Azt hiszem, nevezhetem pozitív történetnek, amit István írt, annak ellenére, hogy az egész bonyodalom egy balesettel kezdődött. Tanulságos sztori arról, hogy érdemes kiállni az igazatokért akkor is, ha több tanú állít teljesen mást.
Szeretnék megosztani én is egy történetet 2010 elejéről, egy közlekedési balesetről, ami nagyon negatívan indult, de aztán pozitívan végződött. Kiharcoltam az igazam...
Egy pénteki napon, a hajnali órákban (már világosodott) a budaörsi úton az M7-es lehajtónál sávváltása után elém került egy tanulóvezető autó, 10-15 km/h sebességgel haladt, én 65 km/h-val, 70-es sebességkorlátozó tábla mellett. Történt ugyanis, hogy az alig 20 méterre lévő tanulóautó a külső sávból elkezdett sávot váltani - valószínűleg körültekintés nélkül - elém.
Egyből beletapostam a fékbe, közben dudával próbáltam jelezni (amíg satufékkel csúszott az autó), de a sebességkülönbség miatt 2 másodperc alatt belecsattantam. Félrerántani nem tudtam volna a kormányt, mert a mellettem lévő sávban is haladt autó. Azonnal megálltam, a tanulóvezető távolabb állt meg. Megvizsgáltam az autóm, lökhárító leszakadt, lámpák és díszlécek törtek, de a hűtő nem sérült szerencsére.
Mögöttem megállt egy furgon, egyből hozzá szaladtam, hogy látta-e mi történt, mondta, hogy "igen, kijött elém a kocsi féktávolságon belül". Jeleztem, hogy felírnám az adatait, hogy tanuskodhasson, várjon egy pillanatra, de mikor behajoltam az autóba, csikorogva kikerült és elhajtott. Neki utólag is köszönöm... Segítőkész állampolgár.
Az oktatóhoz mentem, kérdeztem, hogy történt-e személyi sérülés? Nem történt, rendben elismeri-e a vétkességük? Meglepetésemre nemet mondott, és hanyag módon odavágta, hogy a duda helyett a féket kellett volna nyomnom.
Rendben, akkor hívom a rendőrséget, 2 óra múlva ki is jöttek, felvették a jegyzőkönyvet. Majd 1 hónap múlva mentem meghallgatásra. Legnagyobb megdöbbenésemre - mikor felolvasták az oktató és egy buszvezető vallomását. - az oktató szerint megpördült az autóm, elbambultam, agresszíven vezettem, stb.
Kiderült, hogy volt egy tanu is, egy buszvezető, aki - elvileg - látott mindent, és odafutott az oktatóhoz, hogy ő hajlandó tanuskodni. Azt állította a vallomásában, hogy tisztán látta, hosszan nyomtam a dudát, és fékezés nélkül belecsattantam a tanulókocsiba, de úgy tűnt, mintha csak meg akartam volna ilyeszteni, hogy az utolsó pillanatban kikerülöm, de nem sikerült, ezért csattantam bele.
Továbbá leszálltak az autóbuszról az utasok, és ordibáltak velem, hogy milyen állat módjára vezetek, stb. Persze majdnem lefordultam a székről, mikor ezeket meghallottam, mert semmi nem volt igaz belőle, és a buszsofőrt nem is láttam, és egy utas sem szállt le az autópálya lehajtó közepén. Szerintem az azért feltűnt volna...
A vallomásom ellentétes volt az övékével. Állítottam, hogy féktávolságon belül jöttek ki elém, irreálisan alacsony sebességgel, egy forgalmas úton. Viszont a másik tanu, a tanulóvezető kislány vallomása nagyon hasonlított az enyémre. Nekem mondjuk főként az a mondat volt az érdekes a szájából, hogy "az oktató felkereste személyesen a buszsofőrt a bkv telephelyén..." Vajon miért? :)
Valamint az is érdekes mondat volt, hogy álló helyzetből kezdte a sávváltást, mert rutintalan volt még, és nem tudott besorolni a kellő ütemben, és meg kellett állnia. Hangsúlyozom, hogy bezető útról van szó, az M7-es lehajtója, ahol az átlagsebesség 70-80 km/h még hajnalban. Előtte végig út, így felgyorsíthatott volna.
Megkaptam a rendőrségi értesítést, hogy nem eldönthető, ki volt a hibás... Minden ismerősöm le akart beszélni a fellebbezésről, hogy törődjek bele, hogy ennyivel is megúsztam. De én hajthatatlan voltam, bántotta az igazságérzetem...
Fellebbeztem, kértem szembesítést a buszsofőrrel stb. Ott aztán visszaégettem a hazugságaival, hogy ebben sem volt igaza, abban sem, a hamis tanuzás nem szép dolog, stb. Szerencsémre kamuzott akkorákat a buszsofőr, hogy a többi (oktató, tanulóvezető) vallomásnak is ellent mondott (3 az egy ellen). Egyébként a szembesítésen majdnem megvert a buszsofőr (borzasztóan paraszt módon viselkedett, ordibált egyfolytában, és a rendőr vagy tízszer szólt rá, hogy fogja már be a száját, de csak nem hagyta abba), le akart köpni, fenyegetett. Végül kizavarta a rendőr a meghallgatásról.
Kaptam 5 napot, hogy bizonyítsam, hogy féktávolságon belül jött ki elém a tanulókocsi, különben megint eldönthetetlen lesz az vétkesség. Nyílván az nem volt opció, hogy az oktató bizonyítsa be, hogy féktávolságon kívül jöttek ki elém. Leültem otthon, elővettem a fizika ismereteimet, és papíron elkezdtem kiszámolgatni, hogy mekkora volt a sebességkölünbség, mekkora a féktávolságom, milyen messze volt a két autó egymástól, a lehajtó térképét letöltöttem netről, és lemértem a távolságokat, stb.
Végül kijött, hogy még 25-30 km/h-s sebességkülönbségünk volt, mikor belecsattantam a tanulókocsi hátuljába. A rendőrség a számításaim és az ellentmondásokat - melyek a buszsofőr szavahihetőségét kérdőjelezik meg - elfogadta, és végül a javamra döntött, hogy én voltam a vétlen fél, és csak saját és mások éppségének kockáztatásával tudtam volna elkerülni az ütközést, vagyis ha elrántom a kormányt.
A oktató nem fellebezett, én pedig megkaptam a javításra a pénzt a biztosítójától, és megtartottam a balesetmentességem. Igaz, nyolc hónapig húzódott az ügy.
Tanulság számomra: azonnal rendszámokat kell felírni a lehetséges tanukról (azóta mindig van toll és papír az autómban, egyből elérhető helyen), és harcolni kell az ember igazáért, nem beletörődni.
Az utolsó 100 komment: