Barátaim, ilyet még nem láttam.E-mail cím a szerkesztőségben.
Az elkövető a Mercis kigyúrt neandervölgyi archetípusa. Kiló fux a nyakban, napszemcsi szanaszét szolizott kurvája a jobb eggyen pihen.
Tegnap délután (06.31) útban hazafelé a Ferenciek terénél, az egyetemi könyvtár bejárata előtt sétáltam a metró felé. Épp az egyetemi könyvtárnál kezdődő aluljáró lehajtójához értem, amikor arra lettem figyelmes, hogy az Irányi utcából hirtelen kikanyarodik egy bordó alapszínű, de sötétszürkével javított motorháztetejű '89 -2001-es Mercedes SL kabrió, és az úttestre sodort valami műanyag alkatrészt.
Mivel az aluljáró tömve volt nem tudott tovább menni, és utána sem jött ki senki az Irányi utcából - ez lehet hogy fontos lesz a késöbbiekben....
Amikor megáll a Merci, egy vékony (kb 65 kg) srác, odamegy hozzá, és magyaráz. Semmi agresszió nem tapasztaható a srác részéről. Erre a kigyúrt állat szidja a srác felmenőit, hogy hagyja őt békén. Ekkor a srác is felemeli a hangját és azt mondja, Mercisnek, hogy "PIROSLÁMPÁN MENTÉL ÁT".
A cérna ekkor szakdt el neandervölgyi barátunknál és kiugorva a merciből a kocsi elé lökte a srácot és először felé, majd belerúgott.
A srác nem adta fel, és elismértelte , hogy "PIROSLÁMPÁN MENTÉL ÁT". Erre a tahó egy hatalmas sallert adott asrácnak aki eldőlt. Dőlés közben még megemelte és úgy baszta a földhöz szegény srácot, hogy csak úgy koppant az aszfalton.
Persze, senki nem csinált semmit. A srác felállt és a neandervölgyi felé indult és a "PIROSLÁMPÁN MENTÉL ÁT" mondatot ismételte. Erre felpattant a szolizott kurva a Merci, jobb jobb egyről és bíztatja a neandervölgyit, hogy "VERD SZÉT EZT A KÖCSÖGÖT", és "TAKARODJ TE KÖCSÖG". Erre a neandervölgyi ismét begőzöl és a srácot az egyik kiskocsma sövényei közé löki, ezután visszaugrik a Mercibe és elviharzik.
A srácot a Bonnie és Clyde személyzete vígasztalja, majd a srác visszamegy az Irányi utcába.
- Nem láttam mi előzte meg a verekedést. Nem láttam mi történhetett az Irányi utcában kettejük közt, de ez az agresszió elfogadhatatlan.
- Nagy Respect a srácnak, hogy kiállt magáért és nem szart be a neandervölgyitől.
- A neandervölgyi meg csak akkor kerülheti el a jogkövetkezményeket ha a srác nem tesz feljelentést, amire azonban bátorítanám.
Mi a büdös lófaszt képzelnek egyesek magukról, ahogy kedvük tartja verekednek az úttest közepén? Nagyon Örülnék ha nem maradna következmények nélkül az eset!
Hogy védem meg magam, ha én kerülök ilyen helyzetbe?
Mivel nem töltöttem a fél életem a konditerenben, és nem proteinturmixon és szteroid injekciókon élek, valamint nem művelek küzdősportokat - ahogy valószínű, hogy a többség sem - el nem tudom képzelni, hogy mivel lehetne ezket a tomboló psychopatákat megállítani.
Ez az eset megerősített hogy beszerezzek egy gáz, vagy éles pisztolyt, ahogy nem egy barátom tette, éppen az utóbbi időben történt közúti közlekedéssel kapcsolatos, erőszakos cselekmények miatt.
Kívánom neki, hogy legközelebb egy ilyen arccal akadjon össze, vagy egy olyannal aki térden lövi egy 9mm-essel.
Mi jöhet még? Elkeserítő.
Ui: Ha a srác olvassa, és kell a redszám, akkor szívesen megadom.
Gyalogost vert a kigyúrt mercis
2008.06.02. 08:49 :: SilentSound
Egyre több, tettlegességig fajuló történetet írtok meg nekünk. Múlt héten a zebrán átsétáló gyalogosok közé tolatott szándékosan egy bekattant nő, Frank California pedig egy verésnek volt szemtanúja, csak mert szerencsétlen gyalogos vesztére szólni mert a nála kb. kétszer nehezebb kigyúrt idiótának, hogy átment a piroson.
433 komment
Címkék: budapest biztonság közlekedés autó hülye erőszak veszélyes
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
w 2008.06.02. 17:39:03
prophet 2008.06.02. 17:32:13
Ha holnap téged raknak ki a netre címmel , képpel , családdal ,közben bűncselekmény elkövetésével vádolnak, szidnak, a családodat szidják mit tennél?
Plussz aki ezt teszi belegondolt ebbe? Mert egyáltalán nem biztos ,hogy a képen szerplő követte el, vagy úgy történt, mint ahogy a levélíró elmeséli. A gyermeke (kislány) meg mit tehet az egészről? Az egy igaz féreg , aki a kiscsajt is belevonta a történetbe!

herman 2008.06.02. 17:39:59
csirke, a jelenséget magát igenis, ki kell mondani, az elhibázott politika generálja.
ha 90-ben VALÓDI RENDSZERVÁLTÁS lett volna, nem vadkapitalista szabadrablás, akkor nem tartanánk itt....csak egyeseknek fáj a felismerés, hiszen ők is tettek/tesznek azért, hogy tovább süllyedjünk a fertőben....

herman 2008.06.02. 17:43:51
Én sokat járok németországba, ausztriába, olaszországba, és ott sokkal kevesebb az ideggyenge, agresszív újgazdag tahó...miért? mert ott KULTÚRA VAN!
prophet 2008.06.02. 17:46:13
90-ben nem volt semmiféle rendszerváltás, az addig hatalmon levők beáldozták a legismertebbjeiket és csináltak egy olyan rendszert amiben továbbra is uralmon maradhattak (pártlistás parlamentbe kerülés, az ezzel létrejövő törvényhozó hatalom választja ki saját soraiból a végrehajtó hatalmat, így az utóbbi bármiféle ellenőrzés nélkül működhet) plusz az MDF uralom 4 évében a volt komcsik felvásároltak mindent (a többit meg kiárúsították privatizáció néven és ebből élt az ország - működő gazdaság híján - amíg tartott, mostanra elfogyott, sok szerencsét innentől a megmaradt szocialista ellátórendszerrel - gyes, nyugdíj, egészségügy, állami alkalmazottak nagy száma, stb - és nem létező gazdasággal.)
Káposztakukac 2008.06.02. 17:46:46
' herman 2008.06.02. 17:43:51
Én sokat járok németországba, ausztriába, olaszországba, és ott sokkal kevesebb az ideggyenge, agresszív újgazdag tahó...miért? mert ott KULTÚRA VAN! '
a neonáci fasszopókat, mint amilyen te vagy, a rendőrség meg kegyetlenül összeveri, a lakosság meg röhög rajtatok te primitív , 8 általánost végzett, tesiből felmentett komplexusos hülye.

Harelgas 2008.06.02. 17:47:20
Hát én pont azért járok le konditeremre, küzdősportra és tömöm magam mindenféle még legális szerrel hogy az ilyen barmoknak vissza tudjak ütni, mert eddig is próbálkoztam de nem sok sikerrel...
Csirke Májkel 2008.06.02. 17:50:54
az a helyzet, hogy a gyúrás dolog távol áll tőlem, sosem hittem abban a sok statikus izomban. Lehet megagyaltatom magam és megjön a kedvem. Úgy is kell még egy streetfighter az utcákra, mert nem elég nagy itthon a keménység :D
Archenemy 2008.06.02. 17:52:21
Csillagom, W
1. kezdjük ott, hogy a nehéz és körülményes bizonyítás miatt IP címmel nehézkes bárkit is perelni. Az IP cím a gépet azonosítja, nem a felhasználót, ezt a gépet bárki használhatná éppen. Akkor már mondanék felhasználónevet inkább, előbb vezetne az eredményre, mint az IP cím, és akkor a proxykat meg sem említettem.
2. "becsületsértés, rágalmazás", loál, mert egy kommentben belinkelték az iwiw oldalát, és egyetértettek abban, hogy ez akár ő is lehetne. Majd ha a fószernek kára lesz belőle, pattoghat. Majd ha nagy nyilvánosság előtt lesz, akkor is. A Subbát is beperelted már? :p
3. nem titkos adatokat tett itt bárki is közzé, hanem azokat, amiket az illető maga írt magáról, hogy ország-világ láthassa.
4. Én pont amellett álltam ki, hogy nem biztos ez az egész, ne hamarkodjunk el semmit. És nem egyedül voltam így. Ezek után pont nekem - nekünk ugatsz? Hihetetlen bazz.

w 2008.06.02. 17:53:55
Na én léptem, nincs időm megvárni ,hogy az önjelölt nyomozók jó embert találtak e meg..
Az ilyen tuskók miatt léptem ki az iwiw- ből is.
Kurvanagy az igazságérzetük, de sajnos primitívek .
Kislányt sajnálom a legjobban, aki szidta azt tényleg tökön kéne rúgni.
Na faszfejek további jó nyomozást , anyátokról is rakjatok fel képet, húzzák csak le őt is:)

Archenemy 2008.06.02. 17:56:41
"Ha holnap téged raknak ki a netre címmel , képpel , családdal ,közben bűncselekmény elkövetésével vádolnak, szidnak, a családodat szidják mit tennél? "
Úristen, képzeld, itt emberek ellenőrizetlenül beszélnek! Tilcsákbe! Jelencsékfel!
Aki ennyi alapján önbíráskodik, azt kell elkapni, jogosan. De fenyegetni itt a netezőket, hogy "fellesztek jelentve kecsegek!", nonszensz.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.06.02. 18:02:49
Jééé, ezt láttam én is... Respect a csávónak tényleg, hogy felállt a tornaszereken nagyranőtt izmú buzeránsnak... Viszont... Már bocs, de én senki mást nem láttam a kocsiban, csak a kigyúrt fazont, pedig mellettük hajtottam el lépésben, sőt, az én kocsim melett kezdtek el verekedni.
Amúgy ha a szenvedő alany tudja a rendszámát a Mercinek, akkor javasolnám, hogy tegyen feljelentést, indexen keresztül engem is megkereshet, szívesen tanúskodok az ellen a buzeráns ellen, nincs szükség ilyen agresszív barmokra az utakon...

mizie 2008.06.02. 18:05:00
prpohet, asszem mindent visszaadtál a-tól z-ig amit a kurucon leírtak úgyhogy mostmár mehetsz aludni.
köszönjük.
köszönjük.
herman 2008.06.02. 18:05:23
emberek, jó hír.valszeg a kuruc.info-n is rajta lesz az ürge, a történettel együtt, némileg kiszínezve. elég adat áll rendelkezésre.
keressétek a cikket MAGYARVERÉS címszó alatt a cigánybűnözés topikban :)

Grossglockner 2008.06.02. 18:06:49
Évekkel ezelőtt hasonló történt: pontosan erről van szó, amit valaki írt: vagy meg tudom magam védeni, vagy nem ugatok be másoknak.
Teljesen jogos helyzetben szóvátettem egy közlekedőtársamnak hogy mi a jó életért vágott be elém és tört majdnem össze. Kiszállt, kiszálltam, meg akart ütni, de pillanatok alatt a földön találta magát. Kapott pár nevelő célzatú pofont és rúgást, azt nem köszönte meg az biztos - ő támadott, önvédelem volt. Használt a 12 év küzdősport, a kiskancsó viszont hasonló háttér nélkül pofázott.
Nem kell agresszívnak lenni, de ha olyanra fordul a helyzet és nem tudunk bunyózni, akkor fület-farkat be és húzás.
A kis ceka srác pedig nem volt rendőr, mi jogon ítéli meg meg hogy ki tartotta be a szabályt és ki nem? Addig pofázott amíg le lett ütve, az utca szabályai rém egyszerűek ám, nem a diploma számít hanem a puszta kéz. Ennyi.

StefanGetz 2008.06.02. 18:08:02
1. akkor vádolj, és járass le valakit, ha biztos vagy magadban
2. a szabadon vásárolható fegyverek (vagy inkább annak látszó) tárgyaknak semmi értelme. Az erőszak erőszakot szül. Mi van a ha a tajparaszt elővesz egy igazi 9mm-es Magnumot, a te gázpistolyoddal szemben?
3. ha jogosan teszel megjegyzést, és megüt (ezt tanúval is tudd bizonyítani!) vagy elvered mint Tarzan a majmát (ha tudod), vagy feljelented, vagy lenyeled a pofont és továbbálsz...
4. a pláza pitscha meg szót sem érdekel, és ezért fikázni sem kell. Ha neki így tetszik a külseje, és az élete, legyen vele boldog.
5. legyél szellemben nagyobb (ha fizikailag nem tudsz), és alkalmazd Dr Torgyán mondását: A sas nem vadászik legyekre
6. "az a baj, hogy sok itt a köcsög", sajnos a közutakra nagyon igaz. Nem érdemes oktatni és nevelni renitenseket, kár az energiáért... Egyszer úgyis megtalálja a maga emberét. Pl egy nagyobb és gazdagabb gyurmajom képében, aki történetesen egy Hummer 1-el fog átmenni a piroson, amikor neki fáj, hogy a másik piroson közlekedik, vagy egy MAN 40t-ás teherautó képében. De ha nem az sem baj. Ha tényleg ilyet csinált, agyilag úgy is zokni, és lehet hogy ettől boldogabb mint te, aki azon eszed magad, hogy pisztolyt vegyél, vagy a konditerem mögött megverd... Minek? Hogy sikeres akció esetén bevarrjanak több évre? vagy esetleg több konditerem közönsége várjon otthon minden nap, a lakásod előtt?
Ha zavar amit tett, és tudod bizonyítani, jelentsd fel. Ha nem, nyeld le a békát, és vond le a tanulásgot.

herman 2008.06.02. 18:08:55
ja, és alapja is van...a srác félcigány, a csaj totál, és a haveri körük egyértelműen...csak rájuk kell nézni.
Archenemy 2008.06.02. 18:12:59
W barátom, ne menekülj füled-farkad behúzva!
"- egy beazonosítható tagot bűncselekmény elkövetésével vádoltatok meg, őt és a családját szidjátok ,mint a huzat "
Mosol össze picinyem. Én nem szídtam se őt, sem a családját, nem vádoltam bűncselekménnyek, sőt, pont hogy azt mondtam, ne hamarkodjunk el semmit, mert ez a "bizonyítás" spekulálás. Magyarul most rágalmazol engem.
"- itt nem egy nick-et figuráztok ki ,itt egy ember totálisan beazonosítható"
Jóvan kicsinyem, mindjá' belinkelem az iwiw adataimat, innentől nem egy nicket rágalmaztál, hanem engem, és LYÓL feljelentelek.
Barom.

Hányados úr 2008.06.02. 18:13:14
Herman!
Eddig csak a rendszám stimmel!
Senki nem erősítette meg, hogy a merdzsós türhő és a fényképen szereplő tuningos mesterember egyazon személy!!
Ha valami tévedés van, joggal perelhet ki a fitymádból!

prophet 2008.06.02. 18:15:01
Aki ide postol azt mind megveri a komcsi rendőrség / nemzeti gárda / lungo dom / kopasz kigyúrtak szövetsége közül valamelyik vagy mind.
Emberek! Szavazzatok rám, hadd legyek én a miniszterelnök!
A nyugdíjasok szavazatait ingyen csirkefelháttal, a cigányokét ingyen zsák krumplival veszem majd meg.
A pártom tagjai között szétosztom az éves EUs pályázati pénzeket (természetesen 20%-ot megtartok magamnak)
Az utalmam ellen tiltakozókat szétveretem viperás kommandósokkal, akiket a kopasz kigyúrt mercisek közül toborzok majd.
Ígérem sose fogom nyilvánosan kiejteni az "elkúrtuk" "böszme" "hazudtunk" szavakat!
Erdeinkbe betelepítem a valaha őshonos pannon pumát (etetése szigorúan tilos)
Ígérek majd olcsó gázt, benzint, javuló életszínvonalat, fejlődő gazdaságot.
Teljes erőmmel a saját meggazdagodásomért fogok küzdeni!
Közérzetjavító intézkedésként bevezetem a:
- lakott területen max. 20 km/órás sebességkorlátozást (merci, bmw, audi: max 10 km/h)
- zebrán az autósok is csak gyalogosan kelhetnek majd át (gyk: a kocsijukat tolva)
- az objektív felelősség elvét kiterjesztem a közlekedésről az élet minden területére (tehát pl. ha a tulajdonodban levő gépről az IP cím alapján uszítottak akkor fizess 100 ezret, ha ellenem uszítottak akkor 1 millát, ha a házadban gyikosságot követtek el akkor állítsd elő a tettest különben téged ítélnek életfogytiglanra, kivéve ha fizetsz 10 millát, akkor csak 1 évet kapsz felfüggesztve)
Előre egy szebb, jobb, élhetőbb Agyarországért!
Szavazz a "Prophet 4 President" pártra!
(pártba belépőket szívesen fogadok, tagdíj 10 ezer FT / év, párttagság 100 ezer főben limitált, cigány, zsidó, hungarista, kopasz mercis, bárki jöhet, feltéve hogy elismer urának és parancsolójának)
Na kb a fentiek jellemzőek a mai Magyarországra. A sok birka meg csak béget. Szánalmas. Nem?

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.02. 18:15:49
Kérlek titeket, hogy a cigányozós és politizálós vonalat ne erőltessük, a moderálás fölösleges időpocsékolás. :)
Terveüdekszi 2008.06.02. 18:24:43
kuruc.info-n? Ennyi erővel a Kretén c. havilapban is megjelenhetne, csak ott hitelesebbnek tűnne. :-D
cs0ki 2008.06.02. 18:50:55
egy kis gyúrás sok mindenben segít! fizikálisan is jobban érzed magad, nő az önbecsülésed, jobb a közérzeted napi 1 óra gyúrás után. tapasztalatból mondhatom. és akkor nem kell félni az ilyen nyomrult, agyon szúrt idiótáktól. én ezt tanácsolom!
w 2008.06.02. 18:57:50
Na van már erdmény?
.45ACP 2008.06.02. 19:01:42
Sajnos Magyarorszagon a torvenytisztelo emberektol TOTVENYESEN elloptak a vegyvertartasi jogot, igyhat ilyen, es hasonlo szituaciokban nem sok esely van az onvedelemre, ha nem vagy feketeoves, vagy 150 kilos kigyurt allat (a rendoroket persze nem is erdekli a dolog). Itt az USA-ban ez a story maskepp jatszodott volna le. A mercis krapek nem is merte volna megkockaztatni, hogy kilepjen a kocsijabol, mert peldaul ahol en lakom, minden 10-ik embernek fegyverviselesi engedelye van. Szoval esszeru, ha nem kezdel eroskodni, es maradsz a civilizacio hatarain belul. De itt az emberek egesz maskeppen is alnak a dolgokhoz, akarom mondani sokkal civilizaltabban. Szoval hiaba van fegyvered, 99.95%-ban nem is kerul elo. A megmaradt 0.5% meg megerdemli a sorsat.
prophet 2008.06.02. 19:29:43
Nem pont az USAval kéne példálózni hogy milyen jó dolog a szabad fegyverviselés.
Az lenne itt is ami ott van ha megengednék boldog-boldogtalannak hogy fegyvert hordhasson: csomó bekattant, TV csatornák és különböző ideológiák hatásától elhülyült embertársunk lődözné le vélt vagy valós sérelmében kevésbé idióta társait iskolákban, éttermekben vagy mondjuk az utakon.
Mivel az agresszívak is fegyverrel és golyóálló mellényben járnának (főleg ők, ugye) ezért néhány pofon helyett golyók röpködnének, a konfliktusban kívülálló járókelőket tizedelve. Persze lehet van aki szívesebben viseli ha gyerekét egy eltévedt golyó találja fejbe mint ha őt egy pofon ...
A szabad fegyverviselés a fegyveres bűncselekmények elkövetését nehezíti meg, hiszen pl. Izraelben alig van bankrablás, mivel ha vki egy bankban fegyvert vesz elő nem tudhatja hogy a többi ott levő ügyfél közül melyik lövi majd hátba. Ott azonban megteheti az állam hogy fegyvert ad a polgárainak, mert van összetartó erő: az arabok (palesztinok) elleni összefogás. (ők persze nem kapnak fegyverviselési engedélyt)
Ez nincs meg az USAban, ezért ott egymást lövik halomra az emberek. A magyarok híres összetartását ismerve, itt melyik a valószínűbb? Az amerikai vagy az izraeli példa?
(ráadásul hazánk olyan kicsi hogy havi 1-2 fegyveresen elkövetett bűncselekmény fordul elő, szal tök felesleges lenne felfegyverezni a népességet - hacsak nem egy kisebbség ellen, de ezt - mivel ugye jelentős politikai erő a szavazatuk, meg nem is lenne EU komform - nem vállalná be egy kormány sem)

Archenemy 2008.06.02. 19:52:04
"Na van már erdmény?"
Igen, engem az IP címem alapján már meg is talált a rendőrség, és a helyszínen kivégzett.

w 2008.06.02. 20:01:28
Archenemy :) Tőlem még holnap is ezen rágódhatsz!
Amikor pedofileket buktatnak le a neten szerinted hogy? Névvel, címmel, elérhetőséggel jelentkeznek be? Hmm?
1 éven keresztül örzik meg, hogy az IP címeddel melyik honlapra látogattál el:)
Na idegbajoskodj még egész nap, engem nem érdekelsz:):):)

prophet 2008.06.02. 20:05:57
Viccelődj csak, de az egyik szemed simán kilőhetik könnygázgránáttal, az elkövető majd nem lesz pontosan azonosítható az állományon belül. Végül is két szeme van az embernek, marad még egy :)
Vagy combon lőnek, és utólag majd azzal magyarázzák hogy fegyveres túszejtő ellen léptek fel, te meg örülj mert a kommandó csak combon, és nem fejbe lőtt, ahogy azt a túszejtő simán megtehette volna.
Kapsz egymilliós kárenyhítést az életed végéig tartó bicegésért cserébe. A hülyének is megéri, nem? :)
Szal nem kell semmibe venni kormányunk kis erőszakszervezetét.
Simán előzetesbe is dughatnak 2 évre, bizonyíték nélkül. Csak vádemelés kell hozzá, azt meg az ügyészség simán megteszi, akár a belügyminiszter utasítására is (az ügyészség a kormány alá van rendelve). Bizonyítékot nem kell hozzá produkálniuk, két év alatt meg csak kivernek belőled egy nyamvadt beismerő vallomást. (kigyúrt kopaszok előnyben :) )
Jogállam van itt, meg demokrácia.
Meg szólásszabadság, kivéve ha néhány szó előkerül (lásd őket fentebb) Azokat kimoderálják, ahogy a politikusokat kompromittáló iratokat államtitoknak minősítik 100 évre (aztán 100 év múlva véletlenül ledarálják, mivel ugye nekik is lesznek unokáik)
21. század, Magyarország, demokrácia. Jó itt élni :)
(Mi a különbség a volt rendszer cenzúrája és a mostani között? A mostani előtt ott van az "ön".)

w 2008.06.02. 20:11:41
prophet
Előzetesről az ügyész indítványára a bíróság dönt (nem az ügyész), de a többi sajna igaz.

prophet 2008.06.02. 20:18:10
Na ja, de mivel a magyar bíróságok is (mint minden más kis hazánkban) rokoni, baráti alapon működnek (csak az kerül oda aki vkinek a vkije és ha ennek ellenére nem azt csinálja amit elvárnak tőle rövid úton kiteszik a szűrét, raknak a helyére mást) ezért simán elfogadják az ügyész indítványát.
Sok esetben az ítélethez is, lásd Tánczos ügy vagy Mór. (Míg az előbbi eset a beismerő vallomás miatt vitatható, az utóbbi egyértelműen téves - úgy tudom ugyanaz a bíró ítélkezett mind2 esetben, na vajon ez is véletlen? :) )

Archenemy 2008.06.02. 20:30:15
"Na idegbajoskodj még egész nap, engem nem érdekelsz"
Lol? Te verted itt a nyálad, hogy velem az élen itt mindenki bűnöző, és fel lesz jelentve, amikor meg számonkérem rajtad a mocskolódásodat, és rávilágítok a hülyeségedre, akkor nyüszítve mosakszol. Szánalmas.

w 2008.06.02. 20:33:57
prophet Ez egy másik blog témája lesz szerintem:)
Archenemy 2008.06.02. 20:35:44
"Viccelődj csak, de az egyik szemed simán kilőhetik könnygázgránáttal, az elkövető majd nem lesz pontosan azonosítható az állományon belül. "
Csakhogy bazze tanuljunk már meg különbséget tenni a "kilövik a szemem" illetve "az internet egyik eldugott zugában nyilvános lett az iwiw oldalam" között amúgy fajsúlyilag!
W elvtárs azon veri itt a nyálát, hogy itt mindenki egy büdös bűnöző, mert nyilvánosságra hozta szegény Kiss Péter vagy kiafaszom iwiw lapját, akit vélhetően emiatt kiírottak a családjával együtt. Ez nem egy kategória a leesett azonosítószámokkal meg a politikai bűnözéssel.

Furio Giunta 2008.06.02. 20:38:19
Csoki! Tapasztalatból mondhatom, hogy nem a gyúrás fog eldönteni egy ütközetet az utcán, bár kétségkívül előny az izmos/kidolgozott testalkat. Viszont mielőtt eldöntöd, hogy márpedig Te nem fogsz félni ettől a fasz mercistől, tedd fel magadnak a kérdést: mi is az a dolog amiért kész vagyok veszélyeztetni a testi épségemet? Megéri?Nos, ha a válasz igen, akkor viszont győztesen kell kijönnöd a küzdelemből, aminek a következménye lehet börtön, élethosszig tartó lelkifurdalás....
w 2008.06.02. 20:38:46
Archenemy húzzál már a picsába! Úgy érvelsz, mint egy fogyatékos. Mire világítottál rá?!
Egy igazi szerencsétlen balfasz vagy!
A hsz-ből vágom ,hogy nem jártál jogi egyetem környékén sem , úgyhogy bekussolhatsz .

Káposztakukac 2008.06.02. 20:41:57
archenemy: ez egy autós fórum vagy a kuruc.info? politikai fröcsögéseiddel menj utóbbiakhoz.
Archenemy 2008.06.02. 20:43:34
Pölö arra, hogy ordas nagyot hazudtál, mikor kijelentetted, hogy bűncselekménnyel vádoltam a fószert, szidalmaztam, gúnyoltam? Tisztességes ember ezért elhúz a meakulpába, te meg tovább játszod itt a janit.
"Na idegbajoskodj még egész nap, engem nem érdekelsz"
Mivammá, most mégis? :p

w 2008.06.02. 20:43:37
Káposztakukac · felsulooktatas.blog.hu/
A poén ,hogy én pl.: jobboldali szavazó vagyok ,de pofám ég az ilyen retardált kurucinfóstól.

Archenemy 2008.06.02. 20:44:38
"archenemy: ez egy autós fórum vagy a kuruc.info? politikai fröcsögéseiddel menj utóbbiakhoz. "
Idéznél tőlem politikai hozzászólást? Köszönöm.

w 2008.06.02. 20:45:22
Archenemy 2008.06.02. 20:43:34
Balfaszkám ,hogy 8 elemit végeztél és 2 §-t nem tudsz értelmezni az nem az én bajom!:)

B.GY. 2008.06.02. 20:47:29
Igy járt egy haverom is.Megjegyezte a rendszámot,és nemsokára égett is a Merci a lakótelepen.Miután kideritette a tulaj nevét címét.De ezt már valamelyik blogban leírtam.Üdv.
.45ACP 2008.06.02. 20:48:14
"prophet" Elvetemulten liberalis vagy baratom, mar a peldallozasaidbol itelve is..
Archenemy 2008.06.02. 20:49:57
W, egyre nagyobb hülyét csinálsz magadból.
Nézd, ha én vádoltam meg valakit ártatlanul, pl. azzal, amivel te engem, akkor a minimum, hogy elnézést kérek.
Te köcsögözöl, kurucinfózol, retardáltozol.
További kellemes fröcsögést :p

w 2008.06.02. 20:54:12
Archenemy
Tirpákjózsi név szerint meg sem említettelek!
Nem kérek elnézést ,nem én tehetek arról ,hogy egy buta parasztgyerek vagy.
Az ,hogy retardált vagy nem vélemény, hanem tényállítás. Az vagy , dolgozd fel.

Archenemy 2008.06.02. 21:04:24
Hazudsz. Szerencsére bárki megnézheti a következő hozzászólásodat:
*******************
w 2008.06.02. 16:50:05
Archenemy 2008.06.02. 16:46:21
- egy beazonosítható tagot bűncselekmény elkövetésével vádoltatok meg, őt és a családját szidjátok ,mint a huzat
- itt nem egy nick-et figuráztok ki ,itt egy ember totálisan beazonosítható
******************
Figyeljük meg a megszólítást, amely egyben azt jelzi, hogy az én hozzászólásomra reagálsz:
"Archenemy" - jé, az pont én vagyok.
Figyeljük meg a "vádoltatok meg", "szidjátok", "figuráztok ki" szavakat. Következtessünk a ragozásból arra, hogy kikre is gondol W ("rátok", azaz ám, a megszólítottra is).
Mindezek után figyeljük meg, amint W egy egyszerű "meakulpa, ezt benéztem, nem rád gondoltam, bocsi" helyett nekiáll mosakodni, és porig ég.
Jó szórakozást!

w 2008.06.02. 21:15:10
Balfaszkám
-te szólítottál meg ,nem is foglalkoztam veled
-benne voltál a boszorkányüldözésben, részt vettél benne
- ez van ,ha hülyék vesznek részt a bűnüldözésben
-pofátlan módon jártatok el (igen ti, az a néhány feltüzelt kripli)
- a feltételezett elkövető feleségéről ,lányáról is beraktatok képet, trágár jelzőket használva
-ezért járna egy pofánrúgás nektek ,igen jól értetted nektek! Hogy jöttök ahhoz ,hogy bárki családját megszóljátok!
Úgyhogy elmész a picsába te barom!

prophet 2008.06.02. 21:22:49
Bazz, a jobboldaliaknak liberális, a baloldaliaknak meg jobbos vagyok?
Hát így bajosan fogok politikai karriert csinálni. Pedig a hazudozás biztos menne nekem is, meg a lopás is. Csak ha nem politikusként csinálom ott a felelősségre vonás veszélye, ugye :) Bölcs ember meg óvatos, mert "jobb félni mint megilyedni"

w 2008.06.02. 21:27:32
prophet én is megyek ,mert lassan kikerülök a partizáninfora, vagy a kurucra:):):)
munkás ököl vas ököl, (gondolkodás nélkül) csap oda ahova köll:):):)

Reggie 2008.06.02. 21:29:55
eheh. ereztem h kommunista...
Archenemy 2008.06.02. 21:31:23
"-te szólítottál meg ,nem is foglalkoztam veled"
Szörnyű bazz, mik nem történnek egy fórumon...
"-benne voltál a boszorkányüldözésben, részt vettél benne"
Jah, főleg ezzel:
****************************
Archenemy 2008.06.02. 16:24:58
Mielőtt látatlanban agyonveritek, azért én egzaktabb módon is meggyőződnék, hogy ő volt-e. Ez eddig eléggé spekulálás-szagú nyomozás.
****************************
Meg mikor felhívtam a figyelmet, hogy a linkelt faszi bmw tulajdonos, nem mercis.
"- a feltételezett elkövető feleségéről ,lányáról is beraktatok képet, trágár jelzőket használva"
Mi az, hogy "mi"? Mi alapján alkotsz csoportot, és sorolsz bele engem? Más dolgát rajtam kéred számon? Megszóltam más családját? Hol az idézet? Ja hogy sehol?
Na de mindegy, te is pontosan látod, hogy ezt buktad, és ilyenkor a legszánalmasabb próbálkozással jössz, más bűneit varrod a nyakamba, emellé trágár módon sértegetsz, retardáltozol, parasztozol. Én az állításaimat alá tudom támasztani idézetekkel, tőled és tőlem egyaránt, neked meg maradt a fröcsögés és a csúsztatás.
Mondjuk nem is vártam mást.

w 2008.06.02. 21:35:56
Archenemy :):):) gyógyszer be, szem lecsuk, ha lesz per tagja lehetsz egy szép pertársaságnak, ott szipoghatsz , hogy annyira nem és még a figyelemet is felhívtam ,hogy talán nem ő bla bla bla.:)
Közösen gyűjtöttétek össze az infókta , sajnálom.

Reggie 2008.06.02. 21:40:09
w 2008.06.02. 21:35:56
A keresztneved nem Arpi esetleg?
A keresztneved nem Arpi esetleg?
Archenemy 2008.06.02. 21:52:54
Ez hihetetlen, magyarul látod, hogy én nem értettem egyet velük, és ennek hangot is adtam, de azért még egy köcsög vagyok, mert _igazából tuti_ egyetértettem velük, és "segítettem az információk összegyűjtésében".
Csillagom, elmondok egy nagy titkot: azért, mert téged egy majomnak tartalak, még nem jelenti azt, hogy aki veled szemben van, annak automatice igazat adok.
Sajnos, W, be kell hogy fejezzem ezt a beszélgetést, mert egy olyan vitapartner, aki képtelen változtatni az álláspontján még annak tarthatatlansága esetén sem, nem szórakoztató, se nem tanulságos, és a vita így értelmét veszti. Mivel trágárságoktól és csúsztatásoktól hemzsegő postjaid téged minősítenek, azt hiszem, nem vesztek sokat, ha a jövőben ignorállak.
A Gigászi Per során minden bizonnyal majd úgyis találkozunk, és az ezt követő életfogytiglani börtönbüntetésemet töltve alighanem minden hozzád intézett sértő szavamat keservesen meg fogom bánni - no de legyen ez a jövő terhe.
Arch out.

Archenemy 2008.06.02. 21:57:39
Reggie: Nem hiszem, Tótavé nagyságrendekkel értelmesebb, valamint nem jobboldali.
Perillustris 2008.06.02. 22:11:01
"Hol vannak a drága rend őrei???Akik állítólag védenek???Kiket is????"
Ez csak kettős-megközelítéssel értelmezhető, hiszen jól tudjuk, hogy nem lehet minden sarkon rendőr, ám azt is, hogy jól látható az irány, ami felé haladunk, s ebben nem kis része van a Rendőrségnek. Nem a kisrendőrnek, hanem a felsővezetésnek, akik ezt az irányt megszabják, akik hagyták, s hagyják, hogy idáig süllyedjen a morál.
"Néhány óra múlva jött a telefon, hogy inkább ne piszkáljuk a manust, mert nagyon sűrű társasághoz tartozik, jobb ha lenyelem a mérgem, sőt örüljek, hogy nem esett komolyabb bajom."
Az igazi nehézfiúk nem balhéznak, nekik nincs szükségük arra, hogy véletlenül előtérbe kerüljenek. Az ilyen kis faszok egyszerű kis láncszemek az alvilág olajozottan(sic!) működő gépezetében.
"Gázstukker."
Sőt, mobil atombomba. Egyéb okos ötlet? Egy "átlagember" pislogni is elfelejt egy hasonló szituációban. A fegyverhasználatot évekig kell gyakorolni, mind lelki, mind fizikai felkészültség is kell hozzá. Ezek hiánya nélkül annyit lehet elérni, hogy a markolat az eset után büszkén áll ki a fegyvert használni kívánó szájából. Rosszabb esetben pedig a köcsög előkapja a magáét, s ő majd tudja használni. Nem mellesleg az utána lefolytatott eljárás után mindkét fél megismeri egymás adatait, ami nem vetít sok jót a jövőre nézve.

Johnny336 2008.06.02. 22:17:18
1. Ne szólj be neki.
2. Ha beszóltál, fuss el.
3. Ha lassú vagy, akkor verd le.
4. Ha gyenge vagy hozzá, akkor í.j. hallgattál volna az első pontra :)
Imádom olvasgatni az egymást habzó szájjal anyázó kommenteket.
Egyébkénr a post leírása alapján a belinkelt képeken látható Merci stimmel. Állítólag a rendszám is. Azonban az ember azonosítása várat magára. Addig csak egy arc nélküli embert szidtok. Ártatlanság vélelme? Lehet, hogy balga módon kölcsönadta a Mercijét egy volt osztálytársának, aki egy okostojás, és így viselkedett az autóhasználat közben - az autótulajdonos pedig éppen üvöltözik vele, hogy gondolkodjon már mit csinál...

Reggie 2008.06.02. 22:17:35
Es tegyuk hozza, hogy az eljaras alatt lefoglaljak a fegyvereket. Kb 1-1.5 ev alatt folytatjak le, addig elvileg nem is birtokolhatsz/viselhetsz masikat.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.02. 23:25:51
Hogy mit összerugóztok itt egy M.O.-n gyakorlatilag nem létező személyiségvédelmen... Hagyjál már...
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.02. 23:28:05
Kérdések:
1. Mikor történt pontosan az eset? (azóta ugyanaz a tulaja a kocsinak vajon?)
2. Felismerte-é a kedves sértett a képek alapján a "tettest"?
Amíg ezek nem világosak, nem érdemes mélyremenő vitákat folytatni. szvsz.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.06.03. 00:22:55
SilentSound már szólt a beküldőnek, hogy jól nézze meg az arcot. Már csak várunk. Szerintem ezt lehetne barátságosan csevegve is, mondjuk sör mellett. Akkor legalább nem elsőre normálisnak tűnő emberek ugornának egymás torkának (srácok, az energiát tartogassátok a mercis gyökerekre).
Krisi 2008.06.03. 01:00:45
Johnny:
"Lehet, hogy balga módon kölcsönadta a Mercijét egy volt osztálytársának, aki egy okostojás, és így viselkedett az autóhasználat közben"
Akinek ilyen barátai vannak, az meg is érdemli. Érdekes módon nekem - meg még sokunknak - nincsenek ilyen haverjaim, vagy ha mégis lenne esetleg, akkor nem adom neki a kocsimat.
Az egymást anyázóknak meg ismét csak gratulálni tudok. Azt hinné az ember, hogy legalább egy ilyen postnál összetartva küldjük el a kurva anyjába a mercist, de nem, megy helyette a fröcsögés. Sok sikert...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.03. 01:04:34
Meglep a szokásos metódus? "ha a gyerekem elélépne"-természetesen kölyke sincs, "épp az anyját vinné kórházba", "lehet, hogy nem látta" stb. Ismerős idézetek? Mert mindig kell valakinek az árral szemben úsznia, csakazértisből. Legközelebb meg pont a másik felét kürtöli. Így megy ez, én adok valamit, te adsz valamit, így megy ez... (Kingdom Hospital)
wazz 2008.06.03. 01:17:45
"Mert mindig kell valakinek az árral szemben úsznia, csakazértisből."
Engem inkább megnyugtat, hogy vannak, akik képesek a másik oldalt is szemlélni (sőt esetleg egyszerre többet! :) ). Nem akar mindenki bégetni.
Na tessék most ellentmondtam.

Secnir 2008.06.03. 03:30:51
count400
==================
(bocsi az offért, csak hogy tudjam, meddig olvastam el.)

beste 2008.06.03. 06:19:06
Az emberek közönye nem új keletű. Pár éve megtámadtak az utcán. Igen sok járókelő ment el mellettünk. Aztán elöntötte a lila köd az agyamat, és a tesóktól tanult önvédelmi fogásokat kamatoztatva megszabadultam kéretlen embertársunktól. De ehhez át kellett esnem egy ponton, amikor már az sem érdekelt, hogy vesztes is lehetek. A tag viszont sokáig görnyedten hevert az utcán. Valszeg a könyökét is elintéztem egy életre, mert hallottam a reccsenést. A mai napig kiráz a hideg attól, amit akkor éreztem. Nem egyszerűen meg akartam szabadulni az ürgétől, hanem bele akartam taposni a földbe, hogy ne tudjon a büdös életben lábra állni és nőkkel erőszakoskodni. Nem tudom, végül mi hűtötte le az agyamat. Az incidens kábé 5 percig tarthatott, de azóta a félelem valami állati agresszivitást szabadít fel bennem, és olyankor iszonyatos erővel kell önkontrollt alkalmaznom. Szerintem tárt karokkal fogadnának egy jó pszichiáternél...
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.06.03. 07:15:17
Az önkéntes rendőröket néha megverik...
Aki meg piroson megy át, annak a kurva anyját...
A postíró meg itt rinyál, ahelyett, hogy ott és akkor emberkedett volna...
A kommentelők meg fegyverkeznek, hogy Dredd bírósat játszhassanak...
lol

\"Mercis shukár shávó\" 2008.06.03. 09:25:38
Azta
Elolvastam a hozzászólásokat és sztem igaza volt a mercisnek-sőt mivel szegényt vezetés közben zavarta meg a kis köcsög genyó paraszt csíra gyalogos, teljesen kizökkentve a nyugodt vezetésből azzal a borzasztó felkiáltással.... tutti én is szétütöm a fejét......
Ja és továbbolvastam a kommenteket... hát mit ne mondjak....teljesen igazuk van az áldott jó adakozó, minden más kulturát tisztelő és elfogadó agyonbántott Judeai bevándorlóknak és a szegény szerencsétlen elnyomott sötétebb bőrszínű kedves vándortesóknak... -Nem szabad rasszista eszméket követni, mert nem jó!!! Mindenki szeressen mindenkit, mert állítólag ők is imádnak minket.......
Na ennél szebb gondolattal nem is fejezhettem volna be!!!!!!!

w 2008.06.03. 10:30:47
Na megnézte már a képet a sértett???????????
okoska 2008.06.03. 11:57:40
ezt így hogy...? eltűntek a tegnapi hozzászólásaim...
Ez normális dolog itten'?
Ez normális dolog itten'?
okoska 2008.06.03. 11:59:11
ja, csak béna vagyok, mint állat. :)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.03. 12:48:33
Még mindig nem kaptam meg a levél küldőjétől a választ a rendszámmal... Ha elküldte, akkor jelzem. :)
w 2008.06.03. 12:53:01
SilentSound fer megoldás lenne az itt beazonosított srácot is megkérdzni. Ő is reagálhatna.
? 2008.06.03. 22:45:46
Nos, van valami fejlemény?
w 2008.06.03. 23:35:16
Ok szerintem kamu volt a cikk.
Káposztakukac 2008.06.04. 00:55:30
silentsound: mintha frank california a hozzászólások között már beazonosította volna az autót...
Andris 2008.06.04. 08:41:07
Silent! Hívd fel Gábort, ő is mondja el az ő verzióját.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.04. 09:36:37
Andris: Ha olvassa és reagálni szeretne, akkor megteheti, oknyomozó riporterkedni sajnos nincsen sem időm, sem pedig energiám...
Mindenki:
Jött a válaszlevél a rendszámmal a levélírótól:
"A rendszám FPY- 377.
Látom elszabadultak az indulatok, a commentlistán. Remélem senki nem akar majd bírót játszani!
Úgy látom, a sértett sajnos nem került elő. Pedig célom volt az is.
Rajtam kívül más kommentelő is látta az esetet szóval nem lenne reménytelen jogi útra terelni a dolgot. Lenne tanu is.
A sértett nélkül azonban semmiféle következménye nem lesz az esetnek , és ez talán a legszomorúbb!
Így az marad meg az elkövető fejében, hogy büntetlenül terrorizálhat másokat.
Remélem egyszer emberére akad!
További sok siket az autózz-blognak.
Üdv:
Frank California"

? 2008.06.04. 14:19:32
Kedves Frank California !
Légyszíves nézd meg ezt a fotót, vagy a többi, fentebb belinkelt képet, és azonosítsd, hogy az úriember MEGEGYEZIK-E a „kigyúrt neandervölgyivel”, a hölgy a „szanaszét szolizott kurvájával” és a HPY-377 rendszámú gépkocsi a „bordó alapszínű, de sötétszürkével javított motorháztetejű '89 -2001-es Mercedes SL kabrióval”.
img.carstyling.hu/usercars/00/00/38/82/3882_1212257563.jpg

herman 2008.06.04. 14:31:15
frank california, biztos elírta a válaszlevelet....egyértelmű, hogy nem lehet ennyire azonos a rendszám("A rendszám FPY- 377.
Látom elszabadultak az indulatok, a commentlistán. Remélem senki nem akar majd bírót játszani!" )
úgyhogy a merdzsó stimmel....

w 2008.06.04. 18:50:46
"SilentSound · autozz.blog.hu 2008.06.04. 09:36:37
Andris: Ha olvassa és reagálni szeretne, akkor megteheti, oknyomozó riporterkedni sajnos nincsen sem időm, sem pedig energiám..."
Tehát nem is tudja. Nem kell oknyomoznod, egy email is elég lenne, hogy olvassa át és reagáljon.
Hát ez a blog így érte el a szánalom tetejét.

? 2008.06.04. 19:58:54
Vagy a poszt beküldője reagálhatna. Ha az én posztom felkerülne ide, azért néha rászagolnék.
B.GY. 2008.06.04. 21:36:33
Azt most mi lesz?Kivégzitek a majom mercist a kurvájával együtt?Mivé válik így a világ?Elég egy doboz purhab,azt jól belenyomni a kocsi nyílásaiba.(kipufogó,ajtóhézag,géptető,ilyesmik)esetleg egy tubus pillanatragasztó a zárakba.Legalább egy darabig elvan a kocsi valamelyik szervizbe,bár az ilyeneknek van több is.
Atipanda 2008.06.05. 00:21:02
Mindig tudni kell, hogy mikor van itt a harc ideje. Nem fogok nekimenni eleve kilátástalan küzdelembe, hacsak nincsen nálam olyan tárgy, ( egy bizonyos kígyófajta) amivel nem támadni, hanem megvédeni tudom esetleg magam.
Szerintem akármilyen nagy darab is valaki 2x is meggondolja magát, hogy nekemjöjjön-e.
De jobb elkerülni, és nem foglalkozni ilyen dolgokkal, még ha nekem is van igazam.
Ez olyan mint az élet egyes dolgai, hiába van igazam, ha nem tudom azt érvényesíteni.

? 2008.06.05. 09:23:45
Én csak tudni szeretném, hogy tényleg ő volt-e, és ha igen, akkor a poszthoz berakott fotót le lehetne cserélni erre:
img.carstyling.hu/usercars/00/00/38/82/3882_1212257563.jpg
Hogy azért történjen valami ebben a következmények nélküli orzságban.

diesel killer 2008.06.06. 11:20:50
Ha ő az emberünk, és ez teljesen biztos, minél nagyobb nyilvánosságot neki. Meg a kurvájának, meg a szaros mergájának is. A Kuruc nem rossz, persze mehet többek között az Indymedia-ra, meg a Critical Mass-ra is.
Hányados úr 2008.06.06. 18:57:49
diesel killer 2008.06.06. 11:20:50
Marhára nem teljesen biztos.
Kölcsönadhatta, nála van eladáson, ő még a régi tulaj, ő már az új tulaj, akármi.
Frank California nyilatkozhatna a képről is.

pff 2008.06.09. 12:56:51
Szerintem Frank California csak kitalálta a storyt. Kamu az egész és most kussol.
HPY-377 2008.06.17. 20:24:15
A GÉPJÁRMŰ NYILVÁNTARTÁSBELI ADATAI
Rendszám: hpy-377
Gyártmány: MERCEDES
Típus: 300 SL
Szín: BORDÓ
A jármű körözés alatt áll?: NEM
Egyéb: A lekérdezett jármű forgalomban van
Ellenben FPY-377 rendszám nem létezik M.-on!

? 2008.06.19. 10:32:08
A kocsi már biztos.
Már csak a sofőrt és az utasát kellene beazonosítania a szemtanunak a belinkelt fotók alapján.
De nem teszi.

EBEUSS (törölt) 2008.06.19. 17:23:26
Biztos úgy meg lett verve, hogy nem emlékszik semmire... Csak tudnám minek hősködik az ilyen??? Sok értelme nem volt...
B.GY. 2008.06.19. 22:07:58
Látom jó sokáig él ez a poszt,nem ugy mint a többi.Holnap bemegyek már Újpestre abba a konditerembe,megnézem azt a manust,azt szólok neki.Úgyis a mellette levő autósboltba van dolgom.
balambér 2008.06.20. 20:12:34
Ez a Kiss Gábor az emberiség selejtje, és még van pofája írogatni ide...Annyira primitív, hogy fel sem tudja fogni mekkora genetikai hulladék. Agya akkora lehet, mint egy jól fejlett csótánynak :-)
Perillustris 2008.06.20. 22:14:51
balambér: az ki?
balambér 2008.06.21. 00:50:23
Perillustris : talán olvasd végig a hozzászólásokat ...
Az a mercedeses ősparaszt akiről itt szó van.
Aki ezt a klasszikusnak számitó hozzászólást tette:" Élvezkedte kis tahók? Csak az irígység beszél belőletek, se nőtök, se verdátok nincs.
Ha kell lecsapok mindnekit, gyertek csak! "
Egy ilyet normális országokban kivégéznének. Biztos nem zaklathatna tisztességes embereket, mint nálunk...Kiváncsi vagyok, akkor is ekkora lesz a pofája amikor a kommandósok a betonba nyomják a pofáját.

Perillustris 2008.06.21. 22:38:30
De az nem Péter? Mindegy.
Egyébként biztos vagyok abban, hogy nem ő írta a hozzászólást.

Izmoska 2008.08.07. 23:54:49
A közlekedés egy örök küzdelem!Én autoval és motorral is járom a várost.És meg is torlom az effajta viselkedést!
Hasonlo kopasz fasznak a tükre bánta,hogy leszoritott a patkára.Lerugtam azt kész.Az meg csak pislogott benntről.Mire ki birt volna szállni már rég elhuztam!:DDD
Egy faszfej népautost meg egyszer megfejeltem a sisakkal.A hüle azt hitte leveszem mielőtt leüt!
Autosként figyelek a motorosokra és mindenkire,nem is kellett még konfrontálódnom.
Vigyázzatok a motorosokra!

Az utolsó 100 komment: