Amikor András beragadt pár másodpercre egy kereszteződésben, máris ott termett a szőke nő fülére ragadt telefonnal, másik kezével dudál, harmadik szájával ordít. Nem lettem volna a telefonvonal másik végén, mert az illető valószínűleg az egyik fülére azóta süket, de levélírónk helyébe sem kívánnám magam. De végülis itt most ki a hunyó?

Érdeklődve olvasom a blogot, és bár a napi közlekedés "élvezete" mindennapi élményem, eddig nem éreztem késztetést, hogy kisebb nagyobb problémáimmal zargassam az olvasókat. Jómagam igyekszem türelmesen és udvariasan közlekedni, nem csinálok sportot belőle, hogy a zebrán várakozó gyalogosokat szétugrasszam 50-60 méterről 80-90 km/h-ra gyorsulva, és soha nem okozott problémát, hogy főuton haladva a mellékúton várakozókat beengedjem magam elé. Autópályán sem száguldozok, és a belső sávban 160-170 km/h-val érkező elfoglalt műrepülőket sem próbálom kamion előzésem közben a kelleténél tovább feltartani. Ezzel együtt, néha nálam is szakad a cérna, és szívesen ülnék át egy H1-es Hummerba, kicsit megmászni a pofátlan kollegát, aki a kanyaródó sávból ezerrel tolakszik a piros lámpánál várakozók elé. Tegnapi kalandom kicsit más kaliberű, de ha megnegeditek közkincsé tenném.

Munkahelyemről indultam hazafelé, az V. kerületben a Petőfi Sándor utcáról lefordulva a Kempinski előtt igyekeztem kijutni a Károly körútra a Deák ferenc téren. Aki járt arra felé délután 6-kor, az tudja, hogy a Károly körútra ráfordulni nem egyszerű a délutáni csúcsforgalomban, ráadásul az Astoria előtti útjavítások miatt különösen macerás a sávok váltása. Miután én a Dohány utcán szoktam kikerülni a Rákóczi úti forgalmat, így logikusan a belső sávba kell besorolnom lehetőleg minél hamarabb. A történet szerint erre készültem tegnap is. A Károlyi előtti utolsó piros lámpánál álltam a Deákon, előttem a sor - természetesen - beállt úgy, hogy esélyem nem volt szabályosan ráfodulni az útra.

Elsőként indultam - mögöttem dudáló autósok - ráfodulni még rá tudtam a Károlyira, de itt meg is álltam keresztben. Ez általában nem szokott problémát okozni, mert a kanyarban működő lámpa előbb vált, mint az Andrássy felől érkezők lámpája, így van időnk rendesen besorolódni. Most is ez történt. Lámpa vált, mi szépen fordulunk rá a sorra. Ebben a pillanatban abból a sorból ahova fordulok kivág egy Nissan pick up, ülésén egy szőke, mobiltelefonját szorongató nővel, és miközben bevég mellém ezerrel dudál. Sorom megáll, kérdően nézek át rá.

Ablakot lehúz, és artikulátlanul üvoltve közli, hogy nekem már pirosom volt. Neki meg zöld. És egyátalán. Mindezt úgy, hogy közben folyamatosan füléhez szorítja a telefonját. (Lehet, hogy a telefonos segítséget kért közben??) Kezdeném magyarázni neki, hogy én zöldben jöttem ide be, és ha megvárja azt nagyságrendileg 1,5 másodpercet, amíg be tudok sorolni, valamint nem világos sárgára indít, akkor fel sem tünt volna, hogy a vágyott 3 métert nem tudja hármasig felkapcsolva megtenni. Láthatóan nem érti. Magyarázz, mutogat és fensőbbségesen indít. Én meg maradok magamra és szomorúan konstatálom, hogy nem H1-es Hummerban ülök.......
 
További balesetmentes közlekedést, és sok türelmet mindenkinek!