Zapika történetének főszereplője egy helyismerettel nem rendelkező hölgy és egy BMW-s HVCS, aki rettentően fontos dolgát függesztette fel pár perc bunkózás erejéig, hogy megmutassa milyen fából faragták. Az biztos, hogy tuskóból...
Sokszor olvasgattam ezt a blogot, gondoltam én is megosztok veletek egy történetet. Tavasszal történt.
Nem én voltam a szereplő, csak láttam valamit. A BAH csomópontnál ácsorogtunk a középső sávban, ahol két sáv halad az Alkotás út felé, egy pedig fel a felüljáróra a Hegyalja felé. Tehát én az Alkotás felé készülve vártam a zöldet, kb tíz-tizenötödik lehettem a sorban. Ott álltam, ahol még egymás mellett halad a három sáv. Egyszerre nagy dudálásra lesttem figyelmes. Látom a tükörben, hogy egy 30 körüli csaj egy Mondeo kombival talán későn vette észre, és talán helyismerete sem volt, hogy a legbelső sáv felmegy a felüljáróra, de ő nem arra akart menni. Próbált behúzódni a középsőbe, és ezzel ugye akarva-akaratlan elállta a belső sávot, és feltartott kettő darab autót. Egy M3-as BMW-t, es még valamit.
Mivel a mi két sávunk a piros miatt állt, és a vége valahol Budaörsön lehetett, senki nem tudta beengedni, mert ugye nem mozdultunk. A 20 körüli csávó pedig feküdt a dudán a BMW-ben, de úgy értve, hogy nyomta folyamatosan. Szegény csaj tök görcsben volt, de hát nem volt hova menekülnie. Tehát a bömbi dudája szól, mi állunk, a csaj is, és dudaszó mellett várjuk a zöldet. Ekkor megváltás, zöld a lámpa. Sor elindul, a tükörben figyelem az eseményeket.
Megindulunk, és valaki beengedte a Mondeós csajt, a BMW pedig bazinagy gázzal el. Gondoltam sietős neki, és felhajt a felüljáróra. De most jön a csavar! A BMW-s kiscsávó a szalagkorlát előtt át a "forgalom elöl elzárt területen" bevágódott abba a sávba amiben én is tarottam az Alkotás felé, elém három-négy autóval bepofátlankodott. Ha nem is a Hegyalja felé akart menni, akkor miért volt a dudálás? Sietni kellett bunkónak lenni? Miért nem bírt akkor a Mondeo mögött maradni? Ez nem bunkóság?
Oké, hülyén csinálta a csaj is, de ha pl. én nem ismerném a várost, és egyszer csak marhára nem arra megy a sáv, amerre nekem kellene, én is ezt tettem volna, mert nem tudhatom, merre megy az út, és hova jutok, és hogy keveredek vissza. Csak ennyi. Szóljatok hozzá, lehet megszólni a csajt, csak a BMW-s kisgyereket ne védjétek légyszi!
biker_kolee 2008.11.24. 07:41:14
biker_kolee 2008.11.24. 07:43:52
Amúgy a csaj helyében mást én sem tudtam volna csinálni. Vagy kiszállok, és odamegyek a bömösös gyerekhez, hogy beragadt a dudád, meg kéne javítanod. :)))
ex-dr. vuk 2008.11.24. 08:09:33
A zebran is aki atsuhan elottem biztos nagyin siet, de ha veletlen a tukrevel eluti a kezemet akkor mar siman raer kilogva anyazni. Pont ennyi ido alatt el is engedhetett volna.
Matrix_ 2008.11.24. 08:18:28
másodszor én védeném a béemvérseket. Igenis biztosan sietett mert egy nemzetközi konferencián tartott előadást a "kvarkok keletkezése és szerepük az időalagutak és tértorzulások létrejöttében" címmel. Ha lekési akkor a nemzetközi fizikustársadalom kirekeszti és ezzel, meghiúsul támogatása kutatásának a.
Mért kell mindig rosszat feltételezni. Amúgy meg lehet hogy éppen szült. Sünt. Farfekvésest és ezé sietett!
A Mondenós meg vegyen GPS-t, azt az megmondja neki, "A következő lehetőségnél forduljon jobbra... vagy balra... őőőő... újratervezés...."
;)
Marcellusca 2008.11.24. 08:47:41
A kiskötsög, meg ha ennyire siet, akkor hogy van ideje szabályokat sértve (min kettő: záróvonal átlépése, forgalomtól elzárt területen várakozás) leállni balhézni?! Vagy ezen a 20 másodpercen múlott, és mostmár úgyis minden mindegy alapon már ráér?!
12a-c!!!
sugi77 2008.11.24. 08:59:56
Wazz...most már értem miért kellett tavasszal az előadóra várni 1 órát :) pedig mindenki annyira várta már a kvarkok történetét :D hogy az emberek majdnem meglincselték a szervezőket ;P
Amúgy meg 10!
Dr Kangörény 2008.11.24. 09:13:00
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.11.24. 09:18:05
Tanultam kreszt 2008.11.24. 09:20:15
zzz 2008.11.24. 09:27:00
BMWs: 50-nel a kulso savban kell menni!!!! (kicsivel tobb, mint 70-nel mentem)
En: Iranyjelzo?
BMWs: 50-nel a kulso savban kell menni!!!!
En: Iranyjelzo?
BMWs: 50-nel a kulso savban kell menni!!!!
En: Iranyjelzo?
Es ennyiben maradtunk. :) Erdekes, hogy ha mutogatsz egy BMW-snek, egybol nem lesz sietos neki...
Egy Ladás 2008.11.24. 09:28:06
közlekedő 2008.11.24. 09:30:29
babu2000 2008.11.24. 09:31:26
tygger 2008.11.24. 09:33:05
egyúttal imázsjavító körutat is tartottam az autóval, minden gyalogost átengedtem, mindenkit beengedtem, komolyan mondom, volt ám csodálkozás bőven.
hihetetlen, mennyire negatív ebben az országban a bmw-sek megítélése, de biztos tesznek is érte.
nyilván nekem sem véletlenül jutott eszembe, h kedves legyek mindenkivel. hihetetlen élmény volt.
parapali 2008.11.24. 09:34:36
ez nem azt jelenti hogy a béenvésnek adtam igazat:-)
tygger 2008.11.24. 09:36:16
van ám egyéb lehetőség is, m én se szoptam le senkit, bunkó se vagyok, mégis 320xd volt a seggem alatt. persze, csak pár napig.
Alex · http://k5fqcf 2008.11.24. 09:40:33
Így kijelenteni, hogy egy BMW-s (bárki is legyen az) kretén, az meg még nagyobb kreténség...
zzz 2008.11.24. 09:46:22
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.11.24. 09:49:47
Csak vicceltem - de én bmw-s-től jót tényleg nem várok.
Sanya69 2008.11.24. 09:51:00
Marcellusca 2008.11.24. 10:00:23
Akkó' is takaroggyá má' le a béjemvés eliből. Mi az, hogy feltartod? Ne rendőrköggyé mán itten! Nem tudol arró', hogy ők nekik minég fontos, és iggen naggyon sijetős? :D
babu2000 2008.11.24. 10:07:01
zzz 2008.11.24. 10:07:36
szabolcs 2008.11.24. 10:07:43
Marcellusca 2008.11.24. 10:08:40
Az a probléma, hogy a BMW-sek hathatós segítségével sikerült kialakítani ezt a sztereotípiát. Nem tehetek róla, de amint meglátok egyet, máris óvatosabb vagyok és felkészülök, hogy kivédjek egy esetleges rázós helyzetet. És még mielőtt megvádolnál: nem, nem irigykedem rájuk. És nem nézem le a suzukisokat és öreg ladásokat sem!
W Joe 2008.11.24. 10:09:33
Marcellusca 2008.11.24. 10:12:07
Jaj, de igazad van!!! A taxis egy külön, ember forma állat fajta.
Mint régebben írtam: Azt is útálom, aki nem útálja őket! :D
Rocko- 2008.11.24. 10:12:56
potha 2008.11.24. 10:13:05
Ha a bmw-s csak nevelni akart akkor neki is 14 :D
Amúgy meg szegény hölgy és miegymás :)
igazlátó 2008.11.24. 10:13:36
goes 2008.11.24. 10:14:15
tygger 2008.11.24. 10:15:43
de hozzáteszem, egyes elméletek szerint a bmw-sek, audisok németországban, ausztriában és egyéb "jó helyeken" is csak álmodnak arról, h olyan "presztízsük" legyen, m a merciseknek.
pont a hétvégén beszélgettem erről egy barátommal és lehet ebben valami: sokszor autózom németországban, sokan villognak, de a legtöbben bizony bmw-vel tolnak ki a sávból. érdekes márkaidentitás.
babu2000 2008.11.24. 10:16:53
Marcellusca 2008.11.24. 10:18:03
Nem rosszabbak, hanem többet megengednek maguknak, és azt képzelik, hogy ez így van jól!
Plusz még azt is hiszik, hogy ha erős, sportos autójuk van, akkor már tudnak vezetni is. Ezért (is) csinálnak veszélyes helyzeteket.
Amanitin 2008.11.24. 10:19:18
Magyarul azért mennek gyorsan, mert faszok.
Zap 2008.11.24. 10:22:20
Az egyiknek van pénze, és ezért vesz egy biztonságos, és jól kinéző BMW-t. És ennyi. Esetleg még az övet is beköti benne.
A másiknak van pénze, ezért vesz egy BMW-t, és azt hiszi, hogy ezzel megszerezte a következő előjogokat:
-sérthetetlenség
-elsőbbség minden forgalmi helyzetben
-előzés joga bármely forgalmi helyzetben
-előrejutás joga bármely forgalmi helyzetben
És sosem kötik be magukat.
töröttszárnyú angyal (törölt) 2008.11.24. 10:23:59
jah és ha kérhetek mindenkit, december 12-én 7.50-től 9-ig délpesten,
Lécci legyetek előzékenyek egy 1.3-as fehér 5ajtós régi swifttel, amelyiken csigajogsis matrica van....
(én fogok vizsgázni)
Perillustris 2008.11.24. 10:24:26
Ismerősöm rendszeresen jár egy nagy fehér furgonnal. Amúgy is, de azzal különösen odafigyel minden KRESZ szabály betartására, mintegy csalódást okozva a közlekedés többi résztvevőjének, akik nem éppen ezt szokták meg. A gyalogosok egyszerűen nem hiszik el, hogy elindulhatnak előtte a túloldalra.
abcdefg 2008.11.24. 10:25:36
régebben volt valami ilyen reklám, aminek a paródiájában hangzott el a fenti szöveg a feketelaci szájából...
gondolatbetyar 2008.11.24. 10:26:22
butapesten mindenki köcsög
szegény vidéki kislány balfasz volt és nem nézte a táblát, erre egy köcsög pesti panelproli dudál
nagykaland
vidéken a bmw-sek finom úriemberek
köztük én-is
lakott területen nem megyünk gyorsan és gyalogos elengedjük
alapból előzékenyek vagyunk, mert megtehetjük, hogy nem kell minden helyzetet kihasználni, a következő egyenesben csak gázt adunk
ha már általánosítunk, akkor csináljuk az én számízem szerint
hogolyo78 2008.11.24. 10:27:26
Az meg egy érdekes kérdés, hogy nálunk miért pont a BMW lett a bunkók autója. Az máshol is úgy van, hogy városon kívül a belső sávot a béemvéseknek találták ki?
abcdefg 2008.11.24. 10:27:41
aki lassabb mint én, az hülye, aki gyorsabb, az bunkó....
Dyke 2008.11.24. 10:27:53
Marcellusca 2008.11.24. 10:27:58
Ja, hát meg köll, hogy tapasztalgyad, hogy az övéje mijjjen JÓ ótó! :D De csakis kívülről, mert beülni nem enged.
Matrix_ 2008.11.24. 10:29:19
CSakhát ha suzukival tolsz le vkit, akkor az kiröhög :))
kis ember 2008.11.24. 10:29:54
Viszont: Ha nem muszáj, ne dudáljatok biciklisre, főleg ne nevelő szándékkal. Olyan hangos, hogy akkor is ideges és agresszív lesz tőle az ember, ha egyébként nyugodt volt. (Baleset elkerülése természetesen más eset.)
Wick 2008.11.24. 10:31:01
Íííígy van!
(ez kurvajó.. :-DDD és milyen igaz :DD)
kis ember 2008.11.24. 10:32:09
phaidros 2008.11.24. 10:35:23
Hiába, ott nem fasz- és egonövelés céljából veszik, és gyerekszobájuk is van/volt. Az a kisiskolás is valszeg el fogja engedni a gyalogost. Valahogy így működik a normális társadalom.
Marcellusca 2008.11.24. 10:36:57
De én nagyon úúútálom őket! :D
kis ember 2008.11.24. 10:37:01
tygger 2008.11.24. 10:40:32
ööö, svájc mondjuk pont nem annyira jó példa, ez a sztori most meglepett. én is azt hittem, ha zebra, akkor mi átmehetünk nyonban nyugodtan, hát az asszonyt úgy kellett visszarántanom egy zürichi rendszámos q7 elől.
genfben ugyanúgy használták a buszsávot, m budapesten, tolakodtak, furakodtak, ausztria és németország ilyen szempontból sokkal jobb példák.
töröttszárnyú angyal (törölt) 2008.11.24. 10:40:54
"-előzés joga bármely forgalmi helyzetben"
ezt félreolvastam, 43!
kis ember 2008.11.24. 10:44:12
Egyébként, ha feljelentetted volna a Q7-est, és az asszony tanúskodik, ugrott a jogosítványa. De tényleg.
Matrix_ 2008.11.24. 10:49:54
ez is BMW lehetett ? :)
ez azért már a legalja a dolgoknak...
töröttszárnyú angyal (törölt) 2008.11.24. 10:51:06
sunblind 2008.11.24. 10:51:13
Bacu 2008.11.24. 10:51:23
sötét kékes-szürke Opel Corsája van, LBL-720 a rendszemáma.
Innen üzenem neki, hogy egy iszonyat parasztság, amit minden reggel művel! Meg az összes több is, aki úgy gondolja, hogy nem tudja végigállni a lámpát, és álló kocsisort előz!
Parasztok vagytok mind!!!!
kis ember 2008.11.24. 10:52:43
Bocs.
Én börtönbe csuknám, ha bebizonyosodik, hogy nem volt igaza. Ott majd megtudja, hogy milyen az igazi anál intrúder.
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.11.24. 10:54:00
ezt én is hallottam hírekben, tiszta wildwildwest lesz a végén...
sajnos azt kell mondjam, nem csodálkoznék, ha lassan ott tartanánk, hogy pisztolypárbajt tolnak a kereszteződésben, feltartva a többi közlekedőt... és akkor már csak a coca-cola hiányzik a tökéletesen sablonos helyzethez:D
Zombika 2008.11.24. 10:54:33
Globálisan utálni a BMW-seket nem kisebb szegénységi bizonyítvány, mint a cigányokat, zsidókat, szlovákokat vagy melegeket gyűlölni.
Nekem is BMW-m van, de nem azért mert kicsinek találnám a farkam, hanem mert az 530XD az egyik legjobb autó számomra, és egész jó áron tudtam hozzájutni.
Egyébként minden sávváltáskor indexelek, a gyalogost átengedem a zebrán, és elfogyó sávnál is mindig alkalmazom a zipp-zár elvet.
Üdv.
Marcellusca 2008.11.24. 10:56:44
Kíváncsi vagyok a végkifejletre (jogerős ítéletre!).
Ötév kötél három évre felfüggesztve!
töröttszárnyú angyal (törölt) 2008.11.24. 10:57:59
teljesen igazad van...
és megígérem, ha kapok egy bömöst én is rendes leszek
csak tudod a "nagy számok törvénye"
nem minden cigány bűnöző, de mégis velük vannak tele a börik
kis ember 2008.11.24. 10:58:07
Sascha 2008.11.24. 10:58:40
Perillustris 2008.11.24. 10:59:20
index.hu/politika/bulvar/aut7915/
Marcellusca 2008.11.24. 10:59:33
Látod, látod! Te is a kisebbséghez (normális BMW-s) tartozol, úgyhogy Téged meg ezért fogunk utálni. :D
babu2000 2008.11.24. 10:59:51
W Joe 2008.11.24. 11:07:19
Erkölcsi válságban a magyar közlekedés.
Zombika 2008.11.24. 11:08:47
Egyébként politikusok, bankelnökök, vállalkozók (úgy értem legális üzleteket folytatók) is ilyen autókkal járnak.
Ebben a körben még előfordul 1-2 volvó vagy Lexus is, de csak az igazán különcöknél.
A "gazdasági elit" 90%-a németautós, nem csak a bűnözőké.
tygger 2008.11.24. 11:09:28
kirándulni voltunk, nem volt időnk.
de nem tudtam, h ott is van ilyen szigorúság. németországról tudom, mikor az asszony stuttgart mellett, egy kis faluban volt szakmai gyakorlaton, a főúton már akkor fékeztek, ha 50 méterre megközelítettük a zebrát. kis túlzással, persze.
ihatethisindapassthingy 2008.11.24. 11:22:42
Benedx 2008.11.24. 11:27:47
Amúgy, dolgoztam üzemanyag-forgalmazásban, és bizony az Audi-Bmw-Merdzsó vezetők 90%-a vagy nepper, vagy C.kat helyi érdekű zsivány IzomTibor/ezek csajai. A maradék bizniszmen, ezek 80%-a áfacsaló :) Hosszú évek megfigyelései alapján mondom.
Benedx 2008.11.24. 11:29:22
2008.11.24. 11:30:50
kis ember 2008.11.24. 11:37:19
Kölyökképű 2008.11.24. 11:39:51
Ergo semmivel nem több a bunkók aránya a BMW-sek mint a Suzukisok között, viszont általánosságban ugyanannyi az irigy, buta, általánosító balfaszok aránya az itt hozzászólók és a való világban élők között.
Mondom ezt úgy, hogy nem BMW-m van és jártam már sok típusú kocsival a BMW-n, Mercedes-en, Suzukin, Opelen, Audi-n keresztül mindenfélével hosszabb távon, valahogy mégis oda tudtam figyelni a többi közlekedőre, a gyalogosokra, a buszokra és szeretek előzékeny lenni mégis dinamikusan haladni. Hogy mik vannak...
kis ember 2008.11.24. 11:41:59
Lauter Gábor · http://TREX59 2008.11.24. 11:45:07
Egyébként csak az emlitett tipusok és pár apróság próbál rendszeresen megtolni,letolni,elém vágni,van amikor hagyom is,de azért mindennek van egy határa...
Kölyökképű 2008.11.24. 11:56:11
Egyszerű a magyarázat, fentebb már leírtam, ugyanez a híre a BMW-nek a bűnözők között is elterjedt, a kocsi egy státusz szimbólum és mégha piti bűnöző is vagyok és csak valami szakadt 15 éves BMW-t tudok is csak megengedni magamnak, akkor is azt veszek mert a "nagyhalak" is azzal járnak. De azért abban egyet érthetünk, hogy bár sok a kirakat maffiózi nálunk még mindig eltörpül szerencsére az arányuk a közlekedésben is, tehát nem lehet miattuk általánosságban következtetni, max neked rosszabb mert egy olyan környéken laksz ahol koncentráltabb a megjelenésük. Ez kb. olyan mintha a vakok intézeténél laknál és aztán levonnád a következtetést, hogy magyarországon milyen nagy a vakok aránya...
redriot77 2008.11.24. 12:00:42
Miért nem lehet alapból tisztelni a másik embert? Függetlenül attól, hogy milyen autóban ül, és hogy mennyivel megy? Vagy nem tisztelni, csak normálisan viselkedni vele.
Miben fog ez a tolakodó, besózott, idegbeteg vérparaszt mentalitás kicsúcsosodni? Pl. ha valaki bankkártyával fizet előttem a teszkóban, és áfás számlát is kér, VAGYIS ENGEM DIREKT FELTART, akkor minimum hogy a helyszínen megerőszakolom, ha pedig a gyerekei is velük vannak, azoknak széttapsosom a fejét a padlón. Ja, meg a pénztárost is megb*szom, azért mert még. Ha meg valaki beszól, azis kap, minimum egy sípcsontttörést.
Most lehet erre azt mondani, hogy ízléstelen, vagy hogy baromság, de komolyan: 15-20 éve felmerült volna bárkiben, hogy valakit azért megvernek, mert betartotta a sebességkorlátozást? Egy mentőst? Vissza kéne hívni az oroszokat, csináljanak rendet. Pl. az ilyen faszokat szállítsák el marhavagonokban, Hátsó-Szibériáig meg se álljanak.
Perillustris 2008.11.24. 12:00:47
www.autovalaszto.hu/cikk.php?azon=458&page=1
Marcellusca 2008.11.24. 12:02:17
Részben igazad van, de kicsit sántít.
Igaz, hogy a BMW-sek aránya eltörpül az összes autós között, de a BMW-sek között viszont már nagyobb arányban vannak a bunkó vezetők. Tehát a sztereotípia ebből alakult ki. Ha BMW-s, akkó' bunkó. Plusz, amit Te is írsz, hogy a műmájerek még rátesznek egy lapáttal erre, hogy valódinak tűnjenek.
TREX59 2008.11.24. 12:05:22
blogsámán 2008.11.24. 12:07:58
Ennek az inverze is él viszont (pl. Róna u. Mogyoródi út kereszteződés Mogyoródin a Hungária felől): ha egy sávból több irányba is lehet haladni, és kiegészítő lámpa engedélyezi az egyik irányba haladást, akkor ne legyen már senki se ideges attól, hogy az előtte lévő a másik engedélyezett irányba akar haladni.
gumiboy 2008.11.24. 12:14:31
Marcellusca 2008.11.24. 12:17:42
Jó a cikk!
blogsámán 2008.11.24. 12:07:58
Igazad van, de próbáltál már Budán csak egy kört menni, mert elszúrtál egy elágazást? Nincs két párhuzamos utca, csak egy csomó egyirányú.
Egyébként még mindig nem kaptunk választ a post írójától, hogy terelő vagy záróvonalnál próbált meg a hölgy sávot váltani. Ugyanis az nagyban befolyásolja a lányzó fekvését (megítélését).
whiteg 2008.11.24. 12:30:17
És ha van rá ok, akkor végre kiélhetik agresziv hajlamaikat.
És megtehetik.
Mert tuti nem dolgozni sietnek.
zsuzsi5 2008.11.24. 12:32:12
A bizniszmenek 80%-a amúgy is áfacsaló, szerintem ez az arány nem kimutathatóan nagyobb a BMW-vel rendelkező bizniszmenek populációjában :D
blogsámán 2008.11.24. 12:07:58
Hááát, helyismeret nélkül Budapesten nem mernék még egy kört menni, főleg, mert jártam már úgy, hogy elszúrtam egy lehajtást péntek délután, és átsorolás helyett gondoltam, hogy majd megyek egy kört. Ahogy azt elképzeltem!!! Fél óra múlva jutottam vissza, kissé tépett idegekkel a jó útra.
Katka 2008.11.24. 12:35:39
blogsámán 2008.11.24. 12:39:50
Sajnos volt már rá példa. Én sem vagyok tökéletes. Azért van egy dolog, amit néhányan elfelejtenek, vagy abstart nem tudnak, pedig nagyon hasznos tud lenni: egy 90 fokos balra kanyar egyenértékű 3 db 90 fokos jobbra kanyarral. Ha ezzel tisztában lennének az emberek, akkor nem látnék napi rendszerességgel autókat, amik a Blahán a körútról balra akarnak fordulni a Rákóczi útra.
Marcellusca 2008.11.24. 12:40:28
Én is erről beszéltem.
Nejem akkor vezet Pesten, ha kokrétan tudja, hogy kell oda eljutni. Mindig csodálkozik, hogy Ő bezzeg eltévedt volna. Mondom, hogy én is, de sok helyen tudom, hogy melyik sáv fog megszűnni, melyik lesz kanyarodó és melyikben lehet egyenesen haladni. Pölö: mindig beragad a Hungária - Thököli kereszteződésben, ha az Erzsébet királyné útja felöl megyünk. Hiába mondom, hogy menjen a középsőben, mert a külső az +jobbra kanyarodó lesz, a belsőben meg a sok balra kanyarodó még feltorlódik és tőlük nem lehet egyenesen haladni. De sok ilyen hely van Pesten, ahol a helyismeret sokat számít. Szoktam sajnálni a vidékieket. Épp ezért segítem is őket, ha látom az autó mozgásán a tétovaságot.
zsuzsi5 2008.11.24. 12:45:08
Egyébként én is nyugodtabb vagyok, mert olyan biztonságban tudom, amit egy kisebb autó nem adna meg. Baráti pár egy hetessel ütött el egy vaddisznókondát, a feleség vezetett, megengedettnél kevesebbel, de kirohant elé az útra a csorda. 3 szegény disznó (egyenként sem kicsik) maradt ott, nekik összezúzódott az autójuk elej, de nem lett totálkár, és semmi bajuk nem lett, csak a puffanást érezték, aztán gyönyörűen megállt a kocsi. Na ezért veszel BMW-t.
Nekünk speciel 525D van, alig fogyaszt (vicc, de kevesebbet, mint az én 1.6-os Seat-om), úgyhogy ilyen szempontból is rendben van a kocsi.
Amúgy mindettől függetlenül a'zuram is szokott viccelődni, hogy de praktikus is lenne a lesötétített üveg, de nem meri, mert egy maffiózó egyszer miheztartás végett lelövi az úton, mert hátha konkurencia. :D
S. Zoleee 2008.11.24. 12:48:58
Bár nem pesti autós vagyok (Székesfehérvár), nálunk is elég nagy dugók vannak reggelente.
Két megoldás, hogy ne legyen emiatt rossz napod:
- Kelj korábban és menj be jóval munkakezdés előtt, amikor még nincs túl nagy forgalom. :)
- Ne engedj a furakodóknak, inkább légy udvarias.
Ha azt látja, hogy nincs kell ő jártasságod és nem vagy elég magabiztos, akkor be fog eléd tolakodni. Olvassa le azt az arcodról (és a vezetési stílusodról), hogy esélye sincs, mert ha megpróbálja, a szalagkorlátnak passzírozod! Ilyenkor neki lesz a legnagyobb meglepetés, hogy intesz és magad elé engeded. :)
InterHOOD 2008.11.24. 12:50:02
Ugyan még csak a kommentek felénél tartok az olvasásban,de egyből feltűnt, hogy belétek is hogy beivódott ez a BMW-t vezet csak bunkó lehet sztereotípia.
Elhiszem, hogy sok bunkó tahó van, de azért nem kell ennyire általánosítani. Mondhatnám, hogy a többi autómárkára vetítve szintén megvannak az előítéletek, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenki, aki az adott márkát vezeti ahhoz a csoporthoz tartozik, ahova beskatulyázták.
26 éves vok, BMW 320d-m van. az árát magam kerestem meg tisztességes módon, és nem apuci tette a fenekem alá.
A zebránál átengedem a gyalogosokat,átengedek másokat sávváltásoknál, országúton 100 körül szoktam menni,és ki is indexelek,ha utolérnek. Van is csodálkodás rendesen.
Szóval a sofőrön múlik minden.
Toleránsan,egymást tisztelve vezessünk kedves kommentelők!
szép napot nektek!
Aqweren 2008.11.24. 12:54:11
Egyébként meg aki egyfolytában nyomja a dudát az egy pszichopata állat, akinek inkább gyalog kéne járnia...:S Jó, látom hogy elbaszott valamit a másik, de nem növelem a feszültséget még ezzel is. Ez kábé olyan mint amikor valaki gyökkettővel csoszog a boltban a polcok között, és rákiabálnak hogy "Mennyé' má' teeee"
_laze_ 2008.11.24. 12:57:33
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.11.24. 13:00:07
nekem semmi bajom a bmw-sekkel, sem audisokkal, mindenki olyan autót hajt, amilyet szeret/megengedhet magának/stb, részemről mindig is a sofőr volt a leggyengébb láncszem. az megint másik kérdés, hogy a sofőrökkel mennyi gond van :)
aqweren
ha van helyismereted, akkor nem olyan - nem azt mondom, hogy lehetetlen - eltévedni;) a dudálós embertípus leírással egyetértek, én csak mosolygok az ilyeneken. nem mondom, én is szoktam dudálni, de csak rövidet, és indokolható esetben (pl nem indul zöldnél mert láthatóan mással van elfoglalva, stb)
Aqweren 2008.11.24. 13:00:35
Marcellusca 2008.11.24. 13:01:45
Lásd korábbi kommentem: Marcellusca 2008.11.24. 10:59:33
Marcellusca 2008.11.24. 13:07:39
Persze, hogy az emberekkel van a gond. Mi bajom lenne egy 5-ös BMW-vel? Max, hogy nem az enyém. :D
C. de Berzsián 2008.11.24. 13:07:44
Bizony, nem tépek folyamatosan 70-nel, mert nem... de megtapsztaltam az átlag pesti morált, így nem kockáztatok, hogy esetleg kint szorulok a jobboldali sávban. Ja, vidéki vagyok, kevés helyismerettel, és emiatt néha kissé lassabb vagyok, mint az echte fővárosiak, mert nekem elmélkednem kell, hogy hol, melyik sáv, mikor, hova megy, meg figyelni az 50-nél 80, 70-nél 100++-szal száguldókat - akik miatt egyébként is rizikós a sávváltás. Hát, ez van. Egyébként- vidékiként - általában hanyagolom a belső sávot, az az agresszívaknak van kitalálva.
Fanyuvo 2008.11.24. 13:11:46
Aqweren 2008.11.24. 13:12:21
Na, én nem szoktam elmélkedni hogy merre is kellene menni (vidéki vagyok minimális Bp-i helyismerettel): csak ha ismerősnek tűnik egy hely, azt hiszem hogy ott vagyok ahol lennem kéne és simán elmegyek rossz irányba :S
Flea 2008.11.24. 13:14:02
Matrix_ 2008.11.24. 13:16:57
Szánalmas!
rendszerhiba · http://www.fuckdafame.com 2008.11.24. 13:19:42
Tegnap történt velünk. Barátnőmmel a 11-es úton mentünk Szentendre irányába. A Battyány utcáról jobbra van egy Meki, amit útba ejtettünk. (ebből látszik, hogy nem vagyok sikeres)
A parkolóból jött kifelé egy szürke régi mondeo, mi pedig befelé igyekeztünk. Időben indexeltem, a srác megvárta míg majdnem bekanyarodok. Hely volt, hogy elférjünk. Mikor odaértünk akkor látom hogy motyog magában és húzza ránk a mondeóját. Az ablakot is leengedte, valamit hőzöngött. Én csak vigyorogtam rá, olyan abbnormális helyzet volt! Mellette egy kiscsaj feszengett. Kicsit rányomtam a rockford fossgate hifit, és tovább gurultunk. Még várt egy darabig, motyogott is tovább..... De vajon mi baja lehetett?????
Az élet jó és szép!!!!
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.11.24. 13:21:23
miért, van olyan, aki még soha nem hibázott? mert ha igen, akkor még hullámozzunk is neki(k) :)
Matrix_ 2008.11.24. 13:22:59
Itt írogatnak! Nem olvasod? :)
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.11.24. 13:31:48
dehonnem, csak gondoltam kiugrik a szőrösfüles a nagyra nőtt levelekkel rendelkező fotoszintetizáló cuccból... :D
érdekes egyébiránt olvasni, hogy pesze senki nem olyan, aztán ugyanabban a mondatban, hogy deazé' vannak olyan márkatársak akik... na ezt jól megaszontam, nyilván
kinetikus vadmalac 2008.11.24. 13:34:39
Valaki a sok közül 2008.11.24. 13:34:45
1. Városban (nyitrán) elkúrtam a sávot, (nem volt hosszú sor a másikban) nem engedtek be, úgy kellett bepimaszkodni, pedig látták, hogy nem helyi vagyok. Ha látják, hogy sávot akarsz váltani, még gyorsít is, nehogy begyere elé, pedig iszonyatosan sok a rozzant skoda, eleve a rozzant régi autó.
Eleve olyan érzése van az embernek, mintha a többség nem tudna vezetni. Kiszámíthatatlanok, rengeteg a szabálytalankodás olyan helyzetekben is, ahol semmi értelme.
2. Vasúti átjáró előtt várakozó sort a bunkó vagy 100-al előzte és 100-al át is ment a piroson.
3. Településen 60-al mennek és mégis sokan előznek.
4. A gyalogosnak totál egyértelmű, kirívó helyzetekben sem adják meg az elsőbbséget. (Pld. anya már tolja a babakocsit a zebrán) Ezt rengetegszer tapasztaltam. A gyalogosok, mintha nem is lennének.
5.Udvariasságra (pld. zippzár, teherautó, ócska autó lehúzódik) nem lehet számítani. Ami elég gáz, mert régi autókból rengeteg van, sokkal több mint nálunk.
Csak úgy hirtelen, 2 óra alatt.
Öröm volt a határtól Bp-ig közlekedni, teljesen más stílus. Innentől már nem fogadom el, hogy nálunk a legrosszabb a közlekedési morál, pedig Bp-i vagyok és szinte naponta járok autóval.
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.11.24. 13:40:13
hozzászólásod kedvességre utaló, és úgy érzem, megalapozott. de azért megtennéd, hogy elárulod mégis mire alapozod ezen kijelentésedet?
RedRiot 2008.11.24. 13:41:29
Szerintem pont ezért nem engedtek be! :))) Magyar rendszám már elég olaj lehet a tűzre,a BigHungary és Árpy-csík matricák súlyosbító tényezők.
C. de Berzsián 2008.11.24. 13:44:03
De a régi autó bizony más morált enged meg a vezetőjének: én is akkor voltam a legnyugodtabb, amikor 15 éves 120-as Skodám volt. Édesen vigyáztak rám a nagy, fényes, fekete autósok!
:))))
rendszerhiba · http://www.fuckdafame.com 2008.11.24. 13:48:56
én heti kétszer teszem meg a BP-Pozsony-Brno utat, végig pályán de a jelenség Rajkától a végcélig illetve vissza leírható.
A legveszélyesebbek a próbarendszámmal autót hulimálló déli, keleti szomszédaink. Aaaatópályán végig 90-100, és a belső sávban mert az szebb :)
üdv!
Marcellusca 2008.11.24. 13:54:47
Táncsak nem érintett vagy? :D
Egyébként igazatok van Matrix-szal, itt mindenki hűdeszabályos, vagy itt gyónja meg bőneit. De én ezen már rég nem csodálkozom.
Azt viszont én is hiányolom, hogy ilyenkor miért nem ír egyetlen bunkó BMW-s, hogy ő mit gondol.
A "nemvagyokbunkóbéjemvés" bejegyzését pedig senki nem igazolja. :D
C. de Berzsián 2008.11.24. 13:55:18
kinetikus vadmalac 2008.11.24. 14:00:54
27 év mindennapos vezetési tapasztalatra.
beigli69 2008.11.24. 14:03:41
legutóbb csillebércre mentem, oda még semmi gond, de mikor elindultam vissza nem vártam meg hogy meglelje a műholdakat...
hát érdekes volt a Bah csomóponton kilyukadni :D, főleg, hogy semmiképpen nem szerettem volna bemenni fővárosunk forgalmába :D ja és ott is akkor nyögte be hogy" a következő lehetőségnél jobbra", amikor a balra menő sávban álltam ;) cuki volt
meg egy adag szerencse, lámpa nélküli cut, és megértő motoros személyében....
forrórágógumi 2008.11.24. 14:12:46
zsuzsika hiddel hogy "azurad" is áfacsaló csak épp nem tudsz róla. Vagy tudsz, csak álszent vagy. Mellesleg meg igenis a faszát "hosszabbítsa" :) az 525-ös bmw-vel. Kérd meg hogy tegye le 1 hónapra, járjon a seat-oddal és meglátod hogy mi lesz este az ágyban. MUHHAHAHAHAH
Mazsika1 2008.11.24. 14:21:53
mit mond akkor a lefékezős állat?
ööö...öööö..... Jó utat kívánok! Csak meg akartam nézni ég-e az első lámpája:-)))
Mazsika1 2008.11.24. 14:23:35
zsuzsi5 2008.11.24. 14:27:17
Álszent a nénikéd!
Nincs miért hosszabbítania rajta (ebben max. irígykedhetsz ;)).
És nem esik le az aranygyűrű a kisujjáról, ha ki kell szálni a kocsijából. Ugyanis épp babát várok, és nagyon meg kellett vívnom vele, hogy ne cseréljünk autót, mert nagyon félt engem és a bébit, és azt akarta, hogy enyém legyen a nagyobb, biztonságosabb autó (egyébként a Seat is maximális védelemmel felszerelve!).
Mivel azonban én leginkább csak városban ill. elővárosi-városi viszonylatban közlekedem, nem láttam értelmét átülni. Pusztán a városra nagy az az autó, és fölösleges a sok lóerő benne.
Egyéb felvetés??? ;)
U.I. Remélem, a "hosszabítsa" kifejezést nem miattam tetted idézőjelbe! Ha igen, javaslom, nézd át még egyszer az ominózus hozzászólást, rá fogsz jönni, hogy ez esetben én ragoztam helyesen.
zsuzsi5 2008.11.24. 14:30:56
Marcellusca 2008.11.24. 14:38:09
Ne húzd fel magad! Csak irigy a férjedre, az autójára meg a méretére. :D
HATER 2008.11.24. 15:52:18
Marha
Wadállat
BMW MB 2008.11.24. 16:06:34
Azért állnak oda, hogy a a suzukisok ne nyissák rá az ajtajukat ,mert az baromira idegesítő.
Krisi 2008.11.24. 16:11:10
Mentem haza CM-ről, volt még egy kis levegő a gázdudámban. Egyszercsak fekete BMW-s taxi (micsoda párosítás) elkezd orto módon dudálni, kb fél percig megállás nélkül valami szerencsétlenre. Odagurultam mellé, mutattam, hogy húzza le az ablakot. Elkezdtem mondani valami hülyeséget, majd hirtelen lekaptam a dudát a kormányomról és befújtam neki egyet.
Szerintem azóta cseng a füle a huje kocsognek :)
Azóta gondolkodok rajta erősen, hogy beszerzek egy újat napi használatra, szerintem lenne nevelő hatása :)
Newbie 2008.11.24. 16:19:25
Hiába az előzetes autós térképes átvizsgálás, Google Maps, Google Earth (is!!!), mindez a helyismeretet nem pótolja. Ha nem szól az utasom, mindezek ellenére sikerült volna eltéveszteni az utat a Lágymányosi-híd felé, mert a táblát olyan tök jó félreeső helyre állítják ki. Pedig módszeresen direkt csak a fő csapásirányokra terveztem az útvonalat. Az 51-es útról a Könyves Kálmánra jutni meg egy katasztrófa.
A mentősverőnek pedig életfogytiglant.
Ja és a Hungárián ki kellett soroljak a külsőbe, indexelésre a kocsihosszal mögöttem haladó fehér Mercedes pedig semmit nem tett meg annak érdekében, hogy ne tudjak bemenni elé egy 1,2 millás használt autóval!:-) Biztos annyira elbambult, hogy még villogni, dudálni is elfelejtett, vagy lehet, hogy sikeres-e kezdőjogsis vagyok?
325i 2008.11.24. 16:46:25
Mélységesen sajnállak titeket, borzasztó rossz lehet ilyen szűklátókörű, frusztrált, elnyomott, komplexusos életet élni.
Gyógyuljatok ki ebből a szörnyű betegségből mielőbb...
325xi 2008.11.24. 16:48:16
Kivétel a kiskinai terepjárós....
X 2008.11.24. 22:08:46
sikeres ember nem talál ki két szavas általánosításokat. sikertelen pedig elhiszi azokat és azzal magyarázza sikertelenségét...
szóval végigolvastam és inkább nem mondok semmit :D
330ci 2008.11.24. 22:49:46
Gondolod, hogy ha BMW lett volna, akkor nem említették volna meg??
rendszerhiba · http://www.fuckdafame.com 2008.11.24. 23:26:05
megalol:
Matrix_ 2008.11.24. 23:30:38
Nekem semmi bajom a BMW-sekkel, meg a Suzukisokkal. Én csak a tajparaszt, idióta, antiszoc, elmebeteg autósokat gyűlölöm. Nekem tök mindegy miben ül. Nyilván a poszt miatt tettem fel a kérdést és nem véletlen volt :) a végén.
Akinek meg nem inge az nem veszi magára.
rendszerhiba · http://www.fuckdafame.com 2008.11.24. 23:45:22
engem addig, míg ember életet nem veszéleztet ez nem zavar.
nagy ritkán lehet találni hasonló stílusban vezetőt a pályán, lehet együtt, egymást segítve és nem versenyezve tépni egész ügyesen. a végén elköszönsz és kész! jó érzés!
325i 2008.11.25. 00:18:31
X,
nagyon jó mondás!
Azért szomorú, hogy sokan el sem hiszik, mikor beengedem magam elé őket...
Zapika 2008.11.25. 06:59:21
Az van, hogy én alapból nem utálom ám a BMW-s embereket,ha tehetném én is az lennék, de egyenlőre csk kisseb autóval rendelkezem. Talán csak félig véletlen, hogy itt épp egy BMW szerepelt.
Csak megjegyzem, ma bringával jöttem melóba, Két lámpám villog hátul, és fel van matricázva a canga fényvisszaverőkkel, mint egy rendőrautó, ugyanazzal a matricával, de ma úgy rámdudált egy autós, hogy azt hittem, beugrok ijedtemben a bokorba. Már félig mellettem volt, mikor jó hosszan nyomta. És -tudom, nem hiszitek el- e régi, jó 15 éves hetes BMW volt, egy szem helyzetjelzővel...
Zapika 2008.11.25. 07:00:27
Az van, hogy én alapból nem utálom ám a BMW-s embereket,ha tehetném én is az lennék, de egyenlőre csk kisseb autóval rendelkezem. Talán csak félig véletlen, hogy itt épp egy BMW szerepelt.
Csak megjegyzem, ma bringával jöttem melóba, Két lámpám villog hátul, és fel van matricázva a canga fényvisszaverőkkel, mint egy rendőrautó, ugyanazzal a matricával, de ma úgy rámdudált egy autós, hogy azt hittem, beugrok ijedtemben a bokorba. Már félig mellettem volt, mikor jó hosszan nyomta. És -tudom, nem hiszitek el- e régi, jó 15 éves hetes BMW volt, egy szem helyzetjelzővel...
forrórágógumi 2008.11.25. 10:41:56
Nincs miért irigykednem hidd el. Sőt amikor sudribunkó huszonéves feszít a 5.. , 7.. BMW-ben akko sem irigykedem, hanem csak simán bassza a csőröm, hogy ebben a kurva országban bármit lehet. Még hogy tisztességesen szerezte...meg a f..om! Fábryban volt, hogy naponbarnult bemegy a kórházba a rokonhoz, és előadja hogy:
-"éjdesapám miért büntecc ezzel a szaros 5ös bmw-vel?"
-"há azéé fijam mer te még nem dolgozol"
forrórágógumi 2008.11.25. 10:45:34
Ötös Bömös 2008.11.25. 13:30:30
31 éves múltam. Mérnök vagyok és tíz év feletti BMW-m van. Indexelek ahol kell, zebránál meg szoktam állni -> meglepődés van általában. Kisautókat beengedem, ha pl. az Árpád híd budai felhajtójánál elfogy a sávjuk. Nem hajtok gyorsan, nincs sötétítés, csak egy nagyon jó vezetési élmény és a gyönyörű hang, ami az autóválasztást eldöntötte.
Autópályán elengedtem még tháliát is :))) , ha ő jobban sietett.
BGyRacer 2008.11.25. 23:28:45