/A\ ismételten egy tanulságos történetet oszt meg velünk, ahol a véletlen, vagy lustaságból kint felejtett sebességkorlátozó táblák talán ezúttal életet menthettek volna.

Mivel mostanában (évek óta...) szinte általános vélemény az, hogy minden sebességkorlátozás hülyeség, legyen itt egy történet, a végén kicsit populistára hangszerelve, de azért túlélhető.

Nem sokkal az objektív irgumburgum bevezetése után autóztam péntek délután A pontból B-be. Kb. félúton egy település központjától kezdődött egy frissen felújított útszakasz, ami eltartott a település végéig, majd tovább nyílegyenesen a következő település határáig. Cirka 3-4 kilométer. Annyira friss volt a meló, hogy még kint voltak a harmincas táblák. Végig. Ideális csapdázóhely a rend éber őreinek. Nem saját autóval voltam, nem akartam gondot okozni, betartottam. Rendőr (akkor és ott) nem volt; azt viszont meg kell jegyezni, hogy nem én voltam a környék legnépszerűbb embere...

Az éjszaka közepén, már visszafelé, ugyanazon útszakasz felé közeledtem. Éjfél volt, sehol senki, mondtam magamban, ezt neked harmincas tábla. A település végén egy kanyar, utána jött a sebességkorlátos útszakasz, tartottam az ötvenet (ez még belül van a lakott területen). A kanyarban haladva feltűnt, hogy piros-kék-sárga villogás verődik vissza a tájról. Nos, ezután persze nem akartam gyorsan menni, fék huszönötre, mögöttem senki, lássuk, mi történt. Szembesáv padkáján rommá tört kerékpár, mögötte a rendőrautó, két rendőr gondterhelten nézi a földet - cserbenhagyásos gázolás lehetett korábban.

És akkor a populista rész. Azok a harmincas táblák nem azért voltak kint, hogy a kerékpárost megvédjék (valószínűleg hétfőn szedték volna be őket, mert pénteken véget ért a munkaidő). De ha az ismeretlen betartotta volna...