Ez most nem a megszokott felállás, ami a blogon szokott lenni. Vizsgázás után mentem haza Budapestről az M7-esen busszal. Szerencsére jó jármű volt, jó tempóval. (arról most ne is beszéljünk, mikor reggel több mint fél órás késéssel ér be a standard dugó miatt) Egyszercsak éreztem hogy fékezünk, de nagyon. Előrenéztem, de nem láttam semmit. Aztán még erősebben fékeztünk, végül lelassultunk kb 40-50-re, legalábbis körülbelül ennyinek éreztem.
Ekkor láttam meg, hogy mi van, előttünk egy kék Astra ment. Nade nem az történt, hogy szegény most jött fel a pályára vagy ilyesmi, folyamatosan ezzel a tempóval haladt. A sofőr rádudált, hogy ugyan csináljon már valamit, de nem történt változás, sőt, talán még jobban lassítani kellett.
Na így eltelt 1-2 perc, amíg "toltuk" magunk előtt, mert hát egy busszal nem lehet csakúgy hirtelen gyorsulni és bevágódni a belső sávba, meg kellett várnunk amíg lesz hely. Mikor végre sikerült elmenni mellette, a sofőr még dudált neki pár rövidet, hogy valahogy észhez térítse, segítsen neki rájönni, hogy mégis hol van. Na akkor értünk annyival mellé, hogy épp az ablakomnál volt.
Az autóban egy szőke fiatal nő ült. Ahogy mentünk el mellette, szerintem mindenki ránézett, erre ő keményen mutatott egy "ördögvillát" (azt hiszem ez a neve, tehát kisujj és mutatóujj nyútjva, a többi behajlítva). Szegény, úgy tűnik még rendesen bemutatni se tanult meg.
Namost én azt mondom, mindenki olyan tempóval vezessen, ahogy biztonságosnak érzi. De talán ha ez neki a biztonságos, akkor nem kellene autopályára mennie, mert mások életét is veszélyezteti (szerintem ez így már tényleg veszélyes). Mondjuk ott legalább csak egyenesen kell menni, és minimális vezetői tudást igényel. Abba bele se merek gondolni, hogy hogy viselkedhet komolyabb forgalomban. Csak tudnám hogy kapnak az ilyenek jogosítványt, és egyáltalán minek...
(ja, még egy megjegyzés, a nő reakcióiból nem úgy tűnt, mintha esetleg valami baja lenne az autónak, és a következő lehetőségnél el akarná hagyni a sztrádát)
Csigatempó autópályán
2008.06.07. 08:44 :: SilentSound
Petinek sikerült egy olyan buszra keverednie, ami majdnem letarolt az M7-esen egy városi tempóban poroszkáló autót, aminek annyira szőke volt a sofőrje, hogy még a középső ujját sem sikerült helyesen kiválasztania az öt közül.
106 komment
Címkék: biztonság közlekedés autó béna veszélyes autópálya mazsola női sofőr
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
Casillas86 2008.06.07. 09:02:51
Ennél már csak az a durvább, mikor a Ferihegyi gyorsforgalmin megy 40-50-nel (ahol ugye előzni is életveszély), és idejön postot írni, hogy őt levillogják, meg dudálják...
Mertcsak 2008.06.07. 09:46:47
Ha fél a forgalomban,járjon busszal v vonattal.
Hülye p....
potha 2008.06.07. 10:05:29
Én pl mindig mikor lejövök a pályáról és kiérek egy főútra valahogy mindig olyan rossz 90el menni mert tötymörgésnek tűnik :)
De amúgy ha meg 60al ment akkor meg mehet annyival, bár valóban nem biztonságos sztem sem, és nem ott lenne a helye....
de meg vagyunk áldva ilyenekkel :)
rocketrider 2008.06.07. 10:26:37
The good boy 2008.06.07. 10:34:26
Amúgy szerintem is veszélyes, de az lett volna még jobb, ha a busz 40-el kivág előzni két 130-as autó között. Jobb volt igy,hogy 1-2 percig csak "gurult"!
mxplanet 2008.06.07. 10:37:34
TH 2008.06.07. 10:58:02
aqweren 2008.06.07. 11:05:13
mikor megszereztem a jogsit, tudatosan gyakoroltam, azért is vezettem, én is féltem ugyanis a sebességtől. Illetve nem a sebességtől féltem, hanem úgy éreztem, minta kiszaladna alólam az autó...vagyis gyorsabban jöttek az infók, mint ahogy fel tudtam dolgozni őket.
De amíg főúton (első pár napban) csak hatvannal(!) mertem menni, eszembe nem jutott volna megpróbálkozni az autópályával, mivel azt még kezdő jogsival (és jogsiszerzés előtt) is tudtam, hogy a fő baleseti forrás a lassú autó.
Egyébként a nők bénák a vezetéshez dologhoz: egy nő egész életében azt hallja, hogy hülye, ostoba, kicsi az agya, béna stb. Mikor elkezd vezetni, a kedves férfiak a környezetében nem őszinték vele: nem azt mondják, hogy te figyejjé má Rozi, ezt meg azt cseszted el, legközelebb erre figyelj, hanem legyintenek és azt mondják: hülye vagy te ehhez is. Eddig a férfiak "hibája" dolog, a baj ott kezdődik hogy sok nő ezt el is hiszi magáról, és eleve leragad egy kezdő szinten, lehet akárhány éves jogsija. A hangsúly a fejlődésen,illete a fejlődésre való képességen van, nem pedig azon, hogy kinek milyen neme, tapasztalata van. Megette a fene a kezdő férfi vezetőt is, aki eleve úgy ül be, hogy ő "mindent tud", ha elnéz valamit "a másik volt idióta" (mert pl nő volt) :)
A buszsofőr meg jól tette hogy rádudált, abból sokat lehet tanulni, bár az ilyen nem akar.
Tessék a lányokat rászoktatni arra fiúk, hogy nem néz el nekik mindenki mindent, csak mert széép segge van...
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.06.07. 11:07:59
de innen üzenem a mondeós köcsögnek, aki elment mellettem vagy 160+al TETEJÉN EGY KERÉKPÁRRAL, ha beszáll a szélvédőmön a szarja tuti, akkor nem csak a kocsim sérült volna meg
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.06.07. 11:09:00
ha nem tudsz ott vezetni, kérd a zónataxi segítségét :o)
TH 2008.06.07. 11:12:15
De legalább a kamionokat nem tartottad fel, ugye? Szerintem ha vki megy annyival, mint egy kamion, akkor már nincs nagy gond, hiszen arra a tempóra mindenki fel van készülve, és azért 100-ról fel lehet gyorsítani 130-ra előzéskor...na de 70-ről...
Hemü 2008.06.07. 11:47:04
Én az utóbbi 15 évben nem vezettem autót, autópályán meg soha, de nem érzem olyan veszélyesnek, ha le kell lassítani 130-ról 60-70-re egy jól látható autó miatt. Azt meg senkiről nem feltételezem, hogy 130-nál gyorsabban akarna menni a magyar autópályákon (provokálok).
cs0ki 2008.06.07. 12:30:59
mxplanet 2008.06.07. 12:32:46
Tucatarc 2008.06.07. 12:49:32
1szerű 2008.06.07. 12:58:58
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2008.06.07. 12:59:47
60 az, nem 70.
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2008.06.07. 13:01:58
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.06.07. 13:13:54
szivacs 2008.06.07. 13:16:41
szivacs 2008.06.07. 13:18:13
IP 2008.06.07. 13:21:23
"...szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni". Ez sztem annyit jelent, hogy képes hatvannal menni, ha kell, de nem írja, hogy muszáj. Szal igazából nincs semmi alsó határ megszabva jogilag. Józan és meg ugye...
Shag_Beckur 2008.06.07. 13:22:45
26. § (1) Az egyes járművekkel legfeljebb a következő sebességgel szabad közlekedni:
a) személygépkocsival, motorkerékpárral, 2500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival
(...)
b) egyéb gépjárművel - kivéve a motoros triciklit - valamint gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel
- autópályán 80 km/óra
Ergo a busz is csak 80-nal mehetne ott. M1-M7 közös szakasz amúgyis 100-as korlátozású végig.
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2008.06.07. 13:32:59
Pont a lényeget pontoztad ki...
a/1. a külön jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő autóbusszal
- autópályán 100 km/óra
Shag_Beckur 2008.06.07. 13:35:05
Shag_Beckur 2008.06.07. 13:38:24
www.b-m.hu/belugy/bmjog.nsf/cda8258f45faba0cc12569480042e930/125c50facf928234c1256b760041f70c?OpenDocument
Itt nincs ilyenről szó, bár ez lehet hogy elavult. Mindenesetre Google első találat volt.
akos 2008.06.07. 13:40:41
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2008.06.07. 13:50:50
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2008.06.07. 13:54:18
en.wikipedia.org/wiki/Hand_gesture
In the UK, Australia, and some other countries, reversing the V sign so that the back of the hand faces the recipient is seen as the equivalent of giving the finger.
Shag_Beckur 2008.06.07. 13:57:16
(az ember azt hinné, hogy a BM honlapja releváns a témában).
korzo 2008.06.07. 14:03:56
Érzékeltetés képpen: Hazajöttem Frankfurtból végig 90 körül, és miközben volt olyan, hogy a német szakaszon a 3 sávból a legbelsőben mentem 90-95-el, az egész úton csak kétszer villogtak le, azt is a külső(!) sávban: Butapest és Debrecen között.
Welcome to home...
Gábor 2008.06.07. 14:13:16
"a német szakaszon a 3 sávból a legbelsőben mentem 90-95-el"
hát te sem fogsz sokáig élni így :(
Gera 2008.06.07. 14:20:22
amc 2008.06.07. 14:21:29
"Sehol se vagyunk a bukaresti/romániai közlekedéshez, illetve közlekedőkhöz képest. A Pitesti-Bukarest közötti autópályán néha-néha még mindig fel-felbukkan eg-egy kerékpáros vagy szénásszekér."
Orosz autópályán meg néha egy-egy Verhovina moped világítás nélkül, szürkületkor, szembe a forgalommal. :))
Gera 2008.06.07. 14:22:09
cs0ki 2008.06.07. 14:26:42
cs0ki 2008.06.07. 14:28:07
porthosz 2008.06.07. 14:28:23
porthosz 2008.06.07. 14:30:00
ezzel csak részben értek egyet, belső sávban normális hogy gyorsan mész, de szerintem külső sávban autópályán 100-110-el menni teljesen normális dolog.
cs0ki 2008.06.07. 14:31:10
korzo 2008.06.07. 14:37:48
Szóval akit ez frusztrál és villog, az szedjen nyugtatót és tartózkodjon a vezetéstől, mert az ugye veszélyes üzem, ahol önuralomra van szükség.
andd 2008.06.07. 14:56:09
nem is értem, hogy miért nem tatod be a szabályokat.
írásod szerint 3 sávos autópályán a belső sávban mész 90-nel, ez aligha szabályos.
ráadásul, ha nem tudsz angolul, akkor ne erőltesd!
ráadásul nyugaton az autósok tudják, hogy jobbratartás van, nálunk meg a suzukis kalapos sofőr a belső sávban szambázik 100-zal.
korzonak 2008.06.07. 14:56:49
Káposztakukac 2008.06.07. 14:59:21
hát mert a felsoroltak közül csak németben lehet 200-zal menni... és ha ott nem villogtak le, akkor hazudsz.
redriot 2008.06.07. 14:59:28
Nem védeni akarom a szőkét, de nem lehet hogy vmi műszaki hiba miatt ment lassan? Mondjuk ha a jobb elsője egy ilyen "virsli" pótkerék, akkor érthető lenne a 80. Egyébként jó lenne a 60-as minimum sebességet autópályán legalább 90-100-ra emelni.
Wick 2008.06.07. 15:03:29
jézusfaszát... az ilyen gyalogoljon.
Ha csóró, bújjon be egy kamion picsájába, és haladjon 90-el, akkor az asztma is 4 litereket kajál. Ha béna, akkor menjen egy kamion mögött százötven méterrel, és akkor ráadásul csak 4 litereket kajál. Ha meg baja van az autónak, leállósáv, vészvillogó. Ha meg csak simán vár valakire, emelje meg azt a kurva telefont, és közölje, hogy itt és itt, ennél és ennél a benzinkútnál / pihenőnél várlak, értelemszerűen az adott helyen takarodjon le a pályáról a parkolónak becézett nagyszerű találmányba.
bmjqa.
szuuuu 2008.06.07. 15:14:30
(ja véletlenül egy bmw volt valami 5ös széria lehette vagy 10-15 éves minimum )
korzo 2008.06.07. 15:15:19
Elég régi indexes vagyok ahhoz, hogy tudd, hogy nem beszélek mellé. Ott igenis szabályosan mentem a belsőben. Valami daru ment a külsőben 60-al, a középsőben valami kamion próbálkozott 70-el, én meg ugye akkor ott a belsőben 90-95-el mentem el mindenki mellett. (konkrétan Bruchsal-ból mentem Mannheim-be).
Pár ezret már lenyomtam azon a környéken, és csak egyszer villogtak rám, akkor is egy kamionos mert úgy érezte, hogy túl közel mentem ki elé a külsőbe :P (pedig volt ott vagy 5 méter is - Mea Culpa)
Ha nem feleslegesen baszakodsz a belsőbb sávban, akkor az nem okoz lelki törést ott senkinek, legfeljebb a hülye magyaroknak, akik itthon is folyamatosan mennek a belsőben.
Az viszont igaz, hogy a minimum 90-95-t tartani kell, mert különben összegyülnek mötötted a kamionok, és az valóban kényelmetlen helyzeteket szülhet...
varjak a ceseteket 2008.06.07. 15:27:24
130 nem a KOTELEZO, hanem az MAXIMUM sebesseg.
elozd meg, es menj tovabb, ezert van TOBB SAV.
mindenki menjen annyival amennyit biztonsagosnak ezer (akar azert mert nem aludt jol, vagy mert szar a kocsija, vagy...). De nem ti balfaszok toljatok magatok elott, hatha belesetet okoz, es meghal O is, meg ti is.
aki idegbeteg az ne uljon volan moge. es meg az ilyeneknek nagy a pofaja. magyarorszag, balkanorszag.
Brett papa 2008.06.07. 15:46:46
talán a buszvezető 2008.06.07. 16:01:18
ha látta, hogy előtte mazsola tötyörészik, mi a töknek állt be mögé, majd nyom egy satuféket?
Csabi 2008.06.07. 16:04:29
Én elég sokat vezetek. Az mebereken 2 dolgot látok vezetés közben. Amelyik száguldozik vagy siet vagy csak bunkó paraszt és játssza az agyát. Sztem. az utóbbi a 90%-a ezeknek az autósoknak. De nem ezért írtam, csak eszembe jutott a téma kapcsán.
A csajtól be kell vonni jogsit, mert nem ismeri KRESZ-t, továbbá veszélyezteti a többi autós biztonságos közlekedését!
vagy legalább kötelezni további órákra és esetleg a Hungaroring melletti vezetéstechnika tanpálya használatát "erősen javasolni"! Tehát látok megoldást vagy legalábbis lehetőségeket ezekre a problémákra. Ezzel egyébként 10 perc alatt le lehetne szoktatni a száguldózó parasztokat is sztem.
Ha mégsem,akkor meg várja egy oszlop, vagy fa esetleg szalakorlát vagy árok, én meg bátran elengedem!
Egyébként láttatok már olyan rendőrt,aki azért büntetett, mert valaki akadályozta a forgalmat bármilyen fenti formában (indolatlanul lassan hajt, vagy huzamosabb ideig belső sávban halad ezzel akadályozva a forgalmat a normális haladásában)?
Én nem.
Aki sietni akar vagy kell neki, had menjen. A sebesség korlátozó táblák többsége meg vagy 100éve kint van. Azóta csöppet fejlődött az autók biztonsága. Nem így a vezetni tanulók tudása, ami eléggé mélyen van!
Nekem 8 éve van jogsim,de úgy érzem,hogy akkor engem még megtanítottak vezetni. Bár én sem voltam egy zseni, de nem is 30-al tanítottak városban vezetni pl.!
Szóval ez a helyzet.
Üdv. mindenkinek!
Csabi
beste 2008.06.07. 16:17:43
Egyébként a nők bénák a vezetéshez dologhoz: egy nő egész életében azt hallja, hogy hülye, ostoba, kicsi az agya, béna stb. Mikor elkezd vezetni, a kedves férfiak a környezetében nem őszinték vele: nem azt mondják, hogy te figyejjé má Rozi, ezt meg azt cseszted el, legközelebb erre figyelj, hanem legyintenek és azt mondják: hülye vagy te ehhez is. Eddig a férfiak "hibája" dolog, a baj ott kezdődik hogy sok nő ezt el is hiszi magáról, és eleve leragad egy kezdő szinten, lehet akárhány éves jogsija. A hangsúly a fejlődésen,illete a fejlődésre való képességen van, nem pedig azon, hogy kinek milyen neme, tapasztalata van. Megette a fene a kezdő férfi vezetőt is, aki eleve úgy ül be, hogy ő "mindent tud", ha elnéz valamit "a másik volt idióta" (mert pl nő volt) :)
Ehhez azt tenném hozzá, hogy pont ez motivál engem. Két bátyám van. Nekem mindent negyvenszer jobban kellett csinálni náluk, hogy legalább félemberszámba vegyenek. Jobban is csinálom: művészien szerelek itthon elektromos dolgokat, tudok vakolni, kunsztozok bringán, profin vezetek, de ami mindig kifog rajtam és nagy lelki megpróbáltatást okoz: a sütisütés...
Mellesleg a rutinvizsgán egy hülye helyzetet (halál véletlen) baromi jól oldottam meg, és a vizsgabiztos csak ennyit mondott: ... ahhoz képest, hogy nő ...
mxplanet 2008.06.07. 16:25:33
a wikipédiás linken hogy te nem a "horns"-t nézted az biztos, márpedig azt mutatta a csaj
rt 2008.06.07. 16:42:42
mindenki annyival menjen amennyivel biztonsagosan tud. akinek ez nem felel meg, az meg menjen a pics@ba (tolem akar dudalva, meg villogva). most miert kenyszeritenetek ra, hogy gyorsabban menjen, ezzel veszelyeztesse a sajat, meg masok eletet???? annyira fontos 2 percel elobb odaernetek valahova?
galat 2008.06.07. 16:43:35
mxplanet 2008.06.07. 16:45:08
jozsi 2008.06.07. 16:46:50
rt 2008.06.07. 16:47:51
makkarcu anyad.
potha 2008.06.07. 16:49:40
Az enyém pl mindig mondta ahol tudok ott menjek annyival mint a megengedett, mert akkor legalább beilleszkedek a forgalomba, és kínosan figyelmeztetettt mindig, hogy ha nem előzök, akkor mindig takarodjak vissza a külső sávba...
Az a baj h még autópályán ezt csak csak tartják az emberek, de pl városban ezt valahogy mindig elfelejtik, hogy ott is párhuzamos k9zlekedés van :/
Szóval az én oktatóm nagyon jó volt!
De ugyanennél az autósiskolánál láttam elég szar oktatókat is :)
mxplanet 2008.06.07. 16:51:12
a félhobbit kurva anyád akkor :D
873ujr3rk 2008.06.07. 16:57:17
rt 2008.06.07. 16:57:36
mxplanet 2008.06.07. 17:00:05
mégha 90-el akar menni is valaki, akkor meg soha ne kerüljön be a belső sávba :)
666 2008.06.07. 17:26:22
EBEUSS (törölt) 2008.06.07. 17:34:01
Persze a dugót nem direkt csinálják, ez esetben viszont egy hülye szőke tudatosan hoz létre hasonlóan veszélyes helyzetet.
Le vele! (az autópályáról)
Rocko- 2008.06.07. 17:34:24
potha 2008.06.07. 17:37:23
Anyátokat hagyjátok ki ebből :D
De amúgy komcsin, ne süllyedjünk már ennyire alacsonyra!
Köszönet :)
" Rocko- · autobuzik.blog.hu/ 2008.06.07. 17:34:24
rohaGGYon meg mindenki, aki nem annyival megy, mint ÉN akarom! "
Jaja sztem is moNNYon le :D
NagyS 2008.06.07. 17:46:53
Az egészről egy vicc jut az eszembe...
Melyik a leggyorsabb autó?
A Pótos IFA mert az megy a sor elején...
Tehát a közúti rend éber őrei ha kitaszigálnák szabályokkal a teherjárműveket a szélső sávbá úgy a belső sávban való haladás is biztonságosabb lenne. Nem kellene állandóan a 80-nal előzgetőek lökhárítójára akadni. Jó lenne ha a szabályozásban illetékesek nemcsak a sebességhatárokkal hanem a közlekedési terhelés ilyen jellegű optimalizálásával is foglalkoznának. Ha már csatlakoztunk az EU-hoz vegyünk át értlemes dolgot is ne csak a 200 vágtató gépcsodák után való vágyakozás maradjon nekünk. Boldog lennék kis suzukimmal, ha egyszer tudnék 120-as átlagot produkálni. Nem azért mert nem tudna menni 130-cal, hanem azért mert nem lehet hosszú távon egy sztrádánkon így menni. Vagy 90-nel döcögünk előző kamionok mögött vagy levillognak mögülünk 160-al. Ha a belső sáv tiszta lenne a nem odavaló közlekedési eszközöktől akkor lehetne haladni normál tempóban és a sofőrök nem lennének arra ingerelve, hogy a 120-130-as átlagtempó úgy valósuljon meg, hogy az út felét 90-nel míg másik felét 170-nal vezetve hoznák átlagba a sztrádán megengedett sebességet.
60min 2008.06.07. 17:55:56
ha van és 60-nal ment, akkor szabályos volt, evvan
narcissa 2008.06.07. 18:03:44
Ha valamit másként gondoltok akkor az anyázás lehet csak a következő érv?
Ha a többség felvesz egy tempót, akár autópályán akár lakott területen, akkor illene mindenkinek alkalmazkodni ehhez, ha siet, akkor is, ha qrvára ráér akkor is.
Lehet, hogy jogod van lassabban is menni, csak nem illik!!! önző módon feltartani, vagy letolni az útról bárkit.
balage 2008.06.07. 18:35:46
csak egy kérdésem van (mára) milyen meggondolásból vezet valaki kvázi üres autópályán 90-100-al a középső, belső sávban ?
Lacaca 2008.06.07. 18:36:17
Arius 2008.06.07. 19:34:37
korzo 2008.06.07. 20:00:46
...
csak egy kérdésem van (mára) milyen meggondolásból vezet valaki kvázi üres autópályán 90-100-al a középső, belső sávban ?"
Kvázi üres autópályán SEMILYEN sebességgel nem mehet senki a belső /középső sávban folyamatosan. Azokat ki kell onnan szedni, és hülyére büntetni.
rövidnadrág 2008.06.07. 20:21:57
- Ha autópályán belső sávban satuféket nyomok, az szabályos? -> Igen
- Ennek ellenére nagyobb valószínűséggel csattannak belém a mögöttem jövők? -> Igen
- Ha 60-al megyek nagyobb a valsége hogy valaki tévesen méri fel a sebességem mintha 100-al mennék? -> Igen
Secnir 2008.06.07. 20:28:55
sok amateurnak üzenem:
autópályán 60km/h a minimális sebesség. Ez azt jelenti a KRESZ szerint, hogy
-annyi a LEGKEVESEBB amennyivel lehet menni (hacsak táblarendőr fel nem oldja)
-olyan jármű nem hajthat fel, amelynek a maximális sebessége ez, vagy ez alatt van, ideértve a műszakilag hibás járművek vontatását is.
továbbá
a hölgy (ha 60-70-nel ment), teljesen szabályosan vezetett. VISZONT ami nem volt szabályos (és ezt pár cikkel korábban kitárgyaltuk) az az, hogy aki utolérte, és belefékezett, az vagy igen rosszul mérte fel az előtte haladó sebességét, vagy NEM az útra figyelt. Egy ilyen 'lassan' haladó járművet kilóméterekről észre lehet venni. Talán még egy önjelölt sumahernek is.
ha buszon embereket szállít tyúkketrec helyet PÁV1-2-3-al, akkor meg főleg.
szumma szummmárum: aki arról pofádzik, hogy a külső sávban se lehessen menni csak 90-100-130-fénysebességgel, annak baromi rosszak a reflexei, másrészt rossz az ítélőképessége.
Nem mellesleg az autópályákat nem azért találták ki, hogy a hondavrc-szuzukiesiksz4-béemvé szentháromság kényelmesen tudjon menni 170-el, hanem azért, hogy
-elkerülje a falvakat, ahol 40-el lehetne menni
-a közúti árufuvarozástól mentesítve legyenek a városok
-2 olyan város között, ami 100km-re van, ne 6 hanem 1 óra legyen az út.
uff. én beszéltem.
Secnir 2008.06.07. 20:36:41
ki beszélt arról, hogy ez a belső sávban történt? a leíreás alapján a külsőben volt.
más2:
"Kvázi üres autópályán SEMILYEN sebességgel nem mehet senki a belső /középső sávban folyamatosan."
kvázi fogd meg a jogosítványodat, azon rajta van, hogy vezethetsz traktort is, ha szép új EU-s. ülj fel rá, és azzal menj diszkóba (nagy sikered lesz), de ne közlekedj ha a KRESZ-el se vagy tisztában.
más3:
"erdekes tortenet. ami szerintem fontos lehet, de kimaradt, hogy milyen szinu volt a busz ?"
sárga.
más4:
"talán a buszvezető 2008.06.07. 16:01:18"
erről beszéltem.
kisr 2008.06.07. 21:10:47
A bemutatásáról meg: az ördögvilla nem jelent csúnyát. A befelé fordított kezű V-jel viszont (ahogy azt az angol nyelvű leírásban is beszúrta valaki) valóban nagy sértés, de jobbára nem spanyol területeken hódit, hanem angolszász vidékeken. Ha ráadásul a jobb kezed közben a bal vállad felé mozgatod - senki nem érti félre. :)
Autópályán pedig elvileg azért közlekedünk, hogy gyorsabban érjünk A-ból B-be, mint más utakon. Aki lassan vezet, és bizonytalan, az ne az autópályán gyakoroljon.
korzo 2008.06.07. 21:12:15
Más2: Felhívnám a figyelmedet a mondat elejére: Kvázi üres...
Ha jobbratartás van, akkor mindenkinek az van, akármennyivel megy is.
Te is olvasgathatnád még a kreszt egy kicsit ezek szerint.
Pont egy ilyen elvű barom baxta fel az agyam vagy 5 éve utoljára (azóta türelmesebb vagyok):
Megyünk a belsőben 120-130-al, én "mutatom" az autót (15-20 m-re teljesen behúzódva), hogy mennék, de a barom nem enged (előtte senki, csak a külsőben). A külsőben szorványosan 100-150 m-es lyukak, ahol úgy el tudna engedni, hogy a gázt se kell elvennie. Kb. 5km után villogok neki egy kicsit az indexel, hátha. De nem. Felveszem a kb. 30-40 m-es követésit, oszt' megyek utána, míg mögöttem gyűlnek a népek. Másik 5km után utolért egy magafajtát, csak az 110-el ment. Erre az egyszeri barom elkezdi tolni (4-5 m) meg rákezdi a reflektorozást.
Na ott akkor megszakadt bennem valami, és nem vagyok arra büszke amit akkor tettem... ha már hülye és vak (esetleg "tanító"), legalább agresszív ne legyen már.
Ps. nekem be van pecsételve a jogsimba az MGV (mert nekem még a régi van, amiben van erre hely). Többek között ezért járok Mannheimbe (gy.k.: ott gyárcsák a dzsondírt)
hatos 2008.06.07. 21:20:40
Egyetértek Veled, kivéve "más2"-vel kapcsolatban. Mivel minden járműnek, minden sebességnél, a lehetőségekhez képest, jobbra tartási kötelezettsége van. Üres autópályán 200km/h-val a jobbratartás = szélső sáv.
killerkaller 2008.06.07. 23:04:21
"(5) Nem szabad a járművel indokolatlanul olyan lassan haladni, hogy az a forgalmat akadályozza."
X 2008.06.07. 23:09:36
"
Közlekedés autópályán és autóúton
37. § (1) Autópályán és autóúton, valamint az azokra való ráhajtásra szolgáló úton (az előjelző táblától kezdődően) csak olyan gépjárművel, illetőleg gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni; ezeken az utakon más jármű közlekedése tilos.
"
tehát nincs minimum az autópályára! nem mondja ki, hogy ott is annyival kell menni. ha van egy jármű, ami tud menni tartósan 65-el, lehet, hogy csah 50-el fog menni a pályán - belefér. (de nem a személyautóra nyilván)
de van minimum minden útra minden esetben: olyan lassan nem haladhat senki, hogy indokolatlanul akadályoz másokat a közlekedésükben.
márpedig a megengedett 130 helyett a 60 személyautóval indokolatlan lassúság. ennyi. ha direkt csinálja, árokba vele. ha erre képes, akkor ne vezessen. ha rosszul van, fáradt, stb - akkor se vezessen. ha műszaki hiba volt, akkor az első lehetőségnél el kell hagyni az autópályát (ez is szabály), ezt nem tudhatjuk, hogy megtette-e.
és igen, csak azért mert valakinek nem ér semmit az idő - még nem haladhat indokolatlanul lassan! csak sajnos a rendőrök ezt (sem) bűntetik. pedig rengeteg baleset a lassúak miatt van...
"
I. RÉSZ
Bevezető rendelkezések
A közlekedésben résztvevőkre vonatkozó általános rendelkezések
3. § (1) Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles
c) úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.
"
Hivatalos értelmezések szerint is indokolatlan a "ráérek" meg "nem sietek" meg "kirakatot nézek" és hasonlóak.
X 2008.06.07. 23:11:14
"Sebesség
26. § (1) Az egyes járművekkel legfeljebb a következő sebességgel szabad közlekedni:
(5) Nem szabad a járművel indokolatlanul olyan lassan haladni, hogy az a forgalmat akadályozza.
"
cs0ki 2008.06.07. 23:18:31
korzo 2008.06.08. 06:42:42
De
Hogy magyarázod meg az akadálypzást, ha nem tartok fel egy autót sem 90-el? Hiszen aki gyorsabb, az simán megelőz a belsőben, ergo nem akadályozom. Arra meg ügyelek, hogy a kamionok ne legyenek gyorsabbak.
(személy szerint, ha pl. "beszorulok" a belsőbe, akkor nem okoz bennem lelki törést ha 130-al kell mennem, amíg újra ki nem állhatok)
korzo 2008.06.08. 06:45:20
:-)
90: 3,5/100
110: 4,5/100
130: 5,5/100
nem rossz órabér az ha kiszámolod ;)
kettesgolf 2008.06.08. 08:18:12
Valószínűleg átlagos képességű sofőr vagyok, mint az emberek nagyrésze, de mikor megkaptam a jogosítványomat, akkor sem okozott gondot, hogy 80-90-nel menjek lakott területen kívül, néhol annyira nem éreztem magam biztonságban, ott olyan 70 körül mentem.
Egy évre rá már autópályán is vezettem, és ott is tartottam a 120-130-as tempót, pedig csak egy éves jogosítványom volt....
Vladimir Harkonnen 2008.06.08. 09:05:48
Én eddig is tök szabályosan, 80-90-el jártam a pályán, és ezután is úgy fogok ha nem sietek (általában nem). Ha valakinek ez problémát okoz, az magában keresse a hibát. (Meg különben is bekaphassa, legrosszabb esetben kapok új céges autót).
korzo 2008.06.08. 06:45:20
cs0ki
:-)
90: 3,5/100
110: 4,5/100
130: 5,5/100
nem rossz órabér az ha kiszámolod ;)
Korzo!
Lopod az üzemanyagot a céges verdából?
korzo 2008.06.08. 09:19:41
Amúgy TE is kifizeted a nagyobb sebesség árát, legfeljebb nem számolod ki, hogy mennyibe is került annak a 10 percnek a megspórolása ;)
Vladimir Harkonnen 2008.06.08. 09:21:48
Ha egy szobában van tíz ember, ebből egy dohányos, a többi nem, akkor kinek kell a többiekhez alkalmazkodni?
Ha az autópályán tíz autóból kilenc 90-100 között haladna, egy meg ráérek/félek alapon 60-al, akkor kinek kell alkalmazkodni/elhagyni a pályát?
Én még úgy tanultam (22 éve), hogy a forgalom ritmusát fel kell vennem, bár a fene nagy liberalizációt elnézve lehet, hogy ma már mást tanítanak!? Légy önmagad! Szarj a többiekre! Ha valakinek nem tetszik, akkor küldd el melegebb éghajlatra!
Utóirat:
Tudom együnk szart! Tíz légyből kilenc ezt ajánlja!
Vladimir Harkonnen 2008.06.08. 09:24:00
Nálunk nem számít mennyit fogyasztassz! Bár az enyémnek mindegy, 6,2 fölé még nem tudtam tornászni az átlagot!
Géza 2008.06.08. 09:36:49
cs0ki 2008.06.08. 09:50:45
ugyanakkor száguldozni se szoktam, mert féltem annyira a jogosítványomat, hogy 10%nál ne lépjem többel túl a sebességhatárt.. és akkor abban benne van az hogy az óra felfelé csal..
Mityu · http://indafoto.hu/mityu/kozlekedunk 2008.06.08. 10:01:37
"Szemben közlekedett az autópályán - meghalt
Frontálisan összeütközött egy menetiránnyal szemben közlekedő személygépkocsi és egy román autóbusz vasárnap hajnalban az M7-es autópályán, az autó vezetője a helyszínen életét vesztette."
Hihetetlen.... no comment...
Forrás: varos.blogter.hu/?post_id=272451
Lacaca 2008.06.08. 10:03:00
De legalább csak magát ölte meg! Hajrá Darwin!
Aréna Pláza - parkoló. Hölgyike 2 2 sávos egyirányú úton szembe közlekedik, gyalogosként haladunk, majdnem elgázol. Ablak lent szakáll berci mellette. Autópályán is szembe mész?
Szakáll Berci beint. Remélem mennek autópályára is....
tutti 2008.06.08. 17:11:41
on: Ez egy olyan téma, amiben nem lehet megegyezni, aki lassan szeret menni, mert ráér vagy spórol a benzinnel, az azt fogja anyázni, aki gyorsan megy. aki gyorsan akar menni, az meg azt anyázza, aki lassan megy. Olyan vélemény kellene, hogy aki úgy dönt, lassan megy, az vegye észre, ha valaki haladni akar a környezetében és ne tartsa fel. Aki meg gyorsan megy, az tartsa tiszteletben azt, aki lassan akar menni. Persze az nem elfogadható, hogy ha a belső sávban akar lassan menni. Én busszal (is) járok utasként Nyíregyházáról az M3-ason Budapestre. Egy út során a 90-95-tel haladó busznak kb 3-4x kell lassítania egy darab lassabb autós miatt. Amúgy a busz 100-al mehet, amivel járok. Ez most jó vagy rossz arány, kérdéses. De ez van.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.08. 17:21:22
B.GY. 2008.06.08. 17:56:23
raycoon 2008.06.09. 07:51:31
Csak elméleti kérdések:
...
Én még úgy tanultam (22 éve), hogy a forgalom ritmusát fel kell vennem, bár a fene nagy liberalizációt elnézve lehet, hogy ma már mást tanítanak!?..."
Reggelente az Ajtósi-n (tudnék más utat is mondani) az autók 90% kb 70-es tempót megy. Ott ahol egyébként mérni is "szoktak". Muszáj lenne nekem ezek miatt 70-nel mennem??? És majd hivatkozhatok a büntetésnél, hogy én csak annyival mentem, mint a vezérbirka és a sereghajtó? Kérem szépen én csak a kettő között voltam, nem tehetek róla!?
Az, hogy mit tanít az oktató és mi van a kresz-ben, annak sok helyen semmi köze egymáshoz.
raycoon 2008.06.09. 08:01:21
Csak elméleti kérdések:
...
Én még úgy tanultam (22 éve), hogy a forgalom ritmusát fel kell vennem, bár a fene nagy liberalizációt elnézve lehet, hogy ma már mást tanítanak!?..."
Reggelente az Ajtósi-n (tudnék más utat is mondani) az autók 90% kb 70-es tempót megy. Ott ahol egyébként mérni is "szoktak". Muszáj lenne nekem ezek miatt 70-nel mennem??? És majd hivatkozhatok a büntetésnél, hogy én csak annyival mentem, mint a vezérbirka és a sereghajtó? Kérem szépen én csak a kettő között voltam, nem tehetek róla!?
Az, hogy mit tanít az oktató és mi van a kresz-ben, annak sok helyen semmi köze egymáshoz.
raycoon 2008.06.09. 08:09:57
Rong 2008.06.09. 09:16:16
fefo 2008.06.09. 15:06:19
AP (törölt) 2008.06.10. 10:30:00
és még ti osztjátok itt az észt, sok valóságtól elrugaszkodott szerencsétlen..
fórumon pofázás helyett vezetni kéne talán, és akkor nem beszélnétek hülyeségeket
Rong 2008.06.10. 13:47:14