Nem véletlen a cím, a mai történet beküldője, Attila ugyanis lelkész, akinek humorérzéke is van és korábban volt már kőműves és hivatásos sofőr is. De mint minden ember, ő is esendő, így sok év után mindenféle cifra mondatok hagyták el a száját azt követően, hogy gyors egymásutánban két alkalommal is majdnem a másvilágra küldték családostul.
Sok szeretettel olvasom mindig ezt a blogot, mert sokat tanultam már belőle, mit várhatok embertársaimtól a vezetés terén. Én is elsősorban azért írok, mert azt gondolom, lehet tanulni az esetből! 2010 augusztus 15-én este kilenc körül ötödmagammal (csak a gyengébbek kedvéért: tehát hat ember volt az autómban) vezettem haza, amikor Gödöllő és Aszód között a 3-as úton (átlagosan kéthavonta egy haláleset szokott lenni ezen az útszakaszon) először hálaadásra, aztán gyónásra adott okot két önfeledten autózó polgártárs.
Az egyik pillanatban még éppen arról beszélgettünk az autóban idős édesanyámmal, hogy másfél éves leányom milyen édesen alszik, amikor hirtelen a kanyarodó úton egyszercsak négy fényszórót láttam magam előtt, ami általában nem sok jót szokott jelenteni kilencvenes tempónál. Satu, fűnyírás, és hálaadás.
Hálát adok annak az embernek, akit éppen előztek, és aki akkorát fékezett, hogy még most is a fülem cseng belé, így a felettébb okos autós pont vissza tudott menni elé. Másodpercek töredékén múlott! És a gyónás: Szakmám szerint lelkész vagyok (ezért e találó cím :-)), de még előző életemben kőművesként dolgoztam.
Két dolgot tanultam meg az alatt az idő alatt, sört kinyitni köldökkel, illetve káromkodni. Azóta egyik tevékenységet sem gyakoroltam, mostanáig. Na nem a köldökkinyitósra godnolok (mozgó autóban ne próbálja meg senki, mert veszélyes lehet). A jó mélyről felszakadósat a fent említett eset után harminc másodperccel cifráztam ki.
Kellett egy kis idő, amíg próbáltam visszaimádkozni a vért a lábamba, meg a kezembe, és vígasztalni a síró gyermekeimet, amikor záróvonalon, kanyarban, úgy hogy jöttek szemből, a mögöttem lévő fekete Mercedes A osztály tulajdonosa, aki mögöttem haladva, nyílván mindent észlelt az előző jelenetből, megelégelte, hogy lelassítottam 80 (!)-ra, és az előzésembe kezdett. ÚJABB SATU, ÚJABB FŰNYÍRÁS!!!
Na volt verbális pokol, gondolhatjátok! Nem akarok okoskodni, de tizenhárom éve vezetek baleset nélkül. Voltam hivatásos sofőr is, ennek ellenére sokszor hibázom! De olyankor, amikor rámvillognak, vagy rámdudálnak, nem arra gondolok, hogy megint egy barom, aki felszívta magát mert szétaláztam, hanem arra, hogy legközelebb mire figyeljek!!!
Üzenem fekete Merci A osztálynak, hogy jöhet hozzám lelki elbeszélgetésre!
Az utolsó 100 komment: