesz egy (illegális) viperát. Ha ő akkora valaki akkor le se szarja az ilyen kis mutogatósokat.
A levél szövege nemtom mitől lenne értelmezhetetlen. Nemtom miért tudná jobban megfogalmazni egy 10 éves, de azért nézz meg pár (akár 8.-os) gyereket, hát, örülnék ha legalább nagy vonalakban le tudná írni az esetet egybefüggő mondatokkal. Néha még műszakis egyetemistáknak sem megy az ilyesmi. Olyan a levél mint egy átlagos autózz! -post, azaz kicsit kevesebb benne a helyesírási hiba. :)
Vérnűsző Barom 2008.06.26. 15:19:14
Kár volt.
tandrás 2008.06.26. 15:22:00
Te tényleg azt hiszed, hogy van a világnak olyan helye, ahol az ilyen IQ 70-es barmok nem érvényesülhetnek?
Egyébként rajtunk is múlik egy-s-más. Ma nekem is elémvágott jobbról egy nagyobbacska furgon index nélkül. Mindketten lendületesen haladtunk, korrigáltam. Majd én kerültem jobbra, ő még "véletlenül" onnan is húzogatta kicsit rám, majd pirosnál egy vonalba kerültünk. Ablak leteker, nála eleve letekerve, nagydarab alak, agresszív testhelyzet. Udvarias, de magabiztos hangú kérés: Legközelebb tedd már ki az indexed, megoldottam, de azért egyszerűbb lett volna az életem. Válasz: Ja, elfelejtettem? Bocs, siettem. Kölcsönös üdvözlő kézmozdulat, oszt annyi. Ha bemutattam volna, lehet, hogy verekedés lett volna a vége.
Egyébként meg mindenki hibázhat.
L68 2008.06.26. 15:22:57
abszolút egyet értek!
Cyric 2008.06.26. 15:23:27
Azt még szomorúbban, hogy a bemutatás "errefele ez egy tök átlag reakció". Na bjutiful. Gondolom akkor a vipera is, már meg sem lepődök semmin. :)
Rólam viszont csak annyit, hogy egy 1 literes autóm van, úgyhogy én nem nagyon szoktam letúrni senkit sehonnan. :))
sántakígyó 2008.06.26. 15:23:32
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 15:28:47
@Cyric : Nekem meg egy 16 éves 1.4- esem van, csak betartom a KRESZ-t (50, 90...) így aztán általában letúr(ná)nak (ha hagynám) meg befékeznek elém.
slamx 2008.06.26. 15:28:59
Nekem ez kicsit hasonlít a Simon ügyre.
Boldog, bulizik, kicsit lepezsgőz mindenkit, szólnak neki, hogy ne, visszadumál, ezt zokon veszik hasonló mentalitásúak, meghal, nemzeti hős lesz...
Ha a post írója "bátrabb", akkor megáll, agyonverik és Ő is hős.
Így viszont csak egy autós aki találkozott önmaga 2.0-ás verziójával...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 15:30:19
Random_ 2008.06.26. 15:32:42
A levél megfogalmazása tényleg pocsék. Valóban nem ártana átolvasni küldés előtt és esetleg úgy leírni, hogy a történetet az is megértse aki nem volt ott a helyszínen.
Valamint tele vannak az utak állatokkal ezt el kell fogadni. Szerintem ezzel senkinek se mondok újat ezért felelősségteljesen kell mutogatni autóból kifelé de inkább sehogy. Valamint ha én nem tartom be a szabályokat "A lényeg, hogy siettem egy picit, szem elõtt tarva a többiek biztonságát, de néhány helyzetet kihasználva, tempósan haladtam a Váci úton" akkor miért várom el másoktól, hogy ők mintaszerűen közlekedjenek?
A bemutogatásnak semmi értelme és még életveszélyes is ez a cikk tanulsága.
Walaki 2008.06.26. 15:35:55
tandrás 2008.06.26. 15:39:09
"felelősségteljesen kell mutogatni" - ez tetszik. :))
"Valamint ha én nem tartom be ..." - az egyik egy technikailag biztonságos (higyjük el neki), a másik meg egy balesetveszélyes jogszabály sértés. Nagyon nem ugyanaz.
AP (törölt) 2008.06.26. 15:41:14
tasadam 2008.06.26. 15:41:23
Azt kell tudomásul venni, hogy amíg te mondjuk magadban idegeskedsz, vagy letekered az ablakot és átszólsz, ő kiszáll és feltekeri a viperát a popidba!
Más társadalmi réteg. Tudomásul kell venni!
Én ezért nem is csinálokilyenkor semmit. Nemazért, mert egy gyáva alak vagyok akivel bármit meg lehet csinálni, hanem azért, mert teljesen felesleges a konfliktus, és többet ér az életem és az anális szüzességem...
Ez van. Sajnos bele kell törődni.
Amúgy az egész autós balhékat hülyeségnek tartom. Feleslegesnek.
hottentotta hozzászólása teljesen korrekt!
Bocs, fasz voltam! Ennyi.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.26. 15:41:45
SUCKITUP 2008.06.26. 16:10:31
es masnap ugyanugy.integetes,seggberugas,monitornak sirankozas.
ezer eve autozok,es nem gyujtottem ossze annyi kalandot mint itt mas ket het alatt.
aki menni akar,menjen.eloreengedem.
a csajod meg mintha kicsit feszult lenne...
az en baratnom ha megijed,akkor meg van ijedve.de semmi esetre sem mutogat,balhezik,ordit.
szerencses lennek...?
acel 2008.06.26. 16:44:34
www.stop.hu/articles/article.php?id=342758
Az visszaszólás viszont nem csak a méret és bicepsz kérdése, volt esetem festett vörös elmebajos nővel is.
0xFFFF 2008.06.26. 16:46:49
ezt a sztorit nem igazán értem, de sebaj!
a paraszt betonon is paraszt.. gondolom ez a tanúság :) "
Rosszul gondolod. A tanulság az, hogy te nem érted a tanúság és a tanulság szavak jelentését, ezért rosszul használod azokat. A végső konklúzió az, hogy járj újra általánosba, mert az ismétlés a tudás anyja !
adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2008.06.26. 16:50:13
Nos amikor én is kiszáltam és jeleztem a vidéki parasztnak, hogy bátorságát azzal is bizonyíthatja ha megvárja a rendőrséget akkor kissé összeszarta magát és odébb állt.
Én nyugisan megvártam rendőrt, egyeztettünk (meg is büntetett mert lejárt a jogsim egy hónapja) majd megtettem a feljelentést.
Itt fejet kell hajtsak a rendőrség előtt, mert 8 hónap alatt ugyan de megtalálták a kis taplót (persze nem a saját verdáját vezette).
Bíróságra került az ügy, ahol a szánalmas kis vidéki parasztról (tényleg vidéki volt: Keszthelyi illetőségű kis paraszt)
az is kiderült, hogy VISSZAESŐ a lelkem. Persze jogsi a helyszinen be lett vonva a féregtől és kapott egy jó kis 3 éves eltiltást valamint újra kresztanfolyamra utalták.
MUHAHAHAHAHA!!!!!! Van igazság csak következetesnek kell lenni és nem hagyni elaludni a dolgot.
Te meg hülye kis paraszt, aki Viperát lóbálsz egyszercsak azt érzed, hogy a szerszámodat feldugja egy kedves úr a valagadba.
min 2008.06.26. 17:21:27
Fikusz Kukisz 2008.06.26. 17:22:52
hihetőbb lenne, ha nem mm pontossággal adtad volna meg a méretedet. :)
min 2008.06.26. 17:25:13
aqweren 2008.06.26. 17:33:54
Nekem mindig mutogatós utasom van, mert kevesebb a türelmük mint nekem...ha valaki balfaszkodik előttem ki szoktam szépen várni, ha türelmetlen mozdulatokat teszek (de inkább az utasaim szokták), csakazértse megy el az útból...szerencsére még egyezményes jelet nem mutatott egyikük sem de szoktam mondani hogy nem kéne mert szeretem az autó összes kiálló alkatrészét az autón tudni...
Jankó · http://gmn2nf 2008.06.26. 17:38:25
aqweren 2008.06.26. 17:49:38
zaplatyi 2008.06.26. 17:50:33
smfh 2008.06.26. 18:01:23
Így én is jártam a keletinél. Zöld pug206. Kis taknyos picsa ordít ki, hogy suttyó paraszt vagyok, meg a kurva anyámat. Kiszálltam, khm.. utána meg húzta fel az ablakot ezerrel, és bentről pislogott ki... Csak azt nem értem, mit hitt??
smfh 2008.06.26. 18:03:05
Akarmiszalami 2008.06.26. 18:15:21
Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.06.26. 18:23:39
Emberek, tényleg nem tudunk semmit tenni az ilyen viselkedés ellen? Most komolyan, jó lenne valami kisebb civil mozgalom, akik videóval járnák az utat, felvételeket készítenének, és volna idejük a rendőrségre és a médiához járni a sztorikkal (nesze vazzeg, reality show: Urbánus Survivor, gazdag lesz valaki az ötletből)...
Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.06.26. 18:26:48
portások kedvence 2008.06.26. 18:53:18
kár volt a "vidék"-szöveg bele, te 20,8 cm-es fasz
danken 2008.06.26. 19:04:39
A barátnő kicsit túlreagálta, a mb vezetője meg egy tuskó/bunkó volt, übermenschnek képzelte magát.
Sergei 2008.06.26. 19:18:41
Rendőrségre telefonálgató barmok meg úgyis rá fognak baszni előbb-utóbb...
aqweren 2008.06.26. 19:20:54
Én nem szállok ki, én is nő vagyok, nem szeretnék hajtépésbe belemenni meg amúgy sem... :) iszapbírkózás a kocsi mellett, hehe...:)
csak egyszerűen nem értem: kultúráltnak kinéző csajok olyan stílusban anyáznak...volt egy kb. 150 cm magas kolleganőm, mindig mutogatott másoknak mikor együtt mentünk valahova (és én vezettem). Mondtam neki, kirakom ha baj lesz belőle és elhúzom a csíkot...ugyanis legtöbbször nem volt igaza vagy szimplán türelmetlen volt. Ja és persze engem hozott kellemetlen helyzetbe...
(Lehet hogy a feminista szervezeteknek kellett volna reklámozniuk a női szelídséget és finomságot is, valamint annak a hihetetlen nagy szervező erőnek a szépségét, amivel nők milliói családokat tartanak össze...)
A postban szereplő női magatartásnak a normális nő issza meg a levét sajnos :(
Bár a vipera akkor is erős, eléggé aránytalan, bár ez a viperás csávó aligha tudná betűzni az "aránytalan" szót....
smfh 2008.06.26. 19:42:03
Nekem nincs szükségem viperára :o))))
maci 2008.06.26. 19:45:28
de szerencsére aqweren típusú hölgyből azért több van - őket nagyon tudom szeretni;)
peti és picsa 2008.06.26. 20:49:02
Először írtam ide. Hogy mindenkinek érthető és tiszta legyen: amíg ezen a fórumon is ilyen szintű indulat árad belőletek, ez az ország sohasem fog megjavulni. Akinek a lényeg hiányzott a sztoriból: Én megpróbálok türelemmel és nyugodtan közlekedni.
Nem fogok külön kitérni mindenki hozzászólására, de nem hittem volna, hogy még én leszek a fasz a barátnőm pedig a picsa. Többet nem írok ide.
Sergei 2008.06.26. 21:08:26
B.GY. 2008.06.26. 21:34:38
Sergei 2008.06.26. 22:00:54
wacsutu 2008.06.26. 22:06:57
Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.06.26. 23:05:34
De olyan is van, akinek Skorpiója van, az ellen nem mész semmire viperával. Nekem meg marad a gumipók.
Kész állatkert, minden szempontból.
Rocko- 2008.06.26. 23:14:07
nagy kő esette le a szívemről, h a BKV buszok kékek.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.27. 00:50:11
Petyaaaa 2008.06.27. 04:54:59
Ez ütött. :) :) :) Bár azért megkérdőjelezném a hatékonyságát egy harci szituációban a kobra előkapásának.
A Bánákban ülő, patkány módón viselkedő tulkok viperákkal fenyegetik a nyuszikat. Tényleg kész állatkert...
Öreg Tintás Barnes · http://www.ezmekkorabarom.hu 2008.06.27. 08:47:10
Legalább az igazat írd le, mert így te magad állítod be a barátnődet hülye picsának (már elnézést). Aztán megint megsértődsz, és írsz a kommentelőkről még egy blogbejegyzést.
Száguldoztunk, más is száguldott, mutogattunk, visszamutoggattak. Ennyi. Ha csak ez lett volna, nem írtad volna meg ezt a történetet. Nagyon sántít a sztori.
Egyébként hidd el nekem, bármelyik gyorshajtót kérdezed, mindegyik ezt mondja: "siettem egy picit, szem elõtt tarva a többiek biztonságát..." Na persze, én meg vagyok a Michael Jackson...
Random_ 2008.06.27. 09:15:46
A nagyobbat nem illik nevelni mert lehet pórul járunk, vagy csak felkészülten kell nekifogni.
Mi már tervezzük a rozsdás zsiguli megvásárlását. Lehet azt kevésbé próbálják letolni mint az 1 éves drága autómat amit én is féltek és már ezért se ugatok be másoknak.
Valamint van aki nem képes akkor se megérteni, hogy miért fasz ha a földre teperve üvöltöd bele a fülébe. Sőt még megsértődik, hogy milyen durva emberek léteznek.
Jankó 2008.06.27. 09:21:35
Egyetértek veled. Én is örültem amikor megleltem ezt az oldalt, gondoltam végre van egy hely, ahol felfedezték közlekedési kultúránk (ha lehet igy nevezni) hiányosságait, neagyisten valami mozgalomféle is elindulhat innen. De mint minden Hungariban, ez is reménytelennek tűnik, sajnos ide is pont ugyanolyan (ugyanazok) kurvaanyázós taplók irkálnak, akik vett jogsival, objektív szemlélet nélkül köcsögösködnek az utakon. (tisztelet a kevés kivételnek)
Öreg Tintás Barnes · http://www.ezmekkorabarom.hu 2008.06.27. 09:59:13
Ez a Mercis figyelmetlen volt. Megnézted már, hogy hány ember vezet figyelmetlenül az utakon? És teszi azt a legolcsóbb v. legdrágább autóval. Csak éppen a NAAAGY fekete csillaghajók jobban feltűnnek...
Jankó:
Tévedsz (jogsi).
Pável 2008.06.27. 11:02:43
A sztori kapcsán csatlakozom sok előttem szólóhoz: anyósülésről barátnő ne mutogasson, remélem az incidens után már nem is fog. Vezetőülésből sem kell, ha én annyiszor integetnék, ahányszor nem indexelnek előttem, 60-as bicepszem lenne. Pedig nem is BP...
Jankó 2008.06.27. 13:22:38
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.27. 16:36:34
B.GY. 2008.06.27. 18:34:07
andydandy 2008.06.28. 07:52:24
20,8 cm, whoa...
Mivel mérted? Sublerral? Biztos, hogy 1-2 tized nem maradt le? Csüngő, vagy merev állapotban? Izé a barlagos test tapadási pontjától (a medence alsó részén) mérted? mert az is beleszámít ám..
És - a legfontosabb? Milyen vastag? Ha 1 cm, akkor azért csak egy abnormális kecskebak vagy a kama sutra szerint, ha pedig rendes elefánt, akkor viszont ne vezess ha feláll - aki ilyent ideír, a 20,8x5 cm vértérfogat után nem sok marad a szürkeállományra, ugyi
Rocko- 2008.06.28. 18:59:03
integteni? simán. nagy, és nem fekte, ergo baj nem lehet.
kroll · http://www.youtube.com/watch?v=p4ebtj1jR7c 2008.07.03. 23:24:09
kroll · http://www.youtube.com/watch?v=6k-XJHiShB0&feature=related 2008.07.03. 23:32:03