Ma hajnalban az autósok örömére megnyitották a Budai Alsó rakpart egy szakaszát. Nekem ez nem ilyen nagy öröm, mert ha nem tették volna, akkor nem történt volna meg, ami így igen. Az alsó rakpartról a dél felől jövők a Lánchíd után nem sokkal, a Halász utcánál lehet feljönni, a Bem rakpartot keresztezve. Itt van autóút, villamos sín és amit a legtöbben nem vesznek észre, vagy simán csak figyelmen kívül hagynak: kerékpárút. A keresztezőknek pedig elsőbbségadás kötelező (gyengébbek kedvéért: mackósajt) tábla. Egy fekete Opel Vectra vezetője annak rendje és módja szerint megállt a táblánál, jól körbenézett, nem is csak lassított. Én jöttem jobbról, gondoltam mivel tábla van és meg is állt, ezért azon ritka autósok egyike, aki nem gurul előre a kerékpárútra. Tévedtem. Már majdnem a kereszteződésnél jártam, amikor hirtelen úgy gondolta, hogy se autó, se villamos, ő megy. Aztán egy pillanatra rá észrevett, satufékkel megállt, csak akkor én már féktávon belül voltam és egyenesen a jobb első kerékív mellett neki csattantam a kocsinak, én meg a motorháztetőn fékeződtem le, a túloldalon pedig lehuppantam a földre. Mázli, hogy nem fél másodperccel előbb értem oda, mert akkor telibekap. Mivel elég elővigyázatos vagyok pont az ilyen marhák miatt, mindig van rajtam sisak, térvédő, könyökvédő. Így nagy bajom nem lett, csak kicsit megütöttem magam. Az autó vezetője kiszállt, aztán mikor látta, hogy mozgok, túléltem, nem fogják lecsukni, akkor a kocsijára nézett, aminek a motorházteteje egy ponton behorpadt és két szép hosszú csík is keletkezett a fényezésén. Na és ekkor lepődtem meg igazán, nem mintha az eddigiek nem lettek volna elegek meglepetésnek. Elkezdi mondani, hogy nézzem meg mekkora kárt csináltam a kocsijában, jövök neki egy új motorháztetővel. Nem vagyok egy ideges ember, de itt elszakadt a cérna és elhagyta a számat néhány olyan szó, amit amúgy nem szoktam a mindennapi beszéd során használni. Mondtam aztán hogy hívjunk rendőrt és meglátjuk, kettőnk közül ki kerül nagyobb bajba. No ekkor kapcsolhatott, terelésként káromkodott egy sort, miközben beszállt a kocsiba, és padlógázon elhúzott. A rendszámát viszont felírtam, úgyhogy a munkahelyem előtt a rendőrséget vettem célba. Ott teljesen korrektek voltak, még azt is megkérdezték, hogy ne hívjanak-e orvost esetleg. Nem vagyok az a feljelentketős fajta sem, de remélem hogy ez a tuskó azt kapja, amit érdemel. Ha már jogállamban élünk.
Biciklis a motorháztetőn
2007.09.13. 15:07 :: SilentSound
Méghogy az ember nem tud repülni! Nem, ez most nem energiaital reklám. Ferenc élménybeszámolójából azonbanb az is kiderül, hogy mindezt hogyan kivitelezhetjük. Hozzávalók: 1 db Te, 1 db bicikli, 1 db bamba autós, 1 db autó.
16 komment
Címkék: biztonság közlekedés autó baleset hülye kerékpár béna veszélyes
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ex-dr. vuk 2007.09.13. 16:15:02
Lelekjelenletbol otos (ami a rendszam felirasat illeti).
tsk 2007.09.13. 16:41:30
Itt kicsit a biciklis is hibazott hogy nem allt jobban oda es nem hivta o ki a rendorseget ha mar az auto vezetoje volt hajlando. Ezzel az utolagos feljelentessel az a gond hogy valoszinuleg nem csak azzal fog vegzodni hogy megkeresik a kocsi tulajdonosat es par honapra bevonjak a jogositvanyat. erzesem szerint lesz itt meg szembesites az auto tulajdonosaval (hogy biztos o vezette e az autot) + tanuskodas az auto vezetoje ellen + esetleg vademeles attol fuggoen hogy minek soroljak be ezt az estet, szoval nem ez volt az utolso talalkozas a bunko autossal.
egyautós 2007.09.13. 16:47:09
egy autós
Jack 2007.09.13. 17:02:36
Sok sikert!
rcgames.ro · http://rcgames.ro 2007.09.13. 19:53:14
Ferenc, en a helyedben elmennek orvoshoz mert lehet olyan bajod ami most fel sem tunik de par ev mulva a kovetkezmenyek annal inkabb. Es egy esetleges perben sem jon majd rosszul a latlelet.
Sok szerencset az ugy folytatasahoz.
goes 2007.09.13. 20:35:12
Rocko- 2007.09.13. 20:35:41
G. 2007.09.14. 09:26:16
isti77 2007.09.14. 12:02:43
1. Ha tanúk nincsenek (?), mivel helyszíni rendőrségi intézkedés nem volt, simán le is tagadhatja az egészet (bár megsérült az autó, utólag nem bizonyítható, hogy ebben az ütközésben, főleg, ha addig meg is csináltatja)
2. Súlyos személyi sérülés nem történt ("megütöttem magam": ez mit jelent, horzsolás, zúzódás? 8 napon túl gyógyuló?)
Igazából az 1. pont az, ami igazán számít (saját tapasztalat): ha nem hívtatok rendőrt, amíg el nem hagyta valamelyik fél a helyszínt, és nincsenek tanúk, akiket a helyszínen jegyzőkönyvbe vettek (a közhiedelemmel ellentétben az utólag jelentkező tanú nem játszhat, különben annak lenne igaza, akinek több jó ismerőse van), akkor erősen a másik fél jóindulatán múlik, hogy ki lehet-e hozni belőle valamit.
Olyanról is hallottam már, amikor a vétkes a fentiek fényében letagadta a balesetet, és a vétlen még bíróság elé is állt hamis váddal.
pirosceruza 2007.09.14. 13:52:08
_wood_ 2007.09.17. 15:58:08
...bár hasonló helyzetben én már a 107 diszpécserével beszélnék, mire kiszáll az úriember.
_wood_ 2007.09.17. 16:00:08
lapozd föl újra a kreszkönyvet szntem.
másrészt, ha a bicikliút előtt kellett vészfékezned, az nem azt jelenti, hogy a biciklis figyelmetlen volt, hanem hogy nem megfelelően közelítetted meg a bicikiutat.
ppeterka 2007.09.18. 16:26:04
Hirtelen ilyenre van szükségem, és nem jut eszembe semmi jó...
Még véletlenül sem rendszámra gondolok ugye...
Jack 2007.09.19. 00:14:37
Mikkamakka 2007.10.13. 10:54:08
myloh 2007.10.13. 16:40:41
Ez most komoly?
Ezek szerint pl. ha főútvonalon haladsz, akkor a saját érdekedben minden egyes alsóbbrendű útkereszteződésnél megállsz...na ne már...
Ha meg így van, akkor szégyelljük el magunkat mi magyarok, de nagyon-nagyon!!!