Egy rövid történetet hadd mondjak el én is.
(A kép csak illusztráció - a szerk.)
Megyek a Tétényi úton befelé, a kórház előtti lámpa zöld mikor érkezem. Mivel mindig kint van az "az ön sebessége" radar, tudom, hogy 53km/h-val mentem. A szélső sávban áll egy sárga merci, dobozos mentőautó, se irányjelző, se villogó, se semmi, simán megfordul előttem keresztbe, át a záróvonalon, nagyívbe tesz a kresszre, másokra. Persze utánam senki nem jött, de nehogy már várjon 2 másodpercet.
Először azt hittem, hogy nem is nézett a tükörbe, jó nagyot fékeztem, és rávillogtam - nem duda, csak fénykürt -, őcsém, máskor nézz már körül gondolatokkal a fejemben. Erre látom, hogy majd agyvérzést kap, dagad az ér a fején és üvölt, hogy miakúrvanyádatvillogszteköcsög. Kicsit visszatolattam és megkérdeztem tőle, hogy ez most hogy is van? Te elémfordulsz, én majd belédmegyek ezért, erre az én kúrvaanyámat?? Persze válogatott trágárságok, a buszmegállóban az emberek csak néztek. Én is megdöbbentem, hogy egy mentős ilyen hangot hogyan engedhet meg magának, főleg akkor, mikor egyértelműen ő volt a hibás.
Mikor látta,hogy valami azonositót keresek a kocsiján mégis ki fia, borja, még üvöltött, hogy jelentgessé' fel, köcsög. Hát én meg is tettem. Felhívtam a mentőszolgálatot és beszéltem a főnökével. Megkértem, hogy tán beszéljenek vele kicsit. Ne rúgják ki, csak magyarázzák el neki, hogy nem mint magánember ül abban a mentőkocsiban, hanem egy szervezet alkalmazottja, tán képviseli is abban az időpillanatban azt a szervezetet.
Pár éve még, mikor fiatabb voltam és nem volt bekamerázva a fél világ, még meg is kalapáltam volna a gyerek ott hamarjában. Mára már nem érdekel annyira, megöregedtem. Lehet, hogy rossz napja volt, ezért borult el az agya, vagy majd éhendöglik a fizetéséből és még cseszegetik is, nem tudom, akármi... A baj akkor van, ha valakinek a sebessége nem ennyi, hanem több. Vagy egy autós későn kapcsol, vagy nincs ABS. Akkor kinek a kúrvanyját, mikor a B olszop májig megy be az utastérbe??
Ma este Házon kívül lesz az RTL Klubon, benne pedig az egyik téma az ország közlekedése, amiről minket is megkérdeztek.
AZso · http://www.azso.hu 2008.03.27. 14:01:09
Landy4x4 2008.03.27. 14:42:46
Amúgy együttérzek veled és teljesen igazad van.
Tegnap előtt az asszony csilivili vadiúj verdáját majdnem rommá törtem egy hasonló eset kapcsán. Szélső sávból puntós néni se index, se semmi hirtelen elhatározásból csinált egy U kanyart én meg a belsőben tapostam a féket mint állat.
Ocsy 2008.03.27. 14:44:49
A koraszülött mentő, gyermekmentő az pl. sárga szokik lenni, de ez részletkérdés. Arról, hogy megadják-e neki az elsőbbséget, még akkor is köteles meggyőződni, mielőtt bármit tesz, ha használja a megkülönböztető jelzéseit, nemhogy ilyenkor, amikor ráér anyázni.
Egyébként én attól kapok agyvérzést, amikor a kék villogóval száguldó mentőautó vezetője egy forgalmas kereszteződés előtt 10 méterrel nyomja fel a szirénát, amikor a keresztben érkezőknek már esélyük sincs észrevenni, és időben reagálni. Ilyenkor persze vészfékezés, rosszabb esetben csatt. Láttam már ráfutásos-koccanásos balesetet, amit közvetve a mentő okozott így.
Landy4x4 2008.03.27. 14:48:56
Lehet megvan az oka hogy nem üvölti tele a várost. Pl kisgyereket visz, akit nem biztos, hogy ezzel még jobban pánikba kéne kergetni. De persze igazad van.
Ocsy 2008.03.27. 14:56:06
Persze, Neked is igazad van, elképzelhető ilyen is. De ez azokat biztos nem vígasztalja, akik belerongyolnak az előttük vészfékezőbe, aki sikító gumikkal próbál elsőbbséget adni a mentőnek. Meg én sem azt mondom, hogy állandóan visítani kéne, csak azt, hogy ha látja, tudja, hogy egy forgalmas kereszteződéshez közeledik, amin akár 70-80-nal is haladnak keresztül az autók (persze, tudom, a kereszteződésen lakott területen belül csak max. 50-nel lenne szabad áthajtani, akkor is, ha azon az útszakaszon 70-es, 80-as tábla van kitéve, hiszen a kereszteződés megszakítja a tábla érvényét, de volt már olyan, aki emiatt lefékezett? Ja, hogy akkor is beleszállnak hátulról... Hát, ez van... :-), ráadásul azt is látja, hogy neki piros jelzése van, tehát még számítania is kell keresztforgalomra, akkor azért adhatna egy kis esélyt arra, hogy észrevegyék. Mondjuk rátesz még kb. 20 métert, és nincs gond.
Bobby Baccala 2008.03.27. 15:02:23
a kurvaanyázástól nem esik pánikba a gyerek??
meg hogy esetleg hirtelen 1 métert szűkűl a doboz ?
Mucsi 2008.03.27. 15:27:12
Perillustris 2008.03.27. 15:35:32
A temahoz: szerintem a mentosoforok donto tobbsege helyesen es korrektul hasznalja a megkulonbozteto jelzest, 1-2 hulye bunko miatt ne vetuljon arnyek a szakmara.
Landy4x4 2008.03.27. 15:47:28
Csak egy példa volt, de éppen lehet hogy mentőorvos próbál szívhangot hallani és fülébe üvölt a nino.
De szerintem itt nem ez volt a téma, hanem hogy paraszt a beteghordó.
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.27. 15:48:01
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.27. 15:49:43
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.27. 16:03:09
Vélemény 2008.03.27. 16:05:49
kamasuka 2008.03.27. 17:04:34
Lacaca 2008.03.27. 17:12:31
Achmed the dead Terrorist · http://www.youtube.com/watch?v=sDsK8ZnmhC4 2008.03.27. 17:32:30
Mindenesetre ha valóban lett volna beteg a mentőben, nem hiszem, hogy leállt volna a sofőr pofázni, mert úgy törli szájon a tiszt, hogy egy hétig egy irányba szalad, ezenkívül kapott volna némi fegyelmit is az arcába. Jól tetted, hogy feljelentetted, hulljon csak a férgese.
Moose 2008.03.27. 17:49:04
Anita 2008.03.27. 18:00:11
A sárga doboz tényleg nem mentő, hanem betegszállító. NEM UGYANAZ!
Ezért nagyon félreérthető az illusztrációs kép és sértő lehet az igazi mentőkre nézve.Mindenkinek azt kívánom, hogy sose kelljen velük találkozni se így, se úgy! Üdv
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.27. 18:11:08
mentos 2008.03.27. 18:12:13
Johnny336 2008.03.27. 18:17:43
Egyébként legjobb tudomásom szerint a csepeli Európa mentő is sárga.
Azért az emberek is megérik a pénzüket, sok esetben látom, hogy az autósok nem húzódnak le a nénózó mentő elől (sziréna a fényjelzés mellett működik!). Sem mások elől. Vagy bömböl a zene, és nem hallja, vagy csak egyszerűen vak. Esetleg simán bunkó...
handras 2008.03.27. 18:19:02
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.27. 18:21:57
Vélemény 2008.03.27. 18:45:53
Ne haragudj akkor felénk (nem Budapest) már a következő generációs mentők száguldoznak mert éjszaka illetve a beteg háza előtt járó villogóval de csendben is közlekedhetnek a mentők. Bár ez az adott helyzetben szerintem lényegtelen . :)
mentős2 2008.03.27. 18:58:47
A fényhíd meg hiába megy, attól még a keresztben érkezők nem tudják, hogy mindjárt egy mentő vágódik ki eléjük...
A tiszt pedig nem "törli szájon" a gépészt (mintahogy az orvos se törli szájon a nővért), mivel noha elvileg a kocsin ő a parancsnok, nincs semmiféle reális fegyelmezési eszköze (pl. kirúgás), és ha magára haragítja a gépészt, meg az ápolót, akkor azok nagyon meg tudják keseríteni az életét. És nemcsak az a két ember, hanem az ÖSSZES gépész és ápoló az adott állomáson...
Egyébként sok "érdekes" dolgot láttam már mentőzés közben. Az alap, hogy ha nem húzódik le valaki időben (mert nem tud, vagy nem akar), akkor a hátul utazó ápoló a kisablakot elhúzva küldi el az illetőt a qrva anyjába.
Az is alap, hogy egy eset után nem jelentkeznek le a kollégák azonnal. Van, hogy 20-30 percet is "rápihennek" az ügyre. Ilyenkor lehet "nógatni" őket, de csak finoman, nehogy megsértődjenek vagy buzgómócsingnak könyveljenek el...
Néha előfordul, hogy ha nagy a dugó, akkor felnyomja a sofőr a villogót, akkor is ha nincs eset (elvileg egyébként erről a tiszt dönt, és tól-ig kell dokumentálni, hogy mikor, miért volt megkülönböztetőjelzés használat). Láttam már olyat is, hogy egy csapat egyik tagja még elszívta a cigijét indulás előtt, és ezután indultak el szirénázva a mellkasi fájdalomhoz (infarktus tünet lehet)...
Ja igen, és mindez természetesen OMSZ.
/off
A leépítésnek meg igazán itt az ideje, mert az emberek egy elég jelentős része cigizni, lábat lógatni és számítógépezni jár be az állomásokra. Különösen mióta a szállítási feladatok kikerültek az OMSZ égisze alól.
Ha rajtam múlna, akkor kb. az állomány fele(!) repülhetne (azok, akiknek már az is fáj, ha 12 óra alatt 5x kell vonulni), a maradéknak meg(akik tényleg elhivatottságból csinálják) kb. meg lehetne duplázni a fizetését. Mert amit most fizetnek az viccnek is gyenge. (Egyébként az orvosok ~90%-a mellékállásban csinálja; gyakran munkából, ügyeletből mennek - teljesen szabálytalanul - mentőzni (illetve főleg aludni))
Attila · http://dosszie.blog.hu 2008.03.27. 19:04:16
Önjáró Talajgyalu 2008.03.27. 19:28:35
WTF...? Anyad.
Önjáró Talajgyalu 2008.03.27. 19:29:54
Professor Pizka 2008.03.27. 19:34:41
Mas: ilyesmi tortenetem nekem is volt par eve. Az Ulloi-Korut keresztezodesen keszultem atgurulni kenyelmes tempoban a zoldhullamot lovagolva, amikor meghallottam a szirenazast, lassitok, probalom kiszurni honnan jon.A keresztezodesben benn voltam, de meg joval innen a kozepetol (az Ulloin mentem kifele a varosbol)Ekkor szembol a kocsik kozul kivag a szirenazo auto, egy kis Suzuki, visito gumikkal, tolem egy meterre elhuzva, es cifran karomkodva hajt a soforje. Ekkor jutott eszembe Bela bacsi, hogy na, most ennek mit mondana... Kb egy oraval kesobb, mar Budan, a Schonherz kolival szembeni keresztezodesben lattam viszont a Suzukit, ripityara torve. Gondolom az orvosi ugyelet nem erkezett meg idore, es kivetelesen nem a seggej pesti autosok hibajabol...
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.03.27. 19:36:11
insert_click · http://legjobbpalinka.hu 2008.03.27. 20:29:35
Rocko- 2008.03.27. 20:52:27
Ocsy 2008.03.27. 14:44:49
üljék végig 10 percet szíréna meleltt, kíváncsi vagyok, h meddig bírnád.
Mucsi 2008.03.27. 15:27:12
és mondtad, h ham ár helyben vannak, akkor feljelented őket is?
SilentSound · autozz.blog.hu 2008.03.27. 15:49:43
képzeld, múltkor kisiklott egy suzuki. :P
mentos 2008.03.27. 18:12:13
Te az élőbenről? :)
mentős2 2008.03.27. 18:58:47
vagy Te?
most melyik az igazi? :)
Professor Pizka 2008.03.27. 19:34:41
akár magához is kiszállhatott volna. :)
amúgy én meg azon gondolkozok, h rendőr dudát kéneb eszerelni a kocsiba. nem szirénát, hanem azt a kerregő dudát. honan lehet, mennyiért, és miért nem szabad ilyet kocsiba szerelni, mennyibe fáj, ha elkapnak vele?
godiva 2008.03.27. 21:58:09
Imádlak. A történet isteni!!!! Bocs, de állati nagyot röhögtem :)
És sajnos biztos, hogy igaz.....ez van :(
Koczeka, a pampák királya (törölt) 2008.03.27. 22:01:41
Írd be a gugli keresőbe hogy "Code3" és 30ezertől a csillagos égig fényhidakat, nénókat és vau-vaukat, még tán piros-kék szökőkutat is rndelhetsz.
Mennyibe fáj, ha elkapnak???
Neked mennyire fájna, ha a Te rendszámodat diktálnák be időről időre és ezért mozgatva lennél? Gyanítom a rendőrbácsik nem is a "Yelp" miatt lennének kiakadva, hanem mert valami magát májernek tartó balfék rendőrösdit játszik.
Megér Neked egy műszakot, hogy egy ilyen miatt mint lehetséges álrendőrt nyaggassanak???
Az USÁ-ban ez szerinted "mibe fáj"??? :-D
Nemolcsó játék h....-nek
-putyin- 2008.03.27. 22:18:15
Aki régen vezet tudja, ha kék villogót lát, akkor baromira figyelni kell, mert az bármilyen manővert csinálhat hirtelen, ezért villog, szirénázik. az ember agya automatikusan fókuszál ezekre a járművekre. de egy sárga akármire, ami nem villog, nem szirénázik, csak áll az út szélén, arra nem úgy néz, mint veszélyes tárgy, jármű, szituáció. és még az én anyám??
uff 2008.03.27. 22:29:49
Pár éve történt a XIII. ker.-ben, Dráva u. Pannónia u. kereszteződésében. Egy hétvégi reggelen jött a mentő a Dráván, néha be-bekapcsolta a szirénát, de nem folyamatosan. Aztán egy nagy csattanás hallatszott.
Mentő a kirakatban, a kismama, akit szállított meghalt.
A mellékutcából normál tempóban kirongyoló autó nem hallhatta a mentőt, mert az az előző kereszteződésben szirénázott utoljára.
Szal szerintem a mentő csak szirénázzon folyamatosan.
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.27. 22:45:07
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.03.27. 23:05:28
Té, mint Tamás 2008.03.27. 23:57:07
sentinel01 2008.03.28. 00:20:16
A gyerek meddig szemtelen??amedig hagyja a szülö egy kormány meddig szivatja népét ameddig hagyják!!Ha a fönök egy hazug szemét milyenek a beosztotjai?Pl akik oktatják a rendöröket ha oktatják és mire és aztán mennyi fizetésért?
welejéig rohadt ez a társadalom!
Néhány évig sportoltam/önvédelem/ multkor 2 seggfej egy terepjároval el kezdet hasonlo szituba anyázni nekik állt feljebb kiszáltunk egy orr csont és egy mellberugással válaszoltam.A biroság a K.O t 160000ft dijazta/akkor már nekik is lett joguk/ na ez a két kancso többet nem ugat az tutti de én sem biztos hogy le nyesek mert azért nem erre keresek.És termszetessen nem a vadnyugaton vagyunk.
sentinel01 2008.03.28. 00:23:51
A gyerek meddig szemtelen??amedig hagyja a szülö egy kormány meddig szivatja népét ameddig hagyják!!Ha a fönök egy hazug szemét milyenek a beosztotjai?Pl akik oktatják a rendöröket ha oktatják és mire és aztán mennyi fizetésért?
welejéig rohadt ez a társadalom!
Néhány évig sportoltam/önvédelem/ multkor 2 seggfej egy terepjároval el kezdet hasonlo szituba anyázni nekik állt feljebb kiszáltunk egy orr csont és egy mellberugással válaszoltam.A biroság a K.O t 160000ft dijazta/akkor már nekik is lett joguk/ na ez a két kancso többet nem ugat az tutti de én sem biztos hogy le nyesek mert azért nem erre keresek.És termszetessen nem a vadnyugaton vagyunk.
Gabó 2008.03.28. 12:44:41
Mazs 2008.03.28. 13:17:14
Nem gondolom, hogy ebbe a kérdésbe is politikát kéne keverni. Én sem lopok, hazudok, csak azért, mert a politikusainkról azt mondják...
sentinel01-nek: szerintem "olcsón" megusztad. Én láttam már hobbiterepjáróból kilógó alkart pisztollyal a végén... Nem volt kedvem megkérdezni, hogy igazi, vagy csak utánzat-e... Emlékezzünk a kamion vs. kék trabant konfliktusra... Ilyen esetben teljesen mindegy mennyire ütöd-vágod a kung fu-t...
cso zsi 2008.03.28. 14:25:21
De lehet, hogy csak a front váltja ki belőlük. Ma már túl vagyok úgy 70 km-n, ebből 40 a XI-XII.-ben.
Az egyik velem esett meg: a Villányi szélsőjében haladva a Karolina felé, beengedtem magam elé egy teherautóst.
Rögtön utána egy Ford Mondeos úgy gondolta, hogy oda ő is befér, rámhúzta a kormányt. A mögöttem haladó ismerős beengedte. Rákanyarodva a Karolinára a záróvonal után megkezdem a sávváltást, amikor is ő a záróvonalon kitör, és éktelen dudálással próbál utat csinálni magának. (Mivel nemrég az eddig kétsávos Karolinából egysávos-kanyarodós cikk-cakkot csináltak, nagyon nem lehet előzni.)
A gyalogátkelőhelynél nekiállt rendszámot fotózni.
(mondom, az ismerősöm mögötte, így mehet ahová akar, rendszám, fotó dettó, csak mozgókép nincs)
Aztán a Karolina kétsávos szakaszán 5-ször váltott sávot, így a Tétényin sikerült két autónyival elémkerülni. De a Hausszmannban volt az úticélja.
A másik kettő a Bártfaiban a Fehérvári útnál, ahol mindkét esetben dudált-villogott a sor harmadik autósa, mert az első kanyarodott, elsőbbséget adott a gyalogosnak, stb...
Rocko- 2008.03.29. 17:59:55
"Én láttam már hobbiterepjáróból kilógó alkart pisztollyal a végén..."
haha, ilyenkor kell meghúzni az oldalát. :)
blogart · http://blogart.blog.hu 2008.04.02. 12:26:37
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.02. 12:31:56
cso zsi 2008.04.02. 17:44:13
maps.google.com/?ie=UTF8&om=1&ll=47.494589,19.03744&spn=0.002755,0.007188&z=17
A Vár felől jövők elég nehezen jutnak át a Krisztina körútra.
Tegnap este fél hat körül egy Daewoos szerette volna megtenni, a szélső sávban haladók előtt átfért. A belső sávban prémiummárka, magas, szélesvállú öltönyös fiatalemberrel.
A Daewoonak csak a bal hátsó sárvédője, és a lökhárítója sérült, amikor megforgatta a másik, aminek behajlott a hűtőrácsa.
A Daewoobol valakit mégis elvitt a mentő.
Tehát a sofőr (családtag?) személyi sérüléses baleset okozásáért meg lesz hurcolva.
Holott a nagy autó a kereszteződés utáni zebránál sem állt volna meg, ha nincs az ütközés. A szélsőben meg valamiért csak lassítottak, hogy a bácsika meg tudta kezdeni az áthajtást.