Az a kétszáz forint nem tűnik olyan soknak Zsolt levelében, de ha tényleg nem tájékoztatták az autósokat, hogy lesz néhány nap, amikor ingyenesen lehet parkolni, az azért kérdéseket vet fel. És sokszor kétszáz forintból elég jól kaszálhat az önkormányzat, akinek az alábbi levelet címezte elsődlegesen.
Vendégeink voltak a két ünnep között, december 28.-án. Mivel az automatán nem találtak semmi kiírást (megnéztem, a környéken egyik automata sem tájékoztatja a parkolni szándékozókat, hogy idén karácsonytól 2012. január 1.-én 24 óráig nem kell parkolási díjat fizetni, amire utólag találtunk csak információt az interneten) bedobtak 200Ft-ot, és az automata 2012-re adott Nekik jegyet. Megdöbbenve vették ki az automatából a jegyet, ami gyakorlatilag átverésről szól.
Megkértem Őt, szkennelje be a jegyet, hogy át tudjam küldeni a levelem mellékleteként.
A kérdéseim a következők:
- Mi a teendő ilyen jogosulatlan parkolási díj esetén, azaz miként kaphatják vissza azt az összeget, ami olyan időpontra szól, amit biztosan nem fognak igénybe venni?- Miként tájékoztatják a feleslegesen parkolási díjat fizetőket arról, hogy hogyan tudják a feleslegesen kiadott összeget visszakapni?
- Miért nincsen a parkoló órákon az elmúlt évekhez hasonlóan tájékoztató arról az időszakról, amikor nem kell fizetni?- Emberileg és erkölcsileg helyén valónak tartják-e, hogy ilyen csalárd eljárással jutnak jogosulatlan bevételhez? Hiszen az emberek egy része nem szól emiatt, hanem lenyeli a veszteséget és dühöng, hogy ismét átverték. Ez pedig olyan extra bevételt jelent Önöknek, ami abszolút jogtalan.
- Miként gondolják, hogy az emberek őszintén mosolyogva és jogosnak találva fizetik meg azt a parkolási díjat, ami anno azért indult el terjeszkedő útjára, mert a belvárost akarták kicsit felszabadítani az autóktól, és most ott tartunk ezzel, hogy pl. a XIII. kerületben lakótelepeken, olyan környékeken, ahol alig van forgalom és parkolás, mindenhol kint vannak a parkolóórák, és sarcolják az autósokat?
- A parkolással kapcsolatos és az önkormányzat által üzemeltetett honlapon sem lehet találni információt a díjmentes időszakról, ez a véleményem szerint megtévesztés, a jóindulatú és becsületes emberek "nagyüzemi" átverése.
Utolsó kérdésem pedig az, hogy amennyiben nem sikerül ezt az ügyet megnyugtatóan rendeznem, úgy hova fordulhatok jogorvoslatért?
tundrazuzmo (törölt) 2012.01.06. 21:05:15
Most szólok, hogy nem kell fizetni! Most már mindegy, bedobtad...
qwertzu 2012.01.06. 21:08:21
_Ne feledd 2012.01.06. 21:12:35
qwertzu 2012.01.06. 21:15:03
tundrazuzmo (törölt) 2012.01.06. 21:20:14
1. Ha vendéged van, akkor a te felelősséged, hogy ismerd a parkolási rendet, és ismertesd azt a vendégekkel is. Ha nem értesz egyet ezzel, akkor még nem vagy olyan gondos vendéglátó, minta amilyen lehetnél, ha erre is odafigyelnél.
2. Tegyük fel, hogy nincs autód. Mert ha volna, akkor tudnád, hogy egy 2010-es rendelet értelmében dec. 24 és jan 1 között nincs parkolódíj fizetés Budapesten, kivéve a Várban, a Citadellán és a Margitszigeten.
Lásd itt: www.futas.net/hungary/Budapest/parkolas/30-2010_VI_4_Budapest_varakozasi_dijak.pdf
3. Az automaták többsége kiírja, hogy nem díjfizetési időszak van. Ha ezt nem írja ki, azt biztosan kiírja, hogy meddig adja a jegyet. Ha ez egy jövő évi időpont, akkor a "jegynyomtatás" gomb helyett a "fizetés megszakítása" gombot kell nyomni, és a pénz visszajön.
4. "Utolsó kérdésem pedig az, hogy amennyiben nem sikerül ezt az ügyet megnyugtatóan rendeznem, úgy hova fordulhatok jogorvoslatért?" - ha 200 Ft-ot nem bírsz kifiztni mosolyogva a vendégeidnek, te pedig nem tudod benyelni a békát, akkor fordulj pszichológushoz. Nem jogorvoslatért, hanem kezelésért.
serfecs (törölt) 2012.01.06. 21:26:01
lyken 2012.01.06. 21:49:19
Zöld gomb nyomása előtt _kiírja_, hogy meddig tart a parkolás. IQ_páfrány szint felett elkezd gyanakodni az ember, hogy amennyiben a számlálás 2012.január.2.8:00-tól indul, akkor szabad időszak van addig.
"Utolsó kérdésem pedig az, hogy amennyiben nem sikerül ezt az ügyet megnyugtatóan rendeznem, úgy hova fordulhatok jogorvoslatért?"
Pontosan mit akarsz orvosoltatni? Az automata kiírta, hogy mikorra szól a jegy. Megnyomta utána a polgár a zöld gombot? Ha igen, akkor mint akaratával megegyező adta ki a gép a jegyet. A jogszabály azt mondja ki, hogy az ünnepek közti időszak díjmentes. Nem azt, hogy az ünnepek alatti időszakban az automaták nem adhatnak ki jegyet.
Rock me Amadeus 2012.01.06. 21:54:34
Kovacsla 2012.01.06. 21:55:17
Kovacsla 2012.01.06. 21:57:55
sish 2012.01.06. 22:02:57
Tibi88 2012.01.06. 22:08:58
Az hogy a csapból is ez folyt nem teljesen igaz, mert én pl rohadtul nem hallottam róla. Mondjuk nem is nézek rtl híradót meg bulvárszarokat.
Pedig pesten lakom, szóval még érinthetett is volna a dolog.
De hogy valaki 200 forintért szarakodjon... bezzeg 6 szál cigit elszív unalomból, és azt nem tartja átbaszásnak :D
amatőr 2012.01.06. 22:10:54
lyken 2012.01.06. 22:42:04
Egyértelműen elvi problémája van. A gond az, hogy a probléma felvetése előtt végig kellett volna gondolnia, hogy a vendégei képesek-e elolvasni azt amit kiír a gép, majd alapos megfontolás után örülni a szabad időszaknak és nyomni egy piros gombot, majd zsebretenni a pénzt. Ha meg a vendég nem képes olvasni(meg posztoló nem képes értelmezni), akkor nem kéne nagy nyilvánosan büszkélkedni a szellemi képességükkel.
Tibi88 2012.01.06. 23:00:02
Elvi probléma persze. És erre az elvi problémájára képes időt valamint pénzt költeni.
Ha azt válaszolom a posztolónak, hogy jöjjön el hozzám hétfő délben, és segítek neki ebben a kérdésben akkor fogja magát és elkocsikázik hozzám. Avval hogy idejön, már többet költött mint amennyit a gépbe dobtak az ismerősei... :D
vtx18 2012.01.07. 00:56:16
te ilyen mindenkinek megmondo, rendszerezett, orakig fogalmazo okos ember vagy ugye?
a 200 forint nem = 0 forinttal
Hojlele 2012.01.07. 02:39:29
Tedd el a jegyet és örülj neki, hogy 200Ft-ból milyen sokáig parkolhattatok. :) Több, mint 2 napig.
serfecs (törölt) 2012.01.07. 08:50:26
Igenis nagyon sokszor bemondták és sok oldal megírta. Ja és én nem lakom Pesten, tehát nem érintett, mégis felfigyeltem rá. A posztoló nem tudom, milyen jogorvoslatra vár, maj valaki ingyen megtanítja a rokonait a parkoló automata értelmezésére?
Leadfoot 2012.01.07. 08:53:47
Amúgy jól értem? A poszt toló azt szeretné, hogy a fenti művelet (ún. megnézés) elvégzésére képtelen emberek miatt valaki járja végig az összes parkolóautomatát, és ragassza rá ki, hogy mikor nem kell fizetni?
hawkeye 2012.01.07. 09:01:37
Azt viszont fenntartom, hogy a parkolási díjat, a védett övezetek, és kiépített parkolók kivételével meg kellene szüntetni.
A XIII-ban meg szívás van, mert negyedannyi autó van fizető helyen, szinte mind ottani tulajdonos kocsija.
Élelmes emberek (pl. a Központi Okmányiroda mellett) 100 Ft/óra díjjal magánparkolókat nyitottak.
Úgyhogy a Demszkij féle Parking Kft. beruházása kb. 500 év alatt fog megtérülni...
Aztán ha itt tartunk, az is megérne egy misét, hogy a pl. a XIII-ban miért késik szinte minden parkológép órája 3 - 5 percet...
Meg hogy a régi gépek miért nem fogadják el még mindig a 200 forintosokat.
Lehetne folytatni napestig...
hawkeye 2012.01.07. 09:03:24
Most, ünnepek alatt nem láttam ilyet.
sfdrake 2012.01.07. 09:54:16
December 2012.01.07. 10:50:16
tundrazuzmo (törölt) 2012.01.07. 11:40:50
te ilyen mindenkinek megmondo, rendszerezett, orakig fogalmazo okos ember vagy ugye?
a 200 forint nem = 0 forinttal"
Én vagyok a megmondóember, persze. Aki órákig fogalmazok, persze.
Inkább arról van szó, hogy valaki sorozatosan baklövéseket követ el, és még mindig azt hiszi, hogy másban van a hiba.
- Úgy fogad vendéget, hogy nem tájékozódik a parkolásról.
- A vendégek és az ő közös hülyesége miatt 200 Ft veszteség éri őket.
- Ezt nem bírja elviselni, hanem nekiáll anyázni, és a felelősséget másra tolni.
- Ja, és órákig ír egy posztot (még a parkolócédula beszkennelésére is volt gondja).
- És a csúcs: jogorvoslatot vár, és azt, hogy itt a poszton szeressék és igazat adjanak neki.
Megmondom miért ragadtam billentyűzetet (ha már úgyis én vagyok a megmondóember). Azért írtam, mert ismerem ezt a fajtát az utakról. Aki sorozatosan követi el a baklövéseket, de mégis meg van róla győződve, hogy neki van igaza. Süt az önigazoló magabiztosság a posztból, a posztoló a legfelsőbb bíróságig elmenne a 200 Ft-ért, de inkább az önigazolásért.
És innen jön a szubjektív vélemény: az ilyenek szoktak 5 másodperc veszteség miatt (valaki kikanyarodik eléjük szabályosan, de lassítja őket) büntetősatuzni, egy két percért az életüket kockáztatni, csak hogy nekik igazuk legyen.
Hát nincs igazuk. Sem a parkolóautomata mellett, sem az utakon. A törvény (rendelet) nem tudása nem mentesíti a posztoló hülyeségét, a tájékozódás hiánya nem elfogadható indok, az olvasni nem tudás a parkolóautomata mellett megint nem a parkolóscégek hibája.
A posztoló akkor is jogorvoslatért kiáltana, ha drágán megvett plazmatévéjét másnap meglátná máshol, olcsóbban? Hogy őt miért nem tájékoztatták? Miért nincs kiírva a drágább boltban, hogy máshol olcsóbb? Nyalják ki a fenekét, és gondolkodjanak helyette? Nem fognak helyette gondolkodni.
Legalább a saját hibájából tanulnia kellene, és legközelebb kicsit előre gondolkodni. Mindenki hibázik, ebből lehet tanulni is. Például más kárán mi most tanultunk, ha eddig nem tudtuk volna a karácsonyi parkolási rendet. A posztoló is jobban tenné, ha tanulna a hibájából, 200 Ft nem 0 Ft, de tanulópénznek pont jó.
➊ 2012.01.07. 11:45:58
Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2012.01.07. 12:13:05
Soha semmit nem olvasnak el.
Egymillió történetet tudnék mesélni, amikor ily módon szivatják meg magukat emberek.
D4D 2012.01.07. 12:15:04
nem mondom meg 2012.01.07. 12:36:35
Asztalos Gábor 2012.01.07. 14:23:10
Ahelyett hogy örülne, hogy legalább évente egy hétig ingyen van a parkolás.
Ha este 8-kor dob be valaki pénzt, akkor is az automata a hibás, ha másnapi jegyet ad?
Ha meg zavarja a parkolóövezet, forduljon az önkormányzati képviselőjéhez!
Asztalos Gábor 2012.01.07. 14:24:39
Talán azért, mert a sok helyben lakó panelprolit zavarta hogy mások merészelnek napközben a ház előtt parkolni és kilobbizták az övezet kiterjesztését.
dzsaszper 2012.01.07. 14:35:53
SvenH. (törölt) 2012.01.07. 14:47:04
a rokon meg idiota...
kapisgalta utkozben hogy nincsen valami rendben megse a piros gombot nyomta meg, majd meg eteri magassagba emelkedett...
biztos egy kis 1000 fos telepulesrol jott, es abbol az idiota felallasbol indul ki hogy 1000 emberre jar lelki szemetes pogimester, meg meg par masik az allam penzen eltartott majom...
SvenH. (törölt) 2012.01.07. 14:49:13
jojjenek a XV keruletbe a parkoloorasok !!! persze az ittlakokkal is fizettessenek!!!
ugy idegesit a sok fillerbaszo debil aki miatt nem tudok estenkent a SAJAT lakasom elott megallni, mert ok itt parkoljak a sose hasznalt otokajukat
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.07. 14:52:47
Ha valóban olyan időpontra adott ki jegyet a gép, (ha jól értelmeztem a posztot) amikor nem kell fizetni a parkolásért, akkor vissza fogják adni a kétszáz forintot ebben biztos vagyok.
Ha pedig másnapi időpont van a jegyen, akkor a vendégek elnézték a dolgot.
hawkeye 2012.01.07. 15:07:10
Gábor, mi van veled? Már megint hülyeségeket beszélsz!
"Talán azért, mert a sok helyben lakó panelprolit zavarta hogy mások merészelnek napközben a ház előtt parkolni és kilobbizták az övezet kiterjesztését. "
Anno az ott lakók a sarkon álldogáló szexiparos női felmenőjébe kívánták a fizető övezetté nyilvánító Demszkij elvtársat, a parkingos Gyarmati Zoltánnal együtt.
Nem is merték aktiválni a rendszert, csak jó fél évvel az elkészülte után, megvárták vele a választásokat.
Nézz utána mibe, és mennyibe kerül az ottlakóknak a kedvezményes matrica, s mi a helyzet anyagilag a család második, harmadik autójával!
Ahelyett, hogy bunkó módra panelproliznál itt...
Asztalos Gábor 2012.01.07. 15:11:34
Nézz utána mibe, és mennyibe kerül az ottlakóknak a kedvezményes matrica, s mi a helyzet anyagilag a család második, harmadik autójával!
Ahelyett, hogy bunkó módra panelproliznál itt... "
Hidd el, sok helyen az ott lakók kérték, mert az ott dolgozók miatt délután nem volt szabad helyük, és úgy gondolták hogy az nekik alanyi jogon jár. Aztán későn jöttek rá, hogy a 2. autó után nekik is fizetni kell.
hörgőszelep (törölt) 2012.01.07. 15:34:27
the crow 2012.01.07. 15:36:16
Még most sem tudom, hogy akkor és ott ingyenes lett volna-e a parkolás.
Reggie 2012.01.07. 15:53:26
valaminő 2012.01.07. 16:21:52
XIII. kerületi lakosként én is azt szeretném, ha a mi környékünk is parkolóövezet lenne, mert egészen elképesztő, amit az autósok parkolás címén művelnek a lakótelepünkön: még annyi helyet sem hagynak, hogy az, aki ott áll, elmehessen onnan. Igenis minden fórumon sürgetem a fizető parkolási övezet kiterjesztését, mert azt tapasztaltam, hogy a XIII. kerület Duna felé eső oldalán napközben bármikor meg lehet állni, amióta fizetőssé tették a parkolást. Viszont akik ott álltak meg korábban, mind átszorultak a Váci út túloldalára, megnehezítve az itt lakók parkolását (habár tudom, ez nem alanyi jog, de nyilván te is szívesebben parkolsz a lakóhelyed közelében, és nem 6 utcával arrább, főként ha beteg gyereket kell cipelned). Persze mindenki szereti kihasználni az ingyenes parkolási lehetőséget, és nyilvánvalóan nem szívesen vesszük figyelembe mások (az ott élők) igényét a könnyebb parkolásra. És én sem leszek maradéktalanul boldog az éves matrica árának kifizetésekor, de ha ez az ára annak, hogy az autósok a környéken csak limitált ideig tartózkodjanak, én pedig a nap bármely szakában megállhassak, ám legyen.
egy maréknyi dollár 2012.01.07. 17:07:29
Mindenesetre idén karácsony előtt járj utána alaposan a dolognak;ne vegyél mérget rá, hogy az említett rendelet akkor is érvényben lesz.
mechanikus 2012.01.07. 17:08:41
mechanikus 2012.01.07. 17:17:06
Hojlele 2012.01.07. 17:17:27
Újsgot főleg nem vett a főhős, nem Vilmos herceg ő, hogy ilyenekre költsön. Gondolom a vendégekkel hozatott széket is, nehogy már az övé kopjon.
Az ilyen ember a saját anyját is megb..ná 100Ft-ért. Majd utána visszakérné, hogy nem volt olyan jó.
Pávor Jál 2012.01.07. 17:48:15
Bélabáttya (törölt) 2012.01.07. 18:07:00
Kepan 2012.01.07. 18:16:19
dzsaszper 2012.01.07. 18:16:46
Kepan 2012.01.07. 18:19:28
index.hu/belfold/budapest/2011/12/27/az_unnepek_kozott_ingyenes_a_parkolas_budapesten/
poa ogapo 2012.01.07. 18:23:33
fifibá55 2012.01.07. 18:25:09
Kobra6 2012.01.07. 18:35:03
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.07. 18:53:54
A posztoló a hibás mi?
Meg hogy 200 ft nem a világ.
Akkor azonnal utalj át nekem a PayPal-os számlámra 200 ft-ot. E-mail címem ott van az adatlapomon.
Pofád befogod, és olvasol most!
1. A vidékiek nem figyelnek olyan dolgokra, amelyek nekünk a napi rutint képezik. És vendégségbe indulás előtt nem mindenki hallgatja meg a híreket, és olvassa el az időjárás-jelentést. Az biztos, hogy ez így nem jó, és butaság, de a parkolóautomata üzemeltetője akkor is figyelmeztessen, hogy, hé, haver, ma ingyért van.
Legyen központilag módosítható az üzi. Érted? Na, ugye nem, mert te meg itt vagy buta.
A másik.
Elmentünk huszonnyócadikán Gödöllőre.
Megnézni a királyi kastély, amelynek a belépődíja eleve felháborító: 1800 ft. Vö.: Magyar Nemzeti Múzerum 1100 ft, sokkal több néznivalóval.
Na, jó, lenyeltük ezt a békát, de a parkolós trükköt már nem.
Én okos vagyok, és érdeklődtem helyiektől, hogy ingyenes-e a parkolás, mint Butapesten. Aszonták nem, és a kastély előtt óránként 200 ft a díj. Na, ekkora hülye azért nem vagyok, elgurultunk a Művelődi Központ elé, de bazmeg, ott is parkolóórák vannak. De! Jobb a szitu, mert: első másfél óra 20 perc, utána minden megkezdett óra 200 ft.
Nosza, bedobtunk egy-egy huszast, és másfél óra múlva egyikünk visszament, és vett 20 ft-ért még egy másfél órás cetlit. Velünk nem basznak ki a gazfickók!
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.07. 18:55:25
első másfél óra 20 perc -> első másfél óra 20 forint
CoIie 2012.01.07. 19:51:25
1kutya 2012.01.07. 20:08:17
a funkcionális analfabétákon nem lehet segíteni...
mechanikus 2012.01.07. 20:26:33
Fergabor1 2012.01.07. 20:40:01
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.07. 21:01:46
De az automatákon van egy LCD és az elmondja, hogy most fizetős periódus van, vagy nem.
SvenH. (törölt) 2012.01.07. 21:03:09
SvenH. (törölt) 2012.01.07. 21:05:40
vagy ha nem lenne az akkor azt kerdeznem, hogy az korrekt-e, hogy keruletenkent mas es mas a rendszer meg a feltetel? meg hogy nem kepesek rairni kozpontilag az uzenetet?
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.07. 21:19:08
Te meg minek agglózol?
Azt hiszed mindenki érti, hogy ez agglomerációt jelent, vagyis Budapest környékét?
Amúgy, persze, a kérdés lényegét tekintve igazad van: disznóság, hogy amikor Budapesten Tarlós mindenkit meghív egy ingyen parkolásra pár napig, akkor Gödöllőn parkolási díjat - ha úgy tetszik "padít" - szednek. Ilyenkor azt kellene csinálni, hogy Bp.-en a parkolás ingyenes, de a vidékieknek díjköteles.
Na, jó, ez csak vicc volt. :-D
picikisköcsög 2012.01.07. 21:25:10
1. A cikkben egy qrva szó sem esik arról, h. kiírta v. sem, h. meddig lehet parkolni. Akkor honnan tudhatta volna, h. nem jan. 2. ... Biztos kiírja? Ja, Ti akkor így parkoltok?!
2. Kötelező nekem a a (mocskos, elfogult, jobboldali, orbáni, stb.) médiát néznem/hallgatnom? Akkor honnan tudjam?
Trollok, alvás!
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.07. 21:26:18
picikisköcsög 2012.01.07. 21:30:25
1. Vki Bpen is úgy gondolkodik, mint Békéscsabán és viszont.
2. Nem csak a Várban és Mszigeten kell hétvégén(és ünnepnapokon is), tehát gyakorlatilag minden nap 8 - 20 (télen 9-19) óráig fizetni, hanem Szentendrén is. Így parkoljatok (előttem ne, mert, mert többen költöttek fényezésre kilót, mint parkolójegyre 300 Ft-ot)
SvenH. (törölt) 2012.01.07. 21:31:29
egyreszt ne legyen mindenfele parkolas hanem egyseges legyen a keruleteknel, ugymond "Legyen központilag módosítható az üzi. Érted? Na, ugye nem, mert te meg itt vagy buta."
masreszt frankora elfogadod milyen humoros hogy ossze-vissza idiota modon van megoldva a parkolasi szisztema, meg Godollon belul is!!!
Érted? Na, ugye nem, mert te meg itt vagy buta.
biohazard 2012.01.07. 21:39:02
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.07. 21:41:53
Te meg skizózó vagy. Asse jobb.
A központi üzit arra értettem, hogy ül az ürge valahol a központban, és amit bepötyög, az jelenik meg a parkoló automaták kijelzőjén. Érted? Ha már van, mert az lenne a legjobb, ha nem lenne ilyen.
Arra én nem is gondoltam, hogy Budapest parkolása még mindig szétdarabolt. Én azt hittem, hogy Tarlós apa legalább ezt (egységesítés) már megoldotta.
fda 2012.01.07. 21:53:39
Azért használható a dolog éjjel-nappal, hogy pl. éjszaka hazaérve is bele lehessen dobni egy pénzt, ami másnap reggeltől számolja majd az időt. Ezt a kijelzőn tudni kell értelmezni, mielőtt megnyomod a zöld gombot.
Egyébként az is igaz, hogy egy ilyen kütyü akár azt is kiírhatná az elején, hogy "jan1-ig a parkolás ingyenes", illetve éjszaka: "reggel 8-ig a parkolás ingyenes" Ennyi igazán ráférne...
prérikutya 2012.01.07. 22:00:14
A másik, hogy nem 1-jén 24 óráig, hanem 2-án 08 óráig szólt.
Ráadásul ez minden évben így van.
lordjim 2012.01.07. 22:01:25
apoa 2012.01.07. 23:08:27
NhZsolt 2012.01.08. 01:51:09
Egyébként pedig ha egyesek szerint mindenki hülye, aki a két ünnep között fizetett a parkolásért, akkor nem kevés emberről gondolják ezt. Azokról, akik figyelmetlenebbek, rutintalanabbak, vagy egyszerűen csak próbálnak becsületesen cselekedni, és néha rádöbbennek, hogy ez nem jött be.
Megjegyzem, a parkolótársaság részére is elküldtük a levelet, kíváncsian várva, miként reagálnak rá. Nos, jött még decemberben egy automatikus üzenet a következő szöveggel:
"Tisztelt Ügyfelünk!
Köszönjük megkeresését, elektronikus levelét fogadtuk, ezzel ügyének feldolgozása megkezdődött.
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben parkolási eseménnyel kapcsolatosan küldött panaszt, a befizetésre vonatkozó határidő nem hosszabbodik meg. Kérjük, az eseményhez képest eltelt 15. naptári napig fizesse meg a pótdíjat!
Válaszunk megküldéséig köszönjük türelmét!
Tisztelettel, Sima Út Kft."
Szóval lehet véleményt alkotni továbbra is, de tudom, hogy azok, akik itt most okosak, tájékozottak, vagy annak próbálnak tűnni, ugyanúgy fel tudnak kapni témákat, ha velük történik meg, és az arcuk lehet, hogy kisebb lenne olyankor, ha valami elkerülné a figyelmüket (mondjuk pl. gyerekkel vannak, és bedobnak pénzt, majd a kijövő cetlin látják meg, hogy ez felesleges volt...)
A jogi út pedig egy teljesen más téma, nem kezdenénk el mi perelni, de vannak társulások, akik olyan jogvédelemmel foglalkoznak, ahol ez a téma nem a 200Ft-ról szólhat, hanem arról, hogy milyen jogosulatlan haszonra tett szert mondjuk az érintett társaság így, és ez már elég komoly összeg lehet...
SvenH. (törölt) 2012.01.08. 01:57:13
te is olyan vagy mint az az idiota orszaggyulesi kepviselo, aki meltatlakodott, hogy hat milyen dolog hogy o este 6ig fizessen a parkolasert
a Parlament mellett este 8ig van dijfizetesi kotelezettseg
a 2e Ft eves diju kvazi ingyen parkolo meg ne jatssza az eszet... azaz jatssza csak meg az eszet, pofazzon jo sokat, minel elobb erjen be az az eves 20e - 50e parkolasi dij
Hojlele 2012.01.08. 02:38:09
A vidéki fegyeljen. Nekem is figyelni kell a hülye bringásra vidéken, aki éppen a kocsmából tántorog haza.
Reggie 2012.01.08. 07:33:46
Környezettudatos 2012.01.08. 08:17:39
Sokorai_Atala 2012.01.08. 09:28:46
hawkeye 2012.01.08. 10:03:07
Tipikusan primitív, egoista gondolkodás.
Az még nem jutott eszedbe, hogy a tömegközlekedési csomópontok környékén létrehozott INGYENES, nagy P+R parkolók megoldhatták volna a problémáitokat?
Nem pedig mindenki rovására segíteni a maffiabevételek növelésében... :(
@Sokorai_Atala:
Az év végéig egyes újlipóciai körzetekben is 8.30-tól indult a parkolás. Ez egy PR intézkedés volt, a bölcsődés - óvodás anyukák megsegítésére.
Ez év elejétől megszűnt, egységesen 8-tól fizetős....
Majd a következő választás előtt újra kezdődik ez a parasztvakítás...
A mobilparkolást a cégnél megszüntettük, mivel tízből egy hibás volt, jött a büntetés, és ne tudjátok meg, milyen tortúra "cégesen" reklamálni...
valaminő 2012.01.08. 10:18:59
De, igen, eszembe jutott, de az utolsó P+R-t a környéken vagy másfél éve alakították át fizetőssé, minden addig ott állót a mi környékünkre űzve. Ezek után már csak a primitív, egoista gondolkodás marad.
Sokorai_Atala 2012.01.08. 10:29:02
Kazkov 2012.01.08. 10:51:22
dzsaszper 2012.01.08. 13:59:03
Tibi88 2012.01.08. 14:26:55
Keresd fel őket és vedd rá arra amit mondasz. Engem egyáltalán nem érdekelt volna, ha bukom azt a 200 forintot. Van aki ennyiért képes vesztegetni a saját idejét, akkor egészségére.
Amit felhoztál itt a "magyarok problémájának" az pedig... Együtt kéne sírnom a posztolóval hogy ilyen szerencsétlenek? Esetleg álljak össze vele és járjunk együtt a bíróságra ha én is bukom a 200 forintot. Akkor már kemény 400 forintért harcolunk, ennyiért tényleg megéri felvenni a kesztyűt. Vagy keresünk még 10 000 embert.
Akkor is magasról leszarnám. Majd ha valakinek baja lesz akkor segítek, de azért vannak arányok. Meg értelmes és értelmetlen dolgok. Ez pont értelmetlen.
mechanikus 2012.01.08. 17:00:25
Alikam 2012.01.08. 17:59:28
Adott a modern kor és a gépjárművek.
Adott egy llető, aki kigondolja, hogy már miért is állnak meg az autók ingyen.
Adott egy másik illető aki bevezeti, hogy ne álljanak meg ingyen.
Adott egy társaság aki kihelyez valami kiszuperált pénzbedobókat.
Most ezek után gondolod, hogy egy ilyen full nyereséges bizniszbe bármiféle módon belenyúlnának, belefeccőlnének csak azért, hogy te jobban tájékozott legyél?
SvenH. (törölt) 2012.01.08. 21:06:52
aztan amikor meg 10 percet kellene kanyarogni mert nincsen hely, majd a vegen 15 perc setanyira leparkolni akkor meg az nem tetszik...
SvenH. (törölt) 2012.01.08. 21:33:24
ha nincsen hely akkor csinalni kell
az a kerdes lenyege, hogy az onkuri miert is csinaljon olyan fillerbaszoknak helyet akik 200 miatt is csipognak, miert nem vag ra evenkenti 20e -s lakossagi parkolasi dijat es akkor nem kell feleslegesen ujabb zoldteruleteket atalakitani parkolasra
mert a ZÖLDFELÜLETRŐL es annak megszunteteserol szol ez a sztori nagyon sok helyen...
dzsaszper 2012.01.09. 09:23:21
Az idáig szóba se került, hogy a konkrét eset melyik részre vonatkozik.
Az én buta kijelzős érvemet pedig kifejezetten a maximális várakozási idő nélküli részek miatt írtam.
sapka 2012.01.09. 12:40:26
horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.09. 15:23:53
Tök buli lenne,jegyet is adna persze, csak az kassza üritést nem a prk.cég végezné
:)
hawkeye 2012.01.09. 16:45:29
Sorry! Pedig évek óta csaholnak a hatalmas méretű, ingyenes P + R parkolóhelyek létrehozásáról.
Emlékszel, amikor a XIII-ban, a Victor Hugo utcán túl is bevezették a fizető parkolást?
Tóth József meg a Demszkij elvtárs mosolyogva hazudozott versenyt a kamerákba a sok új P+R-ről...
valaminő 2012.01.09. 17:59:42
Nos, igen, csak hát nagyobb úr a könnyű pénzszerzés, lássuk be. :)
Arra leszek kíváncsi, amit most zengenek a sok-sok P + R kötelező kialakításáról, mielőtt bevezetik a dugódíjat. Egyáltalán hová is teszik?
mohopasi 2012.01.10. 11:58:26
Határozat: Köszönjük az adományt.
A határozat ellen fellebbezéssel élhet, 200Ft+ÁFA illeték megfizetése mellett.
cso zsi 2012.01.10. 15:20:14
@hawkeye: Helyette fizetőssé tették az addig ingyenes, és P+R-ként szolgáló rakpartot is.
Amit az ősszel állítólag megóccsítottak, mert a kutya sem állt ott meg, így a parkolóórák (és a kötelező tejelés) többe volt, mint a bevétel.
hawkeye 2012.01.12. 08:23:48
Így igaz.
Azt már meg sem említem, hogy a választások előtt a csapból is folyt a "sok kis parkolási társaságot megszüntetjük, helyette egy korrekt lesz" című hazugság.
Most több van, mint akkor...
NhZsolt 2012.01.12. 09:31:20
"Információ kérés parkolással kapcsolatban írt levelére az alábbiakról tájékoztatom:
Budapest teljes területén a várakozási övezetekben ( kivéve: a Budai vár és a Margitsziget ) 2005-től a jelenleg hatályos 30/2010 (VI.4. ) Főv. Kgy. rendelet szerint minden év december 24-én üzemkezdettől az utána következő év január 1. üzemzárásig nem kell fizetni a várakozásért.
A fenti időszakban a Fővárosi Önkormányzat honlapja mellett az országos médiák többségében is tájékoztatás hangzott el ezzel kapcsolatban.
Tájékoztatom, hogy a parkolójegy-kiadó automaták parkolójegy elővásárló funkcióval kell hogy rendelkezzenek, mely szerint üzemzárás után kezdeményezett jegyvásárlás esetén a következő üzemkezdet dátumát és időpontját is kiírják. A dátum és idő alapján az ügyfél eldöntheti, hogy mennyi időre kíván előre jegyet vásárolni, de dönthet úgy is, hogy megszakítja a tranzakciót, ebben az esetben a bedobott pénz visszaadásra kerül. Természetesen az ünnepek között - ebben az időszakban - a következő üzemkezdet 2012.01.02. 8,30 volt és a parkolójegy-kiadó automata is ezt mutatta.
Kérjük, hogy adja meg bankszámlaszámát és a 200 Ft-ot visszautaljuk.
Bízom abban, hogy válaszommal segítségére lehettem.
Braun József
parkolási ágazatvezető"
Ludovika 2012.01.15. 09:54:06