Anita meglepő történettel szolgált nekünk, melyben az őrangyalok kinyújtott karja két izmos, szlovák, audis legényben manifesztálódott.

Sziasztok, a következő történet talán 2 perc alatt játszódott le, nekem mégis örökkévalóságnak tűnt és talán még soha sem rettegtem ennyire.

Az M7-esen vezettem a családi Octaviát Győrből Budapestre. Hátul a két gyerek (2 és 4 éves lányok) az ülésükben aludtak, engem is nagyon kerülgetett az álmosság, zenével próbáltam kicsit segíteni rajta. Valahol a tatai lehajtó környékén több autószállító kamiont értem utol, előzni kezdtem. Az említett álmosság miatt lehet, hogy nem néztem elég figyelmesen a tükörbe, mindenesetre valahogy a semmiből felbukkant közvetelenül mögöttem egy nagy fekete batár. Gyorsítottam, hogy minél hamarabb visszatérhessek a külső sávba, a gyerekek miatt persze csak módjával. Nem mondhatom, hogy tolt, sőt inkább pár méterrel lemaradt, ekkor láttam, hogy egy szlovák rendszámú Audi, de amikor már csak egy kamion volt hátra (korábban nem tudtam visszazárni, szoros konvojban mentek) villogni kezdett és a dudát is megnyomta párszor.

A tükörbe néztem, láttam, hogy a sofőr és az utasa is hevesen mutogatnak Mondtam magamban valami csúnyát, mi a fenét gondolnak, átugorjam a kamiont, vagy mi? Intettem is egyet mérgesen (hozzáteszem, nem a középső ujjammal!). Mikor befejeztem az előzést, a szlovákok nem hagytak le, hanem mellettem mentek a belsőben, továbbra is dudálva, integetve, sőt, az utas lehúzta az ablakot és úgy kiabált és mutogatott, hogy álljak meg. Biztos voltam benne, hogy a feltartás/mutogatás ügyet akarják megbeszélni, lehet, hogy nem is csak verbálisan. Itt jegyzem meg, hogy két nagydarab férfi volt, a fekete pólójuk csak úgy feszült az izmoktól, én nő vagyok, 52 kiló cipőstül, hátul  a két kislány, ki tudja, mit akarnak a külföldiek, szóval nem kicsit féltem.

Semmiképpen nem akartam megállni, de durván toltak a leállósáv felé, nem volt más választásom. Ahogy végül megálltam, az Audi is, kicsit ferdén előttem, elzárva a menekülés lehetőségét (pedig azon voltam, hogy ha kiszállnak, megpróbálok eliszkolni), az utas még a mozgó kocsiból ugrott ki és rohant felém, valamit szlovákul ordibálva. Itt már halálos rémületben voltam, majd magam alá pisiltem, a telefonomon tárcsáztam a 112-t, mikor a férfi elfutott mellettem és feltépte a jobb HÁTSÓ ajtót (én picsa, ijedtemben nem nyomtam le a központi zárat!), ahol a kisebbik lányom ült.

Sikítva fordultam hátra és akkor láttam, hogy  a kicsi valamikor felébredt és csendben játszani kezdett (a zene miatt még kisebb esély volt meghallani)  és valahogy a fejére húzott egy teszkós igelitszatyrot, amit  a fene tudja, hol talált (természetesen nem szoktunk ilyet a keze ügyében hagyni). A férfi behajolt és óvatosan lehúzta a táskát, valószínűleg pont időben, mert szegény kicsi nagyon kapkodta a levegőt, ahogy a feje kiszabadult. A férfi magyarázott valamit szlovákul, ekkor ért oda a sofőr, aki jól beszélt angolul és elnézést kért, hogy megijesztettek, de mögöttünk haladva látták, ahogy  a kislányom a fejére húzza a zacskót és nagyon megijedtek, hogy esetleg megfullad. Búcsúzóul még egy nagy csomag gumicukrot is kaptunk. 

Szóval Martin és Miso Banska Bistricából (mint megtudtam, Besztercebánya) - velmi vam dakujem! (nagyon köszönöm!).

UI: így visszaolvasva lehet, hogy túlzottan elkapott a pánik, de a gyerekeit féltő anyuka lelkivilága külön téma. Ha belegondolok, az ijedtségben biztosan nem kis szerepet játszott az a sztereotípia, ami ezen a blogon is nagyon gyakran előkerül, azaz kigyúrt emberektől nagy fekete autóban jót nem lehet várni. Hát ezt ezennel vitatom :).