Ma reggel olyan csoda történt, amit szerintem sokáig nem fogok elfelejteni. Reggel a párommal (ő vezetett) jöttünk be az M1/M7-es, már megszokott útvonalon.

Kissé álmatagon figyeltem a közlekedést, szólt közben a zene. Egyszer csak az oldalamra eső (anyósülésben ültem) visszapillantóban megláttam, hogy egy nagy, hosszú, új mercedes minden indexelés vagy egyéb nélkül sávokat váltogat, illetve egy alkalommal a sávot jelző szaggatott vonalat kerekei közé kapva hajt át két kisebb autó között – azokat hirtelen irányváltásra késztetve.

Szóltam is a feleségemnek, hogy menjen át a belső sávba, mert ez a kedves úriember igencsak vészesen közeleg felénk, és amellett, hogy én sem akarok ilyen helyzetbe kerülni, de a 1,5 éves kisfiam ott utazott mögöttem. Szóval engedjük csak el, úgyse tudunk mást tenni, mint megelőzni azt a balesetet, amelynek esetleg mi is részesei lehetnénk. Merci el, jobbról, majd előttünk folytatja a már megszokott cselekedeteit (tisztázásképpen: balra nem tudtunk volna kisorolni, egybefüggő sor kezdett kialakulni, uis. kezdtük elérni a reggeli dugó végét). És a csoda: elhúzott mellettünk, utána, két rendőrmotoros, és kiszedték a többi autó közül – a belső sávból.

Ezúton is köszönöm és üdvözlöm az ilyen hozzáállást a rendőrök részéről, és egyúttal jelezném, hogy az előbb említtettek sajnos napi események – mindennapra esik legalább egy idétlen, aki úgy gondolja mindenki és mindennek felett áll. Persze, azért utólag hozzáteszem: amikor elment mellettünk, jól megnéztem magamnak az ipsét, fiatal, 30 év körüli, és mit ad isten, a bal füléhez szorított egy mobiltelefont.

Tehát csodák igenis vannak, de annyira ritkák – legalábbis ezen a részen –, hogy meg kell becsülni őket.