Péter és kedvese sikeresen kiprovokált akaratlanul is egy újabb intelligens cselekedetet egy szimpatikus bálnamercis fiatalemberből, aki amellett, hogy szóban is kinyilvánította véleményét, azt is megmutatta, hogy mekkora ólmosbotja van.
Olvasom a blogot és nagyon egyetértek egyes felháborodott autóstársammal. Valóban katasztrofális a helyzet, fõleg fõvárosunkban, ahol naponta több bunkóval találkozik az ember ahoz, hogy mindegyikre emlékezzen. Mégis vannak esetek, amik emlékezetesek. Az alábbi egy 12 órás munka után történt, pénteken, és még aznap este le akartam érni idõben a Balatonra, ha legalább a meccs elsõ félidejét nem láthatom, legalább a másodikat egy hideg sör mellett, a várostól és hülyéktõl távol nyugalomban megnézhessem. A lényeg, hogy siettem egy picit, szem elõtt tarva a többiek biztonságát, de néhány helyzetet kihasználva, tempósan haladtam a Váci úton.
A mellettem lévõ sávban haladt egy lesötétített vadiúj fekete 500-as "csillaghajó". Éreztem, hogy át fog jönni az én sávomba, dehát már rég tudom, hogy az ilyen autóban a visszapillantó csak egy dizájnelem az indexkar meg el van rejtve valahol, mert sohasem találják. A konfliktus abból adódódott, hogy a mellettem ülõ barátnõm nem olyan tapasztalt a budapesti közlekedésben, mint én, így ijedtében tett egy meggondolatlan kézmozdulatot.
Fékezés, ablak lehúz, integet, hogy menjek csak nyugodtan mellé. Persze. Szeretem a barátnõmet, de lelövetni nem fogom magam miatta, ezt neki is cifrán taglalom, õ csak egy utas, ha nekemjönnek az az én hibám, stb.. Ekkor már barátnõ sír, nem tudom mi vár rám a fekete mercibõl és a meccs/sör is egyre bizonytalanabb.
Várok.
Nem megyek mellé, szeretek élni.
Ismét elindulunk: egy "vipera" megnevezésû ólmosbottal nyomatékosítva elküldenek az egyetlen, imádott édesanyámba.
Apám határtalan bölcsességei jutnak az eszembe:
Gazdag ember bármelyik parasztból lehet. Az utak televannak bunkókkal, akkor is te vagy a hülye, ha felveszed az õ viselkedésüket. Érkezz meg egyben!
Az utolsó 100 komment: