Don Blasius (találkozókon Gusztika, esetleg Borevör) a blog magjának egyik alappillére, amikor találkozó van, ő nem maradhat ki belőle, amikor nincs találkozó, akkor meg a sörsátorban lelhető fel. Fontos róla tudni, hogy képes a saját szavába is vágni, de a most következő írásban talán nem lesz ilyen, biztos véletlenül józan volt, amikor írta, de ezek után úgysem mossa le magáról soha az alkoholizmus bélyegét. Viccet félretéve, pár éve csattant egy nagyot és csak a biztonsági övnek köszönhette, hogy most megírhatta nektek a történteket.

Hát most jut eszembe, holnap lesz a második születésnapom (11.11.) és megírnám posztban. :P

Pont 4 éve történt. Akkori munkahelyemen jött egy megbízás az egyik partnerünktől. Ki kellett vinni néhány árucikket (nyomdagép alkatrész) München mellé, én meg rá is értem.:) Ehhez adtak kölcsön egy Opel Combot is. Mivel imádok vezetni, utazni, így nem csak a plusz pénz miatt vállaltam az utat. Előtte már párszor megjártam Németországot "gyorsban" árubehozatal címén, amolyan 24-48 órás utakkal.

Úgy gondoltam, most is simán menni fog. Egy hölgyismerősöm jött volna velem, hogy ne utazzak egyedül, mert úgy azért biztonságosabb, ha nem egyedül ülve vezet az ember több száz-esetleg ezer kilométereket autópályán főleg. Sajnos neki közbejött valami zh, nem tudott jönni, gondoltam akkor mindegy, kibírom. Édesanyám elkezdett aggódni, hogy nehogy egyedül vezessek ennyit, úgyis szabin lesz, legalább kirándul, és nekem sem egyedül kell mennem, ő még akár vezet is, ha kell.

Elég spontán kirándulás lett egy csütörtök esti indulással, majd a kaposvári gyártó cégnél való több órás várakozással, de aztán simának tűnt az út, kicsit át az Alpokon (A3-A9-A1), gyönyörű tájakon keresztül. Kb. délre értünk a München melletti kisvárosba, mivel útközben tartottunk időnként pihenőket, ahogy kell. Az áru leadása után visszafele indultunk, gondoltuk beugrunk Salzburgba hazafelé menet, pihenésképpen kis városnézésre. Több kisvároson keresztül vezetett utunk vissza az autópályáig.

Az egyik városban (Bad Tölz) egy kétszer egysávos főúton mentem komótosan (50 alatt), mivel figyeltem is a sebességhatárokra, meg ismeretlen is volt a hely. Szemben kocsisor állt egy lámpa miatt. A kocsisor teljesen kitakarta a mellékutcából hirtelen kiugró autót. Fékezni nem volt időm, telibe kaptam a Ford Ka-t. Kiflibe hajlott, felborult teljesen, majd talpra állt. Előttem pedig gyűrődött a motorháztető, mint egy darab papír. Iszonyatos érzés volt, másodpercekig nem tudtam, mi lesz, túléljük-e.

Ki tudtunk szállni, anyu is jól van, bár nagyon megijedt és az öv kicsit megrántotta. Kérdések bennem továbbra is. Meg voltam rémülve, mi történhetett a másik autó utasaival, egyáltalán hányan ültek benne. Ki volt a hibás? Néztem a táblát, elsőbbségem volt. Péntek kora délután volt, az utca tele emberekkel, többen megindultak felénk. Aztán hallom, hogy kiabál ujjongva az egyik járókelő: "kein verletzt, kein verletz". Újjászülettünk. :P A Ka vezetője is kiszállt a kocsiból egyben.

Egy fiatal lány volt, kicsit vérzett a keze, de láthatóan semmi baja nem volt, persze alaposan megijedhetett. Észre se vettem a szirénákat, két percen belül ott volt mentő, rendőr. Hozzám többen odajöttek, megkérdezték, jól vagyunk-e. Nyugtattak, hogy nem én voltam a hibás, felajánlották, tanúskodnak mellettem ha kell, volt aki névjegyet adott. A rendőr oda se jött hozzám, nekiálltak helyszínelni, a kék-sárgát is kitöltötték.

Közben mi beültünk a mentőautóba, a fordos csajt és anyut bevitték a kórházba kivizsgálni, mivel az öv (ami mindenkinek megmentette az életét!) kicsit meghúzta a mellkasánál. Így megröntgenezték. Több órás (nagyon alapos!) vizsgálat után engedték csak el. Ekkor mentünk el a rendőrségre jegyzőkönyvet kérni, meg a roncsban maradt cuccunkért. A rendőrök nagyon készségesek voltak, szinte alig kérdeztek tőlem bármit is, nekik egyértelmű volt: a baleset a hölgy figyelmetlensége és az elsőbbség meg nem adása miatt következett be. Mindenki megnyugtatott minket, a biztosító is korrekt lesz, simán fizeti a kárt.

Bent a kórházban megkérdeztem a csajt, hogy nem látott? Azt mondta sietett az oviba a gyerekéért. (Megérte?) De mit aggódok szerinte, úgyis fizet a biztosító.

A kocsi nem a mi kárunk, de mint utólag kiderült, akár a hazautunkat és előtte egy szállást is fizetett volna a vétkes biztosítója. Ezzel nem éltünk, mert először nem is gondoltuk, de ekkorra már sikerült leszervezni a hazautat, mivel volt még a cégnek még egy kisebb szállítmánya egy személyautóval és ők hoztak haza minket.

Az Opel eleje rommátört, de megvédett minket a biztonsági övnek és a gyűrődő zónának köszönhetően. A Ford is hasonlóan tett vezetőjével. Ebből is látszik, nagyon fontos az övhasználat! Az Opelt a cég tulaja úgyis el akarta adni és úgy tudom, egész jól szállt ki így belőle (kábé annyit kapott érte, mintha eladta volna itthon épen a 6 éves kocsit).

Tanulságok:

-Biztonsági övet mindig használjuk! Így még a kiskocsik is egész biztonságosak. Igaz, ez tényleg csak városi ütközés volt, de nem gyenge!

-Én korábban sem utáltam a németeket (tudom, nem a legbarátságosabb nemzet), voltam többször náluk, de bajban nagyon segítőkészek, alaposak. Mindenki végezte a munkáját, ez látszott az orvosokon és a rendőrökön is. Nem akadékoskodtak, bár a spontán utazás miatt nem tudtuk kiváltani már az EU-s TB-kártyát, utólag kellett elküldeni itthonról az igazolást, különben 2400 €-t kértek volna egy röntgenért! Célszerű utazás előtt kiváltani ezt az E112-es kártyát, azóta mindig kiváltom vagy kötök külön biztosítást. Uniós állampolgárként ezzel nagyjából jogosult vagyok a sürgősségi ellátásokra.

-Érdemes tájékozódni, mit állnak a biztosítók ilyen esetben, Nyugaton sokkal természetesebb, hogy az okozott kár nem merül ki holmi alkatrészcserében.

-Látszott, hogy máshogy állnak hozzá, Európa. Teljesen természetes, hogy a károkért mindenki vállalja a felelősséget és a felelősségbiztosító sem szarrágóskodik, a felmerült lárok, megtérülnek. Így itt kimerül az egész abban, hogy mindenki épségben van, a kocsit leszarják, fizet a biztosító és vesznek másikat. :)