Zoltán barátnője valószínűleg nem zárta szívébe a rend őreit, mert szinte az első tapasztalata negatív élményként rögzült, ami már csak azért sem jó, mert nem feltétlenül kell gyomorgörcsöt produkálunk, ha egyenruhásokat pillantunk meg. A kérdés viszont főként az, miként lehetséges, hogy mások szabályszegéséért az ártatlan bűnhődjön?

Többször olvasgattam már a blogot és sokszor csak bólogattam. Ismerős helyzetekkel találkoztam, mások szemszögéből. Ebben a történetben nem hal meg senki, nem tört össze egy autó sem, nem volt életveszélyben sem kisbaba, nagyi, kutya egyéb házi kedvenc. :D

Sajnos március elején velem, illetve barátnőmmel esett meg egy kellemetlen emlékű találkozás a lézerlovagokkal. Barátnőmnek 3 éve van jogsija, de csak mostanában vezetget, bár az utóbbi pár hónapban elég sokat. Nincs gondja szerencsére a vezetéssel, de még szokja. Amúgy imád vezetni. Egyik este kocsival mentünk szórakozni az egyik közeli városba. Jött velünk barátnője is, így hárman ültünk a kocsiban. Barátnőm vezet, mellette barátnője, barátnőm mögött én. Mivel ugye szórakozóhelyre mentünk, így este fél 11 körül történhetett az eset.

Kb. félúton, az egyik köztes település utolsó pár- tíz-méterén,  leintett a rend büszke őre. Jelzem övek bekötve, világítás fent, biztosítás, zöldkártya rendben. Külterületen is inkább 90 alatt volt a km mutató, mint fölötte, mert sötétben keveset vezetett a kedvesem. Nem is siettünk, mivel egy „dikkó”-ból nem lehet elkésni.

Rendőr bácsi odasétál az autónkhoz, autó leállít, zene lehalkít, ablak leteker. Közli velünk a szerv, hogy sebességmérést végeztek. Na az az, amivel tuti nem lesz gond, mivel az 55-öt sem érte el a km mutató a lakott területen belül. (gondoltuk mi) Mielőtt elkérte volna az iratokat, közölte, hogy bemértek minket 89-km/óra-val. Mindhárman egyszerre kérdeztünk vissza, hogy mennyivel????  (aki vezet az szerinte az autó mozgásából azért fel tudja mérni, hogy 50-nel vagy 90-nel megy az autó. Eléggé érezhető a különbség.)

Mivel barátnőm igazából a meglepetéstől kissé leblokkolt (jogosan), így én beszélgettem a rendőrökkel, mivel időközben egy kolléganője is odaért az autónkhoz. A hölgy flegmán elkérte az iratokat, és bőszen elkezdte kopírozni az adatokat, miközben próbáltuk elmagyarázni a másik rendőrnek, hogy valami tévedés lesz, mert mi nem mentünk annyival. „Az autó üzembentartója, fog kapni Szegedről egy csekket, szép nagy összeggel, amit majd be kell fizetni.”  mondat szintén elég bicskanyitogató stílusban hangzott el.

Itt jeleztem  ismét a hölgynek, hogy valami tévedés lesz, mert tartottuk a sebességhatárt egész úton. Gondolom, hogy ezt már hallhatta egy párszor élete során, de szerintem, ha 3 ember őszinte megdöbbenéssel fogadja az állításukat és kiáll a saját igazáért, akkor talán lehet el kellene gondolkozni, hogy valami lehet abban, amit mondanak.

Jeleztem az első pillanattól kezdve, hogy nem ismerjük el, amivel meg akarnak büntetni, és ki fogom kérni a felvételt és meg fogom fellebbezni a bírságot. A hölgy kb. az adatok felvételénél járt, amikor a rendőrautóban maradó harmadik rendőr jelzett, az elsőnek az autónkhoz érkező társának. Egy perc múlva visszajött hozzánk és kegyesen közölte, hogy: „Jó hírem van, nem önök voltak azok, hanem az önök előtt haladó autó, ami időközben elkanyarodott.”

Na ott egy kicsit majdnem elküldtem az édesanyjába. Amikor közöltem vele, hogy „ne haragudjon, de ezt mondjuk 5 perce.”, akkor még neki állt feljebb, hogy ő jó hírt közöl velünk és mi nem is örülünk neki, hanem „lebasszuk”. Hát köszi. Beígérnek egy szép nagy összeget, amit majd be kell fizetni, ráadásul azért, amit nem is mi követtünk el, és még nekem kellett volna hálát rebegni, hogy megkíméltek? Visszakaptuk az iratokat, se egy elnézést, vagy bocsánat, elkúrtuk, semmi. Mehettünk tovább. Kedvesem valószínű, hogy az átélt „sokk” miatt elsírta magát, és nem akart tovább vezetni. 20 perccel később is remegett a keze, annyira ideges volt. Nyugtatgattam, hogy egy hülye miatt ne adja fel, mert nem akart többet vezetni.  Kirázza a hideg, ha rendőrt lát.

Az eset során két alkalommal is erős késztetést éreztem arra, hogy tényleg elküldjem őket melegebb éghajlatra. Az egyik akkor volt, amikor a rendőr elmondta, hogy bemértek minket 89-al. Ugye az első döbbenet után visszakérdeztem, hogy 50-helyett 90-el mentünk szerintük?
Erre a válasz: „Nem 90, csak 89.”   Khmmm…. nyád…..

A másik pedig, amikor mondta a rendőr, hogy már 1 km-ről belőttek minket, megkértem, hogy mutassa már meg, hogy az kb. hova esik. (3.4 km az egész település, mint megtudtam tőle) Megmutatta egy közeledő autó helyzetéhez viszonyítva, hogy hova esik az 1 km. Rákérdeztem, hogy akkor jelek szerint a város központjában száguldottunk végig 89-el?(90-el). Válasz megint intelligens volt: „Nem város, csak nagyközség!”

Találkoztam már jó pár rendőrrel. Büntettek is már meg, de még soha egyik sem volt arrogáns, rosszindulatú, cinikus, flegma. Sőt, volt olyan, akivel kedélyesen elbeszélgettem, míg társa a büntetőcédulát töltögette. Eddig tényleg csak jó tapasztalataim voltak igazoltató rendőrökkel kapcsolatban. Még akkor is, amikor büntettek. Mert jogos volt!!! (Igen, volt amikor elfelejtettem felkapcsolni a lámpát külterületen)

Kérdésem: nekik nem lenne kötelességük meggyőződni arról, hogy jó autót állítanak-e ki a sorból vagy egy szabályosan közlekedőt? Ráadásul eléggé rosszul esett, amikor gyorsan fejben elkezdtem számolni, hogy ez nekünk mennyibe is fájna….60.000 HUF+a büntetőpontok…. Lehetséges-e, ilyen esetben, hogy más szabálytalanságát rajtam verjék le?