De nem csak emiatt veszélyesek ezek az aszalt szőlőhöz hasonlított jóemberek. A folyamatos közlekedésben is lassabbak az indokoltál. Idegesítő tud lenni, ha egy kétszer egy sávos úton, ahol amúgy normálisan lehetne haladni - legyünk teljesen szabályosak - ötvennel városban, egyetlen autós miatt mindenki hármasban alapjáraton gurul, mert szemből meg jönnek folyamatosan. Ilyenkor persze a többi autós elveszti a türelmét egy idő után és akár veszélyes módon is próbálja megelőzni a csigatempóban közlekedőt. Az ingerült embernek pedig nem tiszta a feje, nem biztos, hogy mindig jó döntést hoz. Egy ilyen esetben persze a kialakult helyzet nem egyedül a mazsola hibája, de egy ilyen idegállapotot könnyen elő tud idézni. Aztán persze a végén lehet, hogy pont őt kapja oldalba egy elhibázott előzést végrehajtó autó, hogy legalább a frontális ütközést elkerülje.
Hogyan lehetne megszüntetni vajon ezt az állapotot? Nos, mivel addig nem fogják bevonni az ilyenek jogosítványát sem, amíg bele nem gondolkodja magát az illető egy emberekkel teli buszmegállóba. A mazsolautánpótlást viszont egyszerűbben meg lehetne szüntetni. Gondoskodni kellene róla, hogy elvegyék a vizsgabiztosok kedvét attól, hogy pénzt fogadjanak el. Hiába törvénytelen a korrupció, létezik, él, virágzik és senki nem tesz ellene semmit. Az autóvezetés oktatók azért, mert ha bukik a tanuló, akkor úgyis vesz még egy pár plusz órát, ha nem bukik, akkor meg gyakran megy utána az osztozás a vizsgabiztossal, hisz a tanuló nyilván nem a vizsgáztatótól kérdezi meg, hogy mennyibe kerül átmenni, mik a tarifák. Az oktató persze segít készségesen megoldani a kérdést. A harmadik szereplő a történetben pedig a tanuló, aki ha bénácska is, inkább vállalja a fejőstehén szerepét, mint hogy újra órákat kelljen vennie, ami úgyis legalább annyiba kerülne neki, de elmegy vele egy csomó idő, meg különben se akar megint stresszelni a vizsgán. Csak éppen vezetni nem tanul meg normálisan. De a jogsi az meglesz és vezetni is fog az illető.
Félreértés ne essék, a friss jogsis, tapasztalatlan, de óvatos vezető nem ugyanaz, mint a mazsola, mert míg előbbi a saját és mások biztonsága miatt óvatos amíg nem szerez gyakorlatot, utóbbi azért, mert képtelen gyorsan dönteni, hiába vezet autót, rutinos vezető nem válik belőle, többnyire a sok átélt (saját maga okozott) veszélyhelyzet miatt fél is az autóvezetéstől és stresszeli magát vezetés közben.
Aztán a mazsola kategóriába lehet venni a "vasárnapi sofőrök" egy jó részét is, akik a vidéki kisvárosból kéthetente elgurulnak a 20 kilométerre lévő telekre, azt is csak nyáron, aztán ha netán valami rokonlátogatás címén bekeverednek Budapestre, akkor gyökkettővel vánszorognak a fentebb leírt veszélyhelyzeteket előidézve. Külön extra veszélyességi kategória, ha az illető már erősen benne van a korban, alig lát, alig hall, de azért vezet. Olyat is láttam már, hogy a bácsi kb. tízzel gurulva levitt egy tükröt, és láthatólag ezt egyáltalán nem észlelte. Talán mikor legközelebb autóba ült, akkor vette észre, hogy biztos valami huligán letörte a parkolóban a tükrét.
Szóval csak óvatosan, ha valaki autóba, motorra, biciklire, lóhátra ül, vagy egyáltalán kilép gyalog az utcára, körül vagyunk véve potenciális gyilkosokkal, akikben többnyire fel sem merül, hogy azok...
Azért ne csak az autósokra figyelj oda...
Srác 2007.08.30. 10:39:46
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.30. 11:28:53
JP 2007.08.30. 12:21:59
Mellesleg nekem is van ilyen kategóriájú (idős, vezetni nem tudó) rokonom, aki bevallottan fél szemmel vezet és ennek megfelelően minden héten meghúzza vagy megnyomja az ősrégi Wargtburgja oldalát:)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.30. 12:27:10
JP 2007.08.30. 12:27:41
Családunk nagy hibája, hogy nincs szívünk megmondani neki, hogy nem tud és soha nem is tudott vezetni:)
Palánta 2007.08.30. 13:09:47
- az eső miatt kocsiba ülteket (tegnap reggel majdnem belémcsúszott egy kedves \\\"kolléga\\\" aki legalább 50ről satuzott a jobbkezes kereszteződéshez érve, szegényke lassan kapocsolt, hogy a nedves aszfalt csúszik)
- aki nincs tisztában az autója képességeivel és dimenzióival (kisebb kocsihoz volt szokva, stb, kivéve ha dízelbenzin váltás miatt lefullad a dízellel)
kereszteződéshez 2007.08.30. 13:29:28
Az is érdekes, hogy a sajtóban majdnem minden nap hallani gyorshajtás/alkohol okozta súlyos balesetekről, \"mazsolák\" által okozottakról valahogy kevésbé...
Ezzel nem védeni akarom őket, de helyén kell kezelni a dolgokat.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.30. 13:45:38
Rocko- 2007.08.30. 15:21:40
a másik oldalról.
"A folyamatos közlekedésben is lassabbak az indokoltál."
mivel megpróbálnak figyelni mindenre, aztán vagy hozzászoknak, vagy leszarják, és átlépnek a bunkóautós kategóriába.
nem véletlen mennek lassan, tanulnak. ugyan, tegye fel már a kezét az, aki valamit elkezdett, és abban tökéletes, kőprofi volt? naugye! több empátiával segíteni lehet őket, hiszen ha valaki idegesíti őket hátulról, akkor persze hibázni fognak a stressztől.
amúgy meg a tanórák száma nem elégséges a biztonságos közlekedéshez, de még mindig több, mitn amerikában. ha bukik a tanuló? hát bukjon, addig is felügyelet meleltt fejlődik. szóval nem feltétlen a korrupciót kellt mögésejteni.
JP: en csodálkozz, ha elmarasztalnak, mert nem akadályoztál meg egy balesetet.
JP 2007.08.30. 15:22:21
Tehát a mondatod nem úgy jó, hogy "dízelbenzin váltás miatt lefullad a benzinessel"?
(Nem szivatásból írtam?))
JP 2007.08.30. 15:27:24
Palánta 2007.08.30. 16:08:17
JP 2007.08.30. 17:01:27
gravy_t 2007.08.30. 17:11:19
JP 2007.08.30. 17:18:04
gravy_t 2007.08.30. 17:25:53
hát ezaz.
érteeeed ;)
A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.30. 17:36:09
M7 BP-Székesfehérvár. Sok volt a kocsi, mint általában ebben az időszakban mindíg. Ilyenkor hatványozzottan jön elő az, hogy valami "lassú" (kb. 110 km/h) mazsola kijön a belsőbe, mert van egy kamion előtte. De a mögötte lévő mazsola is kijön, meg az amögött lévő is és szépen sorba így tovább. A végén ott tart a dolog, hogy van egy kamion a külsőben, a belsőben meg egy kurva hosszú sor mögötte. A legtöbbje pedig nem megy vissza a külsőbe miután megelőzte a kamiont (bármit), hanem megy tovább a maga kis tempójában mert lát egy másik nála kb 5 km/h-val lassaban haladó kocsit maga előtt többszáz méterre és most ő úgy gondolja, megelőzi majd jól azt is! A kurva hosszú sorba a nagy számok törvénye alapján keveredik persze jópár gyorshajtó (köztük én is :) akik persze türelmetlenül várják, hogy mifaszleszmá'! Na ilyenkor szoktam jobbról alázni és egy hosszú dudálással tudatosítom az elöl haladó fajankónak, hogy kurvára nem jó amit csinál.
A másik ami sokkal gyakrabban történik meg, hogy látják, hogy jövök mint a távirat (kb.180 +- 20 km/h), csakazért is kivág elém mikor simán elhaladnék mellette mire ő veszélyes távolságba érne az előtte haladóhoz. Hozzá kell tegyem , hogy az esetek 90%-ban kurva index nélkül!!! Ilyenkor persze fék mint állat a mazsola tempójára, mert a jobbról előzést azért már nem kockáztatom , persze van ahol simán belefér még. Értitek , logikus, hogy nekem könnyebb lassulni 70-80 km/h-t mint neki 20-at. Két dolog lehet: vagy nem érzik a sebességkülömbségeket vagy kibaszottul nem nézik a tükröt! Egyik sem jobb a másiknál.
Ja, bocs van még1: leszarják, hogy jössz, majd lassítasz te!
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.30. 17:51:18
Erre hadd idézzek a fenti írásomból. :)
"Félreértés ne essék, a friss jogsis, tapasztalatlan, de óvatos vezető nem ugyanaz, mint a mazsola, mert míg előbbi a saját és mások biztonsága miatt óvatos amíg nem szerez gyakorlatot, utóbbi azért, mert képtelen gyorsan dönteni, hiába vezet autót, rutinos vezető nem válik belőle, többnyire a sok átélt (saját maga okozott) veszélyhelyzet miatt fél is az autóvezetéstől és stresszeli magát vezetés közben."
Van még kérdésed? :)
JP 2007.08.30. 17:53:17
Sztem a még az nagy baromság, hogy az új kocsikhoz egy kis szar pótkereket adnak. Tehát ha ki is cseréled, cammoghatsz vele 70-nel. Persze, tudom, kurvásul kicsi az esélye egy defektnek, de azért ha mégis előfordul, ugyan ne tötymörgéssel basszuk már el az időt a csere után!
A múltkor pl. 170-nél durrant el a bal hátsónk, egy picsanagy kamion előzése közben. Még mázli, hogy nem a bal első volt, mert ott is pusztultunk volna mind az öten. A kerékcsere után meg leállósávba ki, vészvillogót be, stabil 70 15 kilométeren keresztül. Mondhatom nem repedtek meg az ablakok az örömujjongásunktól...
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.30. 17:59:38
gravy_t 2007.08.30. 18:27:04
attópályán cammogókról nekem is lennének történeteim, de most egy másikat mondanék:
énnekem már elég régi autóm van, de még mindig igen tiszteletreméltó sebességeket lehet vele menni. namármost amitől az én agyam eldurran az az, amikor szfvár - bp tehát 3 (három) sávoson haladnék, de legbelül valami kecseg volvós/béemvés/hondás/alfás/stb. úgygondolja, hogy öregautó kussoljon, és még direkt be is lassít 150-160-ra, csak, hogy szivasson. azért előbb-utóbb fel szokták fogni, hogy el szeretnék haladni mellettük.
azt azért hozzáteszem, hogy a 2sávos ótópályaszakaszokon azért csak mérsékelten kéne vagánykodni, skacok, mert ott a 110-zel haladónak is muszáj bejönnie a belsőbe, ha meg akarja előzni az ifát. ott nem sajátíthatjuk ki mi, sebességmámorosok a belső sávot. én pl pessstről lefelé mindig lassabban jövök, mint odafele, éppen ezért. (ja, m7-es, ha nem esett volna le)
Rocko- 2007.08.30. 18:30:03
szted nem közveszélyes?
Rocko- 2007.08.30. 18:34:08
JP, gravy_t, A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó: autópályán a 130 a maxium megengedett, ti nem így tudjátok?
gravy_t 2007.08.30. 18:54:05
de, mi is úgy tudjuk, hogy 130 :P
és a stopvonalnál is meg kell állni, és utána előregurulni, hogy beláss a kereszteződésbe, és sávváltás előtt hátra kell fordulni, és az indexelő buszt ki kell engedni a megállóból (ezt speciel szoktam is) éééés, minden reggel indulás előtt le kell ellenőrizni a keréknyomást, a folyadéxinteket, valamint az izzók állapotát.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.30. 19:02:02
Ha magamól indulok ki, kezdő vezetőként sem cammogtam harminccal ott, ahol lehetett ötvennel menni. Attól, hogy valakinek nincs többéves rutinja, képes észlelni, hogy mi van körülötte. Persze eleinte sokkal fárasztóbb vezetni, mert több dologra kell jobban koncentrálni. Egyébként ha valaki nagyon kezdő, akkor ezt jelezze hátul egy T betűvel. Lehet, hogy akkor néha akad egy-egy idióta köcsög aki szivatni fogja, de legalább a többiek tudják, hogy mire számítsanak. Én személy szerint nem az a fajta vagyok, aki idegbeteg módon veszélyhelyzetet teremtve előzget, de bizony vannak olyanok. Azok is, akik amúgy normálisan vezetnek, csak marha türelmetlenek. Engem max. idegesít, ha tötymörgés van annak ellenére, hogy lehetne szabályosan is jóval lendületesebben haladni. Lehet, hogy el kéne költöznöm valami olasz nagyvárosba. :)
JP 2007.08.30. 20:39:13
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.30. 20:46:14
Kenseth 2007.08.30. 22:45:30
a videóról jutott eszembe:
Görögország, turista motort kölcsönöz. mindent elintézett, kifizetett, otthagyta az útlevelét letétben, kiválasztotta a motort. egy jó nagy és erős motort. ahogy kikanyarodott a telepről, rutintalanságból vagy mert imponálni akart a barátnőjének (valószínűleg mindkettő) jó nagy gázt húzott neki, minek következtében a motor természetesen kicsúszott alóla, egy parkoló kocsi alá. a tulajdonos persze dúlva-fúlva vette vissza a motort kárfelmérésre, akik látták, a térdüket csapkodták a röhögéstől, hogy a ddrága pénzen kikölcsönzött motorral kb. 3 métert sikerült menni :)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.31. 00:29:22
pb 2007.08.31. 09:01:13
A T betűvel meg nem az a gond, hogy néha ráddudálnak, hanem az, hogy folyamatosan. És nem segítenek, hanem épp ellenkezőleg. Ha szerintük lassan indulsz el (közben semmivel nem indulsz el lassabban a többieknél), akkor dudálnak, sávot váltani gyakorlatilag nem tudsz, mert senki sem akar maga elé engedni egy mazsolát. Ha összesen ketten közeledtek egy piros lámpához, akkor a hátad mögül kivág a következő, hogy eléd kerüljön a lámpánál, te meg állhatsz meg satufékkel. A kezdők egy része, mint én is, jól lestresszeli magát és képes lefulladni is, akkor aztán meg tényleg sokat ért a dolog.
Szóval tessék ne cseszegetni a mazsolákat, van azoknak elég gondjuk, nem a te szívatásodra pályáznak. Semmi baj sincs azzal, ha az autopályán kizavarod a 110-el közlekedőt a belső sávból, de próbálj meg emlékezni, hogy te is kezdted valahol és akármilyen gyorsan döntessz most, a kezdő akkor is bizonytalanabb.
Rocko- 2007.08.31. 13:14:06
gravy_t: és mi tart vissza attól, h betartsd?
gravy_t 2007.08.31. 14:43:28
most viccelsz, ugye?
Rocko- 2007.08.31. 17:36:20
gravy_t 2007.08.31. 22:12:17
jó, látom, tényleg viccelsz.
azt azért szögezzük le, hogy én csak az autópályáról beszélek.
mások életével szórakozok, aha. sokéves és változatos vezetési tapasztalattal, amit erős autókon szereztem meg, nem hinném, hogy játszok mások életével, amikor 160-170-nel megyek a _három_sávos autópálya _belső_ sávjában. mások - és a saját - életével az szórakozik, aki friss jogsisként vagy tapasztalat nélkül áll neki vagánykodni az utakon (kihaénnem mentalitás).
az évek során természetesen kerültem meleg helyzetekbe, ezek kábé 10%-a (tehát tízból egy) volt saját hibámból. ezek a meleg helyzetek egyszer sem végződtek balesetben. kizárólag koccanásos baleseteim voltak, amik parkolókban történtek meg.
szóval a maradék 90% más hibájából következett be, ezért mára már megfelelő rutinnal rendelkezek, hogy felismerjem a kialakulóban levő veszélyes szitukat. éppen ezért olyan például be sem következik, hogy teszemazt "száguldok" a pályán, és valaki féktávon belül bevág elém, mert az ilyen helyzeteket eleve elkerülöm (lassítok és beengedem).
ui.: ha ugyanilyen gyorsan/gyorsabban megyek a szintén 3sávos autobahnon, ott nem szórakozok mások életével?
JP 2007.08.31. 22:12:36
Rocko- 2007.08.31. 22:47:57
gravy_t 2007.08.31. 23:12:33
persze.
pénztárcailag:
eddig a legnagyobb büntetést lakott területen kaptam, megengedett sebesség több, mint 2szeres túllépéséért. azt is megmondom, hol. egy nyílegyenes, kétsávos úton, ahol vmi b*zi (bocs a b*ziktól) kirakatta a 30as táblát, én meg 60nal mentem. ja, a járda az min 5 méterre van, plusz még árok is van előtte. namost megengedett sebességet ekkora mértékben ha akarnám se tudnám átlépni a pályán.
de megtanultam a leckét, azóta mindig nagyon figyelek, hogy mérnek-e.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.31. 23:17:00
gravy_t 2007.08.31. 23:42:49
bruhaha igen, akkora jó vicc volt, de tényleg. kihagytad, hogy az a sok gyalogos is csak nyűgnek van, meg azok a biciklisek vagy mi is. aztán ottvannak még azok a sok fehér csíkok az útra festve, ahol lassítani kell ugye. nem is beszélve azokról a fölösleges sorompókról. szóval eccerűen hilarious, esszméletlen poén volt. merhátugye egyértelmű, hogy aki pl nem lassít le a kihalt úton ottfelejtett 30asnál, az csak ámokfutó lehet.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.31. 23:54:05
Ezek a lámpák amiket említettem tényleg értelmetlenek. Gondolom azért tették oda őket, hogy majd így kevesebb autó fog arra menni és kisebb lesz a zaj, a lakók meg örülnek. Csak épp buszból egyre több lett, autóból meg maradt kb. ugyanannyi. Viszont lassabb lett a haladás mindenkinek, a csúcsidőben kb. 2-3 percenként egymást követő buszoknak is. A lakók meg hallgathatják sűrűbben, ahogy a buszok padlógázon elindulnak. Meg szagolhatják is. Ez most akkor kinek jó? Ráadásul nem is kereszteződésekben vannak ezek a lámpák, hogy valódi értelmük is legyen.
Szerintem valamit félreértettél nagyon. Vagy én. :)
gravy_t 2007.09.01. 01:53:19
DaBigMeyow 2007.09.01. 16:49:39
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.09.03. 16:21:14
A pesti közlekedés türelmetlen, ebből fakad minden probléma, nem a mazsolákból, az már csak tünet. Máshol is vannak mazsolák és vadbarmok, mégis lehet normálisan közlekedni.
KorbenDallas 2007.09.03. 18:12:58
Itthon ótópályán kb 160-170 körül lehet menni normálisan, _megfelelő_ (nem 1.4 és tsai) középkategóriás autóval.
Az M7 háromsávos része tényleg jó és valóban lehet haladni, van hely és kevés a hülye. Egyszer egy hajnali órában (mikor az M7 még Németországhoz tartozott :-)) Siófok (pálya kezdete) - Osztyapenko 28-29 perc volt kényelmesen. (Nem is középkat. autó).
Itthon fokozatosan kéne emelni max. sebességhatárt (160-180-200-no limit), mondjuk kétévente és ha romlik a statisztika a nagy sebességre visszavezethető balesetek miatt, akkor vissza az egész (persze ezzel párhuzamosan a vizsgán kenőpénzért áttuszkolt, hulladék autókat is be kellene zúzni). Mondom ezt úgy, hogy 16 éves autóm van.
Még egy német sztori a végére. Éppen haladtam Autobahnon 220 körül, egyszer csak egy sötét "E" Merci jön - lehúzódok hadd menjen. Megelőzött 240-250, erre hátul villog a "POLICE" és "STOP" felirat a szélvédőjén. Félreállunk, erre kiszáll 4 szandálos-rövidgatyás "NDK túrista" rendőr. Majd megszakadtam a röhögéstől, de nekik annyira nem tetszett valószínűleg, mert az üléseket is kiszedték az autóból, biztos téliszalámit kerestek... :-)
Stewe 2007.10.06. 04:59:22
WAIT 2007.10.06. 08:36:19