[Updated: 15:50]
Kiszállok, az autómból, legalább egy hónapra, aztán meglátjuk. Addig pedig marad a másik alternatíva, amit mostanában közösségi közlekedésnek szokás nevezni, leánykori nevén meg BKV-nak.
De hogy ne porosodjon az autóm addig se a parkolóban, meg legyen ebben valami érdekes is, megkérdeztem BKV figyelő bloggerkollégát, mi lenne, ha erre a hónapra ő beleülne az autómba a tömegközlekedés helyett és blogot cserélnénk. Talán nem mennék bele ilyesmibe, ha a város másik csücskébe járnék dolgozni, de mivel ezt meg tudom oldani átszállás nélkül az ex-hannoveri 50-es villamossal, jó eséllyel nem halok bele. Aki az én bevezetőimre kíváncsi továbbra is, az holnaptól a bkvfigyelo.blog.hu-t nézegesse, itt meg próbáljátok elviselni valahogy a helyettesemet sírás nélkül!
[Update, 15:50]
Természetesen a fent írott pár sor egy szava sem volt komoly, csak ha már egy évben egyszer van április elseje, akkor éljünk a lehetőséggel. A kezdeti kételkedők után meglepő és gyakran mosolyfakasztó volt olvasgatni azt, hogy többen teljesen komolyan vettétek, amit BKV figyelővel összehordtunk pofátlan módon. Az ötlet egyébként mindkét blog lelkes (lelketlen???) kommentálójától, Rockotól származik, őt tessék majd köpködni, ő a bűnbak! Szóval utaztam már korábban eleget a BKV járművein, hogy kellőképpen megutáljam, meg úgy a tömegközlekedést általában. Mivel az jelentős mértékű lustasággal is párosul, sokat kellene ahhoz fejleszteniük, hogy újra buszra, villamosra, metróra szálljak. A kommentek alapján akár magamra vehetném a sznob jelzőt is, de aki tudja, hogy milyen márkájú autóm van, az ezzel a jelzővel be sem próbálkozna. Bár a jó magyar borokat szeretem nagyon, ha van bortermelő olvasónk (hahó, valaki a Tiffán családból esetleg?), akkor örömmel elfogadok több évre elegendő mennyiségű finom erjesztett szőlőlét! Persze csak amikor épp nem vezetek! Ebből adódóan mindenki legnagyobb sajnálatára BKV figyelő sem kapja meg az autómat, bármennyire is benne lenne egy valódi cserében!
Perillustris 2008.04.01. 07:51:08
potha 2008.04.01. 08:06:23
Bár aztán ki tudja :D
De ha igaz akkor jó ötlet kivi vok, mi fog kisülni belőle :D
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 09:16:06
Erica baba 2008.04.01. 09:43:25
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 09:46:49
insert_click · http://legjobbpalinka.hu 2008.04.01. 10:14:44
Csabi · http://www.bernhardt-fashion.hu 2008.04.01. 10:31:43
Johnny336 2008.04.01. 10:34:14
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 10:38:21
laposmacska 2008.04.01. 10:40:10
Johnny336 2008.04.01. 10:41:39
Johnny336 2008.04.01. 10:44:57
Asszem a jelenlegi 10 milliós lakosság 30%-a Pesten él/dolgozik. Itt gyűlik össze a legtöbb szemét, itt csak azt kapja a pofájába az ember. Vidéken nyugodtabbak az emberek, nincsen ennyi fasztarisznya, mint drága fővárosunkban - persze, hogy a pesti dolgok kerülnek előtérbe.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 10:46:09
Johnny: A barátnőmet én sem adom a kocsival, de a kocsi az csak kocsi, egy tárgy. Azért van különbség!
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 10:53:06
Johnny336 2008.04.01. 10:55:57
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 10:58:49
laposmacska 2008.04.01. 11:21:19
Az autósokon is felismerem azokat, amiket itt olvasok. Sajnos.
Még egy megjegyzés, nem Mo egy harmada él BP-n, hanem: City: 1,696,128, vonzáskörzet: 2,451,418 (en.wikipedia.org/wiki/Budapest)
Johnny336 2008.04.01. 11:30:02
Rocko- 2008.04.01. 11:52:46
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 11:53:48
Landy4x4 2008.04.01. 12:16:29
Bocsi, hogy belepofázok, de én Lexusba nem lennék szerelmes. Viszont imádom az autóm!
Amúgy meg sok szerencsét a BKVhoz, remélem lesz sok poszt a 'kellemes' tapasztalatokról :)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 12:23:42
Landy4x4 2008.04.01. 12:29:04
Nem hencegésből mondom, de hál'istennek elég sok autóhoz hozzáférek, van a flottánkban EVO, SL55, BrabusSmart meg még vagy tucat másik jobbnál jobb bringa. Tisztelem és becsülöm én az összes általad felsorolt gépet, de akkor is én a haverjaimnak azt szoktam mondani, hogy hajlandó vagyok versenyezni velük csak én mondhassam meg merre megyünk :). És a javaslatok 100%-a toronyiránt :)
Perillustris 2008.04.01. 12:31:28
dwdHU 2008.04.01. 13:04:33
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 13:08:54
Srác 2008.04.01. 13:17:58
Minden csoda három napig tart. Aztán majd sírva kéred vissza a kocsidat. Amaz meg hülye lesz visszaadni.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 13:24:34
Erica baba 2008.04.01. 13:28:42
SilentSound de az nem ugyanaz na:)
Erica baba 2008.04.01. 13:30:24
Úgy fujjátok fel a dolgot mintha meghalni menne SilentSound...tul fogja élni:D
Johnny336 2008.04.01. 13:57:31
Én mondjuk nem lennék hajlandó lemondani a kocsim adta kényelmi többletről, amit a BKV-val szemben nyújt. Nekem nem is alternatíva, se időben, se távolságban. Pénzben több természetesen, de ez mindenkinek a saját döntése, hogy bevállalja-e az 5-10E többletkiadást havonta, a kényelemért, gyorsaságért, tisztaságért cserébe (télen még fontos szempont a fűtés is...). Nem vagyok hajlandó BKV-ért fizetni. Nem is akarok felszállni rá. Lehet mondani rám, hogy sznob fasz, meg hasonlókat... (Ráadásul, ha véghezviszik a járatritkításokat, amiket terveznek, akkor BKV-val sok-sok gyaloglás, várakozás árán tudnék csak eljutni, akár a szomszéd kerületbe is.)
Perillustris · cmtv.freeblog.hu/ 2008.04.01. 12:31:28
Nincsen összehasonlítva a nő és autó. Egyik hús-vér érzelmekre képes lény, másik egy tonna fém. Azonban képes vagy imádni egy használati tárgyat is, mert pl. szép emlékek fűződnek hozzá.
Egyébként pszichológiai eset vagyok, ebben nem tévedsz... :)))
Kenseth 2008.04.01. 14:03:52
napirajz.hu/archives/2008/02/14/OZBOR/
mindenesetre sok sikert a BKV-n!
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.01. 14:09:25
Landy4x4 2008.04.01. 14:26:25
Bocsi Silent, csak dolgoznom kellett picit.
Az üzemanyag kérdés jogos, de ide kívánkozík BKV figyelő kolléga figyelme is. Mondok egy példát: az asszony Zuglóból Ujpestre jár dolgozni, ha csak és kizárólag a munkába menést nézzük, olcsóbb neki kocsival járni mert 10 perc alatt teszi meg az utat, BKV 1 óra. És pont annyiba van neki a benya amennyibe a havi bérlet. Na ehhez szóljatok?
Krisi 2008.04.01. 14:43:06
Azért nem olyan rossz az a békávé, itt sokan azt írják, hogy a buszon kirabolnak, leköpnek, megvernek, megerőszakolnak, stb. Velem még egyik sem esett meg :) (bár én is kerülöm a bkv-t, bicikli a király)
Persze, a kocsi nyilván kényelmesebb és jobb, de kiváncsi vagyok a végeredményre, a BKV figyelőre pedig végképp.
Bár gondolom itt majd az lesz, hogy mindig lesz egy megjegyzés, miszerint "kocsival már rég ott lettem volna", vagy hasonlók, a bkv figyelőnél meg fordítva, hogy "villamossal már rég nem a dugóban állnék", de ezektől eltekintve jónak igérkezik.
Később meg jöhetne egy biciklis hónap is :D
Rav Antal 2008.04.01. 14:44:07
Jöhet a dugódíj!
Badbitie 2008.04.01. 14:48:32
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.01. 14:49:51
Erről vitatkozhatnánk évekig, de szerintem mindenk maga tudja a legjobban eldönteni, mi érni meg neki.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.01. 14:50:22
Dugódíjat a kedves barátosnédra kéne kivetni, talán. :P
Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.01. 14:50:31
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.01. 14:52:41
Landy4x4 2008.04.01. 14:57:01
Teljesen igazad van. Speciel nálunk szerencsés állapot van, 3 évig ajiba adja kereskedő a szervízt és az összes anyagot :). Tehát mi piszok jól jártunk, de ez egyedi eset.
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.01. 15:03:53
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 15:04:28
Badbitie 2008.04.01. 15:08:23
Jajj, ezek az extrém példák, amiknek a 99%-a túlzás, és ha megnézzük akkor kiderül, hogy 10 percet az éjjel 2kor mérted, az egy órát meg egy BKV sztrájkos napon. Persze aki vagy csak kocsival küldi, vagy csak BKVval az kritika nélkül beszopja ezeket a szövegeket.
Amúgy meg az odáig oké, hogy a bérlet árából havi 400 kilómétert autózhatsz kb, ha nem vmi benzintemetőd van, de vannak járélukos költségek, mint a kopás, parkolás miegymás, és még ezen felül van ugye a természetkárosítás, mert a te autód a belvárosban szennyezi a levegőt, a metró/villamos/troli működéséhez termelt áramot meg Paksról hozzák.
Naponta járok be tömegközlekedéssel 1-2 átszállással, és látom ahogy állnak az emberek a Hungárián a dugóban, és közben néha kicc-kocc, meg megbassza őket az ideg, én meg szépen bambulok a villamoson, és ráérek rendezni a gondolataim, hogy akkor ma hogy is lesz, este meg hazafelé már le is eresztek, nem viszem haza stresszt, míg a kocsival járok még akkor idegeskednek legjobban. :) Tudom, én is jártam kocsival, de kinőttem. Persze mindenkinek szíve joga idegeskedni, de ezeket a kamu ideológiákat ne gyártsuk már. Ha már vki egy lusta sznob, akkor mondja azt, hogy lusta sznob vagyok, ne azt, hogy olcsóbb kocsival járni. :D
Landy4x4 2008.04.01. 15:09:11
Mondjuk bíznak a kocsiban és nem hiszik, hogy lesz valami baja és többet költenek mint az 4 l olaj/év
Badbitie 2008.04.01. 15:13:35
Nálunk a cég fizeti a bérletet. 13. kerületben van az iroda, a munkavállalók fele itt lakik a kerületben, szerinted hanyan járnak be ezek közül kocsival? Ugyehogy mindenki. :) Na most ebből következik, hogy én nem a 13.-ban lakok. :P
Rocko- 2008.04.01. 15:14:47
ha Te tudnád, h én mikrôl tudok! :}
Krisi 2008.04.01. 15:20:55
Landy4x4 2008.04.01. 15:22:03
Na ez az amit nem értek meg soha. Még ki is fizetik nekik, és mégse szálnal fel a buszra!!
cso zsi 2008.04.01. 15:25:55
Fót, Dunakeszi, Vecsés, és társai "
Mégha csak ennyi lenne. De Szfvártól - Gyöngyösig, Váctól - Kecskemétig érvényes a bejárás.
Az autópálya "összehozza" a népeket.
Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.01. 15:27:02
titan 2008.04.01. 15:44:57
Extrém példát tudok mondani én is, ráadásképpen abszolút tapasztalat. Egyik délután kollégám felajánlotta, hogy elvisz az Örsig kocsival (Battyhány és Moszkva között van a melóhely). Az út 1 és negyed óra volt, pedig kolléga szereti nyomni a gázpedált. Tippelj, mennyi idő alatt lehet eljutni Batthyánytól az Örsig a 2-es metróval :)
insert_click · http://legjobbpalinka.hu 2008.04.01. 15:48:16
Fotós beszámolókra vagyunk kíváncsiak! (ui: a jó csajokról is.)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 15:51:46
Badbitie 2008.04.01. 15:54:17
De a történet úgy kerek, hogy az örsre viszont 45 perc alatt jutottam el, mert a 144es busz minden fát körbejárt és megálltunk, hogy le tudjuk pisilni. :) Itt indokolt lett volna a kocsival bejárás, de hát a bérletet fizeti a cég, nem a dízelt. :) Viszont az ilyen silent sound féle "3 villamosmegálló a melóhely, megyek kocsival" stílus kiveri nálam a biztosítékot. :)
Badbitie 2008.04.01. 15:55:43
- tuttam. :)
- van. :P
Rocko- 2008.04.01. 15:55:59
Krisi 2008.04.01. 14:43:06
"Azért nem olyan rossz az a békávé, itt sokan azt írják, hogy a buszon kirabolnak, leköpnek, megvernek, megerőszakolnak, stb."
azért a sorrenden lehet változtatni? v még azt se? :D
Landy4x4 2008.04.01. 15:56:13
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 16:02:07
potha 2008.04.01. 16:36:34
de azért kivi lettem volna tényleg hogy bírtad volna egy hónapig :D
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 16:40:29
Egyébként mint azt fentebb írtam, 21 éves koromig én is BKV-val meg MÁV-val utaztam ide-oda (mivel pesti vagyok, inkább előbbivel napi szinten), úgyhogy tudom milyen. Visszaszokni rá valószínűleg sokkal rosszabb, mint úgy tömegközlekedni, hogy nem tudod, mennyivel jobb autóval. Nem nagyon szeretném, őszintén és töredelmesen bevallom. :)
Krisi 2008.04.01. 16:48:33
(mellesleg jól beszoptam:)
potha 2008.04.01. 16:51:01
de tudod miért? mert az emberek hiszékenyek sajnos :)
nem akarok politizálni de hányan bekajálták ezt a mondatot: "Nem lesz gázáremelés" heheheee :D
és ha még azt is mondja valaki hogy nem mondassz igazat , mégis sokan elhiszik, mert bíznak benned :)
És még sokan hisznek a gázáremelőknek is nemdebár? :)
No, remélem ebből nem fog valami komoly irányzati vita kipattanni :)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 17:00:39
Tudom, lusta, környezetromboló szemét sznob vagyok... :P
potha 2008.04.01. 17:29:48
De mennyire igazad van :D
És osztom a véleményed :D
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 17:31:52
lustavagyokregisztrálni 2008.04.01. 18:16:24
Ez aztán tényleg nagyon vicces volt.
Szánalmas.
Rav Antal 2008.04.01. 18:23:04
Johnny336 2008.04.01. 18:41:45
" Rocko- 2008.04.01. 11:53:43
ááá, ez biztos valami április elsejei tréfa lesz! tudnék róla, ha nem így lenne! :> "
Forrás: BKV Figyelő, hasonszőrű postjáról komment...
Mondjuk télleg jópofa volt, én bekajáltam :)))
Bár rövid ideig aszittem, hogy Silent megbolondult, amiért a klímás kocsi helyett hannoveri villamoson akar utazni... :)
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.01. 19:01:47
Rocko- 2008.04.01. 20:21:48
:))
mondjuk a srácok csak megkérdezték, h mi lenne a jó tréfa, de ahogy láttam pár embert sikerült bolonddá tenni.
a kommenteket elnézve viszont Silent, lehet, h ki kéne próbálnod a BKV-zást, és naponta megírni róla a Kafkai átváltozásodat. :)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 20:29:42
Rocko- 2008.04.01. 21:00:58
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.04.01. 21:27:34
potha 2008.04.01. 21:51:12
Rocko- 2008.04.01. 22:45:59
Perillustris 2008.04.01. 23:27:34
Már akit...
Patrik · http://kicsivu.freeblog.hu/ 2008.04.02. 09:12:27
Patrik 2008.04.02. 09:39:18
Próbáltam bejárni kocsival a fővároson belül. Olyan volt, mintha p*rn*znék: ugyanazt csinálom amit amúgy nagyon szeretek, de kényszerből, nem a saját ritmusomban, nem annyiszor, ahányszor én akarom és százan állnak körülöttem. És így együtt nem hogy nem kell, de a hátam közepére se kívánom az egészet. Vállaltan autóbuzi vagyok, és a fentieket egy másik autóbuzi - ha hajlandó bele is gondolni - meg kell értse.
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.04.02. 09:41:02
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.02. 10:41:54
Persze, hogy nem lehet összehasonlítani a dugóban tötymörgést a hegyi utakkal, amikor Esztergomba megyek, akkor én is arrafelé szoktam, imádom. :) Viszont a legritkább esetben van dugó arra amerre munkába jövök, max amikor innen Dél-Pestről Újpalotára vagy Óbudára kell mennem tárgyalni, akkor nem úszom meg. De az meg BKV-val még nagyobb horror volna. :)
Rav Antal 2008.04.02. 20:27:39
Silent:
Remélem, hogy hamarosan dízellel jársz, mert akkor még olcsóbban jössz ki.
A PM10 meg le van szarva, majd az asztmás meg a rákos megveszi magának a gyógyszert, az a lényeg, hogy neked kényelmes legyen.
Na ezért kell bevezetni a Hungárián belül a dugódíjat. Napi 2500, és szennyezhetsz. Akkor is megérné?
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.02. 20:43:07
Rav Antal 2008.04.02. 21:02:15
www.idokep.hu/?oldal=legszenny
Tudományosan igazolt, hogy szoros összefüggés van az allergiás, asztmás, illetve egyéb légzőszervi megbetegedések előfordulása és a légszennyezettség mértéke között. A PM légszennyezés, amely nagy mennyiségben tartalmaz rákkeltő, illetve a légzőrendszert károsító anyagokat, a gyerekek számára jelenti a legnagyobb kockázatot, hiszen az ő immunrendszerük még kevésbé fejlett. Az Amerikai Egyesült Államokban ezek a részecskék teszik ki a levegőben található rákkeltő anyagok 78 százalékát. Az egészségre gyakorolt hatásuk függ a méretüktől, ugyanis a nagyobb méretű szemcsék megakadnak az orrunkban, míg az egészen kicsik lejutnak a tüdő mélyére. A legveszélyesebbek a már említett, 2,5 mm-nél kisebb, ún. ultrafinom részecskék, melyek légzőszerveink legmélyére is bejutnak, és onnan nem távoznak. További súlyos veszélyt jelent, hogy ezek a kis részecskék, a legkülönbözőbb szennyezőanyagokat tartalmazzák (pl.: kormot, káros szerves anyagokat, nehézfémeket, azbesztet). Egy részük rákkeltő.
Az Európai Bizottság felkérésére - a Tiszta Levegőt Európának (Clean Air For Europe, CAFE) folyamat részeként - átfogó elemzés készült a légszennyezés környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatásairól. A felmérés eredményei riasztóak. Kimutatták, hogy az Európai Unióban közel 300 ezer ember hal meg évente a 2,5 mikrométernél kisebb szennyező részecskék (PM2.5) következtében. Kiderült, hogy egy átlagos magyar ember, ha marad a jelenlegi szennyezési szint, több mint egy évet veszít az életéből a PM2.5 részecskeszennyezés következtében. Így e tekintetben Európában a harmadik legrosszabb helyet foglaljuk el. Budapesten a várható életvesztés elérheti a három évet is, ám szigorúbb határértékek betartásával ez az életvesztés a töredékére csökkenthető."
Azaz pontosan jól írod: "azok felelősek az asztmások meg rákosok betegségéért, akik BKV helyett autóval mennek munkába."
www.tiszta.levego.hu/pm10.html
Csak nézd meg ezt.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.02. 21:06:55
Rav Antal 2008.04.02. 21:13:23
Vagy ha mindenki csak olyan büdösségűt fingana, mint én a buszon, akkor sokkal jobb szag lenne.
Erről a végéről fogd meg te. :)
Rocko- 2008.04.02. 21:19:58
semmi romantikus együtt BKV-zás? ;p
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.02. 21:20:50
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.04.02. 21:22:48
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.02. 21:23:31
Mellesleg: az 5 percenként közlekedő buszok és ami kormot kiokádnak, illetve a szerintetek "környezetbarát" villamosok, metrók nem szennyeznek? Nhogy valaki olyan bárgyú dologgal hozakodjon elő, hogy a villamos energia tiszta, mert ez a végfelhasználó oldalán van csak így. De honnan jön az energia? Szénerőműből, atomerőműből (a hulladék veszélyességét remélem nem kell ecsetelnem...), na ez a másik oldala. A fenti állítás tehát valószínűleg akkor igaz, ha autónként 1 db emberről beszélünk. Mert ugyan a tömegközlekedés egyszerre több embert szállít, viszont egész nappal kb. 5 percenként, éjjel fél óránként, míg a kocsival talán 2-3 órát használod a levegőt. Na, erre varjon gombot, aki akar. Dugóadót pedig még mindig a kedves asszonyodra, hogy (ideális esetben) Te fizethesd. Nem jópofiból járok a belvárosban, gondolom ez leesett, de több ezren vagyunk így és nem fogok metrón cipelni 2-300 kg-nyi árut.
Rocko- 2008.04.02. 22:26:07
há én asszondom, h lovat az orrod elé, oszt gyí!
Kisikasa · autozz.blog.hu 2008.04.02. 21:22:48
ugye-ugye! csak arra vigyázz, h csupa SilentSounddal vedd magad körbe! :D
KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu/ 2008.04.02. 21:23:31
igen, erről van szó. csak ez valahogy a zöldek elfelejtik. meg olyan sokmás egyebet.
Rav Antal 2008.04.02. 23:36:54
1. Nézd meg a számokat, aztán elő egy általános iskolás matekkönyv, felütni a százalékszámításnál, és beírni ide az egyes értékeket. Fejben: Nox > 70%, CO > 45%, Por > 70%, egyedül a kén-dioxidan van "huszonegynehány" százalék alatt.
2. Tehát kijelenthetjük, hogy a közösségi közlekedés sokkal szennyezőbb. Ezt a hablatyot remélem te sem gondoltat komolyan.
3. A dugóadó - asszony kontextus már elsőre sem volt vicces, ezért nem is reagáltam rá, kérlek, ezt tovább már ne erőltesd.
4. Senki nem kérte, hogy metrón vigyél 2-300 kg árut. Elektromos járművekre nem lesz dugódíj. Ha meg nem akarsz elektromost, akkor fizesd ki a dugódíjat és építsd be az áraidba. Vagy találj ki valamit, hogy cipekedni se kelljen, dugódíjat se fizetned, és a tüdőmet se mérgezd. Több ezren vagytok, az lehet. Mi több százezren.
Rav Antal 2008.04.02. 23:58:59
Miért én sarkítok? Te írtad, hogy ha mindenki euro4-es motorral szerelt autóban ül a dugóban, akkor kevesebb lenne az asztmás. A kisebb kutya is kisebbet szarik, mégis büdös.
Amúgy, ha az autód friss levegőt pöfög ki, akkor is szennyez azzal, hogy felveri a port. Majd ha lesz gyereked, te is elgondolkozol ezen, remélem.
Perillustris 2008.04.03. 00:09:33
www.langlovagok.hu/html/galeria/1855.shtml
Rocko- 2008.04.03. 00:34:23
elszívod mások elől az értékes levegőt. hagyd abba!
drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2008.04.03. 07:40:33
Tudod, ez most olyan, mint amikor a cigizőknek szóló blogon verik a nyálukat a nemdohányzók. Ugyebár ez egy autózásról szóló blog, nem? Akkor meg mit keresel itt?
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.04.03. 09:16:40
Rav Antal: Mint mondtam, nem szeretnék parttalan vitát folytatni, értelmetlen, úgyse lesz igazam. :P
Rav Antal 2008.04.03. 09:18:20
:D nagyot nevettem. De tényleg!
Kicsi.Sati:
Na várj. Te mit nevezel autózásnak? 1, 20m, fék, 1, 20m, fék. Remélem nem ezt! Én éppen ez ellen küzdök, mint az autózás barátja! A minőségi autózás híveként elutasítom a budapesti autózást, mert az nem az!
Johnny336 2008.04.03. 09:54:36
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.03. 15:33:21
Amúgy ha az USA aláírná a kiotói egyezményt, a légszennyezés kb. negyedével már ettől kisebb lenne. Ha az M0 meglenne végre, BP levegője is tisztább lehetne. Akkor valóban jogos talán valamennyire a dugódíj, de amíg bekényszerítenek a városba két út közti váltásra, ne papolj kérlek. Nem szeretek dugóban rohadni, ahogy gondolom egy normális ember sem, de nincs alternatívám! Először adj lehetőséget, hogy élhessenek vele...
Persze, tudod mire menne el a dugódíj? Nem, nem környezetvédelemre, útfelújításra és elkerülő út építésére, parkosításra és a tömegközlekedés fejlesztésére. Ne legyetek naívak. Hanem Gáborotoknak még egy Q7-re, vagy Q9-re, ha kihozzák, új szép villákra, stb. Ha nem síbolnák el a pénzt, talán lenne is jövője. Így csak egy újabb sarc a rákényszerítetteknek. Ezért volt a vicc a hölgyeménnyel, gondoltam leesik hamar. Nem esett.
Addig olvasd el kérlek az alábbi cikket és alaposan. Ezt így lenne értelme, fejlettebb gondolkodású, kevésbé tolvaj kormánnyal megáldott helyeken így működik ez:
www.klubradio.hu/cikk.php?id=135&cid=65568
Rav Antal 2008.04.03. 16:23:03
Miért kérnél pénzt elektromos autóra? A mostani autódat is vette valaki? Nem tudom hányszor kell elmondanom, hogy a budapesti autózás azért olcsó, mert nem kell megfizetned az összes általad okozott kárt a benzinben. A dugódíj majd rendezi ezt. Akkor majd eldöntheted, hogy drága-e az elektromos autó.
Van alternatíva a dugóban rohadás ellen: dugódíj. Így akinek igazán fontos, az gyorsan el tud jutni bárhova a városban, igaz, drágábban. Neked nem ér meg kétezret egy nap az, hogy nincs dugó? Akkor nem is sietsz igazán.
Alternatíva:
-Városban tömegközlekedés, kerékpár, robogó, annak, aki nem akar szállítani.
-Aki szállítani akar: elektromos jármű, gázüzemű jármű (nem kell tisztán elektromosnak vagy gázüzeműnek lennie), de legalább 50 km-re tudnia kell alacsony emissziót. Kerékpár, robogó kisebb dolgok szállítására.
-Elkerülő út: Hungárián is körbe lehet menni, nem csak az M0-án. Drágítani kell a tranzit költségeit, hogy minél több forgalom menjen a vasúton, ne pedig közúton.
A Demszkynek meg a kvrua anyját, ahogy mondod.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.03. 19:12:59
Azért kérnék pénzt, mert a kocsimra volt 1.9 millióm. Priusra nincs minimum 6 (mert ugye itt jófej módon nem támogatják a környezetbarátabb gépkocsikat), de Teslára sem lenne 25 misi.
A cikket gondolom elolvastad, érdemes megfigyelni, hogy ott milyen alternatívákat és "megszokási" időt biztosítanak, ergo kb. folyamatos lesz a váltás, nem hűbelebumm módra. Tehát leviszik az autóutat/pályát a föld alá, megcsinálják az elkerülő utakat és fejlesztik a tömegközlekedést, ekkor tök jogos a dugódíj. Egyetértek! Ha nálunk is így menne, nem lázadnék, rendben! Nálunk csak egy betervezett újabb sarc, amiért nem kapunk semmit az ég világon. Azt mellesleg érdemes lenne firtatni, hogy mégis hová tűnik több száz milliárd a benzinen lévő terhekből, mert egy számolással kijön, hogy évi 1400 milliárdot fizetünk az üzemanyag után adóként, hozzájárulásként, amiben nincs "teljesítményadó", stb. sem. Az még plusz néhány száz milliárd. Csak az előbbit tisztességesen is számolva kb. évi 8 komplett M0 ára. De hol van?
Tehát én nagyon szívesen kikerülném a belvárost, ha lenne hol! Nem pöfögnék az Euro 3-al az orrodba, nem lennék aktív résztvevője a dugónak. Ha viszont muszáj arra mennem, akkor ne az én fizetésemből csappanjon le a kétezer, mert nem fizetik meg nekem és megoldást sem adnak mellé! Mellesleg jövedéki és egyéb adókként kényszerűen kifizettették velem már többször ezt, lásd feljebb.
Na, érti már? Nem jókedv és öröm, ha át kell mennem ott és nem akarok. Csak kell sajnos.
Rav Antal 2008.04.03. 21:10:17
Az egészséges élethez való jog egy kicsit előbbrevaló a "nekem ott kell átmennem"-nél. Na, érti már?
Értem én, hogy előbb csinálják meg ezt, meg hova tűnt, az 1400 milliárd évente. Vágom. És igazad van.
De én most szeretnék élni, most szeretnék levegőt venni, most szeretnék a családommal sétálni, most szeretnék egészséges lenni. Nem akkor, amikor kész lesz az M0, nem akkor, amikor neked lesz hatmilliód egy Priusra, nem akkor, amikor elkezdik támogatni a környezetbarát kocsikat.
Miért van az, hogy párszázezer ember összefüstölhet egy kétmilliós várost minden további nélkül? Miért előbbrevaló az ő kényelmük mindannyiunk egészségénél? Mikor vesszük észre, hogy most is kifizetik a 2000 forintot/nap/autó, csak nem az autósok, hanem az asztmások a gyógyszertárban, a TB a kemoterápiáért, a munkaadó a kieső munkaidőért. Miért nem az fizet, aki ezt okozza?
Rocko- 2008.04.03. 23:18:10
"Nem tudom hányszor kell elmondanom, hogy a budapesti autózás azért olcsó, mert nem kell megfizetned az összes általad okozott kárt a benzinben. A dugódíj majd rendezi ezt."
ahaha, károkozás. azt ki a faszom fizeti meg nekem, h a 14.5 kmeset utat a BKV 30 percről feltornázza 60-90 percre, és ezért nekem kiesik a pihenő vagy munkaidőmből? ráadásul még pénzt is követel ezért.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.04. 05:59:37
Egyébként ez egy autós blog, nem értelek :)
Rocko- 2008.04.04. 07:44:46
Rav Antal 2008.04.04. 09:44:56
Ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy elmész te a büdös picsába bazmeg, te papolsz itt, hogy nem kell dugódíj, közben meg nem is itt laksz?
Tudod mit, legyen akkor M0, menjen el az ablakod alatt! Ehhez neked sem fűlne a fogad, mi? Könnyű úgy belepofázni, hogy kiköltözöl, mert nem bírod a dzsuvát, amit te hozol ide nap mint nap.
Ezek a legnagyobb tahók egyébként: nem lakok a városban, de bejárok autóval minden reggel szennyezni.
Neked sem tetszene, ha minden reggel kiönteném a kukámat a házad elé, vagy raknék egy kis tüzet műanyagból hadd szívjad te is ugyanazt, amit én miattad.
A belvárosba autó nem való.
Rav Antal 2008.04.04. 09:46:16
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.04. 12:40:17
Szóval nekem már nem is lehet dolgom arrafelé? Akkor már nem szólhatok hozzá ahhoz, ami érint forintálisan, ellenben nem kapnék lófaszt sem érte? Hát bazz...
Egyébként kinek megy az M0 az ablaka alatt??? Neked? A belvárosban dekkolsz, ember! Ne várj tiszta levegőre a fővárosban, de egy ipartelep mellé költözés sem lendít ezen. Különben is egy környezetszennyező Euro1-es buszon utazva fojtogatod a többieket a kibocsátott korommal és füsttel, ilyen elv alapján. A belvárosba nem való autó, ez így igaz. Kéretik elkerülő lehetőséget adni! Még mindig.
Rav Antal 2008.04.04. 13:25:31
Lehet dolgod, de ne te oszd az észt, hogy mi itt Budapesten hogyan akarjuk ezt megoldani. Ha majd úgy tudod megoldani, hogy 2 rugót kell naponta pengetni, akkor úgy. Én sem szólok bele, hogy nálatok szednek-e dugódíjat, vagy sem.
Nem utazom buszon. Biciklizek.
Elkerülő lehetőség:
Dolgozz ott, ahol élsz és nem kell autó. Ha Budapesten dolgozol, akkor költözz oda. A maradék simán elfér a mostani M0-on, meg a Hungárián. Ja, és találj te magadnak elkerülő lehetőséget, nehogy már mindent én oldjak meg. Ennyi erővel én is pampoghatnék, hogy bontsák le a szemközti házat, mert miatta meg kell kerülnöm a tömböt, és nem tudok egyenesen menni.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.04.04. 13:36:15
Rav Antal 2008.04.04. 13:45:19
Képzeld, nekem is van autóm. Akkor indítom be, ha kimegyek a városból hétvégén.
És tudod mit? Nem fogom szagolni, mert szép lassan mindenki rájön, hogy ebbe beledöglik. És akkor majd keresel alternatív útvonalat, vagy fizetsz.
Itt a vége, fuss el véle.
Rocko- 2008.04.05. 23:15:16
bármennyire szeretdnéd, de nem, az a legkeevsebb, amikro a dugóban áll. hanem azon, h rendre át kell szállnom, és várok a csatlakozásra, amiből az eleőző az orrom előtt ment el. na meg, h nem tudok az ideális útvonalon menni, hanem csak a bkv által megszabotton.