Azt hiszem, Györgyi hidegvérének köszönhette, hogy megúszta egy kis ijedtséggel a kamikaze bácsi akcióját. Nemrégiben egy hasonló, szembemenős sztorit olvashattatok, de ez annál is sokkal veszélyesebb, hiszen autópályán jóval nagyobb sebességnél, rövidebb idő alatt kell jó döntést hozni és persze ki az, aki itt szembejövő autóra számít?

Tegnap olyan sztori részesévé váltam, amilyet én még csak hülye amerikai filmekben láttam. Gondoltam, megosztom veletek is... Déli egy órakor, tökéletes látási és útviszonyok közepette autóztam kifelé Pestről, az M3-as kivezető szakaszán. Közel 400 km és csaknem 4 óra vezetés volt már mögöttem, úgyhogy jól esett volna mihamarabb célhoz érni. Ezt erősen akadályozta egy kedves autóstársunk (fehér kadettal), aki a külső sávban poroszkáló másik autótól fél autóhossznyival lemaradva, annak tempóját átvéve megakadályozott a gyorsabb haladásban.

Nem türelmetlenkedtem, nem villogtam, nem dudáltam, nem toltam le, nem mentem a seggébe - gondoltam, majd csak észbekap. De ez a történet nem az egymás mellett autózás jelenségéről szól. Épp egy felüljárón haladtunk fölfelé, amikor a fehér Opel egyszer csak ,,kacsázott" egyet, majd indexelt jobbra, fékezett, és behúzódott az addig mellette haladó autó mögé. Gondoltam, talán most jutott eszébe, hogy le kell mennie a következő lehajtónál. Én persze rögtön a gázra léptem, hogy mihamarabb elmehessek mellette, amikor a bukkanó tetejére érve döbbenetes látványban lett részem: a belső sávban, vagyis abban, ahol én mentem, a szalagkorlát mellett egy régi kadett - JÖTT VELEM SZEMBE! Miatta kacsázott a fehér opelos, mert a bukkanó miatt ő is későn vette észre, én meg nyilván még később...

Hatalmas fékezés, próbáltam úgy lavírozni az autóval, hogy ne menjek neki egyik Opelnek sem. (Nem sikítottam, és nem csuktam be a szemem - pedig ,,nőből vagyok"... :)) Miután sikerült a manőver, ránéztem édesapámra, aki mellettem ült. Egész jól viselte - pedig a szívinfarktusát követő lábadozás után éppen a szívszanatóriumból hoztam őt haza. (Mellesleg 40 évig autózott Budapesten, és évekig oktatott is, úgyhogy látott már egy-két cifraságot...)

Ahogy szóhoz tudtunk jutni, azon kezdtünk morfondírozni, hogy hogyan keveredhetett oda szerencsétlen bácsi? Nem volt a környéken sem terelés, sem átépítés, és a csomópont táblázása is tökéletesen egyértelmű. Illetve ha már odakeveredett, hogy került a BELSŐ sávba? (Lehet, hogy a KRESZ értelmében jobbra tartott?) Mindenesetre azt a döbbenetet, amit szegény bácsi arcán láttam, egy darabig biztos nem felejtem el.

Akkor, első dühömben elmondtam őt mindenféle ámokfutó kriptaszökevénynek, de így utólag, lehiggadva már nem tudok rá haragudni. Persze biztos máshogy éreznék, ha balesetet okozott volna, de szerintem legalább annyira meg volt ijedve, mint mi, akik szembe mentünk vele. Ettől függetlenül mindenkinek sokkal jobb lenne, ha ő többet nem vezetne autót.

Első percben arra gondoltam, hívni kellene a 111-et. De aztán letettem róla: mire kiérnek (illetve inkább mire fölveszik a telefont), rég nekiment valaki, vagy pedig kikeveredett onnan valahogy. Bízom benne, hogy végül nem okozott balesetet. Mivel a híradásokban nem találtam nyomát, talán így történt. Tény, hogy a legveszélyesebb helyen találkoztam vele, mert a bukkanó miatt nagyon későn láttuk meg egymást. Amikor visszanéztem, már felért a tetőre, talán úgy már könnyebb volt megoldani a helyzetet, hogy messziről látható volt.

Végezetül egy vicc jutott eszembe. A rádió bemondja: ,,Vigyázat, egy őrült a forgalommal szemben közlekedik az autópályán!" Mire az egyszeri sofőr: ,,Méghogy egy! Mindegyik!"
Higgyétek el, élőben nem olyan vicces...