Négy komoly autóbalesetem volt.

Friss jogosítványos voltam, nagyon vagány, enyém volt a világ. Nem volt otthon Édesanyám, csak a III-as Golf-ja, annak papírjai és a slusszkulcs. Frissjogsis tizenéves tud vezetni részegen is, nem tudtátok? Nemcsak Raikkönen! A tizenévesek közül akárki! Én is! Ezért aztán autóval elmentem haverjaimmal iszogatni. Nem csekély mennyiségű alkoholt sikerült betermelnem (egyébként nem bírom a piát). Ó, hát én hazavezetek így is! Sőt, nem is akárhogy! Dózsa György út, Damjanich utca sarkától a Reitter Ferenc utca és Rokolya utca sarkáig két perc alatt! Nosza! Véralkoholszint-önvizsgálat: megfelelő, vezetőképes (még egy kicsit tudtam magamról, tehát nem voltam részeg ám). Hajnali kettő, kocsiba be. Nem emlékszem, mennyivel mehettem, szerintem betartottam a megengedett 120 km/h sebességet. Hopsz! Elbambultam! Az aluljáró vége felé vagyok, itt a Vágány utca, nekem itt be kell fordulnom! Valószínűleg beveszi a III-as Golf a derékszögű kanyart 80-nal (elvileg fékeztem egy picit). Hát, megpróbáltuk, nem jött össze. Placcs a HIETE kőfalának. Az autót szó szerint levágták rólam, gyakorlatilag karcolásokkal megúsztam a kocsi kétdimenzióssá aprítását. Jogosítvány ugrik, és voltak még egyéb retorziók is. De megúsztam. 1 év jogsi nélkül. De még élek.

Megtanultam alkoholmentesen közlekedni.

Már saját verda, Skodri 120, még tízenéves vagyok, de már az utolsó évét taposom. Húsvét, locsolkodás, bennem nulla alkohol. Tényleg. Nagykáta és Jászberény közötti szakasz. Körülbelül nyolcvanas tempót diktálok. Egy másodperc alatt a szembesávból elém ugrik egy BMW előzési céllal. Nagyon közel volt. Rémlik, mintha a Skodát az árokba akartam volna kormányozni elkerülvén a frontális ütközést; de nem sikerült: a BMW elkapta a kocsim bal elejét. Végülis így is az árokban kötöttem ki. A biztonsági öv felső zsanérja kiszakadt, én lefejeltem a kormányt. Kinéztem az autóból, megpróbáltam összeszedni magam. A BMW-s ott áll az árok mellett, koordinációs problémákkal küszködve. Borízű hangon, alkoholgőztől feszült fejjel megszólal: "Hoppá...". Vérző fejjel és enyhe agyrázkodással kiszálltam a roncsból. Tényleg hoppá, ezt is megúsztam. Kocsi roncs, és nekem nincs nagyobb bajom.

Megtanultam, hogy bármilyen nyugodtan vezetek, nem mindig kerülhetem el a balesetet.

W123 300D ződséges Mercivel robogok keresztül-kasul az országon. Aznap már az 1200. kilométer tájékán járhattam, intéztem a dolgaimat, baromira elfáradtam. Alig vannak az M7-esen. Arra eszmélek fel, hogy dobogást hallok és érzek bal oldalt. Felnézek: a belső sávban vagyok, a kilométeróra valami irgalmatlan sebességet mutat (már nem emlékszem, mennyit), a bal kerekek pedig a belső fűsávon gurul. Ijedtemben és ébredtemben nagy fék, kormányt pedig eltekertem jobbra; nem elmozdítottam: tekertem. Autó megbillen, megcsúszik, leállósáv melletti árok felé sodródik; az árok megdob, és sokat, nem tudom, mennyit bukfencezünk. Az autópálya kellős közepén kötök ki. És akkor, abban a pillanatban se közel, se távol nem volt mellettem autó. Ez volt az autóstársaim szerencséje. Egy karcolás sem volt rajtam.

Megtanultam, hogy fáradtan soha többé nem ülök volán mögé.

II-es Golfom volt. Nagyon szerettem, nagyon vigyáztam rá. Azon a nyáron kapott egy teljes fényezést. Abban az évben időjárási viszontagságok miatt a tűzijátékot áttették augusztus 31-ére. Este kilenckor indulunk haza párommal Csepelről. Nagyon nagy a dugó. Kvassay Jenő úton vagyunk, belső sáv áll (a kereszteződés miatt állnak, mert balra akarnak fordulni a benzinkútnál), külső sáv normális tempóban halad. Szabályosan, körülbelül ötvennel haladok e kétszer két sávos úton a külső sávban. Elérek a kereszteződéshez, ahová a belső sávosok kanyarodni kívántak. A sor legelején egy teherautó állt, ezért az én sávom az alárendelt útnak balról teljesen beláthatatlan volt. Balról iszonyat sebességgel egy kétütemű Wartburg rongyol át előttem. Iszonyatos nagy fékezés részemről, a négy kerék valószínűleg blokkolt. Elkerültem az ütközést. De mögötte a Wartburg-os haverja, egy Lada 2107. Azt viszont már telibe kaptam. Semmit sem tudtam csinálni, a B oszlopába csapódtam be. A Lada hátsó ülésén ülő hölgy megütötte a fejét, de a többi résztvevőnek nem lett semmi baja. Valami nagyon szerencsétlen módon történt az ütközés, mert a Golfot három hónap alatt tudta a karosszériás újra összerakni. Több elem szó szerint "elszakadt". Egy hónapig élvezhettem az újrafényezett autómat, ezután már csak decemberben.

Megtanultam defenzíven közlekedni, továbbá azt, hogy néha jobb, ha lemondok az elsőbbségemről akkor is, ha egyértelműen az az enyém. Ha figyelembe vettem volna, hogy a belső sáv állt, akkor - akár attól is félve, hogy valaki kivág elém onnan - lassabban hajtok. Úgy 30-40 km/h sebességgel.

Közel négyszázezer kilométeren át vezettem járműveket (személyautót, kisteherautót, továbbá motorozok is). Én már nem fenyegetőzök (na jó, csak ritkán, na, de tényleg) az utakon, előzékenyen segítem a többi járművezetőt. Természetesen történnek dolgok az utakon, amik nagyon felbosszantanak engem is, én is dudálok néha, mutogatok néha, és nagyon-nagyon néha kiszállok az autóból veszekedni. De - főleg ez utóbbi esetben - ehhez nagyon komoly incidensnek kell történnie. Én sem vagyok tökéletes sofőr, legfeljebb tapasztalt, és tudom, hogy én is csinálok hülyeségeket; általában véletlenül.

De azt hiszem, nem kell négy nagyobb autóbalesetet elszenvedni ahhoz, hogy az ember megtanulja ezt. Olcsóbb is lehetett volna a tanulópénz.