Még most szólok, hogy most egy erősen offtopic poszt következik, amiben senki nem megy neki senkinek semmilyen járművel. Sokkal inkább öncélú, egoista élménybeszámoló lesz ez.

Tegnap útban Debrecen felé hosszú ujjú ingben vezettem, persze már indulás után nem sokkal, az autópályán be kellett kapcsolni a légkondit, mert ha kánikula nem is, de fülledt, párás levegő az volt. Valami oknál fogva az Indexnél valaki úgy gondolja (jó eséllyel Sixx az a valaki), hogy mi egy jó blogot csinálunk és ezért meghívnak minket csúcstalálkozni, faggatózni, beszélgetni. Miután letudtuk az aznapi 250 kilométerünket, a szálláson egyből váltottam rövidujjúra, hogy aztán különösebb hónaljvízesés előidézése nélkül tehessünk egy sétát a városban, még a Campus fesztiválos jelenésünk előtt. Mivel a BKV valami érthetetlen oknál fogva ilyen messzire nem közlekedtet járatot, ezért társbloggerkolléganőmön, Kisikasán kívül BKV Figyelő szállítmányozását is magamra vállaltam, hárman vágtunk neki várost és tömegközlekedés-fanatikus barátunk miatt természetesen villamost is nézni.

Itt még semmi jele nem volt a viharnak

Miután mindez megvolt, ismét kocsiba vágtuk magunkat, hogy tiszteletünket tegyük a fesztiválon is, elvégre azért égettünk el sok liter benzint, minden valószínűség szerint apró sárga virágok halálát okozva a kibocsátott mérgesgázokkal. Debrecen határában jártunk, amikor kezdett gyanús lenni, hogy meglehetősen fekete az ég pont előttünk. Amikor begördültünk a bejárathoz, elkezdett esni az eső. Átvettük a belépőket, aztán mikor elindultunk, hogy megkeressük a legideálisabb parkolóhelyet, leszakadt az ég.

Ennyit láttunk két törlés között

Majdnem egy órán át ültünk az autóban és néztük az égi csapás elől pánikszerűen menekülőket. Igazából nem értem, hogy hova rohantak, mert úgyis már az első tíz másodpercben bőrig ázott, akinél nem volt ernyő vagy esőkabát. Nem sokkal később meg gyakorlatilag semmit sem láttunk, mert bepárásodtak az ablakok. Tulajdonképpen mázlink volt, hogy még az autóban ért minket a vihar, mert amellett, hogy a fedetlen helyeket pillanatok alatt mocsárrá változtatta, sikeresen a panzióban hagytuk az idehaza gondosan bekészített esőkabátokat, de még az ernyőmet is (az meg csak később jutott eszembe, hogy van egy bazinagy ernyő a csomagtartóban, csak még soha nem használtam eddig). Mikor nagyjából elállt az eső és kimerészkedtünk a szabad ég alá, akkor azzal is szembesültünk, hogy az előbb említett kellékeken kívül nem ártott volna gumicsizmával is felszerelkezni. A Café Magentához való eljutást valahogy megoldottuk csónak és evezők nélkül, aztán szépen lassan kezdtek visszaszállingózni az emberek. Végre megismerhettem jópár másik meghívott bloggert, akik naponta szülik az olvasnivalómat.

Itt már rohadtul fáztam

Érdekes helyzet volt, hogy olyan körben ülök, ahol mindenki blogol körülöttem, szinte már ismertem őket eddig is, arcot viszont nem tudtam párosítani a blogokhoz. Voltak a társaságban beszédes emberek, úgyhogy adódott szabadidőm megkezdeni a visszaszámlálást a fagyhalálomig. Érdekes módon, amikor beszéltem, akkor meg egyáltalán nem fáztam. Lehet, hogy végig kellett volna pofáznom az estét. Később azért javult a helyzet, visszakaptam a vésztartalék dzsekimet a vacsoránál és még forró teát is önthettem magamba. Aztán amikor átvonult a bloggerhorda a vip sátorba, én is stratégiát váltottam a belső fűtést illetően. Még mielőtt megköveznétek, visszafelé nem nekem kellett vezetnem, mert Kisikasa magára vállalta ezt a nemes feladatot, cserébe innentől végig melengetnem kellett a lábát, hogy azért legalább ne kelljen amputálni, meg mégiscsak érezze, hogy most akkor be van-e nyomva a gázpedál padlóig.

Itt már nem fáztam

A természet minden próbálkozása ellenére az a véleményem, hogy érdemes volt megismerkedni ezekkel az emberekkel, még ha ehhez igazából sokkal több idő is szükségeltetett volna. De megtudtam olyan fontos információkat, mint pl. hogy Tóta W. Árpád nem egy 50-60 év közötti morgómedve, hanem alig pár évvel idősebb nálam, vagy hogy SzabóZ képes mindazok helyett folyamatosan beszélni, akik ezt hagyják neki. Meg hogy BKV Figyelő mindig kockásodik valahogy a fotókon. Azt meg már inkább nem is írom le, amiket az indexes bulikról hallottam, mert kezdhetném is betonba önteni a lábaimat az utolsó dunai kirándulásom előtt.

Kurva szar idő volt, kurva hideg volt, de megérte, na. Lehetne szépíteni a kifejezésen, de akkor és ott így fogalmazódott meg bennem. Nézegessétek meg a többi képet is, írtam ma már eleget.