Van, aki próbálja bemagyarázni, hogy egy SUV nem városi autó, pedig Tpapa leveléből is kiderül, hogy nagyon is az, más kérdés, hogy városba való-e a méreteinél fogva. Az mindenesetre egészen biztos, hogy jól jön egy magasabb, masszívabb felépítmény olyankor, mikor jön egy idióta, aki úgy gondolja, hogy még éppen elfér. Aztán mégsem.

Állok a dugóban a Karinthy Frigyes úton. Harmadik(?) vagyok a sorban a Bercsényi utcai lámpától számítva. Középen villamossín, majd egy forgalmi sáv, kerékpársáv, azon túl parkolók, fák, járda, ha valaki nem ismerős erre. Látom a tükörből, hogy egy autó jön, előzi jobbról végig a sort a kerékpárúton. "Nem fog elférni." -mondom ki hangosan, a mellettem ülő páromnak.

Tévedtem. Beszuszakolja magát mellénk, s mivel a tükrök különböző magasságban vannak, (SUV vs. tuc-tuc-golf,) elcentizget. Viszont egy másik szabálytalankodó már elfoglalta a kerékpársávot, vészvillogóval parkol rajta, így a mutatvány bedőlt. Várjuk, hogy váltson a lámpa. Vált. Előttem lévő indul, indulok én is. Enyhe lökés jobbról. "Na ez  nekem jött."

És innen vált a dolog érdekesbe. Én a történteket viszonylag nyugodtan veszem tudomásul, nem úgy a másik fél, aki ablakot le, kiabál velem, hogy álljak félre, miért mentem neki, miért húztam rá a kormányt, és nem láttam, hogy indexel? Sorban a válaszok: 1, Nem mentem neki, Ő jött nekem. 2, Egyenesen haladtam, előttem nem volt akadály, okom sem volt irányváltoztatásra. 3, Nem, nem láttam, az én üléspozíciómból nem látszik a mellettem (-alattam) 5-7 cm-re lévő Golf indexe. (Bevallom, ha láttam volna, sem érdekel, hiszen nem állt szándékomban beengedni magam elé a tolakodót.)

Mivel rendes gyerek vagyok, (már persze azt leszámítva, hogy nem engedtem az utcai zsarolásnak, és elindultam, amikor lehetett), megálltam és elővettem az ilyen esetekre az ülés alá készített fényképezőgépet. (Aki bézbólütőre tippelt a mondat első fele után, az kezdjen el szégyenkezni!) Elsőre ez a mutatvány is besült, szerencsére volt nálam tartalékelem. A golf vezetője emelt hangon kérdi, hogy miért fényképezem én az Ő kocsiját? Mondom neki, nem szeretném, ha később rám akarna verni valamit, amit nem én csináltam. (Szó szerint már nem emlékszem, tartalmilag ez volt.)

Fickó konstatálja, hogy nem lesz verekedés, (igény az talán lenne rá, csakhogy a +130kg súlycsoportban vagyok,) így verbálisan kezd a meggyőzésemhez, meglehetős vehemenciával. Én mosolyogva közlöm vele, hogy akkor rendőrt hívok. "Hívj, csak hívj!" a válasz, mire én kisétálok a sarokra megnézni az utcanévtáblákat és kihívom a rendőröket helyszínelni. Mindketten telefonálunk. Az Ő ismerőse hamarabb ér oda, mint a rendőrök. Mutogatva elmagyarázza neki a helyzetet. Én visszaülök a kocsiba, út közepéről már félreálltam, páromat közben elküldtem, intézze a dolgát, amiért jöttünk, mert a rendőrségi helyszínelők nem egy rohamcsapat a tapasztalatom szerint, és a dolguk is biztosan sok ilyenkor.

Szóval ülök a kocsiban, relaxálok, próbálom kiheverni a rettenetes sokkot, amit az eset okozott patyolat lelkemen, mire odasétál az ablakhoz a golf vezetőjének haverja, és megkér, hogy mondjam le a rendőri helyszínelést. Mondom neki, nem lehet, mert nem tudtunk a barátjával megegyezni a felelősséget illetően. Szálljak ki, beszéljük meg. Na, mondom magamban, mégis csak bunyó lesz ebből, de nem. Nem lett. Látható kár nem keletkezett a kocsimban, erősen kellett néznem, hogy megállapítsam a sötétben, hol jött le a kosz az alufelniről.

Summa summárum, hülye vagyok, futni hagytam az illetőt és mentem a dolgomra. Tanulság az nincs, vigyázzatok a környéken egy sötét tuc-tuc-golf sötét vezetőjével, mert nagyon egyéni értelmezésben ismeri a KRESZ szabályokat! (És persze vigyázzatok velem is, mert ha valaki nagyon nekem akar jönni, nem biztos, hogy félrerántom a kormányt. Az is lehet, hagyom neki, ha csak anyagi kár keletkezik és nem jár az eset személyi sérüléssel.)

Ui. Félreértés ne essék, én is rászorulok olykor mások jóindulatára. Sőt, szoktam hibázni is. Így normális esetben én is beengedek másokat magam elé, nem veszek minden ilyet aggressziónak. A korona sem esik le a fejemről, ha várnom kell egy kicsit valaki miatt. Ebben az esetben nem éreztem úgy, hogy el kellene engednem a kollégát. Ennyi.