Kifejeztem volna már korábban is, ha három napig nem lettem volna olyan helyen, ahol a mobiltérerőt is lepkehálóval kell hajkurászni. Jó dolog egyébként, próbáljátok ki néha...
Lehet, hogy némelyik galamblelkű olvasóm radikálisnak érzi a véleményemet, mert az. Sokmindent utálok a magyar közlekedésben, de legjobban talán azoktól megy fel a pumpa bennem, akik versenypályának nézik és veszélyeztetik sok ember életét.

Csak az ugye nem buli, nem tolja fel annyira az adrenalint, mint százzal tötyörésző Opeleket és Suzukikat kerülgetni. Ha már ilyen sokba kerültek ezek a jó kis gépek, akkor villogni kell a népnek, megmutatni mit tudnak, jól ráijeszteni a szerencsétlen hülyékre, akik csak

A szomorú az, hogy az ilyen közveszélyes balfaszkodás mindennapos, csak talán nem háromszázzal, hanem 150-200 km/h környékén, mert a széttuningolt, felfúrt kettes Golfokból annyi jön ki. De attól még ugyanolyan veszélyes. Csak az ugye nem szenzáció, mert nem két soktízmilliós sportautóról van szó, meg nem olyan sebességről, amennyivel a Forma 1-es autók is száguldoznak. De ugye nem kell összehasonlítgatnom a biztonsággal kapcsolatos körülményeket.
Sok ilyen baleset azért van, mert a faszagyerekek azt hiszik, hogy tudnak autót vezetni. Igen, a városban az oktató mellett a végére egész jól ment az Ignisben az ötvennel való közlekedés. Aztán a pelyhes kis seggük alá tolják a jobbik esetben biztonságos és drága, rosszabb és gyakoribb esetben a sokéves, szétesőfélben lévő tuningverdát, aztán pillanatok alatt az árokban köt ki, szerencsésebb esetben egyedül, életben marad és tanul az esetből. Kommentekben írtátok korábban erről a típusról, hogy majd kihal. Rossz hírem van, mindig van utánpótlás...
Az utolsó 100 komment: