Alapvetően nyugodt természetű ember vagyok, de előfordul, hogy felmegy bennem a pumpa. Tegnap délután egy idiótának köszönhetően ismét előkerült a nem nyugodt énem. Azt gondolná az ember, hogy a tahóságnak is vannak valahol határai. De úgy látszik, mégsem. Kispesten, az Ady Endre úton mentem a városból kifelé. Az utat egyébként nemrég aszfaltozták újra, ennek ellenére az egyik zebránál szépen megállt a víz a járdaszegély mellett, nem is kevés. Mindenki szépen kerülgette, lassított, mert álltak már ott gyalogosok, hogy szeretnének átmenni a túloldalra. Előttem egy ősrégi, talán fekete vagy sötétkék seat ment, elkezdett lassítani, még át is futott az agyamon, hogy megáll a zebránál, hogy elengedje a gyalogokat, milyen rendes, ennyit kibírok. De nem. Csak lassított, hogy helyet hagyjon magának, aztán kövérgáz, kormány jobbraránt, és lendülettel bele a vízbe. Nem akartam elhinni egyszerűen amit látok, szerencsétlen emberek tetőtől talpig le lettek fröcskölve azzal a mocskos, sáros pocsolyavízzel. Öten.
Hogy lehet valaki ekkora paraszt? Gondolom jót röhögtek a száraz kocsiban, aztán később ki tudja hány zebránál meg buszmegállóban csinálták meg ugyanezt. És az valószínűleg egy pillanatra sem jutott eszükbe, hogy amikor vizes úton jobbra rántja a kormányt, akkor esetleg megcsúszat a kocsi és letarolhatja mind az öt embert?
Az ilyeneket össze kéne fogdosni, aztán Somogybabodon pontonhidat építeni belőlük ilyen időjárásban, mint ami most van. Baromállatok.